Fullextra.hu - A magány hatalma

Odakint esik a hó, fehér minden, az út, a tetõk, a fák, s ez oly gyönyörü és boldogító látvány. Egekbe emeli lelkem, szárnyal száz meg száz vidéken át. Bennem mégis valami fáj, ûrt hagy a magány. Kint minden hófehérben pompázik, de itt belül, bennem a sötétség áramlik. Szárnyalok, de mégsem szakadok el, valami nem hagy és nem enged fel. Pedig akkor szabad lennék, szabad mint a pelyhek, s fehér, fehéren tiszta mint egy angyal, ki nem fél és elszáll, mert számára nincs sötétség és nincs magány!