Parasztregény
Általában egy derűsebb, napsütéses téli napon jön rá az emberre. A Capek által „szenvedelmes kertész”-nek nevezett, sohasem teljesen tünetmentes lelki érzés. Freud által a „kultúra rossz közérzetének” nevezett, tanácstalan pszichiáterek által csak –tévesen- nagyvárosi neurózisnak titulált tünet együttes. Mely majd minden esetben gyógyíthatatlan, (szapora szívdobogás a vetőmagbolt és kerti szerszámokat árusító szakbolt előtt), de tüneteit nagymértékben enyhítik a költöző madarak megjelenése és a frissen ásott, de már átmelegedett anyaföld csodálatos, a frissen sütött kenyérre emlékeztető szaga.
Ilyenkor az ember majd minden ok nélkül nyugtalan lesz.
Megnézi előző évi mezőgazdasági zsebnaptárát, vetőmagokat rendel, levelez, különlegességen töri a fejét, mint az articsóka és spárga.
Spekulál, elszalad lótrágyáért, illetve tudakozódik az ára után. Tárgyal a fuvarossal, töri a fejét, hogy mennyiből jön ki a szántás, ki tud-e szorítani pénzéből egy új locsolótömlőt, és azonnal elszalad a kertészeti szakboltba, és lázasan keresi az új kerti szerszámokat, és boldogan jön haza egy új, minden eddiginél korszerűbb ásóval, lázasan mossa a gondosan összelopkodott, szemétből kiemelt üres műanyagpoharakat, vetőmagokat szortíroz, és meteorológiai előrejelzéseket tanulmányoz.
Rájön, hogy tulajdonképpen nem is érthető, hogy is élhetett eddig a legújabb, rozsdamentes acélból készült, balkezesek számára is formatervezett metszőolló nélkül. Ekkor már túl vagyunk néhány szakkönyvön, ami bescannelve várja sorsát, amelyekben a különböző koronaformák kialakítására vonatkozó ábrákat találhatunk és néhány modern, de annál nélkülözhetetlenebb információt az oltások különböző módjairól.
Környezete csendes őrültként néz rá. Ám ő szelíd mosollyal- titokban -gyűjti a kiköpködött őszibarack és szilvamagokat.(Jó lesz magoncot nevelni!) és alig várja, hogy átmehessen a szomszédba a Kertről beszélgetni.
Mindenkinek van kertje a városban, azt hiszem a görög demokrácia klasszikus korára emlékeztető módon, melyről oly találóan állapította meg dr. Marx, hogy az emberiség normális gyerekkorát testesítette meg, ugyanis az ókori görög demokráciában csak az számított teljes jogú, szavazóképes polgárnak, akinek volt földje a város határán kívül. Itt is. Itt tanulta meg Arany János Nagykőrösön, hogy lányát, Juliskát, csak akkor tudja illően kiházasítani, ha ő módos parasztpolgárnak számít, de ehhez azonban földdel kell rendelkeznie. Igaz, hogy a huncut nagykőrösiek csak az atavisztikus módon itt születetteket becsülik (azt hiszem a keltákat, s az avarokat, már a gepidákat nem!), mert hiába vesz földet az ember, még húsz év múlva is azt mondják róla: ”gyüttment”.
Mindenhez nagyon korán van (fagyos a föld), még, de a kertről szóló beszéd már megnyugtatóan hat a zaklatott idegekre.
Aztán a fürdőszoba ablakának párkányára kikerül az első palántanevelő virágláda és megkezdődik az izgatott várakozás.
Aztán megjelennek az első sziklevelek,(ha az ember gondosan letakarta a ládát, hogy a magok párában csírázhassanak) és az ember joviális derűvel néz ki a zúzmarás utcára, nagyjából úgy, mint az Atyúristen, mint amikor kezdetben elválasztá a sötétséget a világosságtól, a földet a vizektől, mert a két dolog nagyjából, ha volumenében nem is, de egyenlő.
Szerbiában tartóztattak le először a határvidéken 13 éves koromban,
akkor még létező Jugoszlávia területén,
tiltott határátlépés vádjával. Ken Kesey, akit a kanadai lovas csendőrök üldöztek, egyszer úgy szökött át Mexikóba előlük, hogy egy régi világvevő rádió belsejében vitte a maga által termesztett marihuánát. De sajnos akkor még csak a Száll a kakukk fészkére c. könyve jelentette nekem a tej-gyáros, amerikai válogatottként is élő indián, mezőgazdász Ken Keselyt, és életrajzának e kultikus részleteit az akkor létező szocializmus viszonyai közt sajnos nem ismerhettem Pedig csak aratni jártam oda -Szerbiába- és barna sört inni, no meg udvarolni a szőke, telt, pattanásos tizenhat éves falusi madonnáknak.
DE a magyarországi gengszterváltás után, egymástól teljesen függetlenül két hét leforgása alatt meghalt apám és anyám- rákban. Sajnos elmondtam nővéremnek, hogy a római hedonisztikus öngyilkosság természetesen kádban és forró vízben történik, ( a la Petronius), de könnyelműen elkotyogtam, hogy az ereket hosszában kell felvágni a kívánt és szükséges eufóriához és sohasem keresztben.
Ezért neki is sikerült a harmadik héten túl lenni mindenen
Az évben, pedig különösen szépen termett a borsó. Az áprilisi hó sem tett benne kárt. Sőt.
Pedig hogy aggódtam! Persze munkanélküliként volt is rá komoly időm. Az aggódás a legidőigényesebb dolog Richard Rorty filozófiai habilitációjának kritikai feldolgozása mellett. Erről a zöldbab is meggyőzött, sőt verifikálta ezt.
Vetőmagra nem sok pénzem maradt. Mert olaszországi bártáncosnő barátnőm, kihasználva a hármas halál okozta bizarr lelki világomat-azaz , a barnasör-diétán keresztül néztem szembe a három temetés közt a világgal. Amiről csak később derült ki, hogy nem más, mint a korszerű léböjt-kúra. De akkor még nem volt divat a holisztika sem. Sem a makrobiotika .Gondosan ellopta a temetésekre félretett pénzem, ami önmagában, európai embernek nem jelent akkora bajt, mint egy pápaválasztás, vagy a cunami, ám mivel munkáltatóm-egy magánrádió-könyvelője idült alkoholizmusa miatt be sem járt, nemhogy fizetni tudott volna, nehéz volt hozzájutnom két havi járandóságomhoz, ami össz- vissz- két karton cigaretta árát jelentette, azaz a hármas temetések harmincadát.. Anyagilag értve.
Harmadik orrcsonttörésem viszont szépen gyógyult, csak egy váratlan, gyengéd utcai liason (néhány fiatal football rajongó) miatt lenyeltem a koronáimat,(úgyis mind FOG,) ami a leggondosabb székletvizsgálat után sem került elő. Sehonnan. A wc-ből sem, a saját székletemben kotorászva. Újabb pénzkidobás. De új ültetésű mandulafákra mégiscsak telt a kerítést, pedig mogyorófavesszőkkel oldottam meg és napraforgóval. VIDÉKEN ugyanis igen KIVÁNCSIAK AZ emberek, ha alacsony a kerítés, de a magas sem túl jó, mert vesznek hozzá még nagyobb létrát.
Az ezzel együtt járó gyomorfekély valódi megváltás volt. Spirituálisan és mezőgazdaságilag. Ezt hívom globalizációnak. Azóta.
Szép tavasz volt.
Schlossbergben töltöttem a telet, a kastélyban. Egy ökológiai világkongresszuson, ahol nemcsak az igényes szadomazochizmus születési helyét kell tisztelnünk, hanem a schlossbergi kastély alatt lévő püspöki borpincét is. Kertművelésben jók, ha az egyszerű osztrák borosgazda a meredek szőlejéből hazatartva le nem gurul az első(borospincéig). Az osztrákok is hazáig mennek, ha van bennük egy löket. Van.
Kertem tehát nárciszokkal végig ültetém. Ugyanis hittem Voltaire mezőgazdasági alapvetésében:” műveljük kertjeinket!”
…
Lajkó Félixet akkor ismertem meg, a világhírű hegedűst, akiről tudtam, hogy El Cavillo-ban élt, ahol minden második ház kocsma,(Vajdaság) na, ő nem kertelt, jó idő is volt a mandulára, a változékony idő pedig hetet-havat összehordott. Mi pedig megbarátkoztunk. Ezáltal abszintban is jót termésre nyílott kilátás, hisz Félix ingázott Szabadka és Szolnok közt, amire természetes lehetőséget nyújtott az akkor ZAJLÓ DÉLSZLÁV HÁBORÚ.
A megyeházán adott koncertet.
Én voltam a szervező és a vendéglátó.
A műsor után a vendéglátó szerepkört is vállalnom kellett.
A búcsúnál az a egyik vendégszínész hiányzott a lajstromból.
A férfivécében találtunk rá ájultan.
A megyeháza titkáraként ölbe vittem le a híres színészt.
Az éjszakai portás elhűlve nézte a jelenetet.
Az ajtót kinyitotta, én ölben kivittem a híres színészt.
Betettem Félix kocsijába, majd az elhűlt portásnak a következőket mondtam,
-A Shakespeare darabot próbáltunk.
Mit gondol?
