Fullextra.hu - Karácsonyi Uborkatej

Jellegzetes karácsonyi illat lebegett a lakásban, fenyő, mézes sütemények, diós, mákos bejglik, csillagszórók és a kialudt gyertyák emléke. A gyerekek már otthagyták a szőnyegen kiterített társasjátékot, az alvóbabát és az ólomkatonákat. Kipirultan és fáradtan a Jézuska-várás izgalmától, a szalagos dobozok, zizegő díszcsomagolás rejtelmeinek felfedezésétől, már a nagymamára csimpaszkodva hallgattak. Hallgatták, ahogy felolvas… természetesen az egyik új mesekönyvből.
– Majd csak elálmosodnak Mamus egyhangúan duruzsoló hangjától… aztán le lehet őket fektetni, mi meg kimehetünk egy kicsit a friss levegőre.
Éjféli mise! Ha soha máskor az évben, de erre el kell menni, méghozzá időben, mert tavaly is olyan tömeg volt, hogy nem fértünk be az Irgalmasok templomába. Továbbmenni, más templomot keresni éjfélkor már kilátástalan lett volna, hát csak toporogtunk a bejárat előtt a kiszorultak csoportjában.
Azért így is csodálatos volt az orgonaszó, a hagyományos énekek, a kiáradó ragyogás és a tömjénfüst… Vagy csak képzelődtünk?
Nagy pelyhekben hullott a hó és az első, elérzékenyülten áhítatos percek után valaki elhajított egy hógolyót s csakhamar viháncoló hó-csata töltötte be a templom előtti kis terecskét.
Kipirult, nevető arcok… igen ez a boldogság volt az ünnep betetőzése. Most is ez lenne jó, felfrissülni, megkönnyebbülni, újra bolondozni, ugrálni a hógolyózó fiatalokkal… Mamus meg a nagypapa majd vigyáz a gyerekekre.
Az asztalt már leszedtük. Milyen jó, hogy Hugi felajánlotta, hogy elmosogat. Legalább ezen is hamar túlesünk.
Kimentem a konyhába. Hugi még nem végzett. Megdöbbenve láttam, hogy potyognak a könnyei a mosogatólébe.
– Ezért? Hiszen te ajánlkoztál…
– Dehogy ezért! – hüppögte – Örültem, hogy végre kijöhetek.
– Hát akkor? Valami baj van?
– Semmi. Csak a Mamus… Soha semmivel nem elégedett. Semminek nem örül, hiába adja bele az ember szívét-lelkét a készülődésbe. Mindig, mindenre van valami megjegyzése.
– Nem szólt egy rossz szót sem egész este. Még dicsérte is a vacsorát… a süteményt is…
– Előbb… Gyertyagyújtáskor. Mikor az ajándékokat bontottuk… Nem lehet eltalálni a kívánságát. Két éve kötött kesztyűt vettem, azt mondta rá, hogy bőrt szeretett volna… Tavaly meleg mamuszt hoztam… Akkor megsértődött, hogy nem olyan öreg ő még. Én csak jót akartam… hiszen 70 éves!
– Jó-jó. Az tavaly volt. Hol van az már! El kell felejteni…
– Én is úgy gondoltam. Idén, inkább megkérdeztem, mit szeretne…
– Na és, mit?
– Uborkatejet!
– Az mi?
– Hát tudom én? Egész héten az uborkatej után futkostam. Először azt hittem valami csemege. Kérdeztem a fűszerest, megnéztem a vásárcsarnokban, a nagy abc-ben, a piacon, cukrászdában…
– És?
– Képzeld, tegnap a kozmetikusnál elmeséltem ezt a kálváriát. Ott mondta Bözsike, hogy talán valami pakolásféle, ami uborkából készül. Neki nincs. Vegyek inkább szemránckrémet, az sokkal hatásosabb: biztos fiatalodni akar a mama. Bejártam a fél várost, hogy valami egészen finomat vehessek. Illatos, selymes, valódi francia szemránckrémet vettem, a tégelye is luxuskivitel… Ne is kérdezd mibe került! Átadtam. Láttad? Kibontotta a csomagot, aztán felnézett rám, mintha hülye lennék, és azt kérdezte: „Mit csináljak én ezzel?”
– Talán elfelejtette, mit kért…
– Nem is tudom, mit gondoljak… mert hozzátette: „Olyan rosszul alszom mostanában…”
– Hétfőn kérdezd meg a patikust, van-e Uborkatej nevű altató… ne is tőle, inkább a Bio boltban, vagy a gyógynövényszaküzletben. Lehet, hogy valami természetgyógyászati készítmény. Annyi mindent kitalálnak! Szinte reneszánsza van a népi gyógyászatnak. A régiek is sok mindent tudtak, de lehet, hogy csak üzlet az egész…
Hugi megnyugodott attól, hogy elmondhatta a bánatát, de az éjféli mise után már nem jött velünk vissza. Elkísértük a lakásáig, aztán siettünk haza. Se hó, se vidámság, nyirkos, rideg decemberi éjszaka volt.

