[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 90
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 90


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Csillámló messzeség/A Győzhetetlen/2. fejezet

Második fejezet

Dél-Anglia, 1587. Június

Két hónappal később futottak be Plymouth kikötőjébe. A gróf rengeteget hallott már mindenféle fehér sziklákról, meg egyebekről, s meresztette is szemét az idefelé úton, hátha legalább csak egyet megpillanthat közülük. A szigetország azonban, mintha csak elrejtőzni vágynék, vastag ködfelhőbe burkolódzott aznap. Még ha az egész egyetlen, óriási fehér szikla lett volna, akkor sem láthatnak abból egyetlen, apró csücsöknyit sem.
A tenger fölött vastag pászmákban terjengett a köd. A hajó orrától, a hátuljáig sem lehetett ellátni. Mintha egy hatalmas üveg tejben haladtak volna. Az érzés, hogy egyedül vannak a világban, bizonyára félelmetes lehetett annak, aki még soha nem járt a tengeren.
István keményen állta a sarat. Lehajókázott már jó néhány mérföldet életében. A grófné viszont rettentő tengeribetegséggel küszködött az utazás ideje alatt. A hajóút jókora részét a kabinjukban töltötte, vizes borogatással a homlokán.
Nem úgy Bella!
Ő bezzeg ragyogott a boldogságtól. Reggelenként, amint kacsintgatni kezdtek a nap legelső sugarai, hanyathomlok rohant fel a fedélzetre, s esténként szelíd erőszak hatására volt csak hajlandó a kabinba húzódni. De meg is lett az eredménye! Mire feltűntek az angol partok, Bella elölről-hátra, hátulról-előre, betéve tudta mi az Isten csudája az orrvitorla, a fővitorla, a latin vitorla, a hajózási félgömb, a portulán, a pokturlábium, a Jákob botja, az asztrolábium, a mérőón és a többi nyalánkság.
No, persze ebben is Töttösy grófnak jutott a fő szerep. Mivel magára mégsem hagyhatta, reggeltől-estig ott loholt a kislány nyomában. Estére a hangja is elment, mire türelmesen megválaszolgatta leánykájának ezernyi kérdését.
Akkor sem volt hajlandó legalább csak egy rövidke időre kisütni a nap, amikor befutottak a kikötőbe. Csigalassúsággal közelítették meg a dokkokat, elkerülendő, hogy egyenest egy bent horgonyzó jármű fedélzetén kössenek ki. A kormányos a szó szoros értelmében vakon tapogatózva vitte előre a hajót.
A szárazföld felett a köd mintha némileg ritkább lett volna. Itt a látótávolság már legalább tízyardnyi lehetett, ami nem akármilyen teljesítmény az eddigiekhez viszonyítva.
A gróf – hasztalan próbált erős maradni – szikrázó kék szemeiből kibuggyant egy-egy kövér könnycsepp, amikor pillantása megakadt egy ismerős alakon. Egy ifjú hölgy ismerős alakján. Sötétzöld bársonyköpenybe burkolódzott, fejét kámzsa fedte, István első pillantásra ráismert mégis, ahogy nejével és kislányával az oldalán, óvatosan végiglépdelt a csúszós hajóhídon.
- Nézze csak, asszonyom! – intett szemével a zöld köpenyes hölgy felé. A grófné követte férje tekintetét. Kis híja volt, hogy fel nem sikoltott örömében.
- Gizella! Gizella, drágám!
Gizella elszántan nyújtogatta nyakát, a hajóról lefelé igyekvő utasokat fürkészte. A nyüzsgő lárma útját állta anyja szavainak, de hasztalan volt annak minden igyekezete. Gizella pásztázó tekintete azon pillanatban szüleire fordult, mintha valami ismeretlen erő irányította volna, épp oda.
Vidáman odaintett nekik, arca feltündöklött. Mondott valamit a mögötte várakozó inasnak, azzal megindult az érkezők felé. Nem tartóztathatta a sűrű sokadalom. Apró, sietős léptekkel tette meg a néhány ölnyi utat, s valósággal belevetette magát apja kitárulkozó karjaiba.
