HATODIK FEJEZET:
VÉGRE TANÍTHATUNK!
1.
Levente lenyomta az óracsörgőt, óvatosan bújt ki az ágyból,
lábujjhegyen indult ki, nehogy az alvó nejét felébressze. Tünde
felült:
- Jó reggelt kívánok, te szökevény, csak nem itt akarsz hagyni?
Visszaült az ágy szélére, megcsókolta a még alig pislogó nejét:
- Jó reggelt neked is, drága, szerettelek volna forró kávéval
ébreszteni, de boldoggá tesz, ha azonnal felébredsz, amint
kibújok mellőled. Amíg lefő a kávé, bekapcsolom a rádiót.
- Nem! Veled megyek - hajtotta ki a paplant.
Belebújt a köntösébe, és indultak a konyhába.
- Zaklatott álmaim voltak, éjfélkor felriadtam, és egy ideig nem
tudtam aludni. Féltem, hogy felébresztelek, de muszáj volt
téged magamhoz ölelni - ült le Levente Tündével az ölében -
még mindig összeszorul a mellkasom, ha az elmúlt hetekre
gondolok.
- Nyugtalan éjszakám volt nekem is. Hol arra riadtam fel, hogy
elkésünk, hol arra, hogy kereslek, de nem vagy a házban.
- Most kezd tudatosulni bennem, mi a jelentősége az ifjú házasok
életében a nászútnak, a mézes heteknek... Ha minden oké,
boldogságban tölthetik, sokáig építkezhetnek belőle, ellenkező
esetben azonban mételyezi a sérülékeny kezdetet, megpecsételi
a jövőjüket. Ugye, kincsem, a mi kapcsolatunk biztos alapokon
áll, ennyit még elvisel sérülés nélkül? - csókolt Levente
Tünde vállgödrébe - Brr! Jó, hogy vége!
- A szerda este igazolja, hogy biztosak lehetünk az alapokban...
Hiszen, egy csapásra oldódott fel köztünk a feszültség. Amikor
feljöttem a lakásba, még minden olyan reménytelennek tűnt. De
villámgyorsan követték egymást az események... Amikor az öledbe
vontál, már a megkönnyebbüléstől sírtam annyira. Másnap délben
megjelent Gabesz, péntek délután Noémiék, majd a szüleink.
Hirtelen pezsdült fel körülöttünk az élet.
- Így volt... Rendkívül fárasztó hétvége van mögöttünk, mégis
hihetetlen nyugalom van bennem, magabiztos és boldog vagyok!
Őrülten kívánom, hogy a szerda éjszaka eredményes legyen...
Akkor már növekszik az első Kékessy-Borbíró babánk - simogatta
meghatottan Tünde hasát - Szeretnéd?
- Legalább annyira, mint te. Miért kételkedsz az érzéseimben? -
csókolta meg forrón Leventét.
- Nem kételkedem, csak a megerősítésed szeretem hallani.
Szinte hihetetlen, hogy egy hétvége oldotta meg az életünket:
fogadhatunk vendégeket, szabadon járkálhatunk a környéken,
munkahelyünk, biztos jövedelmünk van, amivel egzisztenciát
teremthetünk magunknak. Lehetnek elképzeléseink, vágyaink,
amiknek a megvalósítása kizárólag rajtunk múlik. Mától válok
igazán családfővé - szorította hevesen magához Tündét.
- Végre visszakaphatom az én kiegyensúlyozott, magabiztos
Leventémet? - simult hozzá.
- Vissza, és azon leszek, hogy soha többé el ne veszítsd.
Lefőtt a kávé, Levente kiadagolta, lassan iszogatták.
- Ezentúl minden reggel ilyenkor kelünk, hogy legyen időnk
egymásra. Most pedig villámgyorsan átadlak a türelmetlenül
várakozó művész úrnak, akinek a főművén kívül már egy miniatűr
angyalka megmunkálásán is tevékenykednie kell! - állt fel
Tündével, és mentek vissza a hálószobába.
- Gyere, bújj ide hozzám, még csaknem negyedórát pihenhetünk.
Fergeteges benned a szenvedély.
- Imádok szeretkezés után a karodban pihenni, a lágy, búgó
hangodat hallgatni - simult Leventéhez Tünde.
- Nem tudok betelni a szépségeddel... A tündéri mosolyoddal
olyan vagy a babarózsaszín, csupa csipke hálóingedben, mint a
legszebb tündérmeséből kilépő királylány. Nagyon fogok rátok
vigyázni... A mi babánknak már benned éreznie kell, hogy nem csak
szerető anyukája, de titeket őrülten féltő és imádó apukája is
van. Rengeteget fogok vele beszélgetni, neki mesélni. Már ma
este kezdem is.
- Miről mesélsz neki, te drága, szerelmes őrzőangyal?
- Rólad, magunkról, a megálmodott jövőnkről.
- Együtt is sokat beszélgetünk majd vele - puszilta meg boldogan
Tünde.
- Talán butaság, de megmagyarázhatatlan türelmetlenség van
bennem. Ez a nap mindenben más... A munkás hétköznapok
kezdődnek számunkra, mégis ünnepnapnak érzem.
