– Imre vagyok, de nem szent - mutatkozott be a férfi, és hozzátette, mint
egy tréfát, amit láthatólag már sokszor elsütött: – Kiskoromban azt szoktam
mondani: Szent... Imle... helceg... úl… – A felnőttek meg kinevettek.
Most csak Hédi, a felesége nevetett, de Imrét ez nem zavarta. Folytatta az
ismerkedést:
– Itt akartok letelepedni? Ki lehet ám bírni abban a szükséglakásban egy
darabig, amit kaptatok! Mi is ott laktunk egy évig. Tudsz főzni? – fordult
hozzám, de meg se várta a választ – Főzni, azt kell! Itt nincs se menza, se
más olcsó közétkeztetés. Vendéglőbe nem lehet járni ebből a fizetésből. A
feleségem is hamar belejött, pedig őt igazán elkényeztették otthon. Az apja
jegyző. Az anyósom igazi úrinő. Hédi a családi kúriájukon nevelkedett. Igen.
Tcc! Micsoda jó nevelést kapott! Kitűnően zongorázik. Na és a hangja! Diák
korában, az iskola énekkarában szólót énekelt. Abszolút hallása van.
Igen, abszolút hallása van! Nekem nincs. – ezt úgy tette hozzá, mintha erre is
külön büszke lenne.
– Jól fogjátok érezni magatokat. Itt összetart az értelmiség. Majd meglátjátok!
Bemutatlak benneteket Lacinak is. Dr. Réti Laci a barátom. Igen. A doktor úr
a barátom. Majd meglátjátok! Majd meglátjátok!
Megláttuk. A falú széles főutcáján városias küllemű, de földszintes házak
sorakoztak, előttük a téglából kirakott járda itt-ott már hiányos volt, és
arra emlékeztette a rajta botladozókat, hogy régen elmúlt az az idő, amikor
ennek a helységnek tekintélye, vagy bármi szerepe lehetett a környék életében.
Szombaton délután, ha nem esett az eső, végig lehetett sétálni vagy kétszáz
méteres szakaszon, a Főtérig, ahol fagylaltot vehettünk. Azután vissza.
Rendszerint Imréék is velünk tartottak. A beszélgetésekben kerültük a
politikát, viszont Hédike teljes családfáján hamarosan úgy kiismertük már
magunkat, mintha saját rokonunk lenne az egész nemzetség.
Imre nem sokat árult el magáról. Annyit mondott, hogy az apjának vendéglője
volt egy kis faluban, a Bakonyban. Mikor ez szóba került, Hédike ránézett a férjére
és gúnyosan félrehúzta a száját, amiből arra következtettünk, hogy inkább valami
kocsma, netán csak bögrecsárda lehetett a megélhetés forrása.
Imre volt a legkisebb fiú, a család esze, kitaníttatták tisztességgel.
A bátyja csak egyszer látogatta meg. Bejött a hivatalba.... ünneplő ruhában,
fényes fekete csizmában, amiben templomba, vagy orvoshoz megy a falusi
gazda. Imre fülig vörösödött, amikor meglátta.
– Gyere! – sziszegte a foga között, és kimentek az ajtón. Soha többet nem
jött hozzá senki a családjából.

A következő Imre napra már mi is hivatalosak voltunk. A házigazda
mentegetődzött: Réti doktor úr, a barátom, nem lesz itt, mert Párizsban van.
Kicsit irigykedve tette hozzá:
– Hja, egy orvos megengedheti magának, hogy utazgasson...

Pár nap múlva diadallal rakott ki az íróasztalra, pár apróságot:
– Nem feledkezett meg rólam, nemhiába barátom a doktor úr! Ezt nézzétek
meg! – és mi ámulattal adtuk körbe a kis átlátszó műanyag gömböt, benne az
Eiffel-toronnyal, meg a golyóstollat, a fekete fürdőruhás nővel.
– Fordítsátok meg! – hű a mindenit – Lecsúszik a fürdőruhája! – ez akkoriban
egészen különlegesnek számított.
– Még valami van – és előhúzott egy szex-magazint – nem titok. Ti is
megnézhetitek lányok. Nem kell itt pironkodni. Hédi már látta. Azt mondta,
nincs ebben semmi különös. Persze ő modern, komoly nő... nem zavarja az
ilyen látvány. Én forróvérű, lobbanékony vagyok – húzta ki magát, – de a
nejemet nem lehet felizgatni semmivel. – ez utóbbi mondatnál mintha egy kis
zavart sajnálkozás vegyült volna a hangjába.
Ennyiben maradtunk.

Néhány hét múlva Réti doktor állított be az irodába.
– Van egy hírem! He-he! Kinek jó, kinek rossz! Megyek az Alföldre. Kérésemre
áthelyeztek a szülőfalumba. Mutatok valamit, he-he, hogy meg ne feledkezzetek rólam -
azzal elővett egy kis riportermagnót.
- A búcsúestémen készült. Meghallgathatjátok... de lekoppintani nem engedem.
Hm. A hölgy még nem tudja, hogy ez búcsúest volt és én hamarosan lelépek. – újra
felnevetett és bekapcsolta a magnót.
A halk sóhajoktól a koloratúr sikolyokon át a hála elégedett dünnyögéséig
minden hallható volt, amit csak elő lehet csalni egy nőből egy kiadós szeretkezés közben.
Pár pillanatig dermedten hallgattunk, mert mindannyian azonnal felismertünk, hogy kinek
a hangja... Mindenki ráismert, kivéve... Imrét.
Nem csoda, hiszen maga is megmondta, hogy neki nincs... abszolút hallása.

Cím: Barátom a doktor úr
Kategória: Besorolás nélkül
Alkategória:
Szerző: Kamarás Klára
Beküldve: October 23rd 2005
Elolvasva: 1524 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Besorolás nélkül főoldalára | Megjegyzés küldése ]