Fullextra.hu - Miegymásnak

Egyszercsak ott voltál, és én csak álltam a fényesre kopott éjszakában, képek szakadtak bennem, illatok, és mint az erdő, úgy súgtad, itt vagyok.
Körülvettél, mint a bársonymély sötét a hajnalt, gyilkos álmú kedvesét, s fölénk borult az égről valami végtelen, ami megtanít ringani,
és emlékszem, fáztam, fájt a félelem hogy nincs ez így, hogy én csak képzelem a szívverésem, őrült csatazaj... te csitítottál, hogy nincs, nincs semmi baj,
s én szorosra préselt szemhéjam alatt szégyelltem, hogy múlik a pillanat. Vállam fölött a csillagszekeres égbolt alá fúlt egy "kérlek, ne keress",
aztán összeért bennem csend a csenddel. Mint ébredőt a fény, úgy emelt fel a kontúrokba rendezett világ, s lassan újra testet kaptak kinn a fák.
A fák… Itt most ősz lett, barna avaron elhullt álmaim űzöm, zavarom, az árnyak hosszú lépte megpihen valahol nálad. A messzi semmiben.
(Hepp Béla)