1.
Fél tíz lehetett. Miki éppen a pultnál állt és a sörét iszogatta. A haverjával, Zsoltival a nőkről dumáltak. Kitárgyalták a hibáikat, gyengeségeiket, méreteiket. Arról is szó esett, hogy Mikinek mennyire szüksége lenne egyre, hogy gyakorolhassa a macska-egér játékot. A diszkóban azonban egyetlenegy új nőt nem láttak. Miki a legtöbbet már ismerte, aki pedig ismeretlen volt, az nem volt az esete, vagy nem volt egyedül.
– Olyan pangás van! Mindjárt hazamegyek!
– Na ne! A buli még csak most fog kezdődni! Most jönnek még csak a csajok. Nézd, itt is van egy az orrod előtt!
Rámutatott egy szőke, kék szemű lányra, aki szűk, feltűnő miniszoknyában és magas sarkú cipőben feszített. Ellibegett a fiúk előtt, majd visszafordult és vadító mosolyát Mikire villantotta.
– Látod? Te hagyod, hogy egy ilyen csaj parlagon heverjen előtted?!
Miki megrántotta a vállát.
– Nem tetszik.
– Miért nem?
– Túl egyszerű.
– Ah! Úgy érted, könnyű megkapni, mert adja magát.
Miki bólintott.
– Na és ha nem lesz más ma éjszakára?
– Akkor esetleg. De csak mára!
– Nyugodt lehetsz, holnap reggelig ő is el fog szórakoztatni!
– Nekem ez nem elég!
– Mi az, hogy nem elég?! Ha olyan arcom meg szövegem lenne, mint neked; ráadásul még a csajoknak legalább fele csak a füttyentésemre várna, hát akkor én lennék a világ legboldogabb embere! Neked mindez megadatott, dúskálhatsz az élvezetekben, erre te?! Hagyod, hogy a nők más után nézzenek! Mondd meg őszintén: mi bajod van?
– Unom őket. Mind egyformák. Én vadászni szeretek, és nem csípem azt a vadat, amelyik lelövi magát előttem. Nem ártana végre egy olyan csaj, akit fűzögetni kell. Dumálnom kell neki, hogy hajlandó legyen eljönni velem és nem csak egy alkalomra! Nekem az kell, ami nem lehet az enyém, amit nem kaphatok meg. Érted?
– Jézusom! Te utolérhetetlen álmodozó! Azt hiszed, él a földön olyan nő, aki a te mosolyodnak ellen tud állni? Szerintem neked egy szellembe kellene beleszeretned.
– Ki beszél itt szerelemről?! Jobb, ha az ember nem zúg bele a nőbe, mint az atom. A végén még nem bírja magáról levakarni, amikor ráunt. A nők egyébként kezdenek erőszakosak lenni. A múltkor elvittem egy spinét motorozni...
– Ez nálad nem újdonság!
– Csak várd ki a végét! Ismertük egymást egy ideje, és eleinte mászkált is utánam. Véletlenül összefutottunk, amikor nagyanyámhoz mentem. Megálltam mellette, ő meg rögtön megkérdezte, hogy elvinném–e egy körre? Ne röhögj! – szólt rá Zsoltira, amikor látta, hogy az milyen jóízűen kuncog.
– Elvitted...
– El hát! De nem kell rögtön arra gondolni! Csak motoroztunk. Egy idő múlva megálltam és mondtam neki, hogy most már nem érek rá.
– És otthagytad.
– Aha. De előbb még megkérdezte, hogy legközelebb egy másik körre is elvinném-e.
Zsolti felnevetett.
– Hú, öregem! Nem is volt rámenős a csaj, mi? Na és elvitted arra a másik körre is?
Miki vigyorogva bólintott.
– Naná!
– És milyen volt?
Miki elhúzta a száját.
– Mint a többi. Ment minden a szokásos forgatókönyv szerint. Másnap reggel közöltem vele, hogy innentől kezdve felejtsen el.
