[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 56
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 56


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Mindent vagy semmit...12.

12.

Éva éppen jó hangulatban találta szüleit. Elmesélte nekik az álláslehetőséget, megmutatta nekik a szerződést, ők elolvasták és aláírták.
Gratuláltak neki és lelkére kötötték, hogy vigyázzon magára. Ezzel útjára bocsátották.
Bár féltették, ezért Éva megígérte, hogy első fizetéséből mobiltelefont vesz magának.
Visszament Szilviékhez, és megbeszélték a másnapot.
Amíg barátnője otthon járt, Szilvi felhívta Szabolcsot. Tetszett neki a dolog, bizonyos határokon belül.
De megkérte Szilvit, hogy fehérneműben lehetőleg ne fotóztassa magát. Szilvi nevetve beleegyezett, és ezzel a dolog el volt intézve. Legalábbis ebből az irányból. Hátravoltak még a szülők.
Szilvi előbb megvárta Évát, hogy neki mit mondtak otthon, és csak azután adta elő ő is.
Neki is azonnal aláírták a szerződését, nem találtak benne kivetnivalót.
A lányok ujjongva robogtak be Szilvi szobájába.
– Most te fogsz telefonálni! – Szilvi egy cédulát nyújtott át Évának. – Elkértem neked Miki számát.
– Köszi!
– Kimenjek, amíg beszélgettek?
– Nem kell, már mindent tudsz.
Tárcsázott. A kishugi vette fel.
– Várj egy picit. – mondta Évának. – Mindjárt beviszem neki a telefont.
Bekopogott, és átadta bátyjának a készüléket.
– Éva keres.
Miki csodálkozva szólt bele.
– Szia, tényleg te vagy?
– Igen, Szabolcstól kaptam meg a számodat. Van egy érdekes hírem.
– Mi lenne az?
– Találtam munkát, de nem hagyományost. Fotózni fogok. Mármint hogy engem fotóznak. Katalógusokhoz fogunk ruhákat bemutatni.
Éva gondolta, hogy Mikinek ez nem fog tetszeni.
Zavarban volt, amikor elmesélte, de elhatározta, hogy nem hagyja magát lebeszélni róla. Különben is, már késő: alá van írva a szerződés nyár végéig.
Éva csak abban reménykedett, hogy ez nem vesz el túl sok időt, és Mikivel is tud majd rendszeresen találkozni.
Jól sejtette: Miki úgy reagált rá, ahogy elképzelte. Esze ágában nem volt megérteni.
– A te ötleted volt ez a meló? – kérdezte gyanakodva.
– Szilvivel együtt találtuk az újságban. Ő is jön velem. Nem leszek egyedül.
– És neki hogy tetszik?
– Kevésbé lelkes, mint én. Engem nagyon megfogott.
– Csak vigyázz, nehogy valamibe belerángassanak!
– Nem hagyom magam. Holnap megyünk először. Az első három nap próbafotózás, ha nem jön be, abba lehet hagyni. A szüleim már alá is írták a szerződést.
Miki durcásan hallgatott. Erre Éva megkérdezte:
– Tulajdonképpen mi bajod van? Az, hogy dolgozni fogok, vagy az, hogy ezt akarom csinálni?
– Mindkettő. Még mindig azt mondom, hogy nem kéne dolgoznod.
– Akkor nem lenne pénzem. Nem akarom, hogy mindig mindent te fizess. Az én szüleim ráadásul nem milliomosok.
– Az enyémek sem. – adta a sértődöttet Miki. – Csak nem élünk rosszul.
Miki valójában nem aggódott, hogy ezentúl majd nem tudnak találkozni. Illetve nem amiatt nyugtalankodott. Hanem a munka jellege miatt.
Hogy Éva kiszolgáltatott helyzetben lehet.
Mert ez mégiscsak más, mintha berakták volna egy ABC-be eladónak. Itt mindenféle pasik veszik majd körül…
De ezt nem akarta barátnőjének elmondani. Úgy hangzana, mintha féltékeny lenne.
Márpedig, amennyire ismerte magát, előtte ez a jelenség ismeretlen volt idáig.
Éva megkérdezte tőle, meddig dolgozik másnap.
– Ötig. Akkor bezárok, és fél hatra itthon vagyok.
– És van kedved velem sétálni holnap este?
A fiú örült az ajánlatnak. Meg is ígérte, ha hazaér, telefonál Szilviékhez.
– Helyes. Akkor holnap találkozunk. Szoríts nekem az első munkanapomon. És ne legyél morcos! Tessék mosolyogni!
Miki felnevetett.
– Már jobb is a hangulatom, mert tudom, hogy holnap látjuk egymást.