Elég élethűen alakította a próbán a haldokló III. Richárdot?
-
Félíx földimogyorómagokat küldött, a föld Horgoson van, négy kilométerre a Szerbia- Montenegro határától.
A nyulak és őzek nem rágták meg, úgy kell termeszteni, mint a krumplit. Ám a virágja nem kerül a parolira, engem meg 37 éve nem tartóztattak le Szerbiában.
A mogyoró meg ráadásul jobb is
Vereckei Peti a kertemben szeretett festeni. Volt érzéke a plain airhoz.
Időnként nem létező telefonját használva felhívta Michael Jackson impresszárióját, akin követelte a Beatles már rég eladott szerzői jogait –magyarul-(mellesleg én is igazságot akartam, de jogállamot kaptam helyette, s Hegel Szellem fenomenológiája szerint az egyéni élettörténet csak megismétli az emberiség evolúciós sikertörténetét-világtörténelmi síkon. (Kösz, Fukuyama!- haver vagy!), de Péter, nagylelkű művészember volt, beérte volna 2 milliárd dollárral is. És ő is úgy járt, mint Hegel.
Az Üres Félóra nevű kocsmában-ami szemben a Tüzes Víz nevű borozóval- szóval, mindkettő a kertem végében van!
Gerzson két feliratot szerkesztett a WC-re:
Nők és Emberek.
Ezt az ajtót Péter mindig eltévesztette.
És sokszor kellett megmutatnom neki, hogy hol lakik. Ez a probléma aztán művészetelméleti síkon-ahogy Adorno, vagy Walter Benjamin mondaná, netán Arnold Hauser, vagy Toynbee- úgy oldódott meg sztoachisztikusan, hogy gyámság alá került, azaz a gyám gondosan elsikkasztotta a lakást és így megoldódtak a gondok. A lakásra értem, mert más azért még maradt.
Természetesen Gerzson volt, hogy úgy mondjam az élő probléma.
Ő összeszerelte ugyan a kerti padomat, de ez ugyan mutatja materializmusát, de rámutat voluntarizmusának korlátaira is.
Gerzson kocsmáros volt.
Vereckei Peti kért tőle két korsó sört.
Egyet magának, a másikat az éppen társaságában tartózkodó Vincent van Goghnak és két nem létező húsz dollárt nyújtott át Gerzsonnak, aki átvette a pénzt (ha hinni lehet Hegelnek, hogy a lehetőség is a valóság kategóriája). Sajnos csak az egyik, mint ahogy a csoda sem más, mint a csodálkozás objektivációja.
Az objektiváció azonban LÉTREJÖTT!
Gerzson ugyanis csapolt két nem létező korsó sört, átnyújtotta Petinek, aki azt átvette, fizetett, hm. , úgy mondanák a Wall Street-en, hogy virtuális pénzzel, s a klasszikus , marxi értelemben vett csereüzlet korrektül valóban létrejött.
Hiszen, ha belegondolunk: Peti megkapta sörét, Gerzson pedig a pénzt, sőt még a borravalót is. Mindenki jól járt.
Nos: Gerzsont a problémamegoldó képességért szeretem, nem a kerti padért, amit szakszerűen összeszerelt a kertemben a diófa alá, ahol, köztudomásúlag nyáron mindig kevesebb a szúnyog, sőt a légy, legalább is Szolnokon. Azóta Gerzson előre köszön a kertemben lévő porolónak.
A kert, a polgármesteri hivatallal szomszédos, De én mindig elfelejtem, hogy ki is a szomszéd. Ritkán járok Szolnokon.
Egyszer Hovács Líbor volt. Igaz, csak alpolgármester.
Ő reggel cekkerrel melyben az üres üvegek csörömpöltek csak, a piacon kezdett, harmincéves melegítőjével, amit az ócskás dobott ki, két deci vodkával, s olyan fapapucsot hordott, ami már akkor is meg volt, amikor a Gellért hegy még nem is létezett.
Sűrűn kellett segítenem neki összeszedni a piacon vásárolt, cekkeréből kigurult vodkásüvegeket, s hálából az ifjútörökökre panaszkodott. De Vereckei Petitől tudom, hogy mindenki azzal fizet, amivel tud.
Megértő lélek vagyok és ilyenkor a hátamon vittem be a hivatalba (cekker! Fa-papucs! + MELEGÍTŐ!) a 120 kilós embert, egész a második emeletig, az alpolgármesteri irodájába, amivel kiérdemeltem a polgármester úr nem egészen természetes háláját.
Ilyenkor Líbor azonnal feltalálta magát, üveget bontott, kitartott délig, aztán az üres cekkerrel lelépett.
Ma egyetemi tanár.
Pedig csak én tudtam, milyen akkurát hivatalnokember is volt.
Rendben tartotta ugyanis a kertünket.
A kert nemcsak nekem volt fontos.
Odajárt Horvát Tibi is. Írni. Locsolni.
Ő térben jól gondolkodott, de időben nem. Márpedig a KETTŐ, együtt kell a sikerhez.
Ő nordikus alkat és a telet választotta.
A kötelet, amit az akasztásához használt, bezsíroztam, félt ugyanis, hogy a csikorgó fagyban nem csúszik a hurok. Ez lett a veszte.
„Mind a kettőnk veszte”, ahogy azt Karády Katalin énekelte volna, még azelőtt, hogy barátját, Ujszászyt, a magyar hírszerzés főnökét elkapták volna az oroszok. Csak hat év után lőtték főbe.
Én Újszászytól a lakásom örököltem, Tibi meg tőlem a kötelet.
A kötéllel volt egy kis probléma.
Elszámítottam magam.
A pokol tornáca is jó szándékkal van kikövezve, de a csikorgó hidegben a zsír is megfagyott, s az öngyilkosság NEM SIKERÜLHETETT.
Pech.
Na, de nem adtuk fel!
Bántott a lelkiismeret, és bekísértem a Megyei Psziciátriai osztályra, ahol elektrosokkot kértem neki. Nem kaptunk.(Na ja, sok az áramszámla és az egész rázós egy főorvosnak, pláne egy olyannak, mint Hadrovics.
Hadrovics is a kertemben lakott. A főorvos úr szórakozott ember volt.
Líbor megkérte, hogy néha locsolja meg Tibi helyett a diófánkat.
Ezt ő ugyan néha megtette, de az a napi négy doboz cigi nem használ a szellemi kondíciónak, még akkor sem, ha az illető az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet elnöke. Mint Hadrovics.
Egy eldobott rigótól, (Al Capone mondta először, vagy Lucky Luciano, Las Vegas felépítője, hogy ”lövöm a rigót”?- de ezt most nem kapta el senki, a kert ugyanis leégett.
A polgármester úr cvíderül átjött megnézni, hogy mi is történt a közös kertünkkel. Épp ott voltam, Hadrovics és Líbor kérésére:
„TŰZELHALÁS- jelentettem, ami egy olyan komoly mezőgazdasági ártalom, hogy ebbe valóban belepusztulhat a kert, s mivel a szakvéleményt a polgármester úr nemcsak átvette, de iktatta is, ezzel az ügy megnyugtatóan lezárult.
De nem a Tibié.
Mint nordikus lélek, mondhatni egy Solveig, Tibi visszament a Psziciátriára.
Csak a kertig engedték, az ajtón már nem mehetett be. Hadrovics kitiltotta. Már mondtam, hogy kissé feledékeny és a kertben összetalálkozott Tibivel. Hadrovics a kollégáival volt.
Mint egy ismerős Tintoretto képre, úgy nézett Tibire.
• Tibi!- szólította meg!
• „Olyan rég láttam!” mondta a jeles doktor.
• „Majd küldök fényképet”, mondta Tibi, s rá kellett akkor döbbennie, hogy barátok nélkül az ember csak egy félfaszú óriás
A kertembe lejárt Nándor Miki is.
Ő reggelente szokta kérni tőlem, hogy öljem meg a feleségét. Kávézás közben.
Miklós nagyon megörült nekem, amikor négy év után újra találkozott velem. Szomszédok vagyunk.
Már kopogtatás nélkül bejöhetek hozzá, ahogy azt József Attila mondaná, én mégiscsak kopogtam, és meg kérdeztem, hogy este jó lesz-e?(A gyilok)
A feleség este színházba ment, én meg sötétedésig olvastam a kertben, mert más értelmes dolgom nem akadt.
A „holnap”, majd a „folytatásban” KÖVETKEZIK.
Tibi ugyanis még él…
A legszebb kertet- hisz a peripatetikusékat nem láthattam- Veronában találtam. Mint Jancsi és Juliska az elhullajtott zöldborsómagokat a visszataláláshoz. Minden megtalálás egyben feltalálás.
Minden mediterrán kert szép a maga narancsligeteivel és olajbogyófáival, melyek az olasz tavasszal, mely korábban jön, mint az átlag kelet-közép-európai /hogy Franz Wranitzky osztrák kancellárt idézzem az elmúlt időben, mely definíciója szerint ugyan német, kiterjesztése szerint európai, ezért korábban jön a májusi eső, még az angliai tavasznál is, melybe ugyan besegít a Golf-áramlat, de hatástalan, mint Teller Ede küzdelme a fúziós reaktorért.
Tibivel mentem.
