Bárcsak elűzhetném a felhőket,
melyek oly feketék!
Lennék a támaszod, vigaszod, ha
közelebb engednél.
Hajtsd fejed vállamra, lásd itt vagyok,
nézz mélyen szemembe,
És hagyd, hogy szivárványt varázsoljak
búskomor egedre.
Lehetnél a végtelen éjszaka
Fekete Királya,
De légy inkább a tündöklő nappal
mosolygó virága.
A boldogság kék madarát küldöm,
repülj Te is vele,
Érezd: csillámporral szórja fájó
életedet tele.
Látod már a rózsaszín felhőket?
Odafent Rád várnak,
Körülvesznek, ölelnek, védenek,
mind melletted állnak.
Vedd észre a mindennapok apró,
de fontos csodáit,
Mutatom az utat, segítek is,
csak kövess odáig.
