A következtetések, a felismerések gyakran gondolatok hosszú sora után, vagy egy-egy pillanatot követően jutnak el az emberig.
Így voltam ezzel a napokban is, amikor ki tudja, hogy, s miért, az öreg telekszomszédom, Lajos bácsi jutott eszembe a csendes hófödte téli kert kerítése mellett.
Talán azért, mert az öreggel ott találkoztam először.
Új tulajdonosok lévén, akivel találkoztunk, annak bemutatkoztunk. Nekik is.
Nem „szomszédoltunk”, csak a kerítésen keresztül beszélgettünk, ami később nagyon hasznosnak bizonyult megelőzve a nemkívánatos és alkalmatlan látogatásokat. Lásd alkoholista Gazsi bácsit, az alsó szomszédot. Erről máskor.
Úgyhogy a kerítésen keresztül társalogtunk és nem is volt ez senkinek sem ellenére.
Kopott kaszámmal, amelyet apósom levetett holmija közt találtam csapkodtam a gazt, amikor a szomszédban mellém ért az öreg a villanyos fűnyírójával, vagy a motoros permetezőjével, már nem is tudom.
Kikapcsolta, köszöntünk egymásnak, majd elkezdte a beszélgetést.
Kissé szokatlannak tűnt, mert eddig az üdvözlésen, meg hogy szép az idő, meg jó pihenni, meg már megint sok a tetű… témákon túl nem igen jutottunk.
Úgy, egy éve voltunk a rendszerváltást követően, kilencven körül.
Az öreg kedves volt, gyakran adott át barackot a koraiból a gyerekeknek, meg egyéb gyümölcsöt is, ami nekünk nem termett. Hosszabban eddig sose beszélgettünk.
Elkezdte:
– Tudja kedves szomszéd más világ ez a mai –
– Hogy érti ezt Lajos bátyám? – kérdeztem nagy érdeklődést mutatva a téma iránt, habár akkoriban az ilyen beszélgetések mindennaposak voltak. Úgy mondták, hogy a vízcsapból is az folyt.
– Nagyon rossz volt a légkör, az emberek bizonytalanságban éltek –
– De hát maguk a vendéglátóiparban dolgoztak, a felesége most is- mondtam, és tudtam, hogy akkoriban „menőnek” számító kisvendéglőt vezettek először államilag, majd gebinesként. Akkor is ittak az emberek, még ha nem jutott sok ennivalóra. A környék jó gyümölcstermő. Főzték a pálinkát legálisan meg nem legálisan, amiből jutott a vendéglősnek számla nélkül, mind a mai napig.
Biztos elkapták az öreget és bekaszlizták kis időre. Az lehet a sérelme, mert anyagilag biztosan jól áll - gondoltam.
(Felesége új Suzukival, ő, pedig 320-as BMW-vel közlekedett.)
-Nem, nem bántottak, az apróbb ügyeket, amelyek szokványosak voltak mind megúsztam, de tudtuk, láttuk és hallottuk, hogy sokakat elvittek. Egyik napról a másikra nem láttuk, vagy későbbi években az állásukból kirúgták őket.
- De tudja kedves szomszéd, állandó félelemben éltem, az a légkör az a bizonytalanság, az a rettegés… Szörnyű…
Szerencsére az már nincs, elmúlt.
Ebben maradtunk.
Ahogy végig gondoltam az egészet, eszembe jutott az öreg három szívinfarktusa (a negyedik vitte el nyolcvanhat éves korában), és a harmincéves hatszobás háza is a Népkert mellett. Iszonyú döbbenet futott át egész testemen, agyam szinte sistergett a felismerés ötezer voltjától: ÉN IS FÉLEK! (És az Öreg ebbe halt bele!)
Félek, hogy elvesztem az állásomat, majd megint hónapokig három diplomával munka után kell kajtatnom, a kis félrerakott pénzünket feléljük.
Félek, hogy a másik fiamat is otthagyja a felesége, ami nem igazán valószínű, mert hogy szereti. A gyereket együtt nevelik, a srác jól keres (menagger egy menő cégnél), de hát a nagyobbik is ilyen volt hét évig, csakhát a felesége rájött - miután elvégezte az egész família támogatásával a főiskolát és jó állást szerzett magának - hogy már nem szerelmes belé. Más kifogása nem volt (vagy még nem derült ki).
Félek, hogy otthagy a feleségem, otthagy a szeretőm, én hagyom ott őket, és nem találok mást.
Félek a betegségtől, meg attól, hogy szeretteim betegek lesznek.
Félek, hogy feltörik az autómat, a vityillót a telkemen, és az összekuporgatott dolgaimat elviszik. A boromat elviszik, amelyet én kotyvasztottam (a világ legjobb bora), attól még inkább félek.
A haláltól nem félek. A dolgaimat rendeztem. Csak attól félek, hogy ha meghalok, nem látom többé az unokáimat, és talán, (remélem) szomorúak lennének miattam.
Meg a feleségem is szomorú lenne és magányos. (talán, meddig?)
Az irigyeim, meg rosszakaróim örülnének – ettől is félek.
Nagyon sok mindentől félek, és akár retteghetnék is.
Kicsit felderültem, mert eszembe jutott az öreg Lajos bácsi, mennyire félt ő. Három szívinfarktust ért meg (én azt az egyet sem fogom túlélni), és mégis milyen sokra vitte?! (Ház, kocsik, vagyon, fiatal feleség)
Igaz a negyedik infarktus elvitte. Nyolcvanhat évesen. Felesége él és virul a vagyonában.
A félelem azonban mégis elfogott, mert rádöbbentem: az én félelmem nem olyan félelem, mint az övé volt.
