Úgy kezdődött, akár a többi nap.
Mint minden birka, sétáltam
az élet erdejében
jól látható kitaposott ösvényében.
De az erdő oly nagy, s a
Kíváncsi ha nem figyel,
A csordától hamar lemarad,
Így könnyen megesik, magára
marad.
Kerestem a kiutat, közben
Csodálkozva hallgattam a csalfa
madarakat: Gyere, Gyere! -- szólítottak
-- Hallgasd szép hangomat, lágy
tiszta dallamomat.
S én balga! Vakon követtem,
Nevetve, szaladtam, futottam,
rohantam az álnok hangra.
Már nem érdekelt, merre
járhat a csorda.
Könnyű voltam, akár a pille,
csak szálltam, suhantam,
bele az ismeretlenbe. Egyszer
csak baljós csend támadt.
Itt éreztem magam először prédának.
Meredten néztem szét.
Körülöttem minden idegen és sötét.
Ezt az utat nem ismerem. A fák
mögül éhes farkasok villogtatták
húsra éhes fogsoruk.
Gyertek! -- Szólt az egyik -- Itt van!
Most elkapjuk! S én rémültemben
mit tehettem? Szélsebesen futásnak
eredtem. Rettegés lett úrrá testemen,
félelem lelkemen.
Évekig bolyogntam a végeláthatatlannak
tűnő duzsungelben, s védtem
magam a vadállatok támadásai ellen,
kínok közt, de megtanultam élni
a sötét rengetegben.
