Miután befejeztem az állatorvosi iskolát, önkéntesként dolgoztam egy menhelyen.
Lenéztem a lábamnál békésen szunyókáló korcs kutyára, és arra gondoltam, azért kell felébresztenem, hogy elaltassam? Micsoda kegyetlenség.
A kutya rettenetesen alultáplált, szőrzete egy halom szalma és bogáncs volt csupán. A szerencsének köszönhetően került ide. Az út mentén találták - mint egy élő szemétkupacot -, valaki otthagyjta meghalni, a kerület egy távoli részén.
Egy jóindulatú farmer hozta be a menhelyre, ahol csatlakozott a tucatnyi többi állathoz, melyek ketrecük elejének nyomódva remélték, hogy elkapják valakinek a tekintetét, akinek elég nagy szíve és háza van ahhoz, hogy adjon nekik még egy esélyt.
A probléma csak az volt, hogy túl sok hontalan kis állat volt és kevés otthon. A kutya napról napra csak várt, várt, örökké mozgó farka mintha az idő múlását jelezte volna.
Ám ezen a napon az ő ideje lejárt. Senki nem vette magához, mint sokat közülük a menhelyen, ahol az állatok túl nagyok, túl kicsik, túl szőrösek, túl fiatalok, túl öregek voltak. Nem volt elegendő ketrec ahhoz, hogy mindegyiküket, aki hozzánk került elhelyezzük. Így hát felkészültünk rá, hogy életének gyorsan és fájdalommentesen véget vessünk.
- Jobb, mint éhen halni az árokparton. - mondtam, valami kis vigasz keresve.
Az állatok szeretete ösztönzött, hogy erre a pályára lépjek. Magas szintű képzésben részesültem; az életmentés, valamint a fájdalom és szenvedés megelőzése volt legfőbb feladatom. Ugyanakkor éppen azon voltam, hogy véget vessek egy ártatlan teremtmény életének. Gyűlöltem a munkámnak ezt a részét, de meg kellet tennem. Érzelmeimet elfojtva felkészültem, hogy elvégezzem a műveletet.
Feltettem az asztalra. A kutyus élvezettel mozgatta ide-oda sovány testét, ahogy nyugtató szavakat mondtam neki és simogattam a fejét. A farkcsóválás tempója gyorsult, ahogy felnézett az arcomra. A szemében teljes bizalmat, feltétlen szeretetet és valódi hűséget láttam. Éreztem magamban az előtörő kegyetlen iróniát és keserűséget. Isten értékes teremtményei, akik kedvesebb tulajdonságokkal rendelkeztek, megöletnek azért a bűnért, hogy nem kellenek senkinek. Odatartotta lábát a befecskendezéshez, és megnyalta a kezem. Ő felkészült. Én nem.
Ráborultam a kutyára, szorosan tartottam, miközben a könnyeimmel áztattam. Soha többet nem alkalmazok eutanáziát kényelmi okokból. Csak akkor altatok el kisállatot, ha borzasztóan szenved, vagy gyógyíthatatlan fertőzése van, de soha többet egy nemtörődöm gazda puszta kérésére.
Visszavittem a kutyát, állatorvosi állományomba helyeztem, és elneveztem Jojonak. Jojot rövidesen egy kedves ügyfére bíztam, akinek elég nagy szíve és háza volt, hogy befogadjon egy újabb négylábú családtagot.
Jojo megmentése új útra terelt mint állatorvost. Habár még mindig kezemben volt a halál ereje, a szívemben már nem volt létjogosultsága. Azóta ha egy kis állat szeretettel teli, kedves szemébe nézek, tudom hogy ez a tekintet képes a csodára. Velem megtette.

" Nem tudom félretenni a részvétet, melyet minden egyes lény iránt érzek, és amit életnek hívunk. Ez az erkölcs kezdete és alapja. "
( Albert Schweitzer )

Cím: Egy kutya élete vagy halála
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Elena Rockman
Beküldve: August 20th 2005
Elolvasva: 1311 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]