Fullextra.hu - Családfa 14

Vergődés

Gúzsba kötött napok fogja vagy,
élsz önmagad ellen harcolva.
Vergődő madár éneke csak,
ami sorsodat megsarcolja.

Eltolta magától a mellette fekvő testet. Felült és kábán nézte az alvó férfit. Megpróbált visszaemlékezni, és megrémült. A tegnapi mulatozás alkalmi ismerősével, a rengeteg pia, majd a vad szeretkezés az idegen férfival.
Kibujt a takaró alól és összeszedte a ruháját. A fürdőszobában rendbe szedte magát. Nagyon gyorsan el akart tűnni innen. Nem tudta miért jött fel tegnap a férfi lakására, egyáltalán az egész tegnapi viselkedésére nem talált magyarázatot. Ilyenkor nagyon utálta magát. Kilépett a fürdőszobából, és megpróbált kisurranni a lakásból. A férfi álmos hangja állította meg.
- Elmész? - Ági megfordult, alkalmi ismerőse anyaszült meztelenül, felkönyökölve feküdt az ágyban.
- El, igen...
- Nem csinálnál egy kávét?
- Nem szeretnék! Nagyon sietek!
- Az bizony kár.
- Ne hari, tényleg sietek!
- Eljössz máskor is?
- Nem tudom!
- Nem volt jó?
- Erre inkább nem válaszolnék!
- Miért? Bele adtam anyait-apait!
Ági csak állt és sírni tudott volna, ehelyett szájához emelte az asztalon álló pálinkásüveget, és nagyot húzott belőle. Érezte, ahogy a maró folyadék végigszalad a torkán, és a jóleső melegség szétáramlik a testében. Sarkon fordult és köszönés nélkül ment ki a lakásból. Az utcára érve mélyet szippantott a levegőből, és futni kezdett.

* * *

Idegesen matatva nyitotta ki az ajtót, majd belépve a lakásba dühösen csapta be maga mögött. Megállt, és nézte a sivár, hiányos bútorzatú lakást. Nagyon magányosnak és szerencsétlennek érezte magát. Dideregve ment be a nagyszobába, és leült az egyetlen megmaradt székre, kezében az aznapi postával. Február közepét mutatott a naptár, de a tél nem akart engedni szorításából. Márpedig ez újabb kiadást jelentett számára, azaz csak jelentett volna, ha lenne miből fizetnie. Ki sem bontotta a leveleket, tudta, hogy villany, víz és gáz tartozására vonatkozó fizetési felszólítások. Azt is tudta, hogy képtelen a számlákat kifizetni. Gyakorlatilag fél éve semmilyen jövedelme nem volt. Nagyanyja halála óta teljesen kicsúszott lába alól a talaj. Élete utolsó biztos pontja volt a nagyi, és az elvesztését nem tudta feldolgozni. Lassan felélte a tartalékait, és ezt csak gyorsította, hogy mind gyakrabban menekült az italhoz. Ahogy ez lenni szokott, hamar megtalálta ehhez az alkalmi partnereket, akikkel egy éjszakás kalandokba bocsátkozva egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródott. Barátnője megpróbálta kiráncigálni a fásultságból, de Ági nem hallgatott Zsuzsa józan szavaira.
A pénztelenség odáig vezetett, hogy mindent eladott, amire vevőt talált. Előbb ruhaneműit, majd a nagyszoba bútorait, végül a konyhabútort is. Azonban az értük kapott pénz semmire nem volt elég, hacsak arra nem, hogy újra az italba meneküljön.
Lassan felállt, körbejárta a lakást, ahol a konyhában egy gáztűzhely és egy hokedli volt, a szobában egy matrac, amin aludt. Nem vitte rá a lélek, hogy nagyi ágyába feküdjön. A beépített gardrób is szinte üres volt. Csupán néhány ruha árválkodott, a korábbi rengeteg holmiból, és a festőkészlete.
- Mi következik most? Ez, vagy a nagyi bútora? - kérdezte magától, és átment a nagyi szobájába, mely eddig érintetlen volt. - Ezért csak többet adnak, mint a festőkészletért. Talán húsz-huszonötezret is. Nincs mit tenni, muszáj eladni - de hogy utána mi lesz, abba nem is akart belegondolni. Nagyon éhes volt, tegnap dél óta nem evett, és előtte is rendszertelenül. Nincs más választása, vagy ezt, vagy azt el kell adni. Felcihelődött, igen kedvetlenül elindult a használt-cikk kereskedőhöz, akinek korábban a szoba és - konyhabútort is eladta. Az üzletben csak egy alkalmazottat talált, aki felírta Ági címét, de mivel telefoni elérhetősége nem volt, így azt tanácsolta a lánynak, hogy holnap reggel hívja fel az üzletet.
A lány rosszkedvűen ballagott haza.
- Holnapig éhen halok - gondolta. Majd eszébe jutott, hogy miután nincs egy fillérje sem, telefonálni sem tud, ezért holnap reggel megint el kell mennie a kereskedőhöz, igaz ennek megvan az az előnye, hogy meggyőzheti, jöjjön el azonnal hozzá!
Reggel fél nyolckor már a telep előtt toporgott, és amikor a kereskedő megérkezett, rögtön kérlelni kezdte, hogy jöjjön el soron kívül. A főnöknek láthatóan nem akaródzott az üzletkötés.
- Nézze kislány! A múltkori bútorokra is ráköltöttem egy vagyont, hogy eladható állapotba hozzam őket, és még a nyakamon vannak. Nem várhatja el, hogy olyasmit vegyek, amit aztán nem tudok értékesíteni.
- Kérem, nagyon kérem, jöjjön legalább el és nézze meg!
- Felesleges, már múltkor megnéztem. Ha legalább valami porcelán volna, vagy egyéb dísztárgy.
- Kérem, jöjjön el! - rimánkodott sírva a lány. - Meglátja, találunk azt is.
A kereskedőnek nagyon nem akaródzott az üzletet megkötni, de miután látta, hogy a lány milyen kétségbeesetten kérleli, rábólintott.
- Rendben, kettőre oda megyek.
Ági szíve szerint kérlelte volna a férfit, hogy jöjjön előbb, de nem merte tovább feszíteni a húrt.

