[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 223
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 223


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Holdeső

Holdeső
1.

Korán jött a tavasz abban az évben.
A fák alatt csipketerítőt formált az olvadó hó, és reggelente szürkés-fekete macskákat rajzolt az égre a kéményekből felszálló füst.
Hallgatta,ahogy bekapcsol a gázkazán. Pár évvel ezelőtt még félt ettől a tompa morajlástól, ami az olajzöld ajtó mögül időközönként elhangzott. Telente az egerek tanyájává vált a hely, nem kevés bosszúságot okozva a szüleinek. A ragacsos egérfogóba tapadt és a meneküléstől kimerülve kimúlt szürke tetemek képe sokáig kísértette még álmaiban.
Nem kevés izgalommal készült a mai napra. Éjjel sokáig csak forgolódott, s hallgatta a szomszéd házból átszűrődő hangokat. Új lakók érkeztek. A teherautó késő délután tolatott be a kertbe az utca kutyáinak hangos csaholásával kísérve.A vezetőfülkéből hárman szálltak ki, két magas, szikár, középkorú férfi, és a kormány mögül egy alacsony kertésznadrágos, olyan félrecsapott sapkával a fején, amit Tamás évekkel ezelőtt látott utoljára a nagyapjánál. A mozdulat is olyan ismerősen kedves volt neki, ahogy a köpcös megvakarta a tarkóját, majd a félrecsúszott sapkát megigazította. A nagypapa két éve halt meg olyan csendesen, félrevonultan,ahogy mindig is élt. Hátul az asztalosműhelyben talált rá Tamás. A régi széken ült -amit még a szomszéd kocsmáros adott be javításra -, egy picit a falnak támaszkodott, kezében formálódó apró lovacska. Tamásnak szánta a névnapjára.
A félig kész lovacska azóta Tamás éjjeliszekrényén áll, egy picit rádőlve az árvízkor partra vetődött fadarabra.
A sofőr fiatal és nagyon jókedvű volt.Becsapta a teherautó ajtaját, fém cigarettásdobozt vett elő,és rágyújtott. A platóról egy fonott kosarat kapott le, kiemelt belőle egy pici, fekete kutyakölyköt. Nevetve felemelte az arca magasságáig, majd az orrához dörgölte a vinnyogó apróság fekete pofáját. Óvatosan letette aztán a földre, és „Menj, nézz körül !” biztatással útjára engedte. A kiskutya - akit Tamás gyorsan elnevezett Utazónak -, óvatosan tett egy-két lépést, majd elszaladt az aranyeső bokor alá pisilni. Még szaglászott egy keveset, és felóvatoskodva a magas lépcsőkön lefeküdt a teraszra, az otthagyott hólapát mellé.
Ez lett aztán a kedvenc helye tíz éven át. Karácsony előtt egy héttel pusztult el. Tamás sajátjaként siratta meg, titokban elbújva a garázsban.

2.