- Apácskám! – Épp úgy, épp azzal a mozdulattal fúrta a fejét apjának széles vállába, ahogyan tette régen. Istvánnak a lelke is beleremegett.
Kebelére szorította hat esztendeje nem látott gyermekét. Mintha láng gyúlt volna szíve tájékán arra az érintésre. Elpislogatta újabb könnyeit, forró csókot nyomott Gizella hófehér homlokára, s finoman felhívta figyelmét a család egyéb nőtagjaira, még mielőtt Mária asszony szemeiből nekieredhettek volna azok a rohanvást kövéredő könnycseppek.
Gizella a grófné elé lépett, s hasonlóképpen üdvözölte, akár apját az imént. Majd kapkodva letörölgette könnyeit, leguggolt a kislánynak elébe.
- Kegyed pedig kisasszony – nevette el magát a kerekre tárult, bámész ibolyaszemek láttán -, ha nem tévedek, az én kishúgom. Igaz?
Bella pajkosan elmosolyodott, és bemutatott egy bámulatos pukedlit.
- Ahogy mondja, Lady Winchester. – vágta ki büszkén, hadd lássa ország-világ, hogy végre-valahára sikerült fejébe vésnie sógorának idegen csengésű nevét.
A kislány önelégült ábrázatjának láttán, a három felnőtt boldog kacajban tört ki, mire még Bella is megfeledkezett vérbeli, hétéves hölgyhöz illő komolyságáról, és elnevette magát.
- Messzire kell kocsiznunk, lányom? – kérdezte a grófné, ami alatt elhelyezkedett a hintóban.
Gizella vetett egy hosszú pillantást anyjának nyúzott vonásaira. Elmosolyodott.
- Nyugodjék csak meg mamácska! – simította karcsú ujjait anyja kézfejére. – Csakhamar ott leszünk.
- No és az urad, gyermekem? – kérdezte némiképp sértett hangon a grófné -Azt hittem, együtt indultok majd a fogadásunkra.
- Henry megkért, hogy adjam át üdvözletét, és őszinte sajnálatát, amiért nem lehetett jelen az érkezésüknél, mamácska. Halaszthatatlan ügyben Erzsébet királynő palotájába kellett sietnie. Ő maga sem tudta, mikorra várható az érkezése.
- S te elengedted egyedül az udvarba, lányom? – szörnyülködött el a grófné.
Gizella felkacagott.
- Miért ne engedtem volna, mamácska? Nem ez az első, s mégcsak nem is az utolsó eset. Henry sűrűn látott vendég a királynő udvarában, s én nem tarthatok vele minden egyes alkalommal. Valakinek a háztartásra is ügyelnie kell! A két lurkóról nem is beszélve.
A grófné arcáról elillant sértettség is, szörnyülködés is. Vonásai szempillantás alatt ellágyultak.
- Igen! Az unokáim! – felelte látható izgalommal - Nem is sejted, mennyire megbántam, hogy ilyen messzire adtunk férjhez, kislányom. Két gyönyörű unokám született, két gyönyörű fiúcska, s pillantást sem vethettem rájuk soha.
A grófné szemei könnybe szaladtak. Ezt látván Gizella és István pillantása szusszanatra egymásba forrt. És a gróf sietve elterelte a szót…
A hintó – amiképpen Gizella ígérte - kisvártatva berobogott Lord Winchester kastélyának udvarára. Eltartott egy ideig, mire minden a helyére került.
A grófné mindenekelőtt a két fiúcskát vágyott látni, de mivel azok épp délutáni sziesztájukat töltötték, kénytelen volt csillapítani egyre növekvő izgalmát. Addig is felfrissítette toalettjét. Mivel közeledett a teázás ideje, az ehhez használatos ruhakölteményt öltötte magára. Rendbe szedte magát István is, noha ő korántsem fordított erre olyan kínos gondot, mint asszonykája.
