ÖTÖDIK FEJEZET:
ÉLETVESZÉLYBEN
1.
Noémi izgatottan ült a kocsiban Tamás mellett. Gondolatait Tünde kötötte le.
Visszapörgette magában a beszélgetéseiket. Furcsa párhuzamot vélt felfedezni
Tamás és a barátnője elvesztésében. Vajon mit akart ezzel tudomására hozni a
sors? Mert az teljesen egyértelmű volt számára, hogy mindkettő valamiféle jelzés
volt... Talán az, hogy akit annyira szeretne megtartani magának, először el
kell, hogy veszítse. Igen, biztosan így lehet... Tamást is visszakapta, és
már tudja, soha többé nem veheti el tőle senki, mert résen lesz, és nem engedi! -
nézett rá szerelmesen - Tündiért is megtenne bármit, csak még egyszer a közelében
élhetne. Tamásnak feltűnt a lány hallgatagsága, rápillantott, elmosolyodott az
átszellemült arcát látva. Nem volt szíve megzavarni ábrándozásában, figyelmét az
útra koncentrálta. Nem a főúton megy, felkanyarodik a szerpentinre... - gondolta
végig. Arra sokkal romantikusabb, na és, ha lehetőség lesz rá, félrehúzódik,
rettenetesen vágyik egy kis romantikázásra... Két és fél hónapja találtak vissza
egymáshoz, azóta nem voltak igazán kettesben, hacsak azt a két hete
együtt töltött röpke fél órát nem tekintheti annak. Akkor ölelte először
magához. 8 hónapja nem volt nővel, azonnal elöntötte az agyát a vér, amint magán
érezte Noémi hozzásimuló izgalmas idomait... Keze ösztönösen siklott az izmos
fenekére.
Legszívesebben magába olvasztotta volna. Nehéz volt uralkodnia ösztönein, amikor
érezte, hogy Noémi egész teste belerándul a simogatásába. Felnőtt nő, hiába
szűz, már biztosan vannak vágyai, csak bátortalan, félénk még. Neki azóta szinte
elviselhetetlen éjszakái vannak... Zsolti rágja a fülét, hogy könnyítsen magán,
de neki már csak Noémi kell! Többször fölvetette neki, költözzön hozzá, náluk
egy egész lakrész állna rendelkezésükre, nem úgy, mint Noééknál, ahol egy
nyugodt zug sincs. Ezt a ragyogó alkalmat nem hagyja ki, amint lehetőség lesz
rá, félreáll. El kell, el akarja érni, hogy ezen a hétvégén testileg is közelebb
kerüljenek egymáshoz - lopva végigmérte a mellette ülő lányt... Izgalmasan
körvonalazódnak a nőies idomai az enyhén trapéz szoknyájában, a leheletnyi
vékony selyem blúzában... Türelmetlen nyugtalanság lett úrrá rajta. Megsimítva a
lány kezét, szólalt meg:
- Nézd, csillagom, ez már a Bükk-hegység lába. Rövidítünk. Gyönyörű tájakon
visz fel a hegyi szerpentin. Látod, máris milyen sűrű erdőben járunk, pedig
épphogy elhagytuk az utolsó települést. Mire gondolsz? Megosztanád velem?
- Tündi jár a fejemben. Már annyira várom, hogy kicsit kibeszélgethessem vele
magamat - körülnézett, majd Tamásra mosolygott:
- A táj valóban mesés!
- Talán épp ez vonzott erre. Hetek óta vágyom egy igazi romantikázásra. Nézd,
itt kényelmesen beállhatok a sűrű bokrok közé... - hozzáhajolva kérdezte -
Hátraülsz velem egy kicsit?
Noémin furcsa izgalom futott végig, alig észrevehetően bólintott igent. Tamás
óvatosan kormányozta be az autót az "S" kanyarba, hogy az útról takarva legyenek.
Amíg a manőverrel volt elfoglalva, Noéminek is az ominózus két hét előtti
történet járt a fejében. Félt az elkövetkezendő percektől. Nem Tamástól, sokkal
inkább saját magától. Élénken élt az emlékezetében, milyen érzések kavarogtak
benne ott a félhomályban... Milyen gyengéden és mégis szenvedélyesen ölelte
őt magához, simította végig... Egy pillanat alatt elöntötte a forróság, amitől
Tomi is tűzbe jött. Alig tudták elengedni egymást. Akkor érezte először, tehetne
vele bármit, mert leküzdhetetlen vággyal akart az övé lenni. Hányszor álmodott
azóta erről. Bár fél az első alkalomtól, de azon is túl kell egyszer esni. Hülye
helyzet, 24 éves, és nem volt még férfivel... Pedig Tomi is, Áron is mennyire
szerették volna... Tomi akkor még nem vette őt komolyan... 19 évesek voltak.
Áron pedig nem érdemelte volna meg, hogy érzéki csalódásnak tegye ki őt. Ismét
körülnézett, a romantikus környezet magával ragadta... Mi lesz vele, ha itt
történik köztük valami hasonló? - gondolta. Annak a kérésének most is
ellentmondana, hogy költözzenek össze, nem akar megunt szerető lenni,de a
hétvégéket boldogan töltené vele. Derüljön ki, vajon minden szempontból
megfelelnek-e egymásnak! Ha igen, összeházasodnak, és valóra váltja Tomi álmát, 3-4
babával ajándékozza meg. Jó felesége lesz ennek az imádott férfinek, aki miatt
annyit sírt, kesergett az elmúlt 4 év alatt. Aki előzékenyen siet most is hozzá,
hogy széthajthassa előtte az ágakat, nehogy neki a hajaszála meggörbülhessen.
Milyen biztonságosan lépkedhet a vastag avarban a tűsarkú cipőjében az erős
karjában. Tamás ügyes mozdulattal tolta félre az ágakat, nyitotta a kocsiajtót,
és ült be Noémivel a hátsó ülésre.
- Minden adott a romantikázáshoz... Isteni a levegő, mámorító a szűrt napfényben
hallgatni az erdő zsongását. Figyeld csak, milyen szerelmes dallamok röpködnek
körülöttünk? - hallotta Tamás szerelmes suttogását.
Milyen gyengéden öleli magához... Máris érzi, kezd elgyengülni... Észnél kell
lennie!
- Ölelj át! - csókolta Tamás felhevülten.
Mikor magán érezte a lány ölelő karjait, óvatosan az ölébe emelte. Noémi
meg akart szólalni, de Tamás csókjaival fojtotta bele a szót.
- Értelmetlen butaság ellenkezni... Érzem, csak az eszed tiltakozik... A tested
vágyik rá, hogy kényeztessem - simogatta egyre hevesebben - sokszor mondtad,
most merd kimutatni, hogy szeretsz. Tündérszép csillagom, ne vonjuk meg
magunktól a szerelmet.
- Szeretlek, és nem fogok megvonni magunktól semmit - csókolta meg forrón.
Hevesen csókolóztak. Tamás reszkető kézzel nyúlt a blúza alá, és egy mozdulattal
kapcsolta ki a melltartóját. Noémi ijedten figyelte mozdulatait. Amikor magán
érezte a gyengéd simogatását, belerándult az egész teste. Mély sóhaj szakadt
fel a torkából:
- Óh... Tomikám, édesem... ne!
- Épp most ígértél valamit... Nem jó?
