Hát szóval jöttek. Ittak-láttak-lőttek. A nők meg reggelig bírták, aztán sorra kidőltek.
Igen, pontosan, biztosan sokan felismerték miről is van szó: ez az AC/DC. A nagy, nemzetközi hírnevű banda, egyenesen a kengurufarmok krokodilbőrökkel tapétázott falú világából, a sörös-késes Ausztráliából.
Ők ma is élnek, láthatóan agyonverhetetlenek, bár énekesüket azóta lecserélte a halál, mert ugye az új arcokra ott is szükség van, meg még berekedt volna a sok visítástól, különösen annyi pia után, ami Bon Scott torkán lement az idők folyamán. Aztán reggel fagylalt, finom, jégkockás hamburger és félóra a hűtőszekrény fagyasztó szekciójában. Hát ki bírhatta volna ezt? Esténként pedig az az izületrepesztő, éles patkánysikoly, amitől egyszerre undorodott, és elalélt az ember. Olyan csúnya, hogy már jó, sőt felugrik, üvölt, pogózik, jajgat, sír, feljelent tőle a korszerű, amerikai fiatal.
Ez történt a nem régen lefuttatott AC/DC turnéval az atombombák ősi földjén: Las Vegasban.
És meg kell mondanom, még mindig él a csapat. Igaz, a déli-féltekén már szobraik vannak, és alapító indián istenekként tisztelik őket az arra járó gyerekszexes, kengurukergető Crocodile Dundee-k, azaz kőbevésett, whisky illatú bálványok, azonban mégsem kaszinóban léptek fel, mint az NSYNC, vagy Britney Spears, ahogy szokás itt errefelé. Az ősi, rablógyilkos ausztrál vér nem válik vízzé, piává válik, de most nem erről van szó. Britney és Christina Aguilera már régen lerobbant, kukázó utcalányok lesznek Hollywood valamelyik szennyvízcsatornájának vasrácsos oldalán, mikor ezek a krokodilidomárok még mindig a csajokról, pénzről, szexről és rockról fognak rekedtesen visítva lihegni, mankóikat rázva az ég felé, szexre réges-régen alkalmatlan görnyedt, napaszott testüket vonszolva valamelyik stadion színpadán.
Mert a nagyobb kaszinókban akár 200-300 dolláros jegyeket árulhattak volna a világ minden tájáról idezúduló, havi 2-3 millió túristának. Nem beszélve mondjuk az MGM Grand hipertechnikájáról! De nem … ezek az “Australians for beer!”-gyerekek, a fene se tudja miért, mai napig is “csakazértis”, meg “menj a fenébe”, meg “majd én megmutatom!” ősi, börtönszigeti emlékeikből erőt merítve, képesek visszautasítani akár a vagyonokat is.
De miért, miért is?
Hm.
Hát egy jó rock-buliért!
És pont ezért döngetnek ma is, és fognak is, míg Bon Scott után meg nem térnek majd csendesen krokodilfogakból és tenyérnyi sivatagi póklábakból ácsolt, sörrel és whiskyvel telepakolt koporsóikban teremtőjükhöz: Ausztrália börtönviselt, alkoholista Istenéhez.