Épp amikor a grófné a szalonban álló asztalkára helyezte megüresedett csészéjét, csendesen kitárult az ajtó. A nevelőnő lépett be, karján egy kétesztendős körüli kisgyermekkel. Maga mellett, kézen fogva egy négyéves forma fiúcskát vezetett.
A grófné legelébb csodálkozón összecsapta két tenyerét, azután elsírta magát, s csak mindezek végeztével ragadtatta magát a kijelentésre, miszerint élő emberfia el nem hinné, hogy e két gyermek édestestvére egymásnak. Az idősebbik fiúcska fekete fürtjei, sötét szemei a nagymamát, míg a kisebbik fiú aranyszőke, kunkori tincsei, ibolyaszín szemei a nagypapát formázták.
Az idősebbik fiú, a kis Henry félénken édesanyjához húzódott, onnét pillogatott az idegenek felé. A pici azonban barátságosan a grófnére nevetett, mire ő gondolkodás nélkül karjaiba kapta.
- Te vad az én nadmamám? A mami att monta, hogy nemszotála medéltezit a nadmama, a nadpapa, ész a nadnéni. – kezdte lényegre törőn a csöppség.
- Igen kicsim. – bólintott könnyes szemekkel a grófné. – Én vagyok a nagymamád. Ő a nagyapád – mutatott szemeivel a grófra – ő pedig – intett a fejével Bella felé – a nagynénéd.
A kisfiú fantáziáját leginkább Bella ragadhatta meg. Alaposan szemügyre vette, s némi töprengés után, kissé csalódottan megszólalt:
- Netem van több nadnéném isz, de ő egyitütle szem haszonlít. Nem isz úd néz ti, mint ed nadnéni.
Henry nem állhatta meg, hogy a nagytestvér jogán ki ne oktassa öccsét.
- Azélt te buta, melt ő még cak kiszlány. Nem látod?
Ezt hallván Bella sértődötten felcsapta az állát.
- Amennyiben tudni akarjátok – vetett véget felsőbbrendű kivagyisággal a vitának - én már nem vagyok kislány. Ketten együtt sem vagytok annyi idősek, mint én. Elvárom, hogy jóval nagyobb tiszteletet mutassatok velem szemben!
A felnőttek összenéztek, azt lesték talán, vajon melyiküknek nem sikeredik visszatartania kikívánkozó kacaját.
- Henry! – próbálta magához édesgetni a gróf a nagyobbik fiút – Te szinte már felnőtt férfi vagy. Nem jönnél ide üdvözölni a nagyszüleidet?
A fiúcska tétovázott még darab ideig. Mélybarna szemeit kérdőn édesanyjára emelte. Gizella viszonozta fiacskájának pillantását. Elmosolyodott, aprót bólintott. Henry erre öntudatosan nekivágott. A gróf elé lépdelt, kimérten fejet hajtott. Bizonnyal apjától leshette el e mozdulatot. S hogy ismét felnézett, szemei büszkén felragyogtak. Serényen hátrasimította a homlokába bukott, bodros, fekete tincset, és reményteli arccal megszólalt.
- Mosztmál mehetünk játszani?
A felnőttekből erre már feltartóztathatatlanul kitört a nevetés.
- Igen. – bólogatott kacagva a gróf. – Mehettek játszani!
A nevelőnő meghajolt, távozott a két gyermekkel. Az utolsó pillanatban Bella is meggondolta magát, hozzájuk csapódott. Méltóság ide, felnőttkor oda, mégiscsak vonzóbbnak tűnt a játék gondolata, mint kihallgatni a felnőttek beszélgetését. Pedig ez utóbbi sem megvetendő!




2.

Lord Winchester tíz nap múltán érkezett haza. Már addigra a gróf és családja egész otthonosan berendezkedtek a kastélyban.
- Könyörgöm, félre ne értsenek! – volt a lord első mondata, némi könnyed, érdektelen cseverészést követően - Kimondhatatlanul örültem közeli látogatásukról értesülvén. Ugyanakkor meglepődtem, s mi tagadás, aggódtam is. Felettébb merész vállalkozás e zűrzavaros időkben ekkora utat megtenni. Kivált, hogy a leginkább forrongó területeken kellett áthaladniok.
