Vége a varázsnak
Elszálltak a felhők
Az erdők mélyén lapul a fény
Reménytelen időtlensége
Vénséges vén koroknak
Haldokolnak a láncon vezetett
Fékeveszett eonok
Nem hordok tarisznyámban ezer
És ezer évet, de cipelek
Eltemetetlen veszteséget
Érthetetlen mennyit mentem
Kerestelek és mire megtalállak
Gátak állják utam a távolság
Fáj mint ezer tüske szúrása
Áldás nem kíséri utam
De tudtam hogy szerettelek
A kezdetek hajnalán…

…az ég alján lenyugvó napban
Láttam szemed mint ragyog
S te vállamra hajtottad fejed
Hallgattad hogyan szól ujjaim alatt
A lant halkan csak neked
Szavak nélkül értettük egymást
Egy rezdülés elég volt
S tudtuk szétszakít minket a gyász
De majd egyszer az idők végezetén
Harmat mosta fénytestünk
Újra összefonódik
Újra összekapcsol majd minket
Szerelmünk s az öröklét.

De nem, nem hiszem!
Csak álmodtam az egészet,
Hiszen minden elmúlt.
És sosem volt kezdet és sosem volt múlt,
De eljött a vég
S egy hajnalon minden kapu bezárult…

Cím: Összefonódás
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Ecsedi Éva
Beküldve: January 21st 2006
Elolvasva: 1315 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]