Szülei ma is korán keltek,s mire Tamás kiment a konyhába, már csak egy levél várta a tavaly vett étkezőasztalon. Micsoda öröm volt, amikor Apu hazahozta.Hosszú hónapokon keresztül tervezgették szülei a vásárlást,Tamást is belevonva a számolgatásba,de rá kellett jönniük minden alkalommal, hogy legfeljebb karácsonyra lesz meg az ára. Aztán adódott egy hét, amikor Tamás édesapjának alkalmi munkaként kaszálni lehetett menni, és abból tudták megvenni. Tamás anyukája ugyan tett egy kísérletet, hogy lebeszélje a nehéz munkáról,de apja hajthatatlan maradt.Igaz,hogy „ Meglett a böjtje!”, ahogy a szomszéd Julcsi néni mondogatta, amikor látta, hogy egy hétig még meggörnyedve járt hazafelé az úton, és Tamás anyukája - akit Tamás gyerekkora óta csak Mamócinak nevezett -, napokig valami kellemetlen szagú kenőccsel kenegette a megerőltetett izmokat.
- Igen, Mamóci, reggeli az asztalon, a kertbe csak kabátban megyek ki - válaszolgatott Tamás a levélben leírt gondoskodó szavaknak. Fogta a naptár egyik januári lapjának hátuljára vetett levelet, és elrejtette az ágya alatt tartott régi fém teásdobozba. Két éve halmozódnak ott, a édesapjáé a sajátságos dőlt sorokkal, de a legtöbb Mamócitól. A Mamóci megszólítás egy fülfájós nyár emléke, amikor anyukája az akkor még hároméves Tamásnak a fájdalomcsillapító mellé tiszta szamócaszörpöt adott mindig, és egyszer a kisfiú a fehérpöttyös kendővel bekötött fejét picit hátravetve egyszercsak így szólt : „ Ez a szamócaszöjp annyira mamócás!” Jót nevettek rajta akkor mindannyian.
Tamás gyorsan bekapta a reggelit, a teát ( szamócaszörppel ízesítve ! ) csak félig itta meg, a többit gyorsan kiöntötte a csapba. Tudta, hogy Mamóci haragszik, ha ott talál valami reggeli maradékot, de azt is tudta, hogy Mamóci tisztában van a tea eltüntetésének ilyen formájával. Ismerték egymást. Bement a szobájába, ügyesen odakormányozta kerekesszékét a ruhásszekrényhez, megkereste édesapjától kapott kedvenc sapkáját, ami kopott is volt, kicsi is volt, de Tamás nem engedte kidobni, igaz, csak akkor vette már fel, ha Mamóci nem volt otthon. Fejére erőltette, kabátot húzott, és kigurult a lépcső mellé emelt rámpán a kertbe.
A virágágyasok már bontogatták színeiket, a fenyőre akasztott madáretető mellől rigó rebbent fel, de Tamás ebből semmit nem vett észre. Odahajtotta magát a kerítés mellé, és a deszkák között átnézett.
Először Utazót látta meg, ahogy egy piros gumilabdával játszadozott.Ráugrott, majd morogva elhátrált, hogy ismét előrelendüljön. Rendszerint együtt gurultak a magasra hagyott fűben a csipkebokrok alá. Így ment az percekig, amikor a kiskutya hirtelen felkapta a fejét, majd vidám vakkantással a ház felé szaladt. A házból fiatal nő lépett ki, fekete haja piros szalaggal volt leszorítva, ami Tamásnak a kedves arcú Gabriella nővérkét juttatta eszébe a kórházból. Három hónapon át mindennap felkereste az ágyhoz kötött kisfiút, és hol egy almával, vagy egy vidám képeslappal próbálta enyhíteni az élénk gondolatú betegnek a balesetből, és a kórházi bezártságból adódó megpróbáltatásait.
A fiatal nő hátraszólt valakinek,majd kisvártatva egy kislány lépett ki, olyan Tamás korával megegyező.
Egymásba karoltak, és sétálni indultak a hatalmas kertbe.Utazó ott ugrabugrált a lábuk alatt, míg a kislány tétován lehajolt, és megsimogatta a bozontos kis fejet. A kölyök, mintha csak erre várt volna, vidám vakkantásokkal ismét a labdára vetette magát. A két sétáló sorrakereste a fákat, a kislány megsimogatta a törzsüket, arcát a szélbe tartotta, s ahogy a Tamást takaró kerítés felé nézett, a kisfiún furcsa érzés lett úrrá. Olyasmi, mint amikor valaki összenéz egy idegennel, és megérzi benne a bánat és az erő olyan hatalmát, ami csak a halálba menők vagy az onnan visszatérők egyedüli kiváltsága.A kislány vak volt.

3.