Elbúcsúztak, és Éva megkönnyebbülten tette le a kagylót.
Szilvi összeráncolta a szemöldökét. Egyáltalán nem tetszett neki Miki viselkedése. Meg akarta barátnőjének tiltani azt, amit szívesen csinálna, csak azért, mert önző.
– Hát ez nem ment valami könnyen. Nem egy könnyű eset.
– Hát ez nem ment valami könnyen. Nem egy könnyű eset.
– Sajnos nem az. – ismerte be Éva szomorkás arccal. – Szabolccsal neked sokkal könnyebb lehet.
– Igen. És tudod, miért? Mert Szabolcsnak más a hozzáállása. A munkát úgy fogja fel, mint szükséges rosszat. Muszáj dolgoznunk mindkettőnknek, és emellett csak akkor nem tudunk egymással találkozni, ha nem akarunk. Mindenre van idő, amire az ember akarja, hogy legyen. És ez nem tetszett most Mikinél. Ő azt akarja, hogy ülj otthon, bármikor ugorj, amikor csak hív. Ez egy egyoldalú kapcsolat, ha jól látom.
Éva elgondolkozva ült még mindig a telefonnal a kezében. Látszott, hogy őt is megrázta ez a dolog Mikivel.
– Neki mindent szabad, nekem semmit, így látod?
– Hát nekem most teljesen ez jött le. Ezt önzésnek hívják. Ha nagyon ki akarna sajátítani, szerintem inkább hagyjátok abba. Vagy ne hagyd, hogy bezárjon. Itt leszek, ha bármi történik.
Mindketten felálltak és átölelték egymást.
– Köszönöm.
Vacsora után kezdtek izgulni igazán, mi lesz holnap. Korán feküdtek le, hogy rendesen kipihenjék magukat.
Szilvi szülei másnap már nem voltak otthon, mire ők felkeltek, de a konyhaasztalon találtak cédulát:
„Sok sikert a mai naphoz, találtok szendvicseket a hűtőben. Sziasztok.”
Kényelmesen megreggeliztek, aztán lassan elindultak.
Érdekesnek találták az első napot.
A titkárnő széles mosollyal fogadta őket, és elmondta, hogy még várnak egy pár lányt, akit felvettek. Amikor mindenki megérkezett, bevezette őket a főnök szobájába. Ő tájékoztatta őket mai programjaikról, aztán bekísérte őket az egyik terembe, ahol javában folyt egy fotózás.
Ide beülhettek nézelődni, ismerkedni a szakmával.
Nézték a lányokat, milyen felszabadultan mozognak a kamera előtt.
A fotós egy vicces fazon volt, igyekezett mindenki kedvében járni, és mindenkiben oldani a feszültséget.
Halk zene szólt, kellemesek voltak a fénybeállítások, csak a reflektorok miatt használni kellett légkondit, mert nagyon meleg lett volna.
Ott sündörögtek a sminkesek is, és néha megigazították a lányok arcán a „színeket”, vagy más rúzst kentek fel, ami jobban mutatott más fényben.
Amikor már néhány lányról elkészültek a fotók, ők kerültek sorra.
A fotós először bemutatkozott, aztán pár percig beszélgetett velük, hogy ne érezzék magukat annyira feszélyezettnek.
Megkérdezte, esetleg nem akarnak-e pár közös fotót.
– Mármint kivel közöst? – kérdezték értetlenül.
– Ti ketten lennétek a képeken, hátha nem annyira jó egyedül reflektorfényben lenni.
– És a főnök mit szól majd ezekhez a képekhez?
– Annyit mondott, hogy a legtöbbet hozzam ki belőletek, de azt, hogy ezt hogyan tegyük, nem mondta.– rákacsintott a lányokra.
Ők máris szívükbe zárták a srácot. Ránézésre nem volt több huszonötnél. Pedig betöltötte a harmincat. És Zsoltnak hívták.
Átadta őket a sminkeseknek, ő addig tekercset cserélt a gépben.
Amikor Éva visszajött, a fotós füttyentett egyet. Kb. 19-20 évesnek nézett ki, és nagyon szépnek érezte magát. Alig volt rajta több smink, mint amikor reggel bejött, mindössze más színekkel volt kiemelve a szeme és a szája.
Szilvi hasonlóképpen átváltozva érkezett vissza.
Mindkettőjükről készített néhány érdekes képet: fotelben, széken ülve, variálva a fényeket, színes italokkal a kezükben, egyedül, ketten, egészalakosat, közeli arcfotót.
Néhány közös kép után felváltva hagyta őket pihenni. Aztán elküldte őket ebédelni.