Tünde felült, már a lentről felszűrődő zajokat figyelte.
- Hallod, Eszter néni máris a konyhában mocorog - mosolygott
Leventére.
- Hallom, életkém... Fél hétig akkor is miénk a reggel.
Függetlenítenünk kell magunkat a lenti élettől... hozzá kell
szoknunk egymás rigolyájához. Különben pedig nem is baj,
legalább segít neked a reggelikészítésben.
Szilágyi ezredes második alkalommal vesz részt csendes
megfigyelőként az osztályértekezleten. Örömmel nyugtázta, jó
döntés volt utódjául Gaál György - immár őrnagyot - választani.
Élvezettel hallgatta, milyen logikusan építi fel mondandóját.
Rövid, célratörő mondatokban fogalmaz. A beszámolók alatt
jegyzetel. Reagálásában megoldást javasol az előadónak, így
kerüli el, hogy kollégáit közvetlenül utasítania kelljen. Kopogtak. Az órájára
nézett: - "Ez Szabó Árpád, Szilvi édesapja lehet" - állt fel, és ment az ajtóhoz.
Nem tévedett, csakugyan ő állt ott Csilla kíséretében. A negyvenes éveiben járó,
magas, ősz férfi arcvonásaiban könnyen felismerhetőek Szilvi finom vonásai.
- Az irodámban értekezlet van, átmegyünk Gyuri szobájába - mondta egészen halkan
a feleségére nézve, majd megindult a szemközti ajtóhoz.
Belépve az irodába, kezet fogott a komoly férfivel, és bemutatkoztak egymásnak.
- Foglaljon helyet! - mutatott a fal melletti fotelre.
Leült, és amikor a férfi is elhelyezkedett, megszólalt:
- Gondolom, sejti, miért hívattam?
- Igen, legalábbis remélem, hogy Szilvikével kapcsolatban.
- Igen, uram. Mit tud a lányáról?
- Van már két hónapja, hogy becsengetett egy férfi, aki Szilvikét kereste. Mikor
mondtam neki, nem vagyunk napi kapcsolatban, azt a meglepő hírt közölte, hogy
városszerte nyoma veszett. Nagyon ideges lettem, azonnal körbetelefonáltam a
rokonokat, de én sem találtam meg. Azóta vannak álmatlan éjszakáim.
Beleőszültem a fájdalomba, és átkozom a percet, amikor beleegyeztem, hogy
elköltözzön otthonról - elkeseredetten csapott ököllel a levegőbe, majd
folytatta: - Nemrég ismét jelentkezett egy fiatalember, aki Szilvike
barátjának vallotta magát, ő azt mondta, legyek nyugodt, a lányom biztonságban
van. Rettenetes düh fogott el, mert ennél többet nem tudtam belőle kiszedni.
Egyetlen szavát sem hittem. Az én kislányom nem tűnik el szótlanul! Makacsul
csak azt hajtogatta, nem mondhat ennél többet, de szeretné, ha hinnék neki, és
megnyugodnék. Teljesen kihozott a sodromból, felindultan fenyegettem meg, hogy
nem hagyja el élve a lakást, ha azonnal el nem árulja, hol van Szilvike. A
bátor magatartásával akadályozta meg, hogy ne üssem meg. Halk, nyugodt hangon
kért bocsánatot, és átadta az ön névjegykártyáját. Rémületemben majdnem
összeestem. Ezredes úr, itt fatális tévedés lehet! Az én kislányom nem
bűnöző!
- Igaza van. Ha az lenne, nem a védelmem alatt állna, hanem börtönbe zárnám.
Higgye el, mélységesen együtt érzek önnel, ezért hívattam be. Szilvi egy
súlyos ügybe keveredett, amiről sokat nem mondhatok, államtitokról lévén szó.
Annyit azonban tudnia kell, életveszélyben van, ezért nem tudhat még ön sem a
tartózkodási helyéről.
A férfi elsápadt, minden porcikájában reszketett.
- Nem értem, hogy kerülhetett életveszélybe? - kérdezte remegő hangon.
- Egy évfolyamtársa révén rossz társaságba keveredett. Szerencséjére bűnt még
nem követett el. Az első rábízott feladattól annyira megijedt, hogy
idegösszeomlást kapott. Hetekig ápolták kórházban, azóta családi környezetben
él, nekik és a fiatalembernek - aki utoljára járt önnél - köszönhetően teljesen
egészséges. A csoport azonban elszántan keresi, és ha megtalálnák,
likvidálnák őt, mert komoly kiképzést kapott a külföldön tevékenykedő
szervezettől. Szerencsés csillagzat alatt született Szilvi, mert a budapesti
csoport tevékenységét évek óta figyelemmel kísérjük, így időben értesültünk a
beszervezéséről. Órákon múlott, hogy nem sikerült felfedezni a kórházban a
hollétét. Érti már, miért kell titokban tartanunk vele kapcsolatban minden
információt?
A férfi erőtlenül bólintott, és egész testében reszketett.