Tamás olyan gyorsan fordult meg kocsijával, hogy nagy darabot kiszakított a virágágyásból. Nekilendült, és előredőlve hajtotta a kerekeket, amíg kifulladva meg nem állt a házba vezető rámpa aljánál. Szíve szaporán vert, homloka forrón lüktetett. Csak ült a rámpa alján, vállait felhúzva, mint mindig, amikor erősen gondolkodott, és a lány arca volt előtte. Félt. Félt, hogy megérzett valamit, valami olyat, ami a balesete utáni hónapokban olyan sokszor okozott átizzadt, remegős ébredéseket. A balesete reggelén, ahogy felébredt, első pillantása az ágyával szembe – az éjszaka alatt – odahelyezett új kerékpárra esett. Aznap volt a születésnapja.Kiugrott az ágyból, és úgy pizsamásan rápattant, előre-hátra gurult vele, majd hangos kiáltással kiszaladt, hogy megköszönje szüleinek. Édesanyja magához húzta az akkor már síró kisfiút, édesapja a kertből jött éppen be. Kezében frissen szedett eperrel teli tál. Tamás hüppögve kúszott fel a nyakába, s nem vette észre, hogy ez a hallgatag ember kipirult arccal, könnyes szemekkel öleli magához. „Majd teszünk rá csomagtartót is” – csak ennyit mondott, és simogatta a tüskés kis fejet. Mamóca férje vállára tette a kezét, és szelíden visszakísérte őket Tamás szobájába. Az a nap a kerékpáré volt.Tamás Kihívónak nevezte el. Minden játékának, holmijának adott valami nevet.
Szeretett nevükön nevezve beszélni róluk.Testvére nem volt. Egyéves volt, amikor Mamóca erősen magához szorítva kilépett vele az állami gondozottak intézetének rácsos kapuján. Mamócának nem lehetett saját gyereke.
Tamás vidáman gurult a kissé lejtős kertvárosi utca járdáján.Nem láthatta, hogy mögötte jobbra-balra kanyarogva közeleg egy hatalmas teherautó, amely végül felhajtott a járdára, és odaszorítva Tamást egy ház falához, tompa puffanással megállt. A kisfiú egy hétig volt eszméletlen. Mindkét lábát operálták, de hiába. A törések olyan súlyosak voltak, hogy a Tamás által csak Apónak hívott Kertész doktor nem titkolva megrendülését Mamócáék előtt, az orvosi szoba ócska íróasztala mögül előjőve, szemüvegét levéve mondta ki a szót, amely átírta egész életüket : „ Amputálni kell, kérem.”
Három hónapig volt még a kórházban.Sokszor ébredt arra, hogy gurul lefelé az utcán, lovak szaladnak mellette, kutyák csaholnak hangosan, míg végül egy meredek folyóparton nem tudja lefékezni a kerekeket, és elmerül a zavaros vízben. A meder fenekéről felnéz, de csak valami nagyon gyenge fényt lát, érzi azt a furcsa ízt a szájában -amiről Gabriella nővérke később elmondta, hogy az csakis az altatógáz lehetett- , egy erő felemeli, fel a magasba, újra egyéves, angyalok repülnek felé, akik mosolyognak, de ő sír, megretten, kezét nyújtja a semmibe, míg kezek fogják meg gyengéden, átizzadt haját elsimítják, könnyeit letörlik, egy arcot lát halványan, s felébred. Valami ilyen érzés fogta el, amikor a lány ránézett. Őt látta álmaiban.

4.

