Fullextra.hu - Két világ között 01.

MESÉLÕ:
A szellõleány megpihent
A Néma Hegy lábához érve.
Eddig még sosem tett ilyet,
Csak cseppnyi életét élte.

A Titkos Völgynek rejtekét
Még nem hagyhatta volna el,
Ám,ha egy érzés szárnyra kélt,
Akkor hát bizony szállni kell.

A Néma Hegynek bánata
A völgyben is átölelte.
De nem búsulna már soha,
Ha szívébe mosolyt csenne.

Magában így elmélkedett,
Egy vén tölgyfa ágán ülve,
S gondolattal mi mást tehet,
Mint fonalat, továbbszõtte.

SÓHAJKA:
Hatalmas nagy szíve lehet,
Hisz a hegyek óriások.
Örömében biztos nevet,
Ha feje búbjára szállok.

MESÉLÕ:
Csepp ajkán kedves mosollyal
Mogorva hegyet szemlélte,
Édesanyja mint a sóhaj,
Huss, odasuhant melléje.

DÉLISZÉL:
Égbe szállnál, vár sok felhõ,
De az a perc még nem jött el.

SÓHAJKA:
Régen voltam béby szellõ.
Babusgatnod már nem kell.

Felrepülni vágyok végre,
Madarak nyomába érni.
De a völgyben éldegélve,
Te szoktál errõl mesélni.

DÉLISZÉL:
Idõvel erõsebb leszel,
És majd együtt szállhatunk.
Itt van már ez egész közel,
Lesz még temérdek szép napunk.

SÓHAJKA:
Ó, ezek Sóhajka lelkét
Símogató kedves szavak ,
De a Néma Hegy vén testét,
Áztatja egyre könnypatak.

Hol lehet az édesanyja,
És magára miért hagyta?”

MESÉLÕ:
Az álmából felriadva,
A választ már nem kutatta.

Tán köddé vált a szellõlány?
Elõbb oly közelrõl látta.
Ám aztán már ez nem talány,
Kedves érintésnek hála.

KATALIN
Ébresztõ te kis hétalvó,
Hasadat süti már a Nap.

MESÉLÕ
Mindössze ennyi volt a szó,
Mivel "jó reggelt" puszit kap.

Persze még egy kicsit morci,
Az ébrenlét neki éjjel,
De most már hajlandó szólni,
Haragra szívében nem lel.

ANGÉLA:
Ébresztettél azon-nyomban...
Várhattál volna pár percet.
Láthatok az álmaimban,
Itt meg sötét pötty az élet.

MESÉLÕ:
Világtalan volt a gyermek,
Így "csak" szívével érezte,
Egyre-másra könnyek szöktek,
Édesanyjának szemébe.

ANGÉLA:
De gond ezzel nincs egy szál se,
Folytatódik este álmom.
Tudom nem hunyhat ki fénye,
Mivel én már nagyon várom.

MESÉLÕ:
Ó azok a cseppnyi könnyek,
Gördültek az arcon lassan,
A lélekbõl jól kiszöktek,
Sóhaj "velük" tartott halkan.

A pillanat hiába fürge,
Mégis lágyan ringó csónak,
A gyermekét átölelte,
Mert híján volt a szónak.