A gróf szórakozottan vállat vont.
- Magam is tartottam kissé tőle, de a valóság alaposan rácáfolt a magyar földre el-eljutó, szörnyűbbnél is szörnyűbb hírekre. Bátran bevallhatom most már – pillantott ügyetlenül leplezett zavarral a grófnéra -, hogy sokkalta rosszabbra számítottam. Ámbár, talán csak szerencse kísérte utunk. De részünkre semmiféle fennakadást nem okozott a világméretűvé terjedt katolikus-protestáns ellentét.
Henry sejtelmesen elmosolyodott. Néhányszor körbeforgatta metszett kristálypoharát a kezében. Nem lehetett tudni, vajon a skót whisky színében, avagy a pohár mintázata vetette szikrákban leli-e inkább gyönyörűségét.
- A világnak ezen a részén, attól tartok, csak most jön a java. – mondta csendesen -Úgy hírlik, Fülöp király nagyszabású bosszúálló hadjáratot tervez.
A csend valahogy feszültté vált, ahogy minden szempár a lordra fordult.
- Bosszúhadjárat? – ismételte értetlenkedve István.
Henry ajkai körül továbbra is ott ült a titokzatos mosoly, de úgy tetszett, a remekmívű pohárban már sikerült időközben kigyönyörködnie magát. Felnézett a gróf kérdőn eltárult szemeibe.
- Akár annak is nevezhetjük! Önök talán még nem is értesültek a nemrégiben történtekről.
A gróf és hitvese összenéztek, aztán kérdőn a lordra.
- Attól tartok, nem. – rázta meg fejét a gróf. Lassan terjednek a hírek, kivált a mi országunkba nehezen jutnak el.
- Február 18-án Erzsébet királynő vérpadra küldte a skót királynőt, Stuart Máriát.
István ajkai eltárultak.
- Vérpadra küldte?
- Sajnálatos módon, nem maradt más választása.
- Ezt nem egészen értem.
- Pedig egyszerű. Mária hithű katolikus volt, s nem csupán vele egy hitet valló alattvalói várták tőle, hogy egy hitben, egy államban egyesítse Angol – és Skótországot, de ő maga is ezt tűzte ki célul. Miután férje, II. Ferenc francia király fiatalon elhunyt, a királynő hazatért Skóciába, s elhatározta, hogy ezen küldetésének szenteli életét, ahogyan következő házasságát is. Jelöltjei között szerepelt Fülöp spanyol király, Fülöp fia, Don Carlos, de Ferdinánd császár és magyar király fia, Károly főherceg is. Valami oknál fogva azonban egyikükkel sem volt elégedett, s végül egy katolikus rokonához ment nőül, aki egészen váratlanul elhunyt. Azt rebesgették, hogy hirtelen halálához köze volt Bothwell tengernagynak is. S miután a királynő legújabb férjének éppen a tengernagyot szemelte ki, kitört a forradalom. Máriát, akit azzal vádoltak, hogy előre kitervelte ura halálát, s ennek végrehajtásában a tengernagy cinkosa volt, elüldözték a trónról. Fogságra vetették de sikerült megszöknie. Ám elkövette azt a hibát, hogy angol földre menekült. Erzsébet királynő elfogatta, és börtönbe vetette, mint gyilkost, és mint trónkövetelőt. Hisz Mária több alkalommal is emlékeztette a világot, hogy jogot formálhatna Anglia trónjára. Erzsébet csaknem húsz éven át tűrte a sorozatos kísérleteket és összeesküvéseket, amelyek Mária kiszabadítását célozták meg. A spanyolok félreérthetetlenül hangoztatták, hogy Máriát látnák szívesebben Anglia trónján, a nyíltan protestáns Erzsébet helyett, s ennek érdekében készek akár fegyveres harcokba is bonyolódni az angol királynővel. Egy szó, mint száz, Erzsébetnek alaposan meggyűlt a baja Mária miatt. A végén már odáig fajult a dolog, hogy tulajdon életéért kellett rettegnie. S hogy valamiképp elejét tudja venni a spanyol támadásnak, vérpadra küldte. Azt remélte, ezzel egyszer s mindenkorra pontot tehet e