– Nem hisztizett?
– Azt próbálta volna meg! Lekevertem volna neki akkorát, hogy belezöldül!
– Brutális vadállat! A nőket nem bántani, hanem kényeztetni kell. Te ezt nem tudtad?
– Még csak az hiányozna, hogy dédelgessem is őket! Az életben nem szabadulnék meg tőlük!
– Nagyon harcolsz a függetlenségedért! Ha véletlenül legalább egy hétig járnál egy lánnyal, ez már nem tenne jót az „image”-ednek.
– Most mit prédikálsz nekem, amikor te ugyanezt csinálod? Egyébként meg, ha már itt tartunk, mutass itt nekem csak egy olyan nőt is, akire érdemes egy körnél többet áldozni!
Zsolti körülnézett.
– Első látásra ezt senkiről nem tudom megállapítani.
– Na, akkor csak nézelődj! Pár percre itt hagylak. Őrizd a sörömet!
– Hova mész?
– Teszek egy kétbetűs kitérőt.
Alighogy Miki elment, Zsolti mellé odaállt egy lány.
– Szia! Heni vagyok. A barátod visszajön még?
– Hát nagyon remélem! – mosolygott rá a fiú.
– Én is. Szeretnék vele megismerkedni.
– Miért nem akkor jöttél ide, amikor még itt volt?
– Mert nem tudom, hogy hívják. Nem akartam csak úgy leszólítani.
– Hát, látod, ez jó ötlet volt. Nem túlságosan kedveli a rámenős lányokat. Erről viszont pszt! – tette a mutatóujját a szája elé.
A lány elmosolyodott.
– Szóval, mit meséljek róla?
– Bármit! – A lánynak hirtelen felcsillantak világoskék szemei.
– Mikinek hívják, nyáron lesz 19 éves, imád motorozni, szereti a szép lányokat, éppen ezért egy percig sem szabad őt komolyan venni!
– Ki akarsz ábrándítani belőle, azért mondasz el minden rosszat róla?
– Nem mondtam el minden rosszat... Csak a felét, vagy még annyit sem. Nem akarlak végképp kiábrándítani, de ha hátrafordulsz, meglátod, hogy igazam volt.
A lány megfordult. Miki éppen egy fekete hajú „bombázóval” diskurált.
– Amint látod, már választott magának ma éjszakára partnert...
A lány felsóhajtott.
– A fenébe, erről lecsúsztam.
– Azért ne keseredj el, még mindig itt vagyok neked én!
– Na igen, ha ló nincs...
– Azért szamár még nem vagyok!
– Akkor most beszéljünk rólad!
– Mit akarsz tudni?
– Valamivel többet, mint Mikiről.
Annyira elmerültek az ismerkedésben, hogy nem vették észre a közeledő Mikit. Már egyedül volt.
– Hello! Csak azért zavarlak, hogy nehogy gyorsan megunjátok egymást.
– Mint ahogy te csináltad az előbb! Mi van, nem jött össze a kaland a nővel?
Miki vállat vont.
– Van barátja. És ezt csak akkor közölte, amikor már majdnem kihívtam „sétálni”.
– A tánc már megvolt?
– Nem láttátok? Ja bocs, biztosan egymással voltatok elfoglalva... Miért nem táncoltatok? Az előbb szuper lassú szám ment, olyan összesimulós. – rákacsintott a lányra.
– Táncra még nem volt időnk. – válaszolt Heni. – Nem szabad rögtön a dolgok közepébe vágni! Ha ajtóstól rontasz a házba, ne csodálkozz, hogy kidobnak.
– Olyan nincs! Mindig én dobok egy csajt és nem ő engem!
– Jó híred lehet!
Miki mosolyogva bólintott.
– Úgy nézel ki, mint aki erre még büszke is. Ó, férfiak! Jobban teszem, ha itt hagylak benneteket. A barátnőimmel könnyebb kijönni, mint veletek!