Egy római metróban felírtuk angolul, hogy levelezőpartnert keresünk a falra és Donáta válaszolt Veronából. Tibi Capuletként a Montaguakért imádkozott-ezért elindultunk.
Sietnünk kellett, hisz megtanultuk Rejtő Jenőtől, hogy az élet rövid és céltalan, mint egy nyári öltöny mellénye.
A NAGY MAGYAR VASUTASSZTRÁJK időpontjában indultunk és a lincshangulat miatt senki nem mert jegyet kérni Sopronig. Egyedül egy, magát nemzetbiztonsági tisztnek álcázott idióta kérte a papírjainkat a magyar határig.
A határ előtti utolsó benzinkútnál sikerült megegyeznünk egy némettel, aki elvitt bennünket Bécsig. A várakozás közben kéregető, de feltehetőleg Radványi Géza filmjét/Valahol Európában/ nem ismerő—moldáviankai- csángó cigánygyerekekkel találkoztunk, kik ideális partnert láttak a két állva sakkozó balekben. Ezek voltunk mi.
A tíz kifosztásunkra készülő tizenkét téves csavargókat csak Tibi híres talpas rúgása józanította ki, melynek elsajátításához húsz év karatézása kellett. Egy harminc kilós gyereket nem nehéz dupla talppal úgy mellen rúgni, hogy elsodorjon hat teli szemetes konténert.
A sakkparti sajnos parti döntetlenre végződött, de mi elértük Bécs külvárosát. Az is egy külön világ.
A Westbanhofon a ma már elfeledett Falco /Kommissar end Jenny!/ zenéje szólt és indultunk tovább.
Hamburg, St. Pauli: egy kelet európai csavargó, ha már tiszta vécét talál Nyugaton felenged lelkileg. Ezért japán túrístáknak egy karaokae bárban angolul elénekeltem az „Akácos út, ha végig megyek én” c. magyar műdalt. A vastaps nem segített. Botfülű norvég tengerészek is voltak ott, és nem egyezett a zenei ízlésünk.
Ez már az első pofonnál kiderült.
A nyugat-európai szokásokat akkor még felületesen ismerő magyar entellektüel rossz szokása szerint a telefonszekrény méretű kihívó fél előretessékelését elfogadva az elsőt az utcán a tarkómra kaptam.
Ez volt a könnyebbik eset, mert a másodikat ő kapta. Mit mondjak: nem volt üvegállú.
Ám jött utána a scuner teljes legénysége. Nem pusztán érdeklődésből.
A mentőautóban nem tudták addig eldönteni, hogy a hullaházba vigyenek-e, vagy az intenzívre, míg meg nem találták a diplomata útlevelemet, melyben két meghívólevelet találtak: a mainzi érsekét és Victoria de Sabata(világhírű olasz karmester/)meghívóját, névjegyükkel együtt.
A hamburgi mentősök nem kockáztatták a diplomáciai botrányt.
A kórházban éjszakáztam.
Rossz estém volt, mert , ha valaki kihányja melletted a máját a szomszédos kórházi ágyon, az mindig zajjal jár és én rossz alvó vagyok, ezért reggel korán elindultunk, Franciaország felé.
Verdunnél álltunk meg először a légionáriusok hatalmas sírkertjénél, mely majdnem akkora, mint Svájc. No, ott megtanultam, hogy katona az, aki pénzért hal meg, ezért is maradtam csak levelező tagozaton hadfi.
Franciaországban életben maradni nem nagy tudomány.
Ha Verdun felől jössz Párizsba és Nizza felé tartassz, akkor két dolgot kell tudnod, Párizsban terepszínűnek maradni a closhardok közt, az úton pedig csak azt kérdezni a rendőröktől:” Monsieur Lazan! U -e rue nacionale sett?” és akkor eljutsz Nizzába, a Masséna múzeumba, ahol a világ legnagyobb platánjait az a csempész: Masséna- ültette, akinek sikerült Napóleont megverni a tengeren.
Marseilles nem azért veszélyes, mert sok ember hord borsalinot, hanem, mert Tibi centime-mel fizetett frank helyett egy egyszerű hallevesért. Egy jószívű halász varrta össze fejbőrét horgászzsinórral, amit egy a fején széttört üveg miatt kellett bestoppolni.
Ekkor járt le Tibi szabadsága.
Elvállalta ugyanis egy keglédi laktanya élelmezésvezetési állását.
Disznókat hizlalt. Takarmányt kellett termelni, amit a disznók felettek. Legjobban a spárgatököt szerették, már, ha reszeltük, a hangjára visítozni kezdtek. Persze ehhez is kert kellett.
A beruházás felavatására lampaszos tábornok érkezett, a díszőrség felállt.
A zászlót is felhúzták, a bakák kivágták a díszőrséget.
Himnusz.
Jelszó: ”Fogadás jobbról, tisztelegj!”
A díszőrség előtt pedig-a tábornok helyett- elvágtatott egy elszabadult kan disznó.
És, hogy Tibivel hogyan jutottunk el Victoria de Sabata veronai karmester kertjébe, azt a következő részben mesélem el.
JÖN?
Tibi páros napokon Borderline-kóros, páratlanokon skizofrén, húszfajta gyógyszert szed és szerintem mindössze priapizmusa van, amit különböző injekciókkal ér el. Farmakológiából doktorálhatna, tudja, hogy a Nitromint szívgyógyszer egy elhibázott vegyészeti mellékterméke a nitrogliceringyártásnak.
Tibi bölcs: tudja, hogy ha nincs robbantás, nincs szívbaj és ez így megy Bejrútban és Belfastban is, csak hogy az abc-nél maradjak.
Sovány alkat, mint Pista, ki egyszer egy kiló cukron kihúzta egy hónapon keresztül, s mindössze 17 kilót fogyott.
Tibi vallásos okokból diétázik: szerinte a protestáns böjt, ha az ember nem eszik.
Vallása zsidó, álszakállát a helyi színház kellékesei készítették egy havi munkanélküli segély árából.
Apropó: pénz.
Tibi 35 éves, jövedelme 34 ezer forint, két gyermek után fizet gyerektartást, lakásának rezsije 2O ezer forint, eddig matematikailag ott tartunk, hogy 17 ezerből kellene kifizetnie 2O ezret, és akkor még nem evett de a képletet befolyásolja, hogy Márta nevű élettársa ikerterhes, ami még módosítani fog ezen a kalkuluson.
Tibit nem fenyegeti az a baljós sejtelem, hogy a pénzéért szeretik a nők.
Járt a tiszavárkonyi kertemben és én is voltam egy Tisza melletti nyaralójukban, ahol mást nem igazán tettünk, minthogy meghallgattam édesanyja pörölését Tibivel és egy nagyon nagyot szunyáltunk. Holnap megyünk a Holt-Tisza melletti telekre, amit szívességből és barátságból művelek, pont a nagykőrösi helyett. Az viszont egy másik történet.
Aludni igazán Esze Pista tud, aki hétfőn lefekszik és csak pénteken kel fel. Hárman elindultunk Albániába.
Tibi húsz kilométer után jött rá, hogy nincs cigarettája, kajája és útlevele. Ezért a holnapi kirándulás is kétséges, holott csak 5 kilométerről van szó.
Nekem mennem kellene, mert az egyik szomszédom megígérte, hogy megragasztja elektromos robogóm kerekét, egy másik szomszéd meg tartozik egy liter gyomirtó árával, mintegy 15 csomag cigaretta árával.
E kertben már kipróbáltuk a függőágyat, a sátrat, s az egyik szomszédomat ráadásul Farkas Mihálynak hívják, pont úgy, mint egy volt magyar hadügyminisztert. De nem rokonok.
A kertet Zsolttól kaptam, kivel véletlenül találkoztam Szolnokon. Háromgyermekes tűzoltó.
Kollegalitásból részt vettem a bevonulási búcsúztatóján.
Keglevich vodkákat ittunk (dinnyeízesítésűt!!!) némi sörrel.
Barna Szikla, Zsolt, és Százszorszép. No meg én-
Mind jártak tiszavárkonyi kertemben egy ősszel horgászni.
Barna Szikla lett először öngyilkos.
A harmincadik kör után mentünk haza.
Másnap felébredtem és valami üdítőt kerestem a véglegesnek tűnő másnaposság csillapítására- Nem találtam.
Csak a fürdőszobában egy hideg vízbe áztatott nagy dinnyét, ám mivel elfelejtettem, hogy tegnap mit ittam, belekóstoltam. Azonnal megéreztem a dinnye Keglevich ízét. Ez valami olyasmi, mint King Kongot meglopni, aki azonnal észreveszi.
A holt-tisza parti telek a kerítések közti gyomirtással kezdődött, erre ugyanis minden szomszéd háklis.
Aztán az egész kertben az övig érő csalán saraboltam le egy Farkas Mikitől kapott iparművészeti és muzeológiai értékű sarlóval, de nem kalapáccsal, mert ez összecsukható.
Körbe futóbab ment a kerítésre, mert az jól takar.
Előre hátra, két sorban kukorica, az is fed.
Aztán e négyszögben tök, rengeteg, hisz nagy leveleivel elnyomja a gazt. Némi napraforgó is került a tök közé.