Három hét telt el.Utazó egyre bátrabban ugatta meg a járókelőket, a kertbe azidáig belátogató macskák pedig a földre lapulva lopakodtak a kerítés tövében. A hó végképp elolvadt, s a szél a lélegző föld párás illatát hozta a város széle felől.
Tamás izgatottsága és zavart viselkedése nem kerülte el szülei figyelmét, de a balesete után amúgy is elmerengővé és zárkózottá lett fiúból nem sikerült kihúzni annak okát. Pedig Tamásnak nagy titka volt. A két évvel azelőtt kapott origami-készítős könyvéből egy madarat hajtogatott, amit egy műanyag dobozkába tett, és átdobta a szomszéd ház teraszára. Utazó felkapta a fejét a földön pörgő doboz zajára, odaugrott, és morogva pofozni kezdte. A magas lány - akinek Tamás képtelen volt még nevet találni –, kijött megnézni, mire olyan dühös a kiskutya, és kikapta a már éppen kibomló dobozt a fehér fogacskák közül. Tamás aznap estére belázasodott. Karjaiban metsző fájdalmat érzett és Mamóca aggódva hozta a mézes, gyógynövényes teát meg egy tálkában fahéjas almakompótot. Tamás másnap félt kimenni a kertbe, pedig láza elmúlt, Mamóca is biztatta, de nem volt bátorsága átnézni a szomszéd ház kertjébe. Két nap múlva már nem bírta tovább, korán reggel kigurult a kertbe, és ott, ahol az első napokban meglátta a lányt, átnézett a deszkák között. A redőnyök még leeresztve barnállottak, Utazó is oldalt fekve aludt, habár fülei meg-megrezdültek minden kis zajra. Tamás épp el akart hajtani, amikor valami fehérséget vett észre, amint ott himbálódzott a kerítés őfeléjük eső oldalán. Egy, a szél által felkapott műanyagfóliának gondolta, de ahogy közelebb ment, egy pici vászonzsákocskát talált kék szalaggal összehúzva, és a kerítésre díszkötözővel rögzítve. Egy picit felemelkedett a tolószékből, és leakasztotta a küldeményt. Ahogy széthúzta, egy érdekes formájú kő gurult ki belőle. Olyan volt, mint egy kőbemerevült, lerágott almacsutka, csak simább az ívekben. Folyami kő. A követ egy bőrszíj fogta át, ami elég hosszúnak bizonyult, hogy Tamás átbújtathassa rajta a fejét. A zsákocskát arcához emelte, és beletörölközött a hajnaltól harmatos anyagba. Ahogy a fejét felemelte, megváltozott a világ.Hallani vélte a villamosok zaját, érezni a frissen lefőtt kávék illatát, az egeret, ahogy mászott fel a szúnyoghálón, a messzire kóborolt juhnyáj kolompjait, látni a hegyről alárobogó folyó játékos buckázásait a síkos köveken.Arra riadt, hogy Utazó, áterőltetve borzas fejét a deszkák között, nyalogatja a kerék forgatókorongját elfehérült ujjakkal szorító kézfejét.
Visszament a házba.Az új érzésektől terhesen nem vette észre, hogy Mamóca ott áll a kertre néző konyha ablaka mögött, és állát összekulcsolt öklein támasztva csak nézi az ő gyermekét, ahogy kipirult arccal, szemében valami ártatlan tisztasággal, magához szorítva a piciny zsákot, átlép a gyermekkorból átvezető hosszú folyosó ajtaján.


5.

