Fullextra.hu - Sínesztézia

Velem szalad, s a végtelenbe tart,
ütemtelen vasára sistereg
a põre talp, pirosra égett kisgyerek
megint visít, és messze még a part,
a sátorokba összerótt vaságy,
ahogy magára húz a régi vágy,
csak ott lehetni újra pár napot
akár a szélzavart kis állatok
örök zsivajba’ lenni, gondtalan;
vonatkerékütembe rázom önmagam,

velem szalad, idõtlenül velem,
s megint zsebemre ring a sípzsineg,
a bõrszerû ülésre izzadt pestinek
de messze volt a táguló jelen,
és ottmaradt a múltban, ott maradt
a szikrakékre festett ég alatt
csodáival, gyereknek lenni már
bennem szakadt; a víz, a csend, a nyár,
s ti táborok, ti messzi táborok...
vonatkerékzenékbe zárva elforog.