- De... Nagyon jó... csak... - dőlt akarata ellenére a karjába.
- Csak... Ölelj, csókolj!
Meglepődött a lányból hirtelen felszabadult szenvedélytől. Kényelmetlen
helyzetbe soha nem hozná őt, de végre fel kell fedezniük egymás testét,
szenvedélyét. El kell érnie Noémivel, hogy levetkőzve félelmeit, gátlásait,
akarjon az övé lenni.
- Érintetlen lánnyal még nem volt dolgom... Egyszer lehetett volna, de...
Áhh, hagyjuk azt a szerencsétlen próbálkozást... Nagyon izgi felszínre hozni
belőled a nőt - csókolt bele forrón a nyakába.
Egyik kezével gyengéden masszírozva simította végig Noémi karcsú alakját. A
combján állapodott meg.
- Látom a megfeszült vonásaidon, küzdesz az érzéseid ellen... Ne tedd,
csillag-bogárkám, a karomba simuló tested, a szemed csillogása másról árulkodik
nekem - haladt egyre feljebb.
Noémi valóban küzdött a benne elhatalmasodó vágy ellen, de hiába, Tamás érzéki
simogatása hatalmába kerítette testét, érzékeit, már csak az agya harcolt
erőtlenül. Forróság öntötte el, egész testében remegett. Amint Tamás keze a
szoknyája alá csúszott, combjai ösztönösen nyíltak szét. Ijedten ült fel. A
fogai vacogtak, mintha fázott volna. Tamásra nézett könyörgő tekintettel:
- Édesem... Nagyon szeretlek, de kérve-kérlek, ne... Hidd el, nem tiltakoznék, ha
nem autóban lennénk. Két hete, mióta először öleltél magadhoz, és simítottad
végig a testemet, vágyom rá, hogy a tiéd lehessek... Meglátod, leszek is, csak
módunk legyen rá - mondta akadozva.
- Higgy te is nekem, sokkal jobban szeretlek annál, hogy kellemetlen helyzetbe
hozzalak. .. Boldoggá tettél a vallomásoddal, azzal, hogy visszafogadtál a
bizalmadba, végre mersz hinni az őszinte szerelmemben - szorította magához
hevesen - igyekszem jó lenni, én igazán igyekszem - tette gyengéden derekára a
kezét mélyen a szemébe nézve.
Noémi pillái a pillanat töredékére lecsukódtak, mintha rögzíteni akarta volna
magában a mámort, a forró szerelmet, majd átölelve Tamást, hozzásimult:
- Édesem, bocsáss meg! Ilyen buta tud lenni egy történelem-irodalomtanár, ha
szerelmes... Akarja a szerelmet, fél tőle, nem tud róla lemondani... Ráadásul,
tőled várja az önmegtartóztatást, a megoldást...
- Nincs semmi baj... Van megoldás, de amint a mellékelt ábra mutatja, egy
matematikatanár is elszámolhatja magát. Felállítottam az egyenletet, pontosan
kiszámoltam, meddig mehetek el... Az viszont tény, többet akartam az
eddigieknél. A megfontolt tanárnő adagolva osztja kegyeit, ezen át akartam
törni, ezért volt a merész próbálkozás, de megtréfált az alkalmazott képlet...
Bársony Noémi nem az a kimért, hűvösen mérlegelő tanárnő a karjaimban, akit a
személyében ismerni véltem, hanem egy édes, szenvedélyes szeretnivaló csillag,
akiért csak megőrülni lehet! Így aztán csődöt mondott az elméletem, nincs
egyenlet... Csak egyenlőtlenség van és szerelem! Ennyi az egész... Ugye milyen
semmiség?
- Mi lesz velünk, tanár úr? Nem tettem veled valami rosszat?
- Nem, kicsi rubintom... A tanár úr rendezi gondolatait, keresi a közös nevezőt...
Talán már itt motoszkál a megoldás köztünk - ölelte magához, forrón
megcsókolta - te engeded magad szeretni úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen, én
pedig megpróbálom beérni annyival, amennyit átengedsz magadból... Nagy
megalkuvásra ne számíts, csillagvirág, mert az egyenlet bővíthető, akkor is,
ha nem többismeretlenes... Most például villámgyorsan rendeztem át az egész
képletet... felsorolom az ismert adatokat: szerelem, szenvedély, vágy, óhaj,
erőtlen ellenállás... Egyenlő egy közösen eltöltött éjszakával. Őrülten
szeretnélek meggyőzni, hadd történjen ez ma éjjel egy szállodai szobában.
- Bocsáss meg, drága, ezt Tündi miatt nem tehetem meg. Nem szeretném megbántani,
de arra ígéretet teszek neked, ha náluk mód lesz rá, veled töltöm az éjszakát.
Ha nem, a jövő héten elmegyek veled bárhova.
- A fél győzelmet szeretném egészre váltani, holnap induljunk el időben, tegyünk
kitérőt. Lillafüreden több kis panzió van gyönyörű, romantikus környezetben...
Hétfőn mindketten 10-kor kezdünk, hazavihetlek időben.
- Talán már ki is próbáltad ezen panziók valamelyikét? - kérdezte Noémi félig
komolyan.
- Imádlak! Féltékeny vagy? Jó jel, nagyon jó jel - csókolta meg forrón - Nyugodj
meg, ezt a lehetőséget egyedül és kizárólag neked ajánlom fel.
- Jól van, te szerelmes ördög! Hiszek neked - simult nevetve Tamás karjaiba -
azért nem mindenben változtál... Az akaratod igyekszel úgy módosítani, hogy ne
lehessen kibújni alóla.
- Legalábbis megpróbálom, drága tanítómesterem! Több hibalehetőséget nem
engedélyezek magamnak! Egyszer már elveszítettelek a rátartiságom miatt, ez
még egyszer nem fordulhat elő! Mondd, a bővítés irányulhat a költözködési
kérelmem megismétlésére is?
- Tomikám, nem vagy kicsit sem telhetetlen? Az egyenleted ismét kezd
egyenlőtlenné válni. De hogy neked is igazad legyen, az ajánlott bővítésed
helyettesíthető lehetne a hétvégékkel - mosolygott rá szerelmesen.
- A tanár úr megpróbál józan ésszel mérlegelni, ami téged az ölében tartva
meglehetősen nehéz feladat, de szeretné az egyenletet úgy felállítani: egyik
oldal Te és én, a másik oldal: egyenlő házasság. Noékám, legyél a feleségem!
Noémi meglepetten nézett rá a hirtelen fordulatra.
- Ugye, tündérvirág, most képletesen sem szeretnél sarkon fordulni, és itthagyni
engem?
- Nem, édesem, most nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Nehezen vettem rá magam,
hogy merjem elhinni, te már nem az a bohém tinédzser vagy, akit annak idején
kikosaraztam... Szavahihetővé váltál, a háromnegyedórás autózást figyelembe
véve is percnyi pontosan tartod az ígért időt... Lehet rád építeni, és ez
nekem elég!
- Köszönöm! Édes vagy, hogy nem kényszerítesz olcsó érvekre: mint álmatlan
éjszakák, rettenetes Noémi-hiány; vagy ennél komolyabbal: vágy egy igazi
családi életre... De ugye, kis csillag, számodra is egyértelmű, elég jól
ismerhetjük egymás erényeit, hibáit... Nem hiába koptattuk négy évig együtt a
főiskola padjait... Töltöttük együtt négy hónapig a délutánjainkat, amit az
idétlen ötletemmel romboltam szét... jártunk együtt tanítani, értékeltük
egymás felkészültségét, módszereit, rátermettségét. Mi kell ennél több a közös
élethez?
- Semmi... Édesen tudod terrorizálni az érzéseimet, ellenérvem meg nincs! De
tisztában vagy azzal is, te ronda, hogy egy ilyen romantikus környezetben tett
vallomásnak, lánykérésnek nem lehet ellenszegülni. De mitől lombozódtál
ennyire le? - ölelte át.
- Nem tudom, lehet-e vagy nem, de valami szorongásféle szorítja össze a
mellkasom... Félek a válaszodtól.
- Tomikám, az érveiden kívül engem kellőképpen meggyőzött az a keserves négy
év, amíg reménytelenül voltam beléd szerelmes. Számomra világos a képlet, tanár
úr, egyetlen férfinek mondhatok igent... boldogan leszek a feleséged... Na,
édesem, mosolyodj már el!... Áhh, te szerelmes ördög!
Össze ne törj!... Egyetlenem, a kezeid aktivizálásával meg fogsz semmisíteni!
- A kezeim függetlenítették magukat az akaratomtól... Azok az érzéseimnek
engedelmeskednek... Nomcsikám, nem bírok a boldogságtól magammal! Igent
mondtál... Édes, kicsi gyémántcsillag, végre igent! ... Már holnap a feleségem
lehetsz... Na jó, ez komolytalan volt, csak az eszement boldogság mondatta
velem, de a jövő hét már a legkomolyabb ajánlatom!
- Ezt hogy gondolod?
- A veszprémi nagynéném anyakönyvvezető, bármikor összead minket, én
gyönyörűségem... Mondj rá igent!
- A gyönyörűséged megadja magát a sorsnak, a szerelmednek, és ennek a kérésednek
is zöld utat enged... Tomikám, életem, mérsékeld magad...!
- Nem tudom! Imádlak! Próbáld meg beleélni magad az érzéseidbe! Meséld el,
mit tud egy érintetlen lány az előjátékról, a közösülés nélküli kielégítésről?
- Talán mindent, talán semmit. Nem tudom... sokat olvastam róla.
- Akkor tudnod kell, mi a legrosszabb, ami következhet... Gyémántcsillag,
gyöngyözik a homlokod, akaratod ellenére vacognak a fogaid, kéérlek, engedd el
magad! - gombolta ki a blúzát, nyúlt ismét a szoknyája alá.
Hirtelen hatalmas szélvihar mozdította meg a kocsit, szinte esti sötétség borult
rájuk. Pár másodpercig kábultan ölelkeztek, hevesen csókolóztak. Tudomást
sem vettek az égi háborúról. Amikor egy vastag ág hatalmas durranással ütődött a
kocsi tetejéhez, ijedten rezzentek össze.
- Hogy a fene egye meg! - kapta fel Tamás a fejét idegesen - Úgy tűnik,
ez nem az én napom... Sajnos halasztanunk kell a folytatást. Gyorsan,
öltözzünk, drága! Vissza kell jutnunk a szerpentinre, a hegyekben
veszélyesek a viharok, nem késlekedhetünk - húzta fel az ablakokat.
Mire előreültek, az eső is zuhogott. Pillanatokon belül ítéletidő szakadt
rájuk. Tamás nagyon óvatosan kormányozta az autót, mégis ahogy ki akart
kanyarodni, hogy egyenesbe tegye, a megázott avaron megcsúsztak. Behúzta a kézi
féket, kiszált megnézni, hogyan tovább. Az összefüggő esőfüggönyben alig látott.
Ahogy hátrament, ijedten látta, hogy egy méter válassza el őket a mély
szakadéktól. Visszaült a lány mellé:
- Félsz, Noékám?
- Igen, kicsit félek, de valahogy mennünk kéne, az idő egyre zordabb.
- Figyelj rám, édesem. Vissza kell kormányozni a kocsit az erdőbe. Felfelé nem
mehetünk, valahogy le kell innen jutnunk az országútra, ahhoz pedig meg kéne
fordulnunk. Én tolom, neked kéne beállni az előbbi helyre. Mered vállalni?
- Merem, de rád csúszhat...
- Meg kell próbálnunk, tündérbogárkám! Sebességbe teszed, s amint megmozdul,
indulj! A mozdulataid lassúak, óvatosak legyenek! Egy hirtelen fékezés vagy
gyorsítás az életünkbe kerülhet.
- Ne félj, rettenetesen vigyázok, odafigyelek, hiszen az életedről van szó.
Tamás gyengéden megsimította, kiszállt, hátrament. Ez idő alatt Noé gyorsan
átült a vezetőülésre, és figyelt.
Tamás megpillantva egy nagy szikladarabot, hirtelen ötlettel az autó szakadékhoz
közelebb eső kereke mögé görgette. Teljes testtel nekifeküdt, és intett Noéminek,
indíthatja a manővert. A kocsi nem mozdult. Intett, hogy húzza be a kéziféket.
Kicsit kirázta a karjait. Körülnézett, hol talál biztos pontot, ahonnan
lendületet vehetne. A mélyből felnövő vastag fa megfelelőnek tűnt. A part fölé
hajló ágába támasztotta egyik lábát, és teljes erejéből feszült neki az autónak.
Intett Noéminek, kezdheti a cselekvéssort. Ezúttal sikerrel jártak, a kocsi
megmozdult, és Noémi óvatosan kormányozta vissza az erdőbe. Tamás azonban nem
tudta magát megtartani a csúszós avaron. A lendülettől hasraesett,
menthetetlenül csúszott a szakadék felé. Próbálta magát a fűcsomókban lefékezni,
de hiába. Mikor érezte, hogy lábai elhagyják a szilárd talajt, óriási
halálfélelem lett úrrá rajta. A másodperc töredéke alatt pergett végig előtte az
élete. Érezte, hogy a súlya egyre gyorsabban húzza lefelé. Gondolkodásra
kényszerítette magát, hogy ne hatalmasodhasson el rajta a rémület. Zuhanás
közben karjával sikerült átölelnie egy vastagabb ágat, ami elég biztonságosnak
bizonyult, de a súlyától kilendült a mélység fölé. Erősen összekulcsolva kezeit,
tartotta magát. Lábával próbálta óvatosan elérni a fa törzsét, vagy másik oldalon
a kiálló sziklát, amiben megtámaszthatta volna magát, de attól félt, egy
meggondolatlan mozdulat, és ággal együtt a mélybe zuhan. Az eső olyan
intenzitással zuhogott, hogy már a cseppeket sem érezte, de a villámlás
távolodott, és talán a szélvihar is gyengült. Tamás kezét egyre jobban szúrta az
ág. Ruházata átázott, a teste megfeszült lógás közben. Érezte, fogy az
ereje. Becsukta a szemét, minden erejével arra koncentrált, hogy kapaszkodjon.
Addig kell kitartania, amíg Noé rátalál... Óh, dehogy! Honnan hozhatna ilyen
ítéletidőben segítséget... Fel kell készülnie a legborzalmasabbra, elfogy az
ereje, és lezuhan a mélybe. Csak matematikai esély van rá, hogy életben maradhat.
Akkor esetleg, ha sikerül úgy manővereznie magát, hogy ne a fejére vagy hátára
essen.
2.
Noémi bekormányozta a kocsit a bokrok közé, kiszállt, hogy megnézze, hova
tűnt Tamás. Megrémült, mikor sehol sem látta. Lassan ment a csúszós avaron a
szakadék felé. Majdnem felsikított, mikor megpillantotta a mélység fölött lógni.
Villámgyorsan járt az agya, hogy tudna segíteni. Kilépve a cipőiből, arra az
ágra állt, ahonnan Tamás lendületet vett. A fölötte lévőben erősen kapaszkodva
ment lassan a fa törzséhez. Itt biztonságosan megtámasztva magát egyik lábával
átlépett a kiálló sziklára, és annak pipáján tartva magát, egy kézzel erősen
fogódzkodva próbálta elérni Tamást. Nagy nehezen a nadrágszíjába akasztotta három
ujját, óvatosan, teljes erejéből húzta őt maga felé, de megmozdítani sem bírta.
- Noé, ne! Ne! Édesem, ha lezuhanok, magammal ránthatlak! - hallotta Tamás
kétségbeesett, erőtlen hangját.
- Életem, tartalak, próbálj meg segíteni! - könyörgött a halálsápadt fiúnak.
Tamás megértve a lány szándékát, erőt véve magán, próbált lassan feléje kúszni.
Ennyi elég volt Noéminek, hogy átölelje a testét. Így már magabiztosan tartotta.
Tamás egyik kezével elengedve az ágat, átkarolta karcsú derekát. Noémi
biztonságban tudva őt, két kézzel kapaszkodott, hogy biztos támaszt nyújthasson.
Mikor érezte, hogy Tamás mellette áll a fatörzsön, próbált lazítani a feszes
testtartásán, de sajgott mindene. Képtelen volt visszaemelni a szikláról a
lábát.
- Tartalak, kicsi életmentőm, lépj vissza!
- Nem tudok... Tomikám, szétszakadok, minden porcikám sajog - sírta el magát.
Tamás gyengéden maga mellé emelte.
- Köszönöm, egyetlenem... Úgy éreztem, már csak pillanatokig vagyok képes
tartani magam. Megpróbálok segíteni rajtad, de innen fel kell jutnunk. Van még
annyi erőd, hogy kapaszkodni tudj?
- Talán... Mi az elképzelésed? - nézett fel reménytelenül a fejük fölött
biztonságot nyújtó partra.
- Felemellek, és felraklak, de kapaszkodnod kell, nehogy visszacsússz!
- Jó, próbáljuk meg.
Tamás nekitámaszkodott a fa törzsének, egyik lábával átlépett egy vastag ágra.
Mindkét kezével átölelte a lányt, lassan tolta felfelé. Erősen figyelte,
kapaszkodik-e. Amikor biztonságban tudta, nagy üggyel-bajjal mellé tornázta
magát. Átfogta a már falfehér lányt, kicsit megpihent. Az eső szakadatlanul
esett, egyre hidegebbnek érezte. Összeszedte magát, egyik kezével erősen
kapaszkodva egy biztonságos ágba, óvatosan csúszott hátra Noémivel a karjában.
Egyik lábát egy kiálló kőnek támasztva állt fel. Mikor mindkét lábbal
biztonságosan állt a parton, karjaiba emelte az alélt lányt, és lassú, imbolygó
léptekkel ment a kocsihoz. Épphogy elérte, Noémi teste nagyot rándult, erős
hányinger gyötörte, de csak rázkódott. Tamás beült vele a hátsó ülésre, és kifelé
tartva erősen fogta. Mikor látta, hogy hányni nem tud, becsukta a kocsiajtót.
Elhagyta az ereje. Hátradőlt, alig-alig érzékelte, mi történik velük. Noémit
magához ölelve, ült hosszú percekig félájult állapotban.
A bénult csendben Tamás arra ocsúdott, hogy Noémiből görcsös zokogás tört ki.
Megmozdult, erőtlen, suta mozdulattal megsimogatta a zokogó lányt:
- Ne sírj, kicsi életmentőm... Hogy érzed magad, elmúlott a hányingered?
Noémi értetlenül nézett rá.
- Az előbb nagyon erőltetett, de hányni nem tudtál.
- Hányingert nem érzek, de sajog mindenem.
- A bátorságodnak és kreativitásodnak köszönhetően élve úsztuk meg ezt a
tragikus kitérőt. A vihar szerencsénkre hamar elvonult, az esővel meg csak
elboldogulunk... Fő az, hogy biztonságban vagyunk. Előrehozom a nagy táskát, és
gyorsan átöltözünk, lekezeljük a sebeket, hogy továbbindulhassunk. Életem,
próbálj meg vetkőzni, amíg hátramegyek - ültette óvatosan Noémit az ülésre.
Mikor látta, hogy elvörösödik az arca, magához ölelte:
- Csillagocskám, a szégyenkezésnek most nincs itt az ideje... Nem szeretném,
hogy kórházban kössünk ki. Legyünk felnőttek, drága!
- Igen, persze... Természetesen... Bocsáss meg - mondta zavartan, és kezdte
kigombolni a blúzát.
Tamás reszkető lábakkal szállt ki, és ment hátra az esőfüggönyben. Nagy
erőfeszítésébe került kiemelni a táskát. Az egészségügyi ládát a táska fülei
közé szorítva, vitte előre. Noémi nehezen boldogult a vizes holmiaival. Tamás
segített kiszabadítani az átázott, tapadó kombinét a szoknyából. Noémi addig
száraz pólót és pulóvert bányászott elő.
- Gyorsan adj törülközőt, drága! - törölgette a lány vizes testét.
Noémi felülről szárazba öltözött, és Tamást törölgette.
- Tomikám, a sebeid kell először bekötnöm, folyik a véred, nehogy vérmérgezést
kapj! - tett egy vastag frottírt a hátára, hogy ne fázzon annyira.
Ügyes mozdulattal tisztogatta a mély horzsolásokat, Ultraszeptil porral
behintette, és vastagon bekötötte. Föl akart állni, hogy neilonnal letakarja az
ülést, hogy az alsó ruháiktól is megszabadulhassanak, de nem tudott lábra állni.
Tamás előre tolta az első foteleket, ölébe emelte Noémit, úgy segített neki.
Miután ő is elkészült, Noémi sebeit tisztogatta, kötözte.
- Emeld az ölembe a sérült lábad, drága!
- Nem tudom megmozdítani - vágott fájdalmas arcot.
Tamás gyengéden lefektette, és masszírozta a kőkemény izmokat. Amikor a combtőhöz
ért, Noémi kezdte kényelmetlenül érezni magát. Felült.
- Ne nézz így rám, most nem az imádott nő fekszik előttem, megsérültél, valahogy
segíteni szeretnék.
- Köszi, köszi, már sokkal jobb - rakta le lassan a lábait.
- Nomcsikám, a sebed - fogta meg gyengéden a bokáját.
Miután végzett, megcsókolta:
- Gyere ide, kicsi szégyenlős menyasszonyom - vonta az ölébe.
Közben kifelé nézett. Meglátva a vastag ágat, megborzongott. Noémi követte
tekintetét, és hirtelen tört ki rajta a zokogás. Magához ölelte, kedves, gyengéd
hangon beszélt hozzá:
- Nyugodj meg, kicsi tündérbogárkám. Kicsit összeszedem magamat, és lenavigálom
innen az autót.
- Tomikám... én beleőrültem volna, ha te... Édesem, én utánad mentem volna...
- De nem zuhantam le, mert egy drága gyémántcsillag vigyázott rám - csókolgatta
gyengéden - Tényleg jobban vagy, gyönyörűségem?
- Ilyenkor, amikor az öledben lehetek, az ölelésed érezhetem, feltétlenül...
Tomikám, én egyetlen percet nem akarok mozdulni mellőled!
- Ezt érthetem úgy, hogy hozzám költözöl addig is, amíg össze nem házasodunk?
- Igen... Nekem már mindegy, hogy hol, csak veled lehessek!
- Rendben van, gyémántcsillag, ha akarod, még ma beszélek a nagynénémmel.
- Akarom! Én annyira megrémültem...
- Tudom, egyetlenem, teljesen kikészültél, drága kicsi életmentőm. Most
mégiscsak le kéne innen mennünk, valahogy el kell jutnunk Tündiékhez. Előre
segítelek, és indulunk, nehogy itt találjon ránk az este.
Amíg Tamás a kocsival megfordult, kérdőn nézett a lányra:
- Mondd, te mire emlékszel, hogy kerültünk ide a partról? Én csak
foszlányképeket tudok felidézni magamban. Az sem világos, hogy kerültem fel a
szakadékból. Azt tudom, hogy az alélt tested tartottam a karomban, és csak az
érdekelt, nehogy elengedjelek. A következő emlék: már a karomban hoztalak ide,
akkor rándult meg a tested, és rázta kegyetlen hányinger. Aztán már csak arra
emlékszem, hogy zokogsz az ölemben.
Noémi elgondolkodva nézett ki az autóból, majd tanácstalanul rázta a fejét:
- Őrület! Fogalmam sincs... Arra sem emlékszem, hogy rosszul lettem. Azt még
tudom, hogy felraktál a partra, és erősen koncentráltam, hogy kapaszkodjak, de
aztán teljes filmszakadás. A következő, amire emlékszem, hogy az öledben ülök,
és nem esik ránk az eső. Átvillant az agyamon, amint megláttalak a mélység
fölött lógni, és kitört belőlem a sírás.
- Szörnygyönyör emlékként fogom őrizni ennek a délutánnak emlékét. Most éltük át
életünk legboldogabb, és legszörnyűbb délutánját.
- Ilyen eljegyzése nem sokaknak lehet - hajolt Tamáshoz Noémi, hogy
megpuszilhassa őt.
- Nem, kicsi tündérbogár, hétfőn megvesszük a gyűrűket - fogta meg egy
pillanatra a combját - 1987. október 30-dikán fogjuk ünnepelni a közös
születésnapunkat. A szörnygyönyörben ez a legszebb, csak erre emlékezzünk!
- Még ma a tiéd akarok lenni egészen!
- Akkor is így gondolod, ha azzal kell számolnod, hogy kilenc hónap múlva ennek az
együttlétnek kézzelfogható eredménye lesz?
- Akkor is! Én már csak boldog akarok melletted lenni! Valóra akarom váltani az
álmod, három-négy babával foglak megajándékozni.
- Számoltál azzal is, hogy akkor jó pár évig nem taníthatsz?
- Hogyne taníthatnék, hiszen ott lesznek a gyerekeink.
- Mi az elképzelésed a sulival kapcsolatban?
- Nem tudom... Az évet végig kell csinálnom... Az rázósnak látszik, napi három-négy óra
utazás, de túl fogom élni.
- Ugye nem feltételezed, hogy ebbe belemegyek? A félévet talán igen, de addig is
viszlek, hozlak! Hétfőn beszélek a nagynénémmel, bemegyek az igazgatóhoz, elég
jó viszonyban vagyunk, biztosan segít nekünk, és odajöhetsz hozzánk. De
szeretném, ha nálatok te is megpengetnéd a távozási szándékod.
Noémi elgondolkodva nézett maga elé.
- Ugye, nem fogod meggondolni magad? - kérdezte Tamás lehangoltan.
Noémi ráemelte tekintetét, lassan elmosolyodott:
- Máris ott tartunk, hogy nem bízik a szerelmemben a vőlegényem?
- Abban megbízom, de hirtelen vált komollyá a kapcsolatunk, és attól valóban
tartok, hogy ez téged visszakozzra késztet.
- Tomikám, vedd komolyan a szavaimat, én már nem akarok tőled távol lenni!
Hosszan nézte Tamást, majd elmosolyodott:
- Igazad lett. Emlékszel, mit mondtál nekem négy éve?
- Emlékszem... Bár meg nem történtté tehetném... Nem szó szerint, de valami
olyasmit: "Most visszautasítottál, de bebizonyítom neked, én leszek az első
férfi az életedben"... Ugye nem gondolod, hogy ez vezérel?
- Nem, de mégiscsak a sors fintora - puszilta meg a komoly fiút.
- Imádlak, szinte azóta, mióta eltűntél az életemből. Nem legyőzni akarlak téged,
hanem végre boldogan élni veled! Amíg élek, lelkiismeretfurdalásom lesz azért a
rengeteg szenvedésért, amit a léhaságommal okoztam neked. De jó lenne most
magamhoz ölelni téged, és ájulásig csókolni. Nézz csak vissza, már-már épp csak
sejteni lehet a ma közösen induló életünk legboldogabb és legtragikusabb
színhelyét. De visszajövünk ide, és meg fogjuk jelölni azt a picike tisztást, a
partszakaszt, hiszen ott mondtad ki nekem a boldogító igent - mondta Tamás
elérzékenyülve, miközben lassan gurultak le a lejtőn.
- Látom, jót tett a fürdés és pihenés, sokkal jobb színetek van - fogadta
Tünde a nappaliba lépő Noémit és Tamást.
- Igen, mintha kicseréltek volna - mosolygott kedvesen Noémi, Tünde mellé ülve -
mondtam neked, nem kell tartani semmitől, nincs szükségünk Tetanuszra,
természetbarát sérülésben szenvedünk - nevette el magát - amint láthatod, a
kötések is lekerültek rólunk. Tündikém, én már olyan türelmetlenül vártam,
hogy találkozhassunk, végre beszélgethessünk kicsit hosszabban, komolyabban!
Mesélj magatokról! Megszoktátok már az új környezetet?
- Én is nagyon vártalak, Noékám. Megszoktuk-e? Merész kijelentés lenne azt
mondani, igen. Nem csak a környezet új, de a körülményeink is teljesen
megváltoztak. Új helyzet elé állított bennünket a sors azzal, hogy a
kiszolgáltakból egyik napról a másikra kiszolgálók lettünk. Kisebb-nagyobb
zökkenőkkel bár, de lassan kezdünk belerázódni. Nehezíti még az életünket az
állandóság és a biztos egzisztencia hiánya. Kellemetlen bizonytalanságban
élni. Ha minden jól megy, Dini bácsinak talán sikerül feloldani a dilemmánk
egy részét. Ígéretet kapott a szomszéd község iskolaigazgatójától, hogy fogad
bennünket, és taníthatunk. Holnap már okosabbak leszünk, délelőtt megy át
lefixálni a részleteket.
- Hol? - kapta fel a fejét Tamás.
- Felső-Hámoron kapott bizonytalan ígéretet - vette át a szót Levente.
- Akkor nyílt kapukat dönget. A nagybátyám ott az igazgató. Én már beszéltem
neki rólatok. Én is holnapra terveztem, hogy bemutatlak benneteket. Eddig
azért hallgattam, mert előbb vele akartam beszélni, áll-e még az ajánlata. Nem
szerettelek volna hiába hitegetni benneteket. Egy hete beszéltünk utoljára a
dologról, én azóta hajkurásztam Dini bácsit, de nem tudtam elérni. Az
engedélye nélkül pedig Andor bácsinak sem mondhattam biztosat.
- Akkor mire várunk? Menjünk le, mondd el Dini bácsinak a történetet, hívd fel
a nagybátyádat, és indulhatunk! - állt fel izgatottan Levente, Tünde kezét
fogva.
- Ilyen időben? - nézett rá csodálkozva Tünde.
- Nem veszélyes, csaknem egyenes út. Az utcába Tamás elnavigál minket, ebben már
nagy a gyakorlata - mosolygott hamiskásan a fiatalemberre, aki zavartan
viszonozta mosolyát.
- Hogy értsétek a megjegyzésemet, beavatlak benneteket a történetünkbe - nézett
Gabiékra Levente.
Rövidre fogom a mesémet, mert rettenetesen izgat az állásajánlat. Szóval...
amíg az építkezésen voltam, Tamás - bár sikertelenül - de megkörnyékezte
Tündikét. A próbálkozásainak a közös nyaralásunk vetett véget. Váratlanul
kaptam meghívót Rábai Gergő esküvőjére. Itt első ismerősként Tamásba
botlottunk. Nagy meglepetésünkre kiderült, Geri az ő unokahúgát vette
feleségül. Mivel kiszorult a saját kocsijából, velünk jött a lakodalmas
házhoz. Helyismeret hiányában Veszprémben navigált engem először.
Gabi elmosolyodott.
- Ne kajánkodj, igazad van, te egy kicsit más előadásban ismered az okokat, de
cikis lett volna azzal előállnom, hogy féltékenységből hagytalak ott
benneteket.
- Jól van, hiszen azt mindenképpen elmondtad, hogy Tündike volt a kiváltó ok.
- A megjegyzésem gonoszkodó volt, de őszintén mondom, azóta nem csak Tamás
ragaszkodik hozzánk, kölcsönös a vonzalom. Örülök, hogy így van, mert egy mélyérzésű, igaz barátra találtunk a személyében. Mi sem bizonyítja ezt jobban,
mint a jelenlegi viszonyulása - mosolygott meghatottan a zavartan mosolygó
Tamásra.
- Ha már a részleteknél tartunk, beavatnálak én is benneteket az én variációmba,
hogy világos legyen előttetek a történet - szólalt meg.
- Igyekszem Levi türelmetlenségét figyelembe véve, rövidre fogni én is, de kicsit
messzebbről kell indítanom. Nomcsival egy csoportba jártunk a főiskolára.
Akkoriban minden csinos lányt magamévá akartam tenni, minden komolyabb szándék
nélkül. Vele is próbálkoztam, de csúnya kosarat kaptam, amihez nem voltam
hozzászokva, ezért elég udvariatlanul reagáltam le. Ezt négy év mosolyszünet
követte. Ő azóta szerelmes belém. De engem is eltalált Ámor nyila, amint
eltűnt a mindennapjaimból. Ettől kezdve undorodtam meg a magukat kínálgató
cicababáktól. Fel akartam keresni őt, de a szerencsétlen véletlen úgy hozta,
hogy kétszer is láttam a négyéves húgával a Rákóczi úton. Timike a korához
képest kicsi növésű, én távolról láttam őket. Mivel a megszólalásig
hasonlítanak egymásra, mit gondolhattam egyebet, mint azt, hogy a kislánya.
Mély depresszióba estem. A barátommal - unszolásra - mentem Balatonszéplakra,
hogy a nyár, a könnyű kalandok feledtessék velem Noét. Ebből annyi valósult
meg, hogy többet sétáltam magányosan a Balatonparton, mint a pesti utcákon,
amíg Tündike meg nem jelent. A kislányos bájával egyből magára vonta a
figyelmemet, de nem akartam mást, mint megosztani vele a magányomat. Ez sem
sikerült, de annak őszintén örülök, hogy utamba sodorta őt a véletlen, mert
ennek köszönhetem, hogy visszakaptam Noét. Háromszorosan is hálás lehetek...
Részben: Tündike jelenléte oldotta a depressziómat akkor is, ha ő maximálisan
távol tartotta magát tőlem... Másrészt: Noé éppen Tündike barátnője, harmadrészt:
én is elmondhatom, személyükben igaz barátokra találtam.
Gabi elismerően nézte Leventét, Tamást.
- Ehhez csak gratulálni lehet. Ventit jól ismerem, milyen bravúrosan kezeli a
nehéz helyzeteket, de hogy barátsággal végződjön egy féltékenység, ahhoz két
személy toleranciájára van szükség - nézett Tamásra.
Mikor Gábor elhallgatott, Levente izgatottan indult le a földszintre.
3.
Sűrű esőfüggönyben indultak Felső-Hámorra. Levente lépésről-lépésre araszolt,
erősen kémlelve előre. A húszperces utat több, mint egy óra alatt tették meg.
Tamás 10 éve járt itt utoljára, így a rossz látási viszonyok nagyon
megnehezítették a helyzetét. Csak körülbelülre állította meg Leventét egy
luxusvilla előtt. Hitetlenkedve nézte a hatalmasra nőtt kicsi parasztházat, a
gyönyörű parkká fejlődött szegényes udvart.
- Itt nincs egyetlen fa vagy bokor, ami a régmúltra emlékeztetne. Mindenesetre
becsengetek.
Megnyomta a gombot, a kapu azonnal nyílott. Egymásra néztek, bizonytalan
léptekkel indultak meg a ház felé. Mire odaértek, nyitott ajtó fogadta őket.
Alig mertek belépni. Tamás tanácstalanul állt meg Noémivel a sor elején az
előkelő előszobában. Amikor utolsóként az ezredes is belépett, az ajtó záródott.
- Jó napot kívánok! - hallották a kellemes bariton hangot.
Tamás lassan, zavartan indult a hang irányába. A házigazda akkor lépett ki a
bíborvörös függöny mögül.
- Szia, Andor bácsi. Teljesen le vagyok taglózva. Itt minden megváltozott, csak
te vagy a régi - lépett az enyhén őszülő, magas, szikár férfihez.
Megpuszilták egymást.
- Szia, te csibész. Látod, látod? Így jár az, aki hűtlenkedik - ölelte magához
mosolyogva Tamást.
- Nem volt kis feladat, de teljesítettem a kérésedet, itt vagyok.
- Mikor jöttetek, Tomikám? - kérdezte érdeklődő hangon.
- A legnagyobb viharban. Nem kis kalandban volt részünk, de túléltük - nézett a
mellette álló lányra.
- Valóban rettenetes idő lett, szinte egyik percről a másikra.
- Engedd meg, hogy bemutassam a barátaimat - nézett az ezredesre.
A rendőrtiszt Noémit és Tündét tessékelte maga elé. Miután megtörtént a
bemutatkozás, az igazgató volt meglepve.
- Ez azt jelentené, hogy a barátaid ugyanazok a személyek, akik a rendőrség
pártfogoltjai? - nézett kérdőn az unokaöccsére.
- Igen, igazgató úr - vette át a szót az ezredes.
- Ennek igazán örülök, mert elég kellemetlen lett volna elutasítanom az ezredes
urat, de a tanári hivatás bizonyos értelemben bizalmi állás. Ide feddhetetlen
múltú személyek kellenek, ezért bizonytalanodtam el, mikor Tomi felhívott a
két jó ismerőse érdekében.
- A feddhetetlenséggel nincs semmi gond - válaszolt határozottan az ezredes.
- Akkor viszont szeretném megkérdezni, miért van a két fiatal rendőri felügyelet
alatt?
- Pontosítanék. A szigorú védelmünk, és nem a felügyeletünk alatt vannak. Saját
hibájukon kívül kerültek életveszélybe, ezért kell vigyáznunk körültekintően a
biztonságukra. Ha úgy dönt az igazgató úr, hogy felveszi őket, róluk adatokat,
információt a tudtunk nélkül kiszivárogtatni szigorúan tilos.
- Hogy kerültek ilyen helyzetbe?
Az ezredes dióhéjban elmesélte a történetet.
- A személyem a biztosíték a két fiatal biztonságára. Örülök, hogy segíthetek.
- Mindent el fogunk követni, hogy az igazgató úr ne bánja meg a jelenlegi
döntését - szólalt meg határozottan Levente.
- Elnézést kérek a körülményeskedésemért, de kényesen ügyelek rá, hogy a kezem
alatt nevelődő ifjúság jó kezekben legyen - nézett kissé zavart mosollyal
Tündére, Leventére.
- Remélem, nem bántottam meg önöket?
Miután mind a ketten élénken tiltakoztak, kedvesen invitálta a társaságot
beljebb. Elindultak a családiasan berendezett szalonba. Az ajtóban az igazgató
maga elé engedte a vendégeket. A tágas, barátságosan berendezett helyiségben
Tünde leplezett csodálattal nézett körül. Nagyon tetszett neki a faragott,
középkék huzattal bevont ülőgarnitúra, a kecses üveglapos dohányzóasztal. A
bútorok, szőnyegek összhangban voltak a festményszerű, domború mintás tapétával.
Levente látva a neje gyönyörködő tekintetét, egészen halkan súgta neki:
- Ha egyszer saját otthonunk lesz, neked is megvalósítok valami hasonlót, ha
ennyire tetszik.
Tünde meghatott tekintettel viszonozta férje kedvességét. Tomi boldog mosollyal
üdvözölte Andreát, az igazgató feleségét, Beátát a lányukat és Tibort a fiukat.
- Úristen Beácska, te milyen gyönyörű hölgy lettél, amióta nem láttalak! Még
mindig megkergetnél, ha nem neked jutna a legpirosabb alma? - kérdezte a
huszonnégy év körüli csinos lánytól a kedves, kisfiús mosolyával, ami oly
jellemző volt rá.
- Nanáá! Csak nem képzeled, hogy elfogadnám a selejtet? - nézett huncut, játékos
mosollyal Tamásra.
- Bemutatom a vendégeket, lépett a szalonba az igazgató.
Mindenki körbejárt bemutatkozni.
- Önökkel szeretnék hatszemközt beszélni - nézett mosolyogva Tündére,
Leventére.
Majd a társasághoz fordult:
- Elnézést kérek, a két fiatalt elrabolnám egy kis időre. Tessék helyet
foglalni! - kínálta hellyel a vendégeket.
Megfordult, és Tündéék társaságában elhagyta a nappalit. Tünde elmosolyodott,
amikor az előszobába lépve meghallotta Beáta utolsó szavait:
- Kóstoljátok meg a remekművemet, Tomikám. Nem tudtam, hogy ma a vendégünk
leszel, ezért a patkányméreg kimaradt a sütiből.
A szomszéd helyiség, ahova beléptek, komoly hangulatot árasztott a barokk
stílusú bútorzattal, a sok könyvespolccal, rajta a gyönyörű kötésű könyvekkel.
Andor a kanapéra mutatva kínálta hellyel Leventééket. Ő maga velük szembe húzta
az egyik guruló fotelt, és az ajtó melletti polc alól a zsúrkocsit, amin italok,
tiszta poharak, szép színes mintás szalvéták voltak.
- Abban a reményben, hogy meg tudunk egyezni, és hétfőtől kollegák lehetünk,
szeretnék önökkel pertut inni - vette a kezébe a Napóleon konyakos üveget.
Tünde zavart mosollyal akart megszólalni, de Levente kedvesen megelőzte:
- Elnézést kérünk, a kis nejem nem fogyaszt semmilyen szeszes italt.
- Semmi gond. Ez csak pozitívum előttem. Akkor formabontást követünk el, és
üdítővel koccintunk - nézett kedvesen mosolyogva Tündére.
Teletöltötte a poharakat, először Tündével, majd Leventével koccintott.
- Ha nem veszitek rossz néven, azonnal a tárgyra térnék. A végzettségeteket
ismerem Tomitól, azért is ragaszkodtam hozzátok. Tündikém, tudom, hogy tanítónő
vagy. Nyelveket nem beszélsz?
- De igen, franciát és németet, mindkettőt középfokon.
- Jelenleg ugyanis nagyobb szükségem lenne rád a felsőtagozatban, mint az
alsóban. Mit szólsz a merész ajánlatomhoz?
- Egy éve tanítok, nagy gyakorlatom még nincs, de nekünk elég sokszor kellett
felsőben helyettesítenünk. A kihívásokat szeretem, szívesen belevágnék.
- Úgy gondoltam, ha megtetszik, menetközben elvégzed a tanárképzőt. Ha nem
akarsz elszakadni a kicsiktől, jövőre első osztályt adok.
Leventére nézett:
- Rólad annyit tudok, hogy ez évben szereznél diplomát a közgazdasági egyetemen.
A történelem mellé nyelvszakosként is alkalmaználak.
- Kamaszkori álmom válhatna valóra, ha taníthatnék. Igaz, középiskolában
képzeltem el. Az ügy érdekében felvételiztem az ELTE pedagógia szakára, de
boldogan tanítok általános iskolásokat is.
- Módot fogok rá biztosítani, az ezredes úr segítségével. Név- és
címváltoztatással megoldható lenne, hogy a miskolci egyetemen megszerezd a
közgazdasági diplomádat, és elkezdhesd a pedagógia szakot.
- Csodálatos lenne! - csillant fel Levente szeme.
- Az elképzelésem szerint Levente, téged a hetedik-nyolcadik osztályokban
alkalmaználak. Mindhárom nyelvet, angolt, franciát, németet, na és a
történelmet tanítanád. Tündikém, te az ötödik-hatodik osztályokban
történelmet, franciát, németet. Leventének a közép, neked a kezdő tanári
kategoriát tudnám biztosítani a bérezést illetően. Elfogadható az ajánlatom?
Egyszerre válaszoltak igennel.
- Még annyit szeretnék tájékoztatóul elmondani, igyekszem figyelemmel kísérni,
hogy a kollégáimat ne terheljem túl, de titeket még nem ismerlek, ezért kérem,
bátran szóljatok, ha menet közben derülne ki, hogy túl sok, amiben most
megegyeztünk. Lenne kérdésetek vagy hozzáfűzni valótok?
- Nincs, nagyon örülünk a lehetőségnek, köszönjük a segítő szándékodat - mondta
Levente.
Tünde sűrű bólintással helyeselt.
- Nincs mit köszönjetek, kemény munka vár rátok. Abban a reményben fejezném be a
beszélgetésünket, hogy az évet kidolgozzátok akkor is, ha közben változás
állna be az ügyetekben.
- Erre bizton számíthatsz, Andor. Ha rajtunk múlna, ígérhetnénk ennél biztatóbbat
is, hiszen a környék gyönyörű, az ajánlatod egyszerűen csodálatos. Az
életünket eredetiben Tündike szüleivel képzeltük el. Nekik Szőlő-kertesen van
nagy családi házuk, amit az apósom tervezett és épített, ilyesmitől nem
szívesen válik meg az ember, ezért arra nem számíthatunk, hogy ők jönnek
utánunk. A segítő szándékukat nem viszonozhatjuk hálátlansággal, ezért ha
normalizálódik a helyzetünk, visszamegyünk hozzájuk.
- Köszönöm a bizalmadat. Természetesen, maximálisan értem a viszonyulásotokat,
akkor is, ha munkaadóként nem örülök ennek. Ha valóban megbeszéltünk mindent,
hétfőn fél nyolckor várlak benneteket az irodámban. Körbejárom veletek az
épületet, hogy kicsit otthonosabban érezzétek magatokat, na és bemutatlak
titeket a kollégáitoknak. Most pedig menjünk vissza a társasághoz. Az ezredes
úrral szeretném letisztázni a további teendőket.
Felálltak, és Andort követve mentek vissza a nappaliba.
- Annyira megörültem, mikor hallottam, hogy velem hasonló korú kolléganő
érkezik - mosolygott Beáta Tündére, mikor beléptek a szobájába, hogy
megmutathassa birodalmát a két új kollégájának.
- Nagyon hangulatos szobád van - nézett körül Tünde - meglepő, hogy a fekete
bútor ilyen összhangban van a kék bársony huzattal és a csaknem fehér
szőnyeggel.
- Nagy harc volt anyuval a vételekor, mert semmiképpen nem akart beleegyezni,
hogy ilyen kényes színű szőnyeget vegyek, de sikerült meggyőznöm.
- Jaj, de szép kézimunkáid vannak!
- Minden, amit itt látsz, az én kezem munkája. Ez csak egy kis hányada annak,
amit mutatni szeretnék - indult meg átlósan a szobában, egyenesen a bársony
függöny felé.
A leválasztott rész a fele lehetett a szobának. Egy kis asztalt, fotelt és Bea
heverőjét leszámítva, körbe volt építve mennyezetig érő, hófehér szekrénnyel,
szép faragott polcrendszerrel. Ez utóbbin gyönnyörű rendben Beáta keze munkái. A
szekrényből szebbnél-szebb horgolt, hímzett, kötött kézimunkák, subák, szőttesek
kerültek elő. Tünde azt sem tudta, melyik darabot vegye a kezébe gyönyörködve.
Levente egyenesen a polcrendszerhez lépett, ahol a makettek, kézzel rajzolt
térképek, kitömött állatok kötötték le az érdeklődését. Miután Beáta mindent
végigmutatott Tündének, ők is a polcrendszerhez léptek, most már itt magyarázott
tovább.
- Nem is tudnám megmondani, melyikeket csinálom szívesebben - vette Magyarország
térképét a kezébe.
- Sok óra munkám van egy-egy darabban. Az alakzatot sem egyszerű hűen
megrajzolni, de törekszem rá, hogy lehetőleg minden fontos tájegység, hegység,
folyó, tó, nagyobb város rajta legyen.
- Milyen szisztéma szerint készíted a makettjeidet? - kérdezett közbe Levente.
- Először alaposan a tudatomba vésem a célzott területet, várost. Addig
ismerkedem velük, amíg pontosan fel nem tudom idézni magamban a részleteket.
Ekkor már gyerekjáték ceruza és körző alá terelnem, hogy hű vázlat kerekedjen
belőlük. Persze ez az országra vonatkozóan sajnos nem igaz, azzal nem
dicsekedhetek, hogy ilyen alaposan ismerem Magyarországot. Ezt térkép után
próbáltam magam színvonalára leképezni, ez lett belőle. Egyébként a
makettkészítés a szenvedélyem. Van, amit azért kezdek el, mert a tanításhoz akarom
felhasználni, mint például ezt - mutatott a Bükk-fennsík kicsinyített mására -
de általában alávetem magamat a pillanat ihletének, és azzal foglalkozom, ami
igazán megfog, lenyűgöz. Jelenleg ezen dolgozom - mutatta a földalatti
barlangrendszer félig kész térképét.
- Látom, lesz kivel megismernünk a tágabb környezetünket. Tündikével szeretünk
kirándulni, sétálni. A környékünket már elég alaposan feltérképeztük,
messzebbre még nem merészkedtünk. Remélem, számíthatunk rá, ha időd engedi,
velünk tartasz.
- Örömmel. Eddig mindig gondot jelentett, kivel sétáljak, kiránduljak.
Természetrajongó vagyok, de srácokkal veszélyes üzemmód, lányok nem kaphatóak
ilyesmire, egyedül pedig rettenetes - nevette el magát.
- Én meg azon töprengek, miért nem foglalkozol komolyabban népművészettel vagy
térképészettel? - kérdezte Tünde, le nem véve a tekintetét az alaposan
kidolgozott makettekről.
- Ahhoz nagyon sokat kéne tanulnom. Nekem szenvedélyem a tanítás, erről semmi
pénzért nem mondanék le. Az egyéniségemet a gyerekek között tudom igazán
érvényesíteni. A tehetségemet kizárólag eszközként alkalmazom, amibe
belefogok, hobbiszinten csinálom. Akkor érzek sikerélményt, ha az óráimon
a legrosszabb tanuló is megtalálja magának azt, amiért érdemes rám figyelnie.
Ők az én fokmérőim. Ha észreveszek egyetlen unatkozó tekintetet, tudom, hogy
valamit nagyon rosszul csináltam. Izgalommal készülök minden órámra, és úgy
megyek a gyerekek közé, mintha egy fellépésre mennék. Nekem ez a fontos, nem a
művészet. Érted már, Tündikém?
- Tökéletesen. Nekem is hivatásom a munkám. Igaz nem vagyok megáldva ilyen
kézügyességgel, tehetséggel, mint te. Jobban értek a kicsinyek lelkéhez,
ezért ezen keresztül igyekszem megközelíteni őket.
- Bocsássatok meg az ünneprontásért, de amint látom, nagyon romlanak a látási
viszonyok, indulnunk kéne. Gondolom, ez idő alatt Dini bácsiék megbeszéltek
mindent.
- Igazad van, Levente, itt a völgyben nagyon kegyetlen a köd. Sokkal
veszélyesebb, mint amihez ti vagytok szokva a sík területen. Szinte tejszerű
fehérséggé sűrűsödik - helyeselt Bea, és indult ki az előszobába, ahol már a
társaság többi tagja rájuk várt.
Elköszöntek, és indultak ki. Beülve a jéghideg kocsiba, dideregve húzták össze
magukat.