Az új lakók szombat délutánra bejelentkeztek egy bemutatkozó látogatásra.
Tamást váratlanul érte a hír.Azt hitte, örök titok maradhat az origami madár meg a hurkapálcikákból összeragasztott házikó, amit elővigyázatosan már nem a teraszra dobott át, hanem a folyami kő megtalálási helyére - kellő magasságra Utazó igyekvő ugrálásától –, a kerítésdeszkára akasztott. Küldeménye mindig célbaért, hisz válasz is jött rá, legutóbb egy fonott kosárka formájában. Azt Tamás nem sejtette, hogy édesapja tanúja volt igyekezetének, ahogy a kis ajándékot akasztgatta, de a világért sem szólt róla még Mamócának sem. Annyit tett csupán, hogy egy alkalommal, hivatkozván a felhalmozódott barkácsújságok rendbetételére, néhány lapot bent „felejtett” az előszobában, amelyben ügyes kis ajándékok készítéséről írtak sok –sok kép bemutatásával. Szombat délelőtt Mamóca gyümölcstortát készített. Tamás olyankor mindig el-elcsent a gyümölcsökből, de most csak megbújt a szobájában, és elmerülve lapozgatta a Nagy Világatlaszt.Legalábbis úgy tűnt. Tamás tizenhárom éves elmúlt. Magántanulóként végezte az általános iskolát, s most itt az idő, hogy továbbtanulása felől kell dönteni. Szülei nem befolyásolták. Szerette az irodalmat, sokat rajzolt, de talán a régmúltban való kalandozás állt hozzá a legközelebb.A romantikus középkor, várakkal, lovagokkal, megmentésre született hercegnőkkel.
Mégis, ha eljön a döntés ideje, Tamás tudta, hogy egy képzőművészeti iskolát fog választani.
A hosszú kórházi hetek alatt egy látogató ottfelejtett egy magazint a kórterem közepére helyezett nagy étkezőasztalon.Ez egy kiállítás kalauz volt, számos színes képpel. Tamás ebben talált egy illusztrációt, amely egy szájjal festő művészek alkotásainak helyet adó bemutatóteremre hívta fel a figyelmet. A kép virágoskertet ábrázolt esti alkonyatban, a fák bordó-arany törzsein esőcseppek gyöngyöztek, egy madár kuporgott a levelektől védett alsó ágak egyikén, az ég türkizből lassan átolvadt valami rózsaszínesbe, amelyen halványan már derengett a Hold. A kép címe dőlt fekete színnel a kép jobb alsó sarkában : Holdeső.
Tamás kitépte a magazinból akkor azt a lapot, és az atlasz Afrika részében őrizte. Csak azon a földrészen tudta elképzelni, és arra vágyott, hogy egyszer neki is sikerüljön egy ilyen képet készítenie. Ezt a képet nézegette most.
Arra riadt, hogy megszólal a kapucsengő. Gyorsan becsukta az atlaszt, még valami láthatatlan pihét söpört le a ruhájáról, majd kigurult az előszobába.Édesapja hangját hallotta mind közelebb az ajtóhoz, ami nemsokára kinyílt, és karját a magas lány karjába fűzve belépett rajta az , akinek arcát annyiszor látta álmaiban. Tamás érezte, hogy arca forró, szíve dobbanása meg-meglódul, tenyere izzad. Megszűnt a világ a maga formájában. Csak fény volt és zene, lovak szaladtak felé, virágok illatát érezte, majd Mamóca érintését a vállán. Mamócáét, aki akkor tanúja volt egy fal leomlásának a Folyami Kő Napján, és most szelíden megszorítva a vállát mondta a látogatóknak: „ Ő pedig a mi fiunk, Tamás.”
A lány előrenyújtotta a kezét. Tamásnak úgy tűnt, ez a lány mindent tud róla.Ismeri gondolatait, érzi megrendülését, látja az ő nyomorúságát.Mint mikor először tette kezét a tolókocsi forgatókorongjára, olyan ismeretlenül, de tudva, hogy élete megváltozott, úgy tartotta most a lány kezét. „Alida a nevem”- szólt a lány megszorítva Tamás kezét. A fiú még gyorsan elhadarta a nevét, majd elsötétült minden.Tamás elájult.


6.