A férfi pontban kettőkor beállított. Ági bevezette a nagyi szobájába, és széles mozdulattal körbemutatott.
- Ezekről lenne szó.
- A fotel és az asztal nem érdekel. A rekamié tízezer. A szekrény háát, nem is tudom - itt kis hatásszünetet tartva folytatta. - Nos, a szekrény hatezer.
- De hiszen ez tiszta fa! - mondta kétségbeesetten Ági.
- Sajnálom. Nem tudok többet adni. Talán ha porcelán vagy bronz szobor volna, azokért, arra van kereslet.
- Tudna most fizetni? - kérdezett vissza Ági.
- Akkor szoktunk, amikor az árút elszállítjuk.
- Kérem…
A férfi elgondolkodott, a fejét csóválta, majd belső zsebéből elővette tálcáját és leszámolta az asztalra a pénzt. Távozóban még odaszólt:
- Holnap reggel nyolckor jövünk a bútorért. Legyen itthon kislány.

Ági nézte az asztalon heverő pénz és legszívesebben elsírta volna magát. "Ha ez a nagyi látná" - gondolta magában. "Biztos ő is sírna."
Lehorgasztotta a fejét, majd fogta pénzt, kabátot vett, és kilépett a lakásból. Az élelmiszerüzletben gondosan összeválogatta a vásárolni valókat. Az italpultnál hosszasan nézte a palackokat, majd hirtelen megrázta a fejét. Sebes léptekkel megindult a pénztárhoz, fizetett, és szinte kimenekült az üzletből.
Másnap reggel korán kelt, kipakolta a szekrényeket. Pontban nyolckor beállított a bútorkereskedő és két szállítómunkás. Áginak semmi kedve nem volt végignézni, hogy viszik el múltjának egy darabját. Emellett nem kis lelkiismeret-furdalást érzett, így aztán bemenekült a nagyszobába. Hallotta, ahogy hordják a szekrényeket, és úgy érezte, a szíve beleszakad. Aztán a szállítás zajai elültek, és mikor azt hitte, hogy elmentek végre, kopogtak az ajtón. A kereskedő lépett be.
- Végeztünk! Ezt a szekrény hátulján találtuk! Láthatólag szándékosan tették oda, rajzszöggel volt felrögzítve - azzal egy nylonzacskót tett az asztalra.
Ági nem tudta meddig ült ott magába roskadva, mikor feleszmélt kora-délután lehetett. Nézte a nylonba csomagolt papírokat. "Istenem... Mi jöhet még?" - gondolta. "Vajon milyen titok van benne? Mert biztos volt abban, hogy valami újabb titok a múltjából". Nem volt mersze kibontani a zacskót, de így is látta, hogy a tartalma, néhány megsárgult papír, egy levél, és hivatalos okmányok.