Fullextra.hu - A fa éneke a lehulló levelélhez

lengedlek... most menj, s ha messze jársz is, azért üzenj, mert én itt maradok, nem mozdulhatok ez a dolgom: várakozok a télre, a fehérbársony létre, míg te a messzeföldet járod... itt várok rád, hogy visszatérj, mert én anyád vagyok, s szerelmes párod... mesélj majd, merre jártál s hogy te is úgy vártál engem, mint én téged? számoltad-e a perceket? s amikor álmodtál virágos rétet, emlékeztél-e rám, ki e rét fölé borúl, ki alatt hûs az árny és megpihen a vándor, ha az est ráalkonyul? mesélj az álmaidról, miket a puha avar adott neked ugye nem fáztál a bársony hó alatt, ugye nem bántott a zord téli üzenet? itt vagy ágaim alatt, mégis oly távol... s bár létünk tûnõ pillanat, állnom kell helyemen, vigyáznom rád, testvéreidre, és a rétre is, hogy amikor a Fénykirály újra életre kel, és a Tavasztündér már közel, felemeljelek, ébresszem gyengéd álomlétedet, hogy sarjadj ki újra ágamon s adj nekem új tavaszt, új Életet.