Egészen hátra, ahová már a hosszú locsoló sem ér el, kerül a csicseribab, mely annyira szárazságtűrő, hogy a sivatagban is megélne
Aztán már őszig csak gyomlálok, locsolok, úszom, mert jót tesz a gerincsérvemnek, és horgászom, ha lesz pénzem kiváltani az igazolványt. Még a három méter magasra megnövő paradicsom palántákat (brazil) és a fekete színű óriáspaprikákat szeretném elhelyezni, aztán slussz.
A magokat egy soha meg nem jegyzett katonai dobostól kaptam, akivel ötévenként találkozunk és ilyenkor becsiccsantunk.
Erdélyben járt, de zenészként beutazta a világot, egyszer megsimogatott egy medvebocsot.
A bocs barátságosan megsimogatta, ezért a barátom lábán szétnyílt a hús. Kolozsvárott be sem mert adatni magának tetanuszt, nem az anyag miatt, hanem félt a tűtől.
Otthon irány a körzeti orvos.
Az érdeklődően megkérdezte, hogy:
„Cica, kutyus”?-
• Nem. Medve.
Aztán, amikor vérmérgezést kapott mégis és jött érte a mentő, az impulzív és meditatív alkatú Lovas dr. előre telefonált az intenzívre:
Jön a medvés ember.
Ám szívesebben élnék vérmedvék közt Alaszkában, mint Nagykőrösön, de ez lesz a következő történet, de még azt sem tudom, hogy holnap jön-e Tibi.
Olaszországba végül Körösi Tibivel mentem, akit ma láttam utoljára.
Donata de Sabata hívott Veronába, és tizenhét évesen egy ilyen felkérésnek nem tudtam akkor ellenállni.
És, amikor megérkeztem, természetesen olaszul mondtam:
„Hé, barátom, itt van Sabata!”
…
Mi nem Fiumén keresztül mentünk, mint Horty rükvercben, hanem FRANCIAORSZÁGON KERESZTÜL.
A BARÁTOMNAK ÉN VERTEM SÁTRAT A PÁRIZSI METRÓBAN A BETONON, HOGY KA..NI TUDJON EGY NEJLONZACSKÓBAN. JEGYÜNK NEM VOLT.
Olaszul viszont tudtam, mint Skorzeny.
Ha télen megyek Olaszországba, akkor csak sátrat viszek, egyszer Zolival mentem, kivel már két hónapot lehúztam Londonban télen egy pad alatt, ő most Tokajban kertészkedik, és szélkerekeket gyárt. Haját maga nyírja.
Egyszer egy hegyen vertünk sátrat és olyan vihar kerekedett, hogy még ő is félt, hogy levisz bennünket két kilométer zuhanásba. Ez nem történhet meg.
Az indiai őslakosok, a gurkák lojálisak maradtak az angolokhoz, hadi helyzetben is. Kis termetű, barna bőrű alakok, mint én.
Egy csapatuk meghallgatta az angol ejtőernyős tiszt kiképzését, aki elmagyarázta, hogy kb. 1500 méternél nyissák ki az ejtőernyőt.
A csapat vezetője tolmácsot kért.
„Nem lehetne négyszáz méternél”?
• „Nem.”- Hangzott a válasz.
-?
• „Mert akkor nem nyílik ki biztonságosan az ernyő.”
• „Ja, ernyő is lesz?”
Mindig Nápolyig mentem csak. Hisz Nápolyt látni, de nem meghalni volt célom.
Mint Gorkijnak, csak neki nem sikerült, de nekem a börtön volt az egyetemem.
Olaszországban Veronáig csak azt kell tudnia a Nyájas Olvasónak, hogy :„Dove e la casa?”
És már Veronába is vagy nyájas olvasó.
Rozáliába voltam szerelmes, s nem tudtam aludni.
Ám sajnos elmentem egy bálra, ahol megláttam Donata-t.
Ott két család balhézott valami régi sérelmen, amit már el is felejtettek, mármint az okot, amit csak a mantuai herceg tudhat.
Ha én meglátok egy nálam jóval magasabb, telt, nagy mellű szőkét, nagy hátsóval, mint Mansfield, (Miki Hargitay barátnője, felesége, aki meghalt autóbalesetben, ám Miki ma is él, őneki nem volt sérülése.
Miki találta fel a testépítést, ami globalizációs marhaság lett, de Miki jól keresett vele. Akkor elájulok.
Na, a feleség úgy zuhanyzott, hogy nem lett vizes a lába. Mint Lola Ferrari, aki szintén furcsa módon halt meg, de ez nem az én történetem. Tehát imádom a telt, nagymellű szőkéket, akik arról panaszkodnak, hogy már megint fogyni kell. Én evvel úgy vagyok, mint az egyszeri paraszt a mérgező, betiltott, noha borral(Pécsett még most is isszák -a szerző megjegyzése)
Ötvenedik születésnapomat a nálam húsz évvel fiatalabb Kőrösi Tibivel ünneplem meg- hamarosan-aki nemcsak a kik-boksz edzőm, de személyes barátom. Három órája váltunk el, együtt ünnepeljük az ötvenedik szüli napomat 18-án. Júliusban. Szivar, tequila, s részemről telt szőkék, hármasával. Jazz Cafe, Szolnok.
Csak úgy hív, hogy „Üvegállú”
Tibivel fura módon ismerkedtem meg, egy kertben, egy nyilvános kertben, amit úgy hívnak: strand.
Imádom a vizet, az idén fogadásból egy kidobó emberrel, már Szolnokon, fogadtam, hogy átúszom a Tiszát, vele versenyben, de még a fagyos szelek fújtak. Nyertem, de én nem tehetek róla, hogy együtt vízi labdáztam, azzal kit Bud Spencer néven Piedone-ként ismer a világ.
Öreg-Törek, aki a vegyes pálinkát csak így hívta, ”Vért belet tisztit, „, szintén noha bort ivott, egyszer kóstoltam, de letettem, mert azt hittem, gázolaj-fogadásból összeköttette kezét-lábát, magára kötött egy biciklit és így a tiszavárkonyi kertemből hazadzsapázott át Rákócziújfaluba. Én meg utána biciklistől, a lopott dinnyéket magam előtt tologatva, át a Tiszán, mint Esze Tamás és Ocskay László, kuruc generális, a mindenkori rongyosok igazi vezére. Rongyos árulónak tartva másoktól. Szeretve a Tiszát a vérpadig, s én még tovább.
A noha borról mondtam Töreknek, hogy méreg.
_”Nagyobb méreg, az, ha nincs!”- mondta, mert nemzetközi sakkmester is volt.
Ő volt az, ki egy reggel a tiszavárkonyi kertünk betoppanó Édesapámtól megkérdezte:
• Maga merről jött?
• Ceglédről Tószegen át, felelte Apám, ki kamaszkorában szintén megérte a pénzét és nekilátott füvet nyírni.
Na, ővele negyven év alatt egyszer mutattam ki a foga fehérjémet-akkor még volt-de reggelig a kezét fogta gyűlölt édesanyámnak-(ő gyűlölte, nem én) és reggelig remegett, mint a kocsonyában a fagyott béka.
Aztán a kórházban látogatott meg, mert csurom vér kórházi pizsamám csak egy volt, és nem cserélték, de ő katonaorvos is volt és hozott magával. Vele mentem ki.
Donata de Sabata Veronában lakott, egy villában. Mielőtt megnyomtam volna a csengőt, lezuhanyoztam, mert tudtam, hogy bent lég kondi fogad. 1972-ben.
Ám előtte, találkoznom kellett Ottó-val ki osztrák volt, mint Swarzenegger, meg adolf, a föstő.
Természetesen
Európa legveszélyesebb embere
volt a körözési plakát szerint -Argentínában élt, ahol akkora volt a kivándorlás, hogy a reptéren felírták:
„Az utolsó oltsa el a villanyt!” Ám ő volt öregen, mint Akela, Evita Peron szeretője.
Én ismertem Ottó szíve titkát. Ne sírj Argentína!!
Otto von Skorzeny.
Annak a montparnsse-i lakásnak a kulcsait adta át nekem Veronában -tizenhét se voltam, amit Nyúltól kapott a nürnbergi perben.
Visinszkíj vádbeszéde hallatán Churchill, kicsit elgondolkodott- Meg kell nyernünk a harmadik világháborút. Aztán jött Fulton.
Velem szemben meg Skorzeny,
Horthy fiának elrablója, Mussolini kiszabadítója monte cassinójából, malmedy, meg a többi, a hangtompítós géppisztoly a genfi tavon, ő nemcsak használta, de fel is találta. De találtam a zsebében egy kulcsot.
Nyúl azt mondta neki a nürnbergi perben, ha kijön a börtönből, lakhat a párizsi lakásában. Nyulat Visinszkíj idézte meg, a vád tanújaként, de Nyúl Skorzeny pártját fogta.
A pokolban lakik, balra a második ajtó,(Vigyázat Tankcsapda!, azok a lányok az úton, bögyös szőkék, én meg zuhanok végre!!) ahol több barátom lakik, mint ellenségem és alig várom őket.
Csak az a jó szándékkal kikövezett tornác ne lenne!!!
Ottó, a közhiedelemmel ellentétben, jó ember volt, de nem hagyományosan.
Evita Perón testét bebalzsamozta saját receptjével, s titokban halála után még vele hált.