kényes ügy végére. Csakhogy tévednie kellett. V. Sixtus pápa egyházi átok alá vonta a skót királynő meggyilkolása miatt, s állítólag felszólította II. Fülöpöt, hogy Isten nevében mérje ki rá a megfelelő büntetést. Fülöpnek persze nem kellett kétszer mondani. Erzsébet mindig is szúrta a szemét. Egyes híresztelések szerint neki magának is fáj a foga Anglia trónjára, bár saját bevallása szerint kizárólag egyházi okokból kifolyólag. Legszívesebben eltörölné a föld színéről valamennyi protestánst, és úgy véli, ha Erzsébet lekerülne a trónról, s ő állhatna a helyébe, mindahány eltévelyedett bárányt visszatéríthetné az anyaszentegyház aklába. Ezek tehát az előzmények. Most viszont az a hír kapott szárnyra, hogy Fülöp roppant méretű hadjáratot szervez Anglia ellen. Pontosabban az angliai protestánsok ellen, beleértve a királynőt is. Bizonyos hírforrások szerint, sosem látott méretekkel rendelkező hadihajó flottát állított össze, s ellenünk szándékozik küldeni őket. Azt is hallottam, hogy a pápa nagyobb pénzösszeggel támogatja Fülöp terveit.
- Van valami összefüggés Fülöp tervei, és aközött, hogy az udvarba hívattak? – futott ráncba Gizella homloka.
- Valójában igen. A királynő ugyan nem osztotta meg velem maradéktalanul a gondolatait, de annyit elárult, hogy éppen hajóflottájának tökéletesítésén fáradozik. Örömmel újságolta, hogy John Hawkyns, a hadiflotta kincstárnokának irányítása alatt, egészen újfajta vitorlásokat fejlesztettek ki. Számtalan újítást vezettek be a hajózás terén, s ezeknek köszönhetően sikerült elérniök, hogy az angol hajók jóval könnyebben irányíthatóak, s emellett állítólag hihetetlen sebességgel siklanak a vízen.
A grófot láthatóképpen felvillanyozta ezen újabb téma.
- Ez igen érdekes. S vajon miképpen érték el mindezt?
- Az új hajókról egész egyszerűen elhagyták a bástyákat, amelyek csak nehezítették a mozgásban és a manőverezésben. Forradalmian új formára építették őket, s a megszokottnál jóval könnyebb súlyú, ám nagyobb hatótávolságú ágyúkkal, csatakígyókkal és egyéb fegyverekkel szerelték fel. Véleményem szerint emögött is az előrelátás rejlik. A spanyolok harcmodorát mindenki ismeri. Az ellenséges vízi jármű mellé kormányozzák hajóikat, a legénység átugrál a fedélzetre, és közelharcba bocsátkozik. Ennek megfelelően ágyúik is rövid hatótávolságúak. A királynő hadiflottája azonban elkerülheti mindezt. Esélyt sem hagy a spanyoloknak, hisz már messziről ízzé-porrá zúzhatja nehézkes hadigályáikat.
Gizella türelmetlenül várta ki, míg Henry megválaszolja a gróf kérdését, s amint a lord elnémult, ő nyomban elterelte beszélgetésük fonalát a számára érdektelen témáról.
- Tudjuk már, mikorra várható a spanyol támadás? – Aggasztotta a hír, akárki láthatta.
Henry szerelmesen hitvesére nézett, lágyan felnevetett.
- Szívem, még azt sem tudjuk, mi igaz mindebből, s mi nem. A királynő jelenleg is béketárgyalásokat folytat Fülöp megbízottjával, Párma hercegével, és őszintén bízik abban, hogy békés úton tudja rendezni az ellentéteket. Azt azonban mégsem engedheti meg magának, hogy tudomást se vegyen a hozzá elérkező, kósza híresztelésekről. Biztos akar lenni a dolgában, tehát felkészül mindenre. Képzeld csak el, mi történnék, ha alaptalannak bélyegezné a kiszivárgott híradásokat, és ölbe tett kézzel várná, hogy valóban támadnak-e a spanyolok, avagy mégsem! De félned semmiképpen sem kell, kedvesem! Meg tudjuk védeni magunkat, ha mégis arra kerülne sor.