– Visszajössz még? – reménykedett Zsolti.
– Miért én mászkáljak utánad? A végén még azt hinnéd, hogy ráakaszkodtam. Na, mentem. Csaó! – intett, aztán eltűnt a tömegben.
– Hogy az égbe’ szedted fel?
– Nem is én szedtem fel, hanem te! Ne nézz ilyen bambán! Rólad érdeklődött, aztán meggondolta magát és mégis én kellek neki.
Zsolti kihúzta magát és olyan arcot vágott, amivel elárulta, hogy büszke a hódítására.
– Elszeded a „barátnőmet”? – Miki nevetett. – Szégyelldd magad! Hogy merészelted?!
– Ugyan már! Eggyel több vagy kevesebb a listán!
Összemosolyogtak.
– Na igyunk a sikereinkre! – felemelték poharaikat és koccintottak. Aztán tovább folytatták a nézelődést.
A tömeg egyre nőtt.
– A fenébe! Olyan sokan vannak, hogy nem látni az újakat! – jegyezte meg Miki.
– Szerintem te nem látod a fától az erdőt. Pont most lépett be egy friss husi a piacra.
Valóban: egy hosszú, szőkésbarna hajú lány közeledett a bár felé. Mikinek első ránézésre megtetszett, különösen a hosszú, hullámos haja.
– Ejha. Olyan, mint valami Hajasbaba. Szép és törékeny.
– Ez fura! Láttam, hogy ő vette meg a belépőjét! – szólt Zsolti.
– Tehát egyedül van!
A két fiú összenézett.
– És valószínűleg gyámolításra szorul a kicsike!
– Csíped, mi?
– Ugyan! – legyintett Miki. – Csak egy gyáva nyuszi!
Visszafordult a pulthoz és kért egy másik sört. Közben igyekezett erőt venni magán, hogy ne a lányt nézze, aki nem messze állt tőle és üdítőt kért. Kezébe fogta a poharát, és háttal fordult a pultnak – és Mikinek.
– Viszont nem házinyúl, úgyhogy tiéd a pálya! Pátyolgasd egy kicsit!
– Kösz. Te is jobban teszed, ha vigyázol a „barátnődre”. Ahogy elnézem, gyorsan vigasztalódik, ha elfordulsz tőle.
Ahogy odanézett, Zsolti is meglátta Henit, amint két fiúval és egy lánnyal táncol.
– Igazad van. Körmére nézek a hölgyeménynek!
– Oké. Én addig megnézem közelebbről ezt a kis Hajasbabát.
Amikor egyedül maradt, Miki körülnézett. Nem találta a lányt sem a pultnál, sem a táncparketten.
Gyorsan megitta a sört, aztán még utoljára ránézett Zsoltira – aki beállt a „körbe” ötödiknek –, felvette bőrdzsekijét és elhagyta a diszkót.
Kilépett az ajtón, és tekintete egy szép barna szempárba ütközött. Az ismeretlen lány egy félárnyékos helyen állt, ahová nem nagyon jutott el a fény és a zene.
Miki – mintha csak ezért jött volna ki – rágyújtott, a motorjához dőlt és a földre szegezte a tekintetét. Gondolkozott.
Eredetileg úgy tervezte, hogy elmegy egy haverjához, aki két utcával arrébb lakott. Mindig meg szokta őt látogatni, ha éjfélig nem találkoznak a diszkóban.
Most azonban, hogy meglátta az egyedül álldogáló lányt, hirtelen nem tudta, menjen-e vagy maradjon.
Végül győzött a büszkesége: eldobta a csikket, beindította a motort és elindult. Sietett, és közben remélte, hogy amikor visszaér, a lány még mindig itt lesz, mert jó lenne beszélgetni vele. Ha pedig mégsem találja meg, akkor – ha nem is élete végéig, de a jövő szombatig biztosan – bánni fogja, hogy nem szólította meg...
