A Pók

1.

Tudatlanul s mégis büszkén,
A világgal nem törődvén,
Hetet-havat összehordva
Felmásztam én a plafonra.

Így tótágast álldogálván;
Megszünt minden hamis ábránd.
Összeforrt a cél és eszme:
Le ne pottyanj a fejedre.

Szembejött egy légy nevetve;
Ezer szemét rám meresztve.
- Földhöz ragadt Jancsi koma!
Mi szél hozott a plafonra?

Busszal jöttél? Villamossal?
Vagy téveszmére épült sorssal?
- Nem is tudom. Mondtam mélán.
Unatkoztam, nem volt témám.

-  Téma kell hát? Válaszolta.
Ugorj be a pókhálóba.
De, nagyon vigyázz ott magadra,
Mert te lehetsz a pókvacsora.

Kicsit félve hozzátette,
Ha a pók egyszer legyőzetne,
Az megmentené plafonföldet
És a szárnyas nemzettséget.

Majd halkan elmesélte,
Hogy ők a póktól szörnyen félve,
Minden nap egy szűz legyet
Átadni neki kénytelenek.

Sírva sorolta tovább,
Hogy milyen nagy lakomát
Rendez belőlük a pók,
Amire nekik is küld meghívót.

-  Ilyen kegyetlen veletek,
A nyolclábú szörnyeteg?
Megyek megmentem népetek!
Plafonföld hőse én leszek.

2.

Mentem. Szemem előtt
A szent cél lebegett.
Nem állíthat meg
A burzsoá szörnyeteg.

Forradalmár vagyok,
A népek jótevője.
Milliók állnak mögöttem;
- Egyenlőre -.

Mit veszthetek ha elbukok?
Hősként halok meg.
S kőlapokra vésik majd
Dicső, szép nevemet.

Élni fogok örökké,
A példa én leszek.
S rólam tanulnak majd,
A légy-gyerekek.

3.

Odaértem a sötét
Országhatárhoz;
Háló fedte be felettem
Az egész világot.

Ahogy közeledtem
Úgy nőtt bennem az indulat;
Csitítgattam magam:
Csak meg ne riadj.

Mily dicső a halál,
Ha milliókért omlik a vér!
Az eszme veled van!
Menj hát, ne félj!

Nem volt nehéz megtalálni
A pók otthonát,
Mert légyfejekkel
Kövezték ki a kapuját.

A pók a sarokban kuksolt;
Épp emésztett.
A homályos kuckóból
Engem fürkészett.

4.

- Pók, jöjj elő!
Hogy vágjam nyakon azt a rusnya fejed!
A halált hoztam el neked!

- Nem megyek! Embert nem eszek.
Hangzott a sarokból, a mély morgó felelet.

-  Pók, jöjj elő!
Hogy hasítsam ketté, kénköves, bűzlő valagad!
Jöjj hát, ne kéresd magad!

-  Te jöttél, nem én hívtalak!
Intézd el a dolgod kint magad!

Készül a csapda, szorul a hurok!
De én akkor is bevonulok!
A hős nem ismerhet más utat,
Mert hajtja a küldetéstudat.

Üvöltve rohantam be
A sötét likba…
(a határozott fellépés
a győzelem titka)…

A sötétség megmozdult,
Karja, s lába nőtt;
Sejtelmesen kúsztak felém az árnyak,
Majd megálltak a lábam előtt.

A pók volt az.
Egy légyszűz volt a fedezéke.
Kést szorított a torkához
És elbújt mögéje.

-  Engedj ki! Szólt kegyetlen,
De remegő hangon.
Vagy torkába mártom
Hideg, éles kardom!

-  Felőlem márthatod!
Nekem senkim ez a lány.
Eggyel több vagy kevesebb,
Nincs belőle hiány.

-  Még, hogy nincs?
Ez a király leánya!
Ha megmented,
Tiéd a fél koronája!

-  Ah korona, pénz, jutalom!
Csak a hiúknak való a hatalom.
Az erőm a lovagiasság.
Az erény, a becsület, az igazság.

Így bölcselkedtem
Órákon át.
A pók fejébe vertem
A tudományt.

Lassan, de végül
Ő is belátta,
Hogy hiúságát szolgálja
Minden gazdagsága.

Elengedte a lányt,
És így szólt hozzám:
-  Jöjj, míveljük együtt
A lovagi tudományt!

Jöjj, megtérítjük
Az összes légyfalót,
Hogy ne reszkessen senki,
Ha hallja, hogy jön a pók!

-  Te menj és járd az utad!
Engem vár a hazám a padló.
Még utódot kell nevelnem,
Mert minden hős halandó.