Kevés örömet tudunk nyújtani egy halottnak, de Otto többet tett a gyásznál. Ezért szerettem meg Otto von Skorzenyt.
Nem a kulcsért.
Állva is tudok aludni jég alatt. Ha orkán van.
Hogyan találkoztam Donata de Sabatával, a veronai bálban, hogyan itták meg a ciánkálimat, micsoda elfusert pancser pap, vagy drogériás szúrhatta el, azt egy kriptából mesélem, a következő fejezetben meséli el
Romeo, azaz
Cherokee Tamás
Az aromaterápia nem romaterápia
Kertművelésre nincsenek szabályok.
A brazíliai óriásparadicsom palántát pl. fejjel lefelé ültetik.
„Hallottam egy történetet egy újdonsült kapitányról, akit a leköszönő kapitány végigvezet a hajóján, lepecsételt borítékot ad át neki, azzal, hogy tegye el biztos helyre.
A borítékban olyan információ található, amely borzalmas szerencsétlenségtől fogja megóvni őt. Nem figyelmeztetheti előre a szerencsétlenség természetéről, ám amikor az bekövetkezik, az új kapitány fel fogja ismerni, és csak akkor, de csakis akkor szabad felbontani a borítékot. Az új kapitány egy ideig derekasan ellenáll, de aztán nem tud uralkodni a kíváncsiságán és felbontja a borítékot. Egy papírlapot talál benne ezzel az útmutatással:
AZ ORR ELŐL, A TAT HÁTUL VAN.
Az én szabályaim ugyanilyen természetűek. Én mindig felnyitom a borítékot, és-hogy folytassam a párhuzamot, mindig megmenekülök,
Nem garantálom, hogy ha szabályaimat követik betsellert fognak írni, remek művet, pedig még kevésbé.(Mellesleg ne feledjék, hogy bár nem minden betseller remekmű, minden remekmű betseller.)”
(John Braine: Hogyan írjunk regényt?
A Nagyromán Vezérkar főnöke katonai helikopterrel érkezett a szolnoki reptérre, percnyi pontosan, ahol tévériporterként vártam, s későbbi főnököm a rigókkal beszélgetett unalmában.
„Mit szól Magyarország Nato-csatlakozásához?” -, kérdeztem, de nem lőtt agyon, cserébe elárulta, hogy a két ország katonai diplomáciája mindig jobban működött, mint a hivatalos.
Nem is volt kirúzsozva, összebarátkoztunk.
Potsdamba együtt mentünk a kémkocsmába, ahol a csőposta még mindig működött, s én a chilei konzulátuson aludtam.
Csehországon keresztül mentünk, az utolsó városka a német határ előtt egyetlen kivilágított bordély volt. De nem volt időnk megállni. Enni.
Brandenburgi krumplit: Apám receptje szerint igazából cseh, nyers krumpliban vodka.
A gyomorfájdalmaira használta a nyers, reszelt krumplit, ami nem óvta meg a gyomorráktól, de nem abban halt meg, hanem mielőtt kirúgta volna a széket, még szíven is szúrta magát, noha a vonatra esküdött.
Minden férfi a családomban, gyomorrákban halt meg, s Leszták Zsolt kertjéből néztem haldokló Apámat a kertünkben, s tűnődtem, meg merjem-e mondani a diagnózisom.
Mertem, a garázs előtt ült, a diófa alatt, egy hintaszékben.
A röntgenleletet látva elmosolyodott, aztán azt mondta:
• „Na lám, mégiscsak az én fiam vagy”!
Aztán halt meg csak.
:”Az írás Az írás az egyik legtitokzatosabb emberi tevékenység.
Senki, még a pszichoanalitikus sem ismeri azokat a tényeket, amelyek mozgatják, vagy holtpontra állítják az írást…
A vers, a novella, az esszé, sőt… még egy könyvismertetés is megszületett, mielőtt egyetlen szó papírra kerülne; az írás aktusa tehát nem egyéb, mint megtalálni a varázskulcsot, amely a zsilipeket nyitja, és szabadon engedi az áradatot.
Nem áll az író hatalmában, hogy akaratával előidézze ezt az áradást, ha az magától nem hajlandó megindulni ; ugyanígy sokáig ellenállni sem tud neki, ha szabadságot követel magának…ha az magától nem hajlandó megindulni; ugyanígy sokáig ellenállni sem tud neki, ha szabadságot követel magának…
De ha az akarat nem uralkodhat is az írás aktusán, uralkodhat az a varázskulcs, amelyről beszéltem. Ez a kulcs, úgy hiszem szó szerint zenei jelenti a hangszínt, az egyetlen hangszínt, amelyet egy bizonyos írás megenged…Ám a tudattalan, vagy a Múzsa, vagy aminek nevezzük, gyakran áldozatot követel az írótól, mielőtt megengedné neki, hogy rátaláljon a helyes hangszínre, a kulcsra….
(Norman Podhoretz: Making it (Siker)
Zsolt egy tanítványom férje lett, belépett a földszinten az ablakon hozzám, ott is volt kert, káddal a közepén.
Kölcsönadtuk egymásnak egymás lakását, illetve ő a feleségét, mert válófélben volt és épp akkor hagyta abba a katonatiszti pályát, de előtte –míg én a kilencedik emeleti lakásában a nyitott ablaknál olvastam, fel nézve Apámra, Veszprémből jövet Szolnokra megállt helikopterrel az ablak előtt négy méterrel és beintegetett, aztán még utolérte a rajt Szolnok előtt, fegyelmit se kapott, de nem ezért rúgták ki.
A Rimaszombati úton kaptam lakást a tizenharmadik emeleten, mikor az a nagy hó volt, hogy lehetett sejteni, nem lesz harmadik világháború, csak az amerikaiak lekacsolják a villanyt.
Az Osztyapenkó szobor előtt, szépen nőtt a pitypang, ami kitűnő saláta. A főnököm, ha megharagudott, barátnőm kitiltotta, ezért az álló mozdonyban volt a légyott, tanítványok örömére, akik közé tartozott Tamás, sajnos meghalt motorbalesetben.
Késve ért haza, félrelépett, barátnője dühösen nézte a vetkőzést -unterman volt egy ugró csoportban-s nem volt alsónadrágja.
Zsuzsa dühösen tette szóvá.
_”Jesszusom!- Kiraboltak!”- hangzott a válasz.
Az egyik legszebb kert, amit láttam Kittenberger Kálmáné volt Nagymaroson, háza a hegyoldalba volt vájva és még kánikulában is be kellett fűteni. Szálka volt a politikai életben, az ötvenes években, puskáját elkobozták, s mehetett erdőőrnek a saját rezervátumába gyalog. Az Indul a bakterház írója, a Rideg Sándor, az bezzeg megtarthatta, a Kossuth díj átvételekor egyenként számolta meg a papírpénzt, s az ötvenediknél parasztosan odaszólt Rákosinak:
.Na, azért!
Kittenberger híres vadász volt, kalandjait az amerikaiak filmesítették meg, elefántlábból volt a szemetes kosara, barátságos ember volt, de nem az orrszarvúakkal, ami akkor lesz őshonos, amikor már mindent elloptak Magyarországon.
Ez ott volt a Dunakanyarban, ahol az öreg Görgey Arthúr és Jókai Mór egymásra lövöldöztek -békésen- a hintaszékből. Míg be nem sötétedett.
Ott volt nyaralója a híres miskolci drámaírónak, aki együtt szabadult a koncentrációs táborból 1945-ben,-barátjával- de csak 1984-ben találkoztak Budapesten, egy sarkon.
• Tudod-e Jóska, honnan tudtam meg, hogy élsz?
• Nem.
Olvastam a halálos ítéletedet 56-ban.,
Dóránál laktam, az Üteg utcai kertben, egy koporsóban, amit a Pokolgép c. zenekar használt a fellépéseihez, de csak azért, mert rázott az íróasztal. Dóra meseíró volt, mielőtt streaptease-girl lett volna, mielőtt Londonba került volna, kiugrott az ablakon.
Együtt jártunk fellépni.
Egy szalmaszoknyában táncolt hullahopp karikával a derekán, időnként odament egy-egy magányos férfihoz, hogy felkérje táncolni, s ha a férfi négy taktuson keresztül magán tudta tartani a karikát, a bár meghívta egy kis üveg pezsgőre. Ezért rendszeres vendége voltam a bároknak, mert nekem a négy taktus ment. Egy ilyen este odament egy magányos férfihez, félhomály, na meg a fellépés előtti vodka-martini, néhány Bacardi, s a hiányzó szemüveg, hisz hogy néz ki egy bártáncosnő 1982-ben Magyarországon, a Víg Matrózban szemüveggel?
Fölkérte táncolni, a férfi „igen-t” mondott, de félénken megkérdezte, hogy „Az nem baj, hogy nincs kezem?”
Vele esett meg, hogy egy alkalmi ismerősével éjjel motorozni mentek, s elszálltak,(mint egy viadukt) egy kanyarban.
A borulás után szedelődzködni kezdtek.
Sötét volt s Dóra szemüveg nélkül nem találta meg a sofőr műlábát.
Ott ismertem meg Lacit, a kertben, vele Mindszentre jártunk a kertjébe, ahol a legjobb születésnapom volt, mert egy unatkozó tengerész mindenáron velünk akarta meginni a fölösleges pénzét.