Arra ébredt, hogy Mamóca vizes törülközővel érinti meg a homlokát.
Késő este volt, az ablak leeresztett redőnyén keresztül beóvakodott még a Nap, mielőtt végleg lebukna az öreg eperfa mögött.Tamásnak láza volt. Teste remegett, a csonkolások fájdalmasan égtek. Mamóca lelkét - mint annyiszor már az elmúlt négy évben -, félelem járta át. Hiába volt mellette a mindig erősnek látszó férj, hiába nyugtatta a gyermekpszichológus, Mamóca aggódott Tamás sorsa felől. Félt a „ ha mi már nem leszünk” időszaktól. Jártak együtt családos rehabilitációs programra, ahol számos, hasonló helyzetbe került család mondta el félelmeit, érzéseit. A programvezető egyik mondata mindig az emlékezetében van: „ A legnehezebb a jövőtől való félelem legyőzése lesz,nem a jelen, a étköznapok.” Tamás annyira érzékeny. Nem is a fizikai akadályok megoldása okozott neki gondot soha, hanem a lélek háborgásainak feldolgozása. A mai eset megrendítette Mamócát. Tamás, miután megnyugodott, először beszélte el látomásait. Mamóca, aki nem volt vallásos, most mégis valami rejtelmes erő jelenlétét érezte a félhomályos szobában. Tamás sápadt arcát nézte, s ahogy szorította a fiú nyirkos kezét, leánykori emlékek jöttek elő, amikor ott áll a kis szabolcsi falu templomának padsorai között, a meszelt falak valami tiszta illatot árasztanak, az oltár hímzett fehér abroszán árnyékot vet a feszület. A magasban egy galamb csapkod a szárnyaival, amely bemenekült a forróság elől, és hallja a nagyanyja szavát: „ Nézd csak az angyal követét, hozzád jött.Amikor látod, Isten üzen neked, tudni fogod, hogy mit.” Akkor nyolc éves volt. Nem nagyon értette a talányos szavakat, de akkor valami megrendültséget érzett lelkében, és megborzongva bújt az imakönyvet tartó kéz oltalma alá. Üzenet.
Mi lehet vajon, kinek szól és miről ? Tamás az izgatott meséléstől kimerülve elaludt. Mamóca óvatosan lefejtette a szorító ujjakat, és behúzta az ajtót. Átment a nappaliba. Férje letette a könyvet az öléből, Mamóca odatérdelt a fotel mellé, s lelkében valami félelmes borzongással odabújt az óvó karok alá. Tamás nem kevés félelemmel lelkében ébredt másnap. Sajnálta, hogy elrontotta az előző napot. Félt, hogy csalódást okozott szüleinek, vagy nem láthatja többet Alidát. Biztos volt benne, hogy nem fordulna elő ismét a tegnapi eset.Félelme hiábavaló volt. Asztalán egy levelet talált: „Kedves Tamás ! Remélem, jobban vagy, és hamarosan találkozunk. Szerettem volna személyesen átadni az ajándékot, de lehet, hogy így is örülsz majd neki. Ezt a levelet nővérem, Emese írta. Alida”. Tamás izgatottan bontogatta a szárított kukoricalevélbe csomagolt ajándékot. Egy pici agyagkorsó volt. Tamásnak úgy tűnt,egyenesen Afrikából. Vidáman szorította a kezébe, és sietett megmutatni szüleinek.Mamóca a konyhaablak előtt állt, háttal az ajtónak.Két karja a mellén keresztbe fonva, egyik tenyerét résnyire nyitott szája előtt tartva nézte a párkányon szárnyait csapkodó galambot.

7.

Utazó vidám vakkantgatással ugrott fel mellső lábaival a kapu deszkáira. Hamarosan nyílt a bejárati ajtó, és Alida lépett rajta ki. Tamás meghatottan nézte, ahogy a lány a korlátot fogva lassan lelépked a kertkapuig vezető betonjárda széléig. Haját mint búzatáblát lengette a szél, s Tamásnak úgy tűnt, még a madarak is elhallgattak belefeledkezve a nézésébe. Utazó Alida elé szaladt, felemelt orral beleszimatolt a levegőbe, orrát a lány csupasz lábszárához nyomta. Alinda megdorgálta, mire a kiskutya még nagyobb bátorságot véve, a kék virágmintás szoknya alját fogai között tartva húzta a kapu felé. Amikor nyílt a kapu, Utazó megnyalta Tamás kezét, majd egy gyors iramodással elszaladt a ház háta mögé a macskákat rémisztgetni.
A fiú behajtott a kapun. Alida, Tamás vállára tette a kezét, úgy mentek a ház felé. A bejárati ajtótól balra volt egy hatalmas eperfa, amely alá kerti padot helyeztek. Tamás óvatosan, mint aki kincset visz, vezette Alidát a padig.
Késő este volt már, amikor Mamóca átszólt Emesének, hogy Tamásnak illő lenne elköszönnie.
Tamás aznap többet tudott meg a világról, mint eddigi élete folyamán. Tudta már a hangok hatalmát, érezte a színek sugárzását, ismerte a zajok eredetét. Megtudta, hogy Alida egy autóbalesetben vesztette el a látását még hároméves korában. Szülei meghaltak. Emese nevelte, aki akkor kezdett el dolgozni mint népművelő az egyik külvárosi művelődési házban. Férje külföldön dolgozik, vízkutató mérnökként.
Alida tanítónak készült. Lelkesen mesélt egyik tanáráról, aki szigorú volt ugyan, de értük és nem ellenükre, mert jól tudta, hogy egy vaknak sokkal többet kell tudnia a körülöttük zajló világról, mint látó társaiknak. Ballagáskor, ahogy búcsúképpen megpuszilta ennek a szigorú embernek az arcát érezte, hogy az sír.Akkor fogadta meg, hogy csak tanító akar lenni, semmi más. Tamás megszorította a lány kezét, olyan természetesen, mint ahogy az is hagyta. Aztán csak ő mesélt. Afrikáról, a Holdesőről, Gabrielláról, álmairól,Utazó nevének eredetét. Alida mosolyogva hallgatta. Szorosan a fiú mellett ült, térdét a kerekesszék hajtókarjához nyomta. Amikor eljött a búcsú ideje csak hallgattak, mint a torkosság miatt megszidott gyerekek.Hiszen azok is voltak. Alida kikísérte a kapuig. Emese a ház ajtajából nézte, ahogy a húga becsukva a kaput tenyerét ott felejti a hideg vasrácson, s ahogy a fiú is odaérinti kezét az ellenkező oldalról. Emese éjjel, mielőtt lefeküdt volna, mint minden alkalommal, most is bement Alida szobájába.
A kislány oldalt feküdt, félig nyitott öklében egy új kék origami madár, néhány hosszú szőke hajszál könnyektől tapadt arcához. Emese óvatosan kivette az apró ajándékot, majd odarakta az éjjeliszekrény lapjára. Mielőtt becsukta az ajtót visszanézett a lányra, most látta őt először könnyes arccal.
Tizenöt évvel később

Korán jött a tavasz abban az évben. A fák tövében már kidugták fejüket az ébredező fűszálak, bár a madarak is próbálgatták már dallamaikat, az éjszakai fagyok még csendességre intettek.
A ház ajtaja kinyílt, és Tamás óvatosan kigurult rajta. Vigyázott, nehogy felébressze az ölében elszenderült kislányt. A kislánya, Izabella hamarosan másfél éves lesz. A kötött kék sapka alól kiszabadult néhány aranysárga fürtöt meg-meglengette a kora tavaszi szél. Tamás magába szívta a baba illatát, elnézte a gyermek pufók pici arcát, s elhatározta, hogy még ma lefesti. Minden kora délután kijönnek ide az öreg eperfa alá, és várják Anyát. A ház mögül - ahogy lenni szokott – előkerült Barát, Utazó unokája.
Mellső lábaival a férfi térdeire ugrott, óvatosan megszagolta a pici cipőcskéket, majd lefeküdt a kocsi mellé.
Így voltak még egy fél órát.Akkor azonban Barát felcsapta a fejét, és elszaladt a kapu irányába. Az apró csengők hangját hamarosan a férfi is meghallotta. Aztán csak nézte, ahogy a felesége nyitja a kaput, lekapcsolja a vezetőhámot Őrző nyakörvéről, az vidáman összeakaszkodik Baráttal, együtt futnak a kerítés mentén, majd visszatér a reábízotthoz, hogy elvezesse a házig, ott farkcsóválva leüljön, és aztán magukra hagyja őket, hisz akkor már az asszony ott ül a padon, ölében a kutyaörömre felriadt kék szemű gyermekkel, vállán a férje karjával, érezve, hogy ennek a férfinak könnyes a szeme, ahogy rájuk néz, s akkor ő kezével megszorítja azt a nyirkos kézfejet, vállára hajtva a fejét.




Cím: Holdeső
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Tóth János
Beküldve: December 22nd 2003
Elolvasva: 2226 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.38 Seconds