Szilvi és Éva bejárta az épület belsejét. Megtalálták az étkezőt is, ahol kényelmesen megebédeltek, aztán sétálni kezdtek a folyosón.
Szebbnél szebb lányok arcképeivel díszítették a falakat. Megcsodálták őket, aztán visszamentek a fotósterembe, és folytatták a munkát.
Hamarosan négy óra lett, és Zsolt bejelentette, hogy ennyi volt mára.
– Holnap is jöttök?
– Naná! Ez kezd egyre jobban tetszeni! – lelkendezett Éva. Szilvi is bólogatott rá.
Mielőtt hazamentek volna, Ildikó, a főnök felesége annyi instrukciót adott nekik, hogy holnap ugyan ide kell jönniük, de valószínűleg a szabadban fognak fotózni. De csak jó idő esetén.
Miután délután kellemesen elfáradva hazaértek, Szilvinek első dolga volt, hogy felhívta Szabolcsot, és elmesélte a napjukat.
Aztán megkérdezte Évát, nem akarja-e ő is felhívni Mikit.
– Minek? Majd ő felhív, ha hallani akar rólam. Tegnap majdnem megevett, amikor mondtam neki, hogy dolgozom. Nem hiszem, hogy érdekli, hogy hogy tetszett, vagy ilyesmi.
A következő pillanatban megcsörrent a telefon.
Szilvi felvette és mosolyogva nyújtotta a kagylót Évának. Miki volt.
– Szia, Éva! Na milyen volt az első nap?
Ez egy olyan szituáció volt, hogy Éva nem bírta ki nevetés nélkül. Miki persze nem értette, mitől van ilyen jókedve a barátnőjének.
– Örömmel hallom, hogy nevetsz, ezek szerint jól sikerült.
– Még annál is jobban!
Miki ennek nem nagyon örült.
Igazából abban reménykedett, hogy Éva az első nap rájön, hogy ez nem neki való meló, és abbahagyja. A jelek szerint nem így történt.
– Na és akkor most találkozhatunk? – érdeklődött.
– Persze, ráérek, és nem vagyok fáradt. És te?
– Én sem. Akkor öt percen belül indulok. Sietek. Szia!
Éva át sem öltözött, hanem berobogott a fürdőszobába, hogy megigazítsa a sminkjét. Szilvi ment utána.
– Azért itt alszol, nem? – kérdezte barátnőjétől.
– Persze, visszajövök. Micsoda hülye kérdés ez? Gondolod, hogy nála maradok?
– Én annak örülnék, ha megkérne, hogy aludj is náluk.
Éva felvonta a szemöldökét.
– Ezt most miért mondod? Nem akarod, hogy nálatok legyek? Unod, hogy örökké itt vagyok, vagy mi van?
– Nem, nem azért. Az jutott eszembe, hogy ha megkérne, hogy aludj vele, akkor már komolyabban gondolná a kapcsolatotokat, és nem egy egyszerű kalandnak venné.
Szilvi megvárta, hogy Évának eljusson a tudatáig, hogy mit hallott. Aztán folytatta:
– Nekem nem engedik még meg, hogy Szabolcsnál töltsem az éjszakát. De mi már beszélgettünk róla, és mindketten alig várjuk, hogy anyámék beadják a derekukat. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy mi szex nélkül is jól érezzük magunkat egymással. Nálatok, úgy látom, nem így működik.
Éva elmosolyodott.
– Ez most azt jelenti, hogy ti még nem...?
– Pontosan. Mi megvárjuk, amíg lesz rá egy egész éjszakánk. Nem akarjuk elkapkodni. Nem arra alapozódik a kapcsolatunk, hogy kipróbáljuk, milyen lenne egymással az ágyban.
– Mi sem kapkodtuk el.
– Ez igaz, de titeket most ez tart össze.
– Na, ezen most nem nyitnék vitát.
– De azért gondolkodj el rajta.
– Figyelj, Szilvi, amióta elkezdtünk Mikivel együtt járni, egyfolytában arról beszélsz, hogy ez mennyire nem lesz jó, meg hogy milyen sokat fogok sírni. Nem lehetne, hogy inkább velem együtt örülsz, ahelyett, hogy a rosszat látnád benne?
Szilvi elmosolyodott.
– Bocs, nem akartam vészmadár lenni. Rendben, majd vigyázok a számra.
Éva felkapta kis táskáját.
– Miki mindjárt ideér. A kapu előtt megvárom. Szia! Valamikor majd megérkezek





Cím: Mindent vagy semmit...12.
Kategória: Regény
Alkategória:
Szerző: Cynthia Wakefield
Beküldve: August 9th 2005
Elolvasva: 1266 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Regény főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.36 Seconds