Vettünk néhány láda sört, beültünk –nyakig a Tiszába-hiszen kánikula volt s egész nap ittunk, meg pisiltünk, hisz csak a nyakunk látszott ki.
Ott láttam tehénvágás közben azt a parasztot, aki annyira berúgott, hogy a levágott tehén hasába lapáttal rakta vissza pacal helyett a szart, míg le nem fektették aludni.
Na, ja:” Soha semmi foglalkozást nem űztem az íráson kívül, de a prózaíráshoz se tehetséget, se elhivatottságot nem érzek, a drámai szerkesztés szabályairól halvány fogalmat sem érzek, mégis azért vágtam bele ebbe a foglalkozásba. Mert bízom benne, hogy a sok könyv, amit életemben elolvastam, utat fog mutatni. Egyszerűbben kifejezve: én csak egy szürke közlegény vagyok, dicsőség és érdemrendek nélkül, és aki semmit se hagyhatna az utókorra, ha nem történtek meg volna azok az események, amelyeket tehetségem szerint megpróbálok majd leírni ebben a nagy szerelmet felidéző megemlékezésben”
Gabriel Garcia Marquez: Bánatos kurváim emlékezete
A Cherokee nevet a számítógéptől kaptam, mert angol nyelvűre fordított életrajzomban a helyesírásellenőrző-program egyedül a vezetéknevemet nem ismerte fel, s a” cherokee” kifejezést ajánlotta fel, de hogy a PC mellől hogy kerültem a veronai kriptába, azt sajnos csak később mesélhetem el.
Sprechtsteller Tamás
Szolnok egy komikus félreértésben él 1956 óta.
Egy nemzedék nőtt fel abban a hazugságban, hogy itt kiáltotta ki Kádár János a Nagy Imre kormányt felváltó Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányzótanácsot, mely mutatis mutandis a rendszerváltásig regnált. Arról a Kádárról van szó, aki egy szál gerendával a vállán tette meg Miskolctól Szegedig az utat az ellenforradalmi Magyarországon, de minden csendőr békén hagyta, hisz látták: dolgozni megy. Ennek a revizionista kormánynak volt minisztere Bibó István, akit maguk az oroszok (Szerov?) tartóztattak le 56-ban a magyar parlament épületében és a revizionistának kikiáltott Lukács György.
Lukács élve a mentelmi joggal előbb a jugoszláv nagykövetségen kért menedéket, majd Romániában kötött ki. Ám ő élt már át egy taskenti evakuációt és Sztálin terrorját is megúszta a Landler-frakció ellen.
Köszönetem fejezem ki a román Securitate-nek, hogy lehallgatási jegyzőkönyveivel, amit a romániai fogság alatt készítettek-hiteles képet alkothatunk a magyar mártír miniszterelnök utolsó hónapjairól.
A Secu, mint media
Az igazsághoz tartozik, hogy az új kormányt Kádár János Kárpátukrajna területén jelentette be egy orosz dzsip tetején, de beszédét a szolnoki rádió középhullámú sávján adták tudtul a magyar lakosságnak. Ennek tudható be, hogy a rövidhullámú rádióadók elterjedése ellenére a magyar rádió szolnoki stúdiója él és virul a világszép Sarkadi Renata búgóhangjával együtt.
Ezt a félreértést taglaltuk, Tibi, Tréfli, Dupla és én.
Tibi ugyanis újra apa lett. Ő volt az, akinek télen nem sikerült az öngyilkossága, mert a csúszássá tett kötélen megfagyott a zsír az erdőben.
Tibi jövedelme 34 ezer forint. Ennek fele elmegy gyermektartásra. Két fia tőle 300 kilométerre lakik, ünnepekre haza jönnek, akkor nem is köszönnek az apjuknak az utcán, de a szüli napi ajándékukra vonatkozó igényét (lego, Ferrari, stb.) időben bejelentik. Tibi sírógörcsöket produkál.
A maradék 17 ezer forintból fizeti ki lakása 20 ezres rezsijét és próbál nem éhen halni. Hozzám azért jött, hogy bejelentse, új barátnője terhes és az ultrahang ikrek jövetelét diagnosztizálta, s a barátnőnek nincs törvényes jövedelme.
• Kérek három szívószálat!- mondta végső elkeseredésében a mellettünk álló kiskorú, lila hajú, orrpiercinggel bőven eleresztett kiskorú kurva hangosan. Dupla erre kapta fel könnyben és sörben ázó fejét.
Duplával nem volt nehéz összejönni. Közös barátaink voltak, majdnem mindenki, aki nem halt meg.
Sokat hallottunk egymásról. Dupla 220 centi magas és 150 kiló. Londonban él tizenöt éve. Most azért jött haza, mert szerelmi házasságnak nevezett borzalmában rájött, hogy harminc millió forinttal átverte asszonkája.
Ez Magyarországon egy teljes életút anyagi haszna, ha közben nem eszik az ember.
Duplával lehet beszélgetni arról, hogy milyen eséllyel indult Timothy Leary a kaliforniai kormányzóválasztáson Ronald Reegan ellen, ismeri Keouac és Zappa lányainak regényeit, tudja, hogy az igazi francia egzisztencializmus a második világháborúban meghalt Paul Nizan nevéhez fűződik, s még kertekről is lehet vele beszélgetni, mert Dupla, amikor nem együtteseket menedzsel és Cd-ket ad ki, akkor olvas.
Testvére hallgatag ember, másfélszer akkora, mint Dupla, s csak Szimplának hívjuk, mert ostobácska lélek, az ő terepe a kazein, a fekve nyomás, a letapadt izmok és az aminolánc, a szeme csak egy jól beadott vérinjekció hallatán válik mosolygóssá. Dupla azonban nagy lélek.
Dupla egy fürdőkádban aludt a neve ellenére norvég Garbarekkel, aki fúvós, és barátjai közé tartozik Leon Spinks, aki úgy megverte az akkor még Cassius Clay névre hallgató Muhamed Alit, hogy az nemcsak kórházba került agyrázkódással, de hosszabb ideig tolószékből szemlélte a cserepeire tört látható világot. De jóban volt Miles Davissel és ő szervezte a Ginger Baker, Jack Bruce, Eric Clapton nosztalgiaestet a Royal Albert Hall-ban, mely formáció kénytelenségből, megszokásból a Cream nevet viselte.
Duplával várostörténelemről beszéltünk, arról, hogy a letelepedés a halottkultusz miatt jöhetett létre, szakítottunk a folyóvölgyi társadalomban a nomád halottkultusszal, az állandó letelepedés hozta létre, no meg a kényelem utáni vágy a temetőket.
No, meg a kerteket, tettem hozzá és így Dupla egy csomag újzélandi spenóton a kertből hoztam neki) nyugtatta fejét, míg a három szívószál meg nem került.
Épp hárman voltunk, mert Tréfli hamar lelépett.
Ekkor láttam, hogy a dúsgazdagnak hitt Dupla szeme nem a whisky által könny marta.
A kényszeredett csendben azt hörögte fel, mintegy magyarázatul:
• Tamás! Ha nem fizetek. Soha nem engednek fel az amerikai repülőgépre, és soha nem láthatom Jennyt.
„De amíg Te dugsz engem, Én benned bízok, nem a Seduxenben” -dúdolta Tibi, kinek szuicid kozmopolitizmusa ingadozott a kolbászméreg (ebotulin) és a dohányból főzött tea közt, bár a mérleg nyelve a tea felé mutatott, Tibi ugyanis vegetariánus volt.
Tibi legutóbbi öngyilkossági kísérletét Bálintnak és nekem mesélte, no az se sikerült, mert nem tudta hova akasztani a kötelet, kétbalkezes lévén, nem tudta a csillárt leszerelni. Tibi kapcsán rég tudjuk, hogy az öngyilkossághoz is szerencse kell.
Valljuk be, a nyár nem sok jót hozott. Csapadékos volt, esős, aminek ugyan örülni szoktak a gazdák, de nem ilyen mennyiségben, Európa teli volt természeti katasztrófákkal, hát még az Európán kívüli világ, és valljuk be: Tibi is kész katasztrófa.
Az Alcsi- szigeti (a Tisza holtága Szolnok mellett) kölcsönkapott kerten nem volt áldás, csak egy nap volt boldog, amikor Bálint és Jutka volt ott.
A szomszédot Farkas Mihálynak hívták, mint Rákosi honvédelmi miniszterét. Ez véletlen, mint ahogy Tibi is a törpe kollégáját( a meghaltat) úgy nevezi, hogy „ultrarövid hullám”.
A szomszéd nagyon szívélyes volt. Az ilyentől esik legrosszabbul a kivilágítatlan pofon. Kicsit viccelődött, amikor egy tévé-bemondót idézett, miszerint 100 halottat lemészároltak és készül a közös kínai-szovjet hadgyakorlat. Ám úgy tűnt, hogy a szomszédság működik.
