Hófehér az utca már,
S oly fehér a hó határ.
Esik a hó lepereg,
Szegény fa meg kesereg.
Szél tépázza, vihar gyűri,
De a faág egyre tűri.
Majd nagyot reccsen, letörik,
És a fa, így megtörik.
Győzött a hó, de nem soká,
Mert a napfény ragyog rá.
Olvad minden, csordogál,
A kis fa még mindig áll.
Tavasszal majd kihajt, s virul,
Míg a hó, meg egyre csitul.
Lombja lesz, és jó nagy ága,
Míg a hó, a telet várja.
Tél ide, vagy tél oda,
Beletört a hó foga.
A kis fa meg, erős, dölyfös,
Pedig nincs is rajta köntös.
