ma… már 47 éve…
már nagyon rég,
hogy nem hordhatsz szenet,
lovaid nyakát sem veregetheted,
már nem némi kenyérért,
némi élet-kegyért,
már tróger sem lehetsz
…minden eltemettetett,
…minden… ma…
100 forinttal a zsebedben
róttad a napokat,
róttad mihaszna módodat,
már jogodat is feledted,
mert verte rólad keserved,
mit egyetemi módon
az osztályharc oktatott,
…minden eltemettetett,
…minden… ma…
tanulj, tanulj… vallottad,
egyetemről a háborúba,
majd mars a helyedre,
mars… vágd a fát,
rakd a szenet… a keservedet,
eszedbe ne jusson a tanult,
örülj, örülj, ha kenyér jut,
…minden eltemettetett,
…minden… ma…
hangod a csend lett,
arcodról a mosoly is veszett,
mint kölyöknek apám veszett,
mentél, vitt a szíved,
szíved ment a sok kosár szénnel,
le, a mélybe, ledobva,
le, két méterrel, s kereszttel,
…minden eltemettetett,
…minden… ma… 47 éve
(2005.11.28.)