A szomszéd egy vörösvérsejtjét akarta mikrorobottá átalakítani. Lehet, hogy zavarta a parlagfű a szomszédot, -eközben-ami allergiát okozhat.. Mindenesetre feljelentett engem a kert gazdájánál, Zsoltnál, aki nem bírta a kétfrontos harcot (öreg édesapja is morgolódott, hogy a kertben nincs elég nagy rend), és úgy rúgott ki a kertből, hogy elvitte szerszámaim, karosszékem,(hogy már ne is legyen kedvem visszamenni), rövidebbre zárta a kiebrudalásom, mint a KGB, vagy a Gestapo, mert azok is adtak öt percet az összepakolásra. És hiába jó-pofáskodtam, hogy nem ő a Citizen (az ember, akinek órája volt), a kiebrudalás a Paradicsomból végleges volt, s ráadásul Bálint se tudta többé Jutkától kapott függőágyát immár sehova sem elhelyezni.
Miközben mentünk ki a dérlepte tökért, ami sokkal ízletesebbé válik a sütőben, ha megcsípte a fagy, amikor Tibi elmesélte, hogy a dohányteához eredetileg konyakot rendelt, ám csak a konyakot itta meg, s elaludt egy moziban.
Épp egy néma jelenetnél ébredt fel, s követelte: hangot rá!!!
Ballagtunk tehát a kertbe, Bálint, Tibi, és Százszorszép, amikor Tibi elmesélte, hogy milyen különös módokon lehet öngyilkosságot elkövetni.
Egy, még a hatvanas években megtörtént és megírt esetet idézett fel, ami annak rendje-módja szerint meg is jelent a magyar nyelvű Orvosi Hetilapban.
A történet szerint egy építkező férfi százas szöget (tehát a legnagyobbat) vert baltával a saját fejébe, mert, s így szólt az Orvosi Hetilap indoklása:” Nem volt megelégedve saját háza épülésének ütemével.”.
Erre mondta Tibi, hogy szöget ütött a fejébe, bizonyára a lassúság. Nem így Pengének, akivel rég találkoztam. Neki is volt kertje. De ott még nem találkoztunk
Penge a tanítványom volt valahol, valamikor egy alapítványi iskolában, mely cigánygyermekek és nem romák együttes képzése alapján nyúlta le az állami pénzeket. Én ott éppen valami olyasmit csináltam, amire jobb híján az emberek azt mondják: tanár.
Penge szőke-cigány volt, alig ötvennyolc kiló, borzalmasan elhanyagolt fogakkal. Valami olyan küzdősportot űzött, amelyben mindenfajta védőfelszerelés tiltott, és komoly versenyeket is nyert. Budapesten lett építkezési vállalkozó, több házat vett, ami a romák közt nagyon fontos, mint ahogy nekünk is.
Elvitte a munkatársait egy országos konferenciára, amit a magyar Kidobó Legények Szövetsége rendezett.
Jöttek is a kockafejű, kigyúrt, telefonfülke méretű kidobók.
Penge a munkatársait meghívta egy sörre, leültette őket a sarokba és kihajigálta a kidobókat.
Azok kihívták a rendőrséget.
Nagy erőkkel jöttek.
A helyszínen egy szőke, vékony, cigánygyereket láttak csak.
A rendőrök meghökkenve kérdezték a vékony figurát, kezében egy üveg Coca-Colával.
• Mit csinált maga, Ember?
Nem látják?- Mulatok.
„Mert van törvény, és az mérvadó:
Hogy él a gonosz és él a jó
Nagyjából mindenből elég egy halálos adag
És azt meg is hozza a Télapó
A kívánságod majd meghallja valaki
Aki néha gonosz, és még jó, ha néha jó
Bocs, de az eszméidből eszmélj már föl
Mert nincs már olyan eszme
Ami még ne járt volna le
Csak egy csoda segíthet, de csoda lenne az is
Ha még sikerülne megtörténnie
Mondjuk, ha egyszer csak eltűnne az egyszerű, szürke
Nadrágomból az egyik él
Az bizonyíték volna, hogy termel a gonosz
De közben a azért a jó is él”
Az „El az ütemtől” hangzatú new orleansi bebop (offbeat?) hangzott Szivornya lágy tenorszaxofonján, Müller Péter Sziámi versére Tibi kórtermében. Szivornya a Prozac nevű funky együttest képviselte, s mivel Rita Pavone hangján dalolt, egyszerre rájött mindenki Cegléden, hogy ki szokott Kossuth Lajos és Konrad Adanauer hangján különböző éttermekbe betelefonálni. Szivornya egy kitömött műcsimpánzával a térdén gyakorolta a hasbeszélést, mígnem egyszer lebukott a barátja, Százszorszép előtt.
A nagy örömre szólt a danolászás.
Tibi a saját urológusát kérte a körülmetéltetésre, hogy ne csak lélekben legyen zsidó. A régi szép idők, amikor egy havi munkanélküli segély árából csináltatott magának huszonévesen, szőkén, nyalkán olyan állszakállat a szolnoki színház kellékeseivel, melyben olyanná lett, mint egy öreg, broklyni hasszid zsidó.
Mert Tibi nem a fizetését, a Megváltót várja minden fizetési nap.
Tibi saját bevallása szerint a műtét a három deci kosher szilvapálinka után, három érzéstelenítő injekcióval is úgy fájt, mintha tüzes kövön sütögetnék a micsodáját.
Tibi le volt ugyan kötözve a kórházi ágyra, de az ótestamentumi „szemet szemért” átok szellemében megígérte a kedves urológusnak, hogy legközelebb ő operál. Érzéstelenítő nélkül.
Tibi és a doktor úr régi, kedves ismerősök. A neves urológus vállalta magára Tibi impotenciájának kikúrálását. Ismerve Tibit, ez nem könnyű feladat, de a doktor úr egy köteg Papaverin injekcióval megoldhatónak vélte a dolgot.
Azt ugyan nem mondta, hogy az áldásos ópiumszármazék csak egyesével adható be, ezért szegény Tibinek újra orvoshoz kellett fordulnia, mert a három injekció egyszerre nemcsak heves altesti örömöket okozott, de huszonnégy órán túl tartó merevedést is, amihez egész konzíliumot hívtak össze Pest megyéből. Aztán meg is lett mondva szegény Tibinek, hogy legközelebb a vonat alá tegye…
Altatással oldották meg.
Ezzel még nincs vége a megkínzott szerszám gyötrelmeinek.
A kamillás borogatás használt ugyan, de az újfajta sebhintőpor (hatféle antibakteriális összetevőt ígért) felszaggatta a varratokat.
Tibi, aki farmakológiából doktorálhatna (már írt magának olyan receptet, mellyel megtévesztette a patikust) most a megoldáson töri a fejét, mert lehet, hogy a kamilla megint áldást hoz, de a sebláz tíz napja már az ágyhoz köti, így a legendás szerszámot nem tudja bemutatni az úrfelmutatás iránt hevesen érdeklődő szomszédasszonynak, mert fel sem tud kelni.
Tibi most levegőt akar beinjekciózni magának vénásan (állítólag garantáltan halott lesz tíz másodperc alatt), de nem tud elmenni a patikába tűért.
Kíváncsi vagyok, holnap délután sikerül-e?
Parasztnapló 15
Magyarországra beköszöntött a tél. Már hárman megfagytak. A tél nem a hajléktalanok közül szedi áldozatait, azok túlélési képessége jobb, mint gondolnánk. A tél elsősorban a magányos, beteg, egyedülálló embereket fenyegeti, akik sokszor a saját udvarukon hűlnek ki. Elcsúsznak, segítség nincs, a kutyaugatás miatt a szomszéd tanyára sem lehet segítségért átkiabálni és kész a tragédia.
Aranyalma és Százszorszép kísért ki a tanyára, és sütnivaló tököt felszedni, ami akkor igazi, ha már megcsípte a dér. Több óráig eltart, míg megsül, cukorral, vagy mézzel bekenve az igazi. Hozzá csipkebogyótea dukál, mézzel.
Bazalt csatalakozott hozzánk a kertben (buta, mint a szikla), és kérdezte, hogy mi lesz este a tévében.
• Carl Orff: Carmina Burana.
• Már megint meccs? -kérdezte Bazalt.
A balkonláda virágait is vissza kellett szednünk. Nem volt nálunk cigaretta, de ez Tibit nem zavarta. Tibi a szajoli vasúti szerencsétlenség óta vak a félszemre, ez volt Magyarország legutóbbi tömegkatasztrófája. A vonat elvitte az állomás felét.
Tibi a kórházban, a tenyerében tartotta a kifolyt szemét, s ott eldöntötte, hogy többé nem gyújt rá. Be is tartotta. Műszemét esténként a pohárban tartja, de nem zavarja az olvasásban, tévézésben. Alig néhány hete ismertem csak, amikor felvetettem neki, hogy nem jöhetne-e szóba szembeültetés. Hisz már májat is beültetnek.
• Szembeültetés? Csak a vasútnál, legyintett rezignáltan Tibi.
Tibi szőke, lobogó fürtjei a kórházban felkeltették néhány facér, egyedülálló ápolónő figyelmét. Izgatott pusmogás kísérte, ha ebédelni ment.
• Nős? Kérdezték tőle, lesve a jegygyűrűt az ujján.
• Függetlenített szakszervezeti titkár, mondták megnyugodva róla a szeleburdi ápolónők.
Az áttelelő és évelőnövényeket takartuk be télire. Enyhe télen még a petrezselyem is áttelel Magyarországon, s mostanában nem volt csikorgó fagy az elmúlt években.
