Még reszketve csodálom édeni fényed
Szerelmed mézédes, tiltott gyümölcsét
De már érzem, szívem mint zilálja szét
Sátánian kígyózó, vad ölelésed

És hagyom az őrület mámorában égve
Hogy felemésszen az ősi küzdelem
A kábult tánc forró, buja öleden
A józan ész láncait darabokra tépve

De ha elül a vágy, és ismét átölel
A valóság jéghideg, undok karja
Lesz-e folytatás, nem illansz-e el?

Cipeled-e magaddal édes bűnünket
Akkor is, ha mélyen lelkedet marja?
És vállalod-e csúfos kiűzetésed?