3.

Teltek-múltak a hónapok, s bár több bizonytalan híresztelés is szárnyra kapott a spanyol inváziót illetően, egyelőre semmi említésre méltó nem történt.
Henry rendszeres időközönként az udvarba látogatott. Egy alkalommal a grófot és a grófnét is magával vitte, miután előző látogatásakor említést tett róluk Erzsébetnek – ottlétükkel indokolván meg rövidke itt tartózkodásait -, s úgy tetszett, a királynő szívesen venné a magyar főnemes látogatását. Mind a négyen felkerekedtek tehát, hogy tiszteletüket tegyék Anglia protestáns királynője előtt.
István hű maradt ugyan a katolikus hithez, ahogyan ezidétt Magyarország is hivatalosan katolikus országnak számított, de valahogy sosem volt képes szíve mélyéről megvetni a protestánsokat. Talán veje és leánya eltérő hite, talán másegyéb miatt. Mindenesetre szemernyi előítélettel sem viseltetett Erzsébet iránt, akiről mindössze annyit tudott, hogy az első Tudor király, VIII. Henrik – leszámítva a dinasztiaalapító VII. Henriket -, és az udvarhölgyből lett királyné, Boleyn Anna leánya, s mindössze háromesztendős volt, amikor anyját a király kíméletlenül kivégeztette.
S amikor első ízben vethetett pillantást az ötvennégy esztendejénél jóval fiatalosabbnak látszó királynőre, valósággal megkedvelte őt. Sudár termete, meleg pillantású, okosan csillogó szemei, kerek orcája legkevésbé sem volt összeegyeztethető azzal a szörnyeteggel, ami a különféle híresztelések nyomán a katolikusok képzeletében bontakozott ki róla.
A grófné és Gizella éppen a királynő társaságát igyekeztek a legteljesebb mértékben kiélvezni, ott csicseregtek Erzsébet udvarhölgyeinek, s az est hölgyvendégeinek népes körében. Henry pedig egyik pillanatról a másikra felszívódott.
István magára maradt.
Körbepillantott a hatalmas teremben, beszélgetőpartner után kutakodva. Hirtelen különös borzongás iramodott végig rajta. A tarkójától egész a bokájáig. Csalhatatlanul megérezte, hogy valaki nézi. Értetlenül kapkodta ide-oda a pillantását, míg csak fel nem fedezte a merészen reá szegeződő, éjfekete szempárt.
Egy hölgy volt. Egy az estély népes vendégseregletének sokaságából.
És micsoda hölgy…!
István kezében lágyan megremegett a pohár, ahogy tekintetét elnyelte a fekete szempár, akár feneketlen kút a kéklő ég szikrázó fénykévéit. Ám ebben a kútban mintha izzó parázsfolyam bugyogott volna. A gróf arca mindenesetre lángra kapott tőle. Erővel kapta ellenkező irányba a szemeit…
S az est folyamán még jó néhányszor megismétlődött ez a különös jelenet.
Másnap viszont, István minden magyarázat nélkül, a hazatérést kezdte sürgetni. Sem a grófné, sem pedig Gizella és férje fel nem foghatta, mi üthetett beléje. Összevissza hadovált a cselédekre bízott gyerekekről, a lord felügyelet nélkül maradt birtokairól, és ki tudja, mi-mindenről. De végül sikerült meggyőznie a társaságot, hogy a lehető legrövidebb időn belül térjenek vissza Plymouthba.






Cím: Csillámló messzeség/A Győzhetetlen/2. fejezet
Kategória: Regény
Alkategória:
Szerző: Kósa Ella
Beküldve: September 6th 2005
Elolvasva: 1504 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Regény főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.25 Seconds