[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 354
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 354


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Süt a szél...

Soha nem írtam naplót. Ezt sem annak szánom, inkább egy olyan helyet akarok teremteni, ahová

elbújhatok, ha baj van, ha ki akarom magamból írni, amit kell, vagy ami egyszerűen fölösleges idebent.

Mert idebent nagy zűrzavar tombol. Kavarognak a gondolatok, az elmondandó dolgok, amiknek bár

semmi értelme, nagy súlyt hordoznak magukkal.



Az ifjúság minden sajátságos érzését, befordult önmarcangolásait és a bohém élet émelyítő vonzását

tartalmazzák ezek a sorok, hogy ezek segítségével áttörjem saját korlátaimat, hogy éljem az élhetőt –

mert a lehetőség persze megvan – és hogy próbáljak nem elveszni a részletek és a problémák végtelen,

fullasztó tengerében, hogy inkább azokkal a dolgokkal foglalkozhassak, amikkel egy ilyen korban

lévő „emberpalánta” szokott foglalkozni… Mert én soha nem illettem bele korom – úgymond –

menő (akarom mondani: más kortársak által nagyra becsült) társaságaiba, nem mintha esetleg divatból

különcködnék, de talán mégse vágyok olyan életre, amit ők élnek a saját világukban, amit soha el nem

fogadtam. Soha nem értettem egyet az általuk felállítok normákkal. De akkor én most mit is akarok?

Mert az önbizalom – mint olyan – tökéletesen hiányzik belőlem… De nem akarom a végtelen önkritikával tölteni az időt.



Határozatlanság és folytonos útkeresés jellemzi jelenlegi életemet. Minderre talán rá is játszok, mert sok mindennek kellene örülnöm, de valamiért mégis mindenhol ott van a félsz, a felhőtlenség megtörésére.









…és fúj az eső





Azok az emberek, akik már leélték életük nagyobbik

részét, szinte kivétel nélkül azt mondják, hogy a

középiskolás korszak az aranyélet. Nos ezen jó páran

vitatkoznának, de az tény, hogy meghatározó időszak

ez az ember életében. Ugyanakkor amennyire szép

és jó, annyira ingatag lábakon áll ekkor az ember

jövője. Egy rossz nap, egyetlen mondat és mindaz,

amit eddig építgettünk a fiatalság – esetleg teljesen

hanyag – szorgosságával, kártyavárként omlik össze,

melynek elkerülhetetlen következménye, hogy

tökéletesen üres kézzel állunk a nagybetűs élet

küszöbén, a folytatást meg már nem is kell



részleteznem…



„Sok barátod van?” – kérdezték már néhányan, de a

választ ki lehet találni, ha annyit mondok, hogy az

igazi, – nagyjából – kortárs barátaimból nem lehetne

kiállítani még egy kézilabdacsapatot sem. Az

egészben az a szokatlan, hogy az osztályomtól én

tökéletesen elütök, ebből kifolyólag csak egy iskolai

barátom van.



Azt, hogy miért kerülöm tudatosan a

suliban történő „barátszerzést”, még én sem tudom

megmagyarázni, pedig jogosan keresnék rajtam a



választ. Talán az elvont, és gyakran elviselhetetlen

természetemnek köszönhetem azt a tényt, hogy az

emberek többsége egyenesen utál vagy egyszerűen

idióta baromnak tart, amit az ironikus hatás elérése

végett, már–már polgárpukkasztó módon kezdek

élvezni, azzal az alapgondolattal, hogy „már azért is”…



De ha van fekete, akkor van fehér is, vagyis vannak

olyan elvetemült emberek, akik mégis adtak nekem

egy esélyt, és megpróbáltak együtt élni belső

sajátosságaimmal, akikkel kicsit talán hasonlítunk is

valamiben. Valamiben, amit nem is lehet

megmagyarázni, de az a tény, hogy van és összetart

minket. Nekünk ez a lényeg. Az, hogy vagyunk

egymásnak, és a fél karunkat odaadnánk egymásért,

ha a helyzet úgy kívánná. Általuk tanultam meg sok

mindent, például az a szó, hogy tolerancia, abszolút

hiányzott a szótáramból, de megtanultam elviselni az

emberi hülyeségeket és felfogásokat, és

megtanultam, hogy nem kell, nem is lehet

mindenkinek megfelelni.



Ezekért a dolgokért is kívánom, hogy ez soha ne

múljon el, mert aki nem tapasztalta ezt az érzést és

nem tartozott ilyen társaságba, az soha nem fogja

megtudni, hogy mivel volt kevesebb az élete.







* * *





El sem lehet hinni, hogy egy diák képzelete mi

mindenre képes, amikor az illető unatkozik. Nap, mint

nap ugyanaz az útvonal, ugyanaz a környék, lassan –

lassan bekészíti az ifjú tanuló idegrendszerét.

Egykedvű arcok, monoton gyaloglás, autók zaja…

minden ugyanaz. Minden, egyedül a folyamatosan

megújuló égbolt hozza az elunt városra a színt. Hát

persze, hogy folyamatosan azt néztük. Azt a képet

érdemes elképzelni, amikor két hülyegyerek éppen a

zsúfolt állomás felé mászik a suliból, és erőteljesen

koncentrálnak az égre. Hát igen, ezek voltunk mi. Egy

unott nap vége felé, nem egyszerű lelki állapotban,

rendíthetetlenül meneteltünk a buszokhoz. Csendben

mindketten az eget néztük és gondolkodtunk.



Emlékeztünk, reménykedtünk, megbántunk, örültünk,

de elsősorban unatkoztunk. És ilyenkor jön meg a

képzelőerő, az az istenszerű hatalom, mely saját

világunkat építi föl, létrehoz a fizikával és a

józanésszel homlokegyenest ellentmondó dolgokat,

mert akkor és ott mindent szabad, senki nem szab

határt a képzeletnek.



Érdekes de ugyanakkor elszomorító látvány, amikor a

világos égboltból zuhog az eső, azt meg a csípős szél

fújja. Ilyen időnk volt aznap, mikor a nagy menetelés

közben, a csend és unalom megtörése érdekében

megszólaltam.(!) Az elvont, mély gondolkodás után

egyszerre akartam túl sokat és túl okosat mondani,

aminek következtében egy elnyelt, értelmetlen

„mondat” jött össze. Mit gondolhat az a laikus, amikor

meghallja egy sajátságos ember igencsak

véleményes gondolatát, miszerint „Süt a szél!” Ez az

óta aranyköpéssé nőtte ki magát, és amikor valami

tartalmasat akarok gyorsan mondani, akkor mindig ez

jut az eszembe. Talán ezért is lett ez a cím.



Soha nem volt mottóm, soha nem alkottam/használtam

egyszerű, tömör és mégis sokatmondó mondatokat,

ezért most se próbálkoztam meg vele. Ez a cím

senkinek sem jelent sokat, csak nekem, mert

története van, és ami mögött van valami, az nem egy

üres szó, hanem egy bizonyított tény, egy

alátámasztott gondolat, aminek megvan a maga

sajátossága, az egyéni karaktere és ebből kifolyólag

bármennyire idétlen, mégis mondani akar valamit…



folyt.k.




Cím: Süt a szél...
Kategória: Besorolás nélkül
Alkategória:
Szerző: haapy
Beküldve: September 24th 2005
Elolvasva: 1249 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Besorolás nélkül főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.37 Seconds