Van, aki a veremre esküszik, és ott tartja a felszedett gyökérféléket, van, aki lefagyasztja őket, szóba kerülhet még az aszalás, de sokan megpróbálják nedves homokban tartósítani a zöldséget a pincében.
Saját pincénk nem lévén, Bandolio-nál tartottuk a zöldséget.
Bandi húsz éve küszködik vastagbélrákjával, vadrózsalevélből készült teájára esküszik, de nem erre igazán büszke, hanem arra, hogy a debreceni villamoson saját kapaszkodója volt az egyik járaton.
Soha nem derült ki, hogy miért került börtönbe. Ez többször megesett vele. Ha azt mondta, hogy Svédországba megy, meglátogatni a barátját, akkor tudhattuk, hogy hosszabb időt fog eltölteni valamelyik magyar büntetés-végrehajtó intézetben.
Az egyik börtönben a konyhán alkalmazták, mert a polgári életben pincér volt, ráadásul igazán jól főzött.
Két tábla fehér, sózott szalonnát loptak, melyek madzaggal voltak átkötve, s a szalonnatáblákat a rabruha alatt átvetették a vállukon. Tikkasztó nyár volt, s az őr felfedezte a turpisságot. A büntetés is sajátságos volt. Az őr ugyanis nem engedte, hogy a szalonnát levegyék, kánikulában kellett a börtönudvaron órákig menetelniük, a szalonna olvadt a rabruha daróca alatt, s a lassan csordogáló sós lé kimarta a bőrüket.
Azóta, ha nehéz időket vár Bandi, csak azt mondogatja, hogy- ” Na, akkor vegyük föl a szalonnát!”
Bandi a hetvenes években a nemzetközi jazzfesztiváloknak is helyet adó Cegléden egy irodalmi kávéházat, azaz kocsmát vezetett, ahová szívesen járt a még élő gasztronómiai szakértő, jeles költő: Berda József, de sűrűn betérő vendég volt Ladányi Mihály is, a magyar költészet méltatlanul elfelejtett alakja.
Aztán jött 1979-ben az olajárrobbanás, elkezdődött az azóta sem befejezett infláció, megszűntek a zenés szórakozóhelyek, az emberek nem engedhették meg maguknak, hogy cigányzene mellett vacsorázzanak, a „polgári” életet elsodorta az infláció. Vendéglátásból hovatovább nem lehetett megélni, esténként otthon vacsorázott a vendégkör, egy olcsó bor mellett.
Át kellett térni valami másra.
Bandi elkezdett lakodalmakat tartani, kiszolgálni a vendéglőjében, melyet egy igen csúnyácska szeretőjével vezetett.
A batyuzó kereskedelemből élő, az inflációt korábban megtapasztaló, piacozó, Magyarországon üzletelő lengyelek voltak az első vendégek. Harminc-negyven vendéget tudott egy ilyen lakodalmon fogadni.
A lakodalom minden országban ünnepélyes aktus, egy életre szóló emlék. Hát még a rendkívül vallásos, katolikus lengyeleknél. Nos, egyszer ünnepélyességből nem is volt hiány.
Az ünneplőben feszengő lengyel csoportot Bandi már félrészegen várta.
A külföldiek már a küszöbön megijedtek, hogy oda a lagzi. Szóvá is tették a borvirágos arcú, kipirult, hadonászó Bandinak.
A nem várt „éttermi kritika” felbőszítette Bandit, aki öt-hat méterről vágta oda a telimert, húslevest tartalmazó porcelántálat. Pohárcsörömpölés, székek borultak fel, a lengyelek közül néhányan beindultak a konyhába móresre tanítani a berúgott pincért, aki épp most teszi tönkre a lakodalmat.
Bandi fiatalabb korában birkózóbajnok volt, fizikumának maradványait őrizte. A konyhában ugyan elkapták, és tisztességesen meggyomrozták, de Bandi talált két felbontott lisztes zacskót a keze ügyében. Sikerült feldobnia a levegőbe és a szitáló lisztfelhőben elsurrant egy másik kis szobácskába.
Pirike, a szeretője, látván a leállíthatatlan botrányt, hangosan sikoltozott-
-Bandi! Ha most hazamész, lesz….m a f….od, és lenyelem a g…..id!
Így mulattunk hajdanán
Parasztregény16
Tibi unalmában fehér trikót árul, három, különböző színben. Vetőmagokat szortírozunk. Tibin zsidó imaszíjjak, kendő, a ljubacsevicsi Zsidó Imaiskola címe a kezében, majdnem olyan neofita, mint Marilyn Monroe, amikor áttért zsidó hitre Arthur Miller kedvéért. Baruch Oberlanderrel levelezik, aki lehet, hogy Magyarországon egyszer még főrabbi lesz. Őtőle kér könyveket, most Sámuelé van soron. Tibi a szombatot veszi komolyan, nem száll péntek délután öttől buszra, nem vesz kezébe pénzt, és nem dolgozik. Igaz, ennek alapján nála egész héten szombat van. Csak nem kopasz. Kicsit törpe.(Na, hogy is lett a törpémből ultrarövidhullám?- kérdezhetném, de nincs még itt az ideje.
Tibit egyszer tévedésből behívták sorozásra. Ez Magyarországon a hadkötelesek hivatalos orvosi megmérettetése.
Ugyan melyik hadorvosnak jutott eszébe egy 150 centis (Tibi szerint MINDEN kis ember NAGY BOTTAL JÁR), üldözéses skizofrént behívni. Na, mindegy, végigülte a posztkádárista ismeretterjesztést. A hallgatóság második sora az első tíz perc után halkan hortyogott. Ott tudta meg Tibi, hogy az izgatás nem egy szexuális előjáték, hanem a külső ellenforradalmárok belpolitikai felforgató tevékenysége. Itt volt egy kis kuncogás. Az elhárító tiszt zárta az előadást, a sorozás a vége felé közeledett.
-Elvtársak? Kinek van valami kérdése?
-Nekem, jelentkezett Tibi. -Puskát adnak, vagy vigyünk?
Rögtön ernyőt kapott mindenki, noha eső nem volt.
Több se kellett az ötvenhat óta fegyveres ellenforradalomtól rettegő magyar tisztikar prominens képviselőjének, Tibit mégiscsak besorozták, igaz, tartalékos lett. Sőt, a megyei hadkiegészítő parancsnokság úgy vélelmezte, hogy Tibinek kell összefogni a „békében alkalmatlan, háborúban szakszolgálatra alkalmas” rekruták népes seregét. Nagy adminisztrációval járt, ám a Megyei Hadkiegészítő éves, rendszeres Katalin-napi bálján elérkezett az ő ideje. Halk sramlizene, fúvósok, diszkrét flört, alkoholos üdítők.
Tibi felkérte a sorozó-tiszt teltekeblű, magas, egyszóval junói termetű feleségét. Az méltatlankodva elhárította a szemmel láthatóan spicces, kis gnóm felkérését.
-Ne haragudjon, gyerekkel nem táncolok.
-Bocsásson meg, asszonyom, nem tudtam, hogy terhes-riposztozott Tibi.
Vetőmagokat szortírozunk, rendelünk. Elő kell készítenünk a jövő mezőgazdasági évet, ami már Tiszajenőn lesz, Farkas Miklósnál. Neki majdnem ugyanolyan Farkastanyája van, mint Hitlernek volt. Szélmalmot akar szerkeszteni, már kapott a falusiaktól két hűtőszekrényt, beilleszkedett. Világnézetet is kreált, hisz, tudjuk, egyedül élő tanyai embernek ez a legfontosabb: „Ami a Mindenen kívül van, az a Semmi”, s „Ha nincs Gond, majd csinálunk! ” -emlékeztet bennünket arra a kacér liasonra, melyet Schelerrel és George Simmellel folytatott.
A kocsma majd félóra, naponta csak kétszer lehet megjárni, ha az ember nem akar tanyán megfagyni, csikorgó télben szinte állandóan a tüzet kell felügyelnie, szakadatlan etetni kell a kemencét.
A vetőmagkínálat paradicsomból széles palettát nyújt:
-Lemon boy South Carolina Tomato
-Beefstek Toamato „Ponderosa” Reed
-Egg Tomato Super Roma
Early Cropping Super Marmelade.
Tehát gyakorlatilag nem nehéz egy rövid megrendelőlevéllel tíz évre elintézni ezt a földet, nem kell megvárnunk a Magyarországot fenyegető totális elsivatagosodást, s ez jó.
Vetőmagokat már Farkas Miki földjéhez válogatunk. Ott nagyon vigyáznunk kell azóta, amióta a csíkos vaddisznó megbúgta a házit. A szerelem nem ismer lehetetlent.
Tibi soron következő csalódását meséli. Szemet vetett egy, a tűzről pattantságon túl más kvalifitásokkal egyáltalán nem bővelkedő fruskára. Néhány keresetlen szóval megkörnyékezte a kis kobold.
-Drágaság! Van-e már sweethart-od? Faggatta Tibi a piruló kislányt.
-Nincs nekem, kérem, csak Menyhártom, vallott a kötőjét húzogató kislány. Tibinek azóta a rigó is Rodrigó, s ha édes burgonyát akar, csak kirakja a krumplit a fagyra.
Így érnek véget a bimbózó szerelmek.
