Vonatút a téli honban.

(R.G-nek.)


Gyér hó alól fekete rögök
pislognak suhanó vonatunkra.
Dérrel szórt fák és bokrok
sötétlő ágai merednek
a seszínű szürke égre.
Talán a ragyogó kékről álmodoznak?

Sovány őszi vetés
bujkál itt-ott a földeken,
szégyenlősen, mint ki érzi,
idegen e tájtól a friss üde zöld.

Néma házak, falvak
maradnak egyre hátra.
Megbarnult nád és fű csomók
szegélyezik a határt.

Fázósan nagykabátba
rejtőző bakterek
állnak csak őrhelyükön.
Még a kutyák is kushadnak óljaikban,
behúzott farokkal.

Egy-két fácánkakas billegő farka
látszik néhol,
s egy őzcsapat bámul ránk bambám,
Csak a varjak rebbenek nagy gomolyagban,
a szemetesgödrök Kánaánjaiban.

Tán Petőfi is ezt látta egykor,
vonatozva a téli hazában,
majd Ady és Radnóti is?
Fekete, fehér,
és mindent betöltő szürkeség.

Lesz-e?
Lesz-e itt valaha tavasz még?
Igazi! Lázadó! Győzedelmes!

Becsukom lassan fekete füzetem.
Kint havazni kezdett,
sűrű apró pelyhekben hull
a mindent elborító
feledtető fehérség.



De dacosan
egyenes derékkal
tartják magukat
a gyalog akácok.

Cím: Vonatút a téli honban
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Mátyus Attila László
Beküldve: January 30th 2004
Elolvasva: 1343 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]