- A fiatalemberben, aki a lánya barátjának vallja magát, bátran megbízhat, ő az
utasításaim szerint cselekszik. Az ő feladata volt szemmel tartani Szilvi
tevékenységét. A feladatból a két fiatal között kölcsönös szerelem fejlődött.
Talán ennek köszönheti Szilvi, hogy bűnt nem követett el.
- Meg vagyok rémülve - hebegte - Az én aranyos, mosolygós kislányom ekkora bajba
került ... Ez borzasztó! ... Felfoghatatlan. Nem láthatom őt többé?
- Ha együttműködik velünk, és maradéktalanul elfogadja a feltételeinket, akkor
van rá mód. A találkozót mi szervezzük és bonyolítjuk le. A helyszínre
lefüggönyözött autóban visszük. Magánakcióba nem kezdhet! Csak rajtam
keresztül érintkezhetnek, beleértve ebbe a levelezést is, amit addig nem
cenzúrázok, amíg mindketten betartják a szigorú intézkedéseimet. Elfogadja a
feltételeimet?
A férfi némán nézte egy ideig az ezredest. Látszott rajta, hogy a hír teljesen
összetörte. A határozott, konok férfi, aki ez ideig talán még az elérzékenyülést
sem ismerte, most a könnyeivel küszködve, halkan szólalt meg:
- Megértettem, hogy a kislányom életéről van szó. Természetesen az ő érdekében
mindent elfogadok, csak láthassam őt. Ő nem is hiányol engem?
- A lánya a legnagyobb szeretettel beszél önről. Nehezen viseli, hogy el
kellett szakadnia öntől. Ez a másik ok, amiért most beszélgetünk. Mennyi
időre van szüksége a szabadnap elintézéséhez?
- Ha kell, már holnap szabaddá tehetem magamat, ezredes úr. Csak akkor tudok
valamelyest megnyugodni, ha magamhoz ölelhetem az én drága kislányomat. Az
anyámon kívül csak ő van nekem.
- Rendben van, akkor a megállapodásunk szerint még a napokban találkozhat a
lányával.
- Türelmetlenül várom a napot.
- Gondolom, az elmondottak után kérnem sem kell a diszkrécióját?
- Természetesen nem, ezredes úr. Senkinek, még a nagyanyjának sem szólok. Ez lesz
a nehezebb. Szilvi a kedvenc unokája, éjjel-nappal utána kesereg.
- Ezen is gondolkodni fogok. Köszönöm, hogy eljött, és megértő a helyzetet
illetően. Viszontlátásra! Lekísértetem a titkárnőmmel - emelte fel a
házitelefont.
Kezet fogott a még mindig reszkető férfivel.
- Viszontlátásra, mindent nagyon szépen köszönök! - indult meg az ajtó felé.
2.
Levente negyed nyolc után parkolta le az autót a kétemeletes, hatalmas "U" alakú
épület előtt, aminek a homlokzatán szép kivitelű tábla hirdette: Herman Ottó
Általános iIskola.
- Szép iskolában fogunk tanítani - mondta Tünde a nagy kovácsoltvas kaput nézve.
- Nem régi az épület - jegyezte meg Levente, miközben lezárta a kocsit -
sétálunk háromnegyedig, ismerkedünk kicsit a környezettel.
Átfogta Tünde vállát, és a baloldali keresztutca felé vették az
irányt.
- Még novemberben is kellemes látványt nyújt a mellettünk húzódó park, amit
"L" alakban vesznek körbe a csaknem új lakóépületek. Nézd, Levikém, milyen
érdekes, minden ház fala a sárgának valamelyik árnyalata.
- Valóban. Engem meg az ragadott meg, hogy a kerítések színei milyen szépen
simulnak bele a tájba tavasszal, nyáron. Valamennyi zöld vagy barna. De
igazad van, talán éppen a házak színei emelik ki ezeket is a környezetükből.
Nézz csak jobbra! Itt van vége az épületnek, ami gondolom, hatalmas udvart
foghat közre. Szépen rendezett sportpályák... Futball, röplabda, és körülötte
a három sávban felfestett futópálya. Még a dobókör is állandó, ahonnan súlyt
lehet lökni, talán gerelyt hajítani... Bár nem tudom... ahhoz nagyon nagy
terület kell.
- Ott gyakorolhatják a távolugrást - mutatott Tünde a gondozott füves területből
kiugró, felásott részre.
- Innen ragyogóan belátható a hatalmas terület. Jól sejtettük, szép nagy udvar
van. Okosan lett tervezve, a nagy gyerekzsivajt lefogja az iskola két
oldalszárnya, így nem zavarják a lakókat.
- Ezen az oldalon különben elviselhetetlen lenne a hatalmas
gyerekzsivaj, csak a keskeny úttest válassza el a házakat a
sulitól - nézett Tünde végig a keskeny utcán.
Az iskola elé érve látták, hogy Andor akkor kanyarodott be az épület elé.
Egyenesen hozzá mentek.
- Ez aztán a pontosság! - mondta mosolyogva.
