Lőrinczi L. Anna
Kilencéves, szőke kékszemű kisfiú Attila. Mikor szüleivel mennek valahová, mindig mondják az emberek, de szép gyermek, micsoda férfi lesz belőle. Na, majd ha felnő, szegény lányokkal mi lesz?
Szerette ezt hallani, mivel egyébként soha nem dicsérték meg.
Valahogy mindig úgy jött ki, hogy elromlanak a dolgok a végére. Pedig Ő annyira igyekszik.
Ott vannak például a reggeli kelések. Istenem az egy rémálom. Soha nem elég az idő, mindig csak azt hallja mozogj már kisfiam, megőrjítesz!
Már este megfogadta, hogy holnap biztos nem fog kelleni anyunak, veszekedni semmiért.
Bepakolta a táskát és mindent össze is készített, hiszen vasárnap anyák napja van.
A mai problémamentes péntek lesz az Ő ajándéka, na meg az a kis rajz, amire rárajzolta magát és az Anyut. De az nem sikerült igazán, mert az Anyu, sokkal de sokkal szebb, ezért kiradírozta.
Sikerült is időben elindulni, hála az égnek, azért aggódott kicsit, mert annyi érdekes dolog van, amit meg kellett volna nézzen, de nagyon vigyázott. Ma nem lehet, mindig mondogatta magában, nehogy eltévessze.
Első óra matek, nagyon ment neki egyébként, de bukásra állt belőle. Persze mert olyan uncsi az egész, erről ő igazán nem tehet.
Tanító néni kérdezi 6*6 mennyi, Ő persze már mondja is hogy hát az 36, de a tanító néni szigorúan rászól, nem kérdeztelek Attila, akkor válaszolj ha szólítalak.
Egyszer csak látja ám, hogy egy légy, rászáll a padra. Mászkál ott peckesen, mintha Őt cukkolná direkt, - na nézz ide -.
Attila figyeli, hű milyen érdekes, első lábaival mintha mosakodna, de édes. A légy meg csak teszi a dolgát, fejét is lábát is mosdatja, aztán tapogatóival a padot tapogatja. Apró szőröket is lát, meg a nagy szemeit.
Aztán egyszer csak a távolból erélyesen szól valaki, Attila az ellenőrződet hozd ki!
Felriad, miért mi történt kérdezi. A tanító néni csak a fejét rázza és megjegyzi, édes fiam Te soha nem figyelsz, ezért megintelek és beírom, hogy szeretnék beszélni a szüleiddel.
De Tanító néni én tudtam, hogy 36 és mondtam is, figyeltem.
De már nem az volt a kérdés gyerekem, hanem az 5*5. Az meg 25 vágta rá gyorsa
n, de nem volt bocsánat. A beírás az ellenőrzőbe került.
A matek óránál csak az írás-olvasás volt rosszabb, nem értett egy kukkot se. Ő mindig azt másolta amit látott, de soha nem felelt meg.
Olyanokat mondtak, hogy miért fordítva van, meg, hogy nem látja mi van oda írva? De hát Ő látta, csak az nem olyan volt állítólag, mint ahogy leírta. Rettenetes volt, mert ki is nevették érte.
Anya orvoshoz is elvitte, és valami olyat mondtak, hogy Ő diszlekszes meg hipor vagy mi, nagyon félt emiatt, mert nem akart szurit kapni.
Most ballag hazafelé, könnyei potyognak, de ezt nem láthatja senki!
Sírni mások előtt soha nem sír, ezért már tényleg ne nevessék.
Az utcasarkon dönt, így nem mehet haza. Az Anyu megint szomorú lesz és megint miatta.
Benéz az utcába, gondolja utoljára, és gyorsan sarkon fordul és szalad, szalad, szalad...szalad!