* * *

Nem tudom, ki hogy van vele, de karácsony reggelén én mindig fázom. Talán a kialvatlanság az oka, vagy a mindent bemelegítő lázas készülődés lohad le egy éjszaka alatt… Ki mondhatná meg!
Most is… mire nagy nehezen rászántam magam, hogy kibújjak a meleg dunna és a párnák védelméből, hogy bevessem magam a soron lévő kötelességek közé, Mamus már a konyhában volt. Behordta a hideg kamrából a kocsonyástányérokat, csinosan eligazította a maradék sültet, közétűzve pár zellerlevelet, szélről koszorúban vékonyra szelt uborkát, itt-ott hagymakarikát, pirosan hívogató céklát dísznek, hogy valami újat varázsoljon belőle. A süteményes tálcát pár szem szaloncukorral frissítette fel, este a gyerekek mind kicsipegették a linzer közül.
– Már megint túlkészültük az ünnepet! – zsörtölődött. – Mikor fog elfogyni ez a sok édesség?
– Mit tehetek? Józsi úgy szereti, ha 10–12 fajta aprósütemény van, hogy legyen választék. A bejglit meg a hagyomány miatt sütöttem.
– Egy hétig sütni! Aztán, csak azt az egyfajtát eszegeti egész ünnep alatt, amit először megkóstol!
– Most legalább bébi-pulykát vett. Vacsorára bőven elég volt. Emlékszel arra a kilenckilósra? Szilveszterkor fogyott el az utója… azt hittem az életben többet pulykát nem akarok látni! Ezért lesz ma inkább sült kacsa ebédre. Tepsistől van a hűtőben, csak be kell tenni a sütőbe, de a levest reggeli után rögtön felteszem, hogy lassan, alig gyöngyözve főjön. Idő kell neki, mert egy darab marha is lesz benne, ahogy szereted… Minden elkészül, nem kellett volna neked se ilyen korán kelni.
– Mit csináljak én az ágyban… nem tudok én aludni. Pár óra elég, aztán úgyis csak forgolódnék…
– Persze! Aztán délután a tv előtt a fotelban…
– Hogy mondhatsz ilyent? Csak a szememet pihentetem! Isten tudja, mikor aludtam utoljára amúgy igazából…
– Azért kértél Hugitól altatót Karácsonyra?
– Altatót? Ezt meg ki mondta? Hugi? Elment annak az esze teljesen… Bár lehet, hogy igaza van. Rám férne néha… Soha olyan jól nem aludtam talán, mint azon az éjszakán… mélyen, elégedetten és boldogan…
–… de hát az Uborkatej?
– Csak eszembe jut néha, ha Hugira nézek…
– Azért kérted tőle?
– Dehogy kértem! Csak kicsúszott a számon…
– Valami titok?
– Nem titok, de hát honnan is tudhatnátok! Te még pici voltál, Hugira még csak nem is gondoltunk…
Elmélázva felvett a tálról egy szelet bejglit, forgatta a kezében és úgy nézett rá, mintha a fekete-fehér csigavonalak közé írták volna az életét, a fiatalságát.
– December elején apádat beosztották egy kéthetes pesti tanfolyamra. Nagyon elkeseredtem… még sírtam is miatta. Nem győzött vigasztalni! Hiába mondta, hogy az ünnepekre már vége lesz, de ha visszautasítja, egyhamar nem várhat se fizetésemelést, se jutalmat. Nem volt apelláta, el kellett menni. Én meg elkezdtem készülődni az ünnepekre. Talán könnyebb is volt, mintha idehaza lett volna… mégis, egyre türelmetlenebbül vártam, hogy hazajöjjön. Már megvolt a nagytakarítás, az ajándékok beszerzése, csak nézelődtem délutánonként az üzletekben. Ebben a porfészekben akkor még csak három volt, abban se volt semmi érdekes. Nem is akartam felesleges kiadásba keveredni, de cél nélkül mégse tudtam hova menni, hát minden nap végigjártam a három boltot. Már önkiszolgáló volt akkor is, így töviről hegyire megnézhettem mindent.
Az ABC egyik polcán láttam meg azt a halványzöld műanyag flakont. Ovális címkéjén a felirat: UBORKATEJ. Vagyis pontosabban: Opera Luxus Uborkatej. Talán a luxus szó fogott meg, mert nekem addig semmiféle luxusom nem volt. Nem is volt drága… úgy értem, ahhoz képest, hogy luxus. És csak egyetlen darab volt belőle! Azonnal meg kellett vennem, mert hátha másnapig valaki elviszi, és én itt maradok a luxus egyetlen kínálkozó lehetősége nélkül.
Otthon csak nézegettem, de nem tudtam rászánni magam, hogy kipróbáljam. Rá volt írva, hogy az egész testre… nem tudtam elképzelni, hogyan is lesz ez, mert a hátamat akkor se értem el. Inkább egyelőre eldugtam a flakont az ajándékok mögé a szekrénybe.
– Harminc év után még mindig azt a krémet sajnálod?
– Szamár vagy! Hiszen pár nap múlva megjött az apád! Már első este ajánlkozott, hogy bekeni a hátam. Fürdés után végigfeküdtem a heverőn, aztán elkezdte belesimogatni a bőrömbe az uborkatejet… az opera… luxus… uborkatejet… a hátamon, aztán ahol elértem volna ott is… a nyakam… a karom… a vállam… meg a… Most mit bámulsz? Igen! Ott is… Olyan szép éjszakánk se előtte, se utána nem volt, és ha mindent tudni akarsz… ezért jut eszembe az Uborkatej néha, amikor Hugira nézek…