- Időben jöttünk, hogy egy kicsit ismerkedhessünk a környezettel is. Csodálatos
helyen kezdhetjük a munkás hétköznapokat - fogott Tünde után kezet az
igazgatóval Levente.
- 10 éve kaptuk meg az új iskolát, addig bizony nagyon szegényes körülmények
között tanítottunk. Gyertek, körbejárjuk belül is az épületet! - indult meg
Andor a már nyitott kovácsoltvas kapu felé, ami egy kétszárnyú, üvegezett ajtót
takart - Egyelőre csak a főépületet használjuk. A tanácsnál úgy tervezték,
hogy az egyik oldalszárnyban középiskola, a másikban ipari iskola lesz a
környező települések fiataljainak felszívására. A pénz azonban elfogyott, így
aztán azóta is csak kósza ötletnek tűnik az eredeti elképzelés - magyarázott
halkan.
Közben végigjárták a földszintet, ahol az alsó tagozatokon kívül a tágas ebédlő
kapott helyet a melegítőkonyhával. Vele szemben az épület másik felében egy
hatalmas két funkciójú tornaterem van, ami kis átrendezéssel ünnepélyek
megrendezésére alkalmas. A folyosók ablakai az udvarra néztek, ahonnan könnyen
szemmel lehet tartani a gyerekeket szünetekben. A folyosók falait mindkét
emeleten a gyerekek munkái, amíg a lépcsőházat gondosan ápolt virágok
díszítették. A második emeleten a felső tagozat tantermein kívül jól felszerelt
előadótermek voltak: kémia, fizika, biológia, a hozzájuk tartozó szertárakkal.
Itt van egymás mellett a tanári és igazgatói szoba. Andor először az irodáját
mutatta meg, aminek ablaka a parkra nézett.
- Amint látjátok, itt lehet nyugodtan dolgozni, a gyerekzsivaj nemigen
hallatszik be szünetben sem. Ez a másik ajtó a tanáriba nyílik, én csak nagyon
ritkán használom a folyosói bejáratot. Gyertek, már mindenki bent van,
bemutatlak benneteket a kollégáknak, mindjárt becsengetnek - nyitott be a
tanáriba, ahol halk morajlás fogadta őket.
Jelzőcsengetéskor léptek ki a folyosóra.
- Úgy néz ki, nagyon jó a hangulat a kollégák között, jól fogjuk
érezni magunkat - lépett Levente Tünde mellé.
- A kollégák jól elrémisztettek a 8.b-től, egy picikét sem
izgulsz? Nem tartasz az iskola rémeitől?- kérdezte Tünde.
Megálltak az 5.a előtt, ahol neki az első órája lesz.
- Nem. Fegyelmet tartani biztosan fogok tudni, de szeretném ezt
pedagógushoz méltóan megoldani. Azért van bennem egy adag
drukk, ami inkább az örömnek, az izgalomnak, a türelmetlen várakozásnak
valamiféle keveréke.
- Sok sikert, kíváncsian várlak első óra után a tanáriban, szia, drága.
Tünde bement az osztályba.
- Bonjour, madame! - köszöntek a gyerekek.
Minden szempár rá szegeződött.
- Szervusztok! - köszönt vissza magyarul.
A hetesre nézett várakozóan. A kisfiú jelentett, nem hiányzott senki.
- Köszönöm, mehetsz, édeske a helyedre! - fordult az osztály felé.
- Borbíróné Kékesi Tünde vagyok, a francia tanárotok. Üljetek le! Örülök neki,
hogy ilyen szép csendben vártatok.
Megállt a középső pad előtt.
- Mindenekelőtt kicsit szeretnélek benneteket megismerni. Ezért az első órán
magyarul beszélgetünk. A bemutatkozásnál a neveteken kívül szeretném, ha
közölnétek velem a beceneveteket, amin szólítsalak benneteket. Mondhatnátok
egy-két mondatot, amit a legjellemzőbbnek éreztek magatokra vonatkozóan.
Az ülés sorrendjében álltak fel. Tündének bejött a számítása, a kért mondatokból
kis jellemképet formálhatott mindenkiről.
- Szeretném elmondani, mit várok tőletek, és hallani szeretném a
véleményeteket.
A bal oldalon jelentkezett egy kislány.
- Tessék, Anikó, hallgatlak - puskázott a füzetéből.
A gyerekek meglepetten néztek Tündére, hogy máris név szerint szólítja őket.
- Hogy szólíthatjuk a tanár nénit?
- Tünde vagy Tündi néni, ahogy nektek tetszik.
Körülnézett, van-e még kérdés, mivel minden szempár az arcára tapadt, folytatta:
- Mindig mindent meg fogunk beszélni. Nem várom el, hogy feltétel nélkül
fogadjátok el az elképzelésemet, de azt igen, hogy érvekkel próbáljuk
meggyőzni egymást. Azt, hogy ki hányas volt eddig, nem fogom kérdezni. Engem
az fog érdekelni, nálam hogy dolgoztok. Úgyhogy, itt a kitűnő lehetőség,
a kettesekből lehet ötös, de az ötösökből is lehet kettes, ha az illető nem
dolgozik velünk együtt. Félév előtt mindenkitől megkérdezem
majd, hányast szeretne kapni... Javításra bőven fogok módot
adni. A hetes feladata lesz jelenteni, kinek nincs házi
feladata. Csak nyomós ok esetén leszek elnéző. Akinek hiányzás
miatt nincs, megbeszélt időre pótolja majd. A hanyagságot nem
fogom elnézni! Ezek a tanulók órák végén itt maradnak, és a
felügyeletem alatt pótolják. Előre közlöm, őket nem fogom a szívembe zárni,
mert nem csak saját magukat, de engem is büntetnek - mosolyodott el -
legszigorúbb azokkal leszek, akik az iskolában másokról
másolnak. Nekik azonnal beírom az egyest. Azért veszem ennyire
szigorúan, mert a házi feladat fontos része a tanulás
folyamatának. Elkészítésekor derül ki számotokra, mennyire
értettétek meg az órán az új anyagot. Aki boldogul segítség
nélkül, annak nincs félnivalója felméréskor sem. Külön füzetbe
dolgozzatok otthon, mert időnként be fogom szedni őket. A hibáitok alapján
döntöm majd el, melyik anyagrésszel kell többet foglalkoznunk.
jó lenne, ha megértenétek, és elfogadnátok, a segítséggel végzett munka, csak
látszat-teljesítményt takar, amire építeni nem lehet. Szeretném, ha
nyolcadikra már újságcikkeket fordítanánk, és aki bátorságot
érez hozzá, nyelvvizsgát tenne. Ennek érdekében a jövő órától tőlem
magyar szót nem hallotok. A szókincseteket fogom használni, tehát érteni
fogjátok, amit mondok. Ha előfordul idegen szó, azt felírom a táblára, hogy
beírhassátok a szótáratokba. A jegyeitek több tényezőből tevődnek össze: a házi
feladatokból, feleltetésből, órai munkából. Külön ötösöket
gyűjthettek az óra végi összefoglaló kérdésekből, a házi
feladatok típushibáit a felmérő előtti órán még egyszer
átvesszük. Az önálló munkáért is ötös jár. Ha fegyelmezetten
dolgoztok, óra végén maradhat időnk játékra, tanulhattok francia énekeket,
verseket. De ha nem kiabáltattok sokat, olvashatok
nektek meséket. Most pedig mondjátok el ti a véleményeteket a
hallottakról.
Nagy zűrzavar támadt. Tünde a kicsiknél már jól bevált módszerrel felemelte a
kezét, és egészen halkan beszélt az osztályhoz:
- Így nem értek egy szót sem. Jelentkezzen, akinek mondanivalója van!
Hallgassátok egymást végig!
Az osztály lassan elcsendesedett.
- Szokjátok meg, kiabálni nem fogok. Ha nem figyeltek rám, nem tudjátok majd,
mit kértem. Az ilyesmiből pedig folyton csak a baj van - mosolygott kedvesen -
jelentkezzen bátran, akinek véleménye van.
- Szerintem jó lenne, ha feleltetéskor nem beszélne a tanár néni franciául, mert
akkor én lehet, hogy még egyest is kapok.
- Nem, Petikém, mert lesz türelmem többször megismételni a kérdésemet - simította
meg a kisfiú hullámos haját.
- Én sokat akarok játszani! - szólt közbe egy dacos hangú fiúcska.
- Csúnya dolog közbekiabálni, Gyurikám, de hogy mennyit játsszunk, az rajtatok
múlik.
- Én nem szeretem a franciát! Az nem is főtantárgy!
- Az első megjegyzésed elszomorít, a másodikban pedig nincs igazad, Zsolókám.
Ugyanolyan tantárgy, mint a matematika, történelem vagy magyar irodalom. De
nincs igazad azért sem, mert a készségtárgyakból: énekből, rajzból, tornából,
technikából éppúgy meg lehet bukni, mint az elméleti tárgyakból. Ez utóbbiak
az ismereteiteket gyarapítják és mélyítik, amíg a készségtárgyak a
kézügyességeteket, testfelépítéseteket, koordinált mozgásotokat,
kreativitásotokat fejlesztik. Hogy egészséges és sikeres felnőtté válhassatok,
mindezekre nagy szükségetek lesz.
A gyerekek egyre nagyobb figyelemmel hallgatták Tündét.
- Én többet szeretnék tanulni, mint itt az iskolában - állt fel Kati - a nyáron
nagyon rossz volt Párizsban. Szerettem volna beszélgetni az emberekkel,
gyerekekkel, de senki nem értett meg. Én sem értettem meg őket.
- Megtaláljuk a módot erre is, Katikám. Óra végén odajössz hozzám, és adok neked
plusz feladatokat. Ezeket hetente fogom kijavítani, veled megbeszélni. Átérzem
a problémádat, én is kerültem hasonló helyzetbe diákkoromban. A gyerekeket
azért nehéz megérteni, mert ha idegen nyelvet tanulunk, az irodalmi nyelvet
sajátítjuk el, amíg a hétköznapi életben a köznyelvet alkalmazzuk. Figyeljétek
meg magatokat, egymás között beszélgetve egészen más szavakat, kifejezéseket
használtok, mint amilyenekkel a tankönyvetek írva van: kösz, légyszi, bocsi,
ne légy uti, figyuzz már egy kicsit, tök jó...stb), hogy csak a finomabbakat
említsem. Egy magyarul tanuló külföldi, benneteket éppúgy nem ért meg, mint
ez esetben te nem értetted meg a francia gyerekeket.
Miközben a kislánynak magyarázott, még öten jelentkeztek plusz feladatért.
Kicsengettek. A gyerekek nem mozdultak a helyükről.
- Édeskéim, szünet van, mehettek ki a folyosóra. Aki itt reggelizik, álljon sorba
az ajtóhoz, a többiek menjenek ki! Szervusztok!
3.
Levente már a folyosó fordulójában hallotta, hogy a 8.b-ben
fergeteges zaj van. Mosolyogva fedezte fel, hogy az ajtó mögül
kukucskálnak, vajon mikor tűnik fel a tanár alakja a folyosó végén. Ahogy
közeledett, visszahúzódtak a leskelődő fejek. A diákkora jutott eszébe: "Pszt!
jön!" - suttogták, persze majdnem kiabálva, hogy a többiek is hallhassák. Azóta
sem változott semmi, a diákszokások változatlanul öröklődnek generációról
generációra, mint a hagyományok. Az ajtóhoz érve megállt:
- Jó reggelt kívánok, 8.b osztály. Amint látom, nem mindenkinek sikerült
időben értesülnie az érkezésemről. Csak feltételezem, aki hallotta - "Pszt
jön!" - nem a pad tetején csücsül, vagy alóla igyekszik előbújni. Sőt, merem
feltételezni, hogy nem ezt követően igyekszik erőszakkal tisztázni társával
támadt nézetkülönbségét.
Az osztályban nagy derültség közepette igyekeztek rendezni soraikat. Levente
lassú léptekkel ment a tanári asztalhoz. Letette a naplót. Szembefordult az
osztállyal, vigyázzállásban várta, hogy elcsendesedjenek. Pár másodperc alatt
követték a példáját. A hetes kint állt, és jelentett. Három hiányzó volt.
- Örülök, hogy sikerült mindenkinek a helyére találnia. Üljetek le!
Komoly tekintettel sétálni kezdett a padsorok között.
- Az illem úgy kívánja, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Borbíró Levente vagyok. A
szerencsétekre vagy szerencsétlenségetekre - ezt még lesz időtök eldönteni -
történelmet, angolt és németet fogok nektek tanítani. Már most jelzem, nem
három óra lesz ismerkedés - mosolyodott el a szája szögletében.
A gyerekek is halk morajlással nevettek.
- Előnyömre válna, ha ti is bemutatkoznátok nekem. Nemrég voltam diák, jól
emlékszem még rá, mennyire nem díjaztuk azt az újonnan hozzánk került tanárt,
aki két hét múlva is mutogatással szólított fel bennünket. Ezt a szarvashibát
nem fogom elkövetni.
A gyerekek ülésrendben álltak fel, és mutatkoztak be. Levente a füzetébe
jegyzetelt.
- Köszönöm. Mindenekelőtt azt beszéljük meg, nálam hogy zajlik egy óra, milyen
elvárásaim lesznek veletek szemben. Ezt követően a véleményetekre,
a kreatív ötleteitekre leszek kíváncsi, amivel bővíthetem az elképzelésemet.
Elsősorban elvárom, hogy ne zsibvásár fogadjon, mint például ma. Adjuk meg
egymásnak a tiszteletet. Én azzal, hogy mindig pontosan és a legjobb
tudásomnak megfelelően felkészülve érkezem, ti pedig fegyelmezetten vártok.
Az óra első öt percében tisztázzuk majd, otthon hogy boldogultatok a
tanulnivalóval. Bár törekedni fogok rá, hogy a magyarázatomat a leggyengébbek
is követhessék, de ekkor még elfogadom, ha valakinek problémája akadt. Ezt
tartom a legfontosabbnak. Soha ne gyömöszöljetek olyasmit a fejetekbe, amit
nem értettetek meg. Fölösleges időpocsékolás. Ezt követi majd a feleltetés,
ami oldott, felszabadult beszélgetés formájában történik. A hagyományos
módszert azoknál fogom alkalmazni, akik a beszélgetések során passzivitásukkal
tüntetnek ki. Őket is értékelnem kell. Azzal gondolom, nem árulok el titkot,
hogy nem ők lesznek az osztály éltanulói. Tehát az osztályzataitok az
aktivitásotoktól függően alakul. Az új anyagot is hasonló szisztéma szerint
vesszük. Otthon átnézitek alaposan, itt az irányításommal megbeszéljük.
Magyarázni csak a problémás részt fogom, de nagyra fogom értékelni, ha lesz
helyettem vállalkozó a témában. A kötelező anyaghoz adok ajánlott irodalmat,
tehát a téma iránt érdeklődők kielégíthetik tudásvágyukat. Törekedni fogok
rá, hogy az együtt töltött idő jó hangulatban teljen... Szeretném, ha nálam
felednétek a rettegett tanórák szorongásait. Az írásbeli számonkérés
ellenkezik az elveimmel, ilyesmit csak témazáráskor követek el magunk ellen. A
történelem, idegen nyelvek: szóbeli tantárgyak, ahol fontos a megfelelő
szókincs, a választékos kifejezésmód, amit sok-sok beszéddel érhettek el.
Mellettem hozzá kell szoknotok, hogy a tudásotokon kívül figyelni fogom a
lelki- és idegállapototokat. Tehát nem fogok szó nélkül elmenni a lehangolt,
feszült gyerek mellett. Ha megtiszteltek a bizalmatokkal, és megosztjátok velem
a gondjaitokat, a lehetőségeim szerint fogok segíteni a megoldásban. Ha
közügyről van szó, megbeszéljük az aktuális óra keretén belül, ha magánügy,
odajöhet az illető hozzám óra után, de bátran felkereshet a tanáriban is.
Szeretnék közvetlen légkört kialakítani köztünk. Tapasztalni fogjátok majd,
soha, senki bizalmával nem élek vissza, de viszonzásul tőletek is ugyanezt
fogom várni. Ha ebben az életkorotokban nem rögződik bennetek, hogy a bizalmat
sokkal könnyebb elveszíteni, mint megszerezni, később ez már nagyon nehezen
sikerül, és csalódott felnőttekké váltok. Ezt a játékszabályok kölcsönös
betartásával érhetitek el. Ha az elmondottakat komolyan veszitek, és
betartjátok, nagyon jó barátok leszünk. Most pedig várom a véleményeteket,
javaslataitokat.
Az osztályban mocorgás, suttogás támadt. Egy kislány jelentkezett:
- Tessék, Krisztina! Ugye, te vagy Német Krisztina?
- Igen, tanár úr, én vagyok. Csak azt szerettem volna elmondani, hogy nagyon jó
volt a tanár urat hallgatni, de attól félek, és nem csak én, hogy ez esetleg
kezdetben lesz így. Az osztályfőnökünk is ígért nekünk minden szépet, jót, most
pedig azon kívül, hogy ordibál, szid bennünket, egy jó szava nincs hozzánk.
Szerinte mi csürhe banda vagyunk, és még a levegőt sem érdemeljük meg ettől az
országtól.
Levente döbbenten hallgatta a kislányt. Neki egyáltalán nem tűnt ilyen marcona
alaknak Gazsi. Mellette ül a tanáriban, eddig egyedül vele váltott néhány szót.
Nehezen tudott megszólalni:
- Nagyon súlyos szavak ezek, Krisztina. Amint hangot adtam már a véleményemnek,
én sem voltam elragadtatva a mai fogadtatásomtól. Ismét a diákkoromra
hivatkozva jegyzem meg, tudom, nagyon ritka az ideális tanár-diák viszony, de
ennél sokkal nagyobb tiszteletet tanúsítottunk. Ha elvárjátok, hogy emberszámba
vegyenek benneteket, figyeljenek rátok, nektek is kötelességetek ehhez
tartani magatokat. Ezek a dolgok csak és kizárólag kölcsönösen működnek. Ha
figyelmen kívül hagyjátok az elvárásaimat, én sem veszem magamra nézve
kötelezőnek a felétek tett ígéreteimet. Azt pedig elvárnám, hogy bizalmat
előlegezzetek nekem. Még nem bizonyítottam nektek a szavaim ellenkezőjét,
tehát úgy érzem, amíg erre okot nem adok, addig elvárhatom, hogy szavahihető
embernek tartsatok.
- Tanár úr, ne tessék haragudni Krisztinára, de mi eléggé el vagyunk keseredve.
Nagyon rosszul érezzük magunkat, hogy mindenki pálcát tör fölöttünk, és úgy
vagyunk elkönyvelve, mint az iskola rémei.
- Nincs okom haragudni Krisztinára, Tibi, csak az általa mondottakat reagáltam
le. Azért pedig, hogy rólatok ilyen negatívan vélekednek a tanáraitok,
gondolom, ti is felelősek vagytok. Velem szemben vétettetek abban is, hogy
általánosítotok, és minden tanárt egy kalap alá vesztek. Ugyanúgy fogadtatok,
mint akikben eddig csalódtatok. Az esélyt minden új tanárnak meg kell adni.
Hátha ő más, hátha vevő a megelőlegezett bizalmatokra. Mint említettem már, a
viszonyulások kölcsönösen működnek. Én egyoldalúan hiába szeretnék jóindulattal, barátsággal fordulni felétek, ha cserében komiszsággal reagáltok. Törvényszerű,
hogy félretéve a jószándékomat, én is hasonlóképpen fogok viszonyulni hozzátok.
Ha viszont tiszteletben tartjuk egymás óhaját, elvárását, és rácáfoltok az
eddigi viselkedésetekre, együtt dolgoztok velem, higgyétek el, senki véleménye
nem fog érdekelni, és teljes mellszélességgel kiállok mellettetek, akkor is, ha
a tanári karban egyedül maradok a véleményemmel. Gondoljátok végig, milyen jó
bizonyítási lehetőség lenne ez a többi tanáraitok felé, hogy tévesen ítéltek
meg benneteket. A következő szavaimat nem fenyegetésnek szánom, csupán
miheztartás végett mondom el. Ha nem veszitek komolyan az egyezségünket, akkor
sem ijedek meg 27 kamasztól. Ez esetben az elveimmel ellentétben, hatalmi
szóval fogok rendet tartani az osztályban. Nagyon remélem azonban, erre nem
kerül sor. Nagy kudarcként élném meg, ha így kéne kezdenem a pedagógus
pályafutásomat. Bízom benne, hogy először és utoljára kényszerültem fenyegető
gondolatok hangoztatására. Ettől a pillanattól kezdve adjunk esélyt egymásnak
a bizonyításra. Most pedig, tájékozódásképpen szeretném, ha elmondanátok, hol
tartotok az anyagban?
- Az első világháború felénél tartunk, de tudni semmit nem tudunk belőle. A
tanárnő általában minden magyarázat nélkül jelölte ki a könyvben, mit kell
megtanulnunk. Azt mondta, az üres falaknak nem ordítja szét a torkát - mondta
egy nyúlánk fiú a középső padsor közepén.
- Az üres falaknak én sem szívesen magyaráznék. Próbáljátok megérteni, és
elfogadni: a tanárnak nem az a feladata, hogy elhadarja és kikérdezze az
anyagot. Értő füleknek, figyelő tekinteteknek és befogadó agyaknak szeretnénk
a tudásunkat átadni. Ha erre nincs igény, semmi értelme a jelenlétünknek.
Értesz engem, Péter?
A fiú nagy szemekkel nézte Leventét, és ámulva hallgatta.
- Reménykedem benne, tudok olyan érdekfeszítő órákat tartani majd, hogy érdemes
legyen rám figyelnetek, velem együtt működnötök. Bizonyításként lenne egy
javaslatom, amit szeretnék az osztállyal megszavaztatni. Hajlandó vagyok
elölről átvenni veletek az anyagot, ha elfogadjátok a feltételeimet. Ezek a
következők: óráról-órára tanultok, hogy szigorúan tartani tudjuk a tempót. Nem
fogok teljesíthetetlent várni tőletek, igyekszem úgy felosztani az anyagot,
hogy a gyengébbek is lépést tarthassanak. Van gyakorlatom az ilyesmiben,
gimnazista és egyetemista koromban elég sok gyereket zárkóztattam fel. Itt
mondanám el, az eddigi jegyeitek nem érdekelnek. Kizárólag azt veszem
figyelembe, ahogy nálam dolgoztok, teljesítetek. A felmérőket ismét megíratom
veletek aktuálisan, az én elvárásaim szerint. Van öt percetek átgondolni a
javaslatomat a szavazás előtt. Ha nem hangoskodtok, a padtársatokkal
megbeszélhetitek a hallottakat.
A tanári asztalhoz ment, leült, és az arcokat figyelte. Csak akkor pisszegett,
amikor a morajlás hangosodott. Az idő leteltével felállt, jóleső érzéssel vette
tudomásul, hogy az osztály háromnegyed része azonnal rá figyelt.
- Remélem, sikerült eldönteni, hogyan szavaztok. Tehát az emelje magasba a kezét,
aki igennel szavaz arra, hogy elölről kezdjük az anyagot.
Kicsengettek.
- A szavazást szeretném lebonyolítani, benne vagytok?
Egyhangú igen volt a válasz, és a kezek sorban emelkedtek a magasba. Két fiú
kivételével mindenki jelentkezett.
- Most azt kérem, aki nemmel szavaz.
Egy kéz sem volt a levegőben.
- A két fiú véleményét szeretném hallani, akik nem szavaztak.
Az egyik felállt:
- Te vagy Török Rajmond. Jól mondom?
- Igen, tanár úr. Én azért nem szavaztam, mert egyetértek a tanár úrral, de
tudom, hogy nem fogom tudni teljesíteni, így nem becsületes. Nem szeretem a
történelmet, nem értem az összefüggéseket. Amit tanulunk, nem hiszem el. Nem
lehet igaz, hogy csupa háborúból, ellenségeskedésből áll a múlt. Mióta élek,
nincs háború, biztosan az előtt is volt béke is. Szóval az egészet zagyva
blablának tartom.
- Próbáld meg az én megvilágításomban megérteni az eseményeket, összefüggéseket!
Hátha meg tudlak győzni, hogy nem ilyen fekete a múlt. Bár az évi anyagotokban
elég viharos korszakot kell áttekintenünk, azért itt is voltak nyugodtabb
időszakok. Ha kevésnek tartod az órán elmondott érveimet, megbeszélünk egy
időpontot, és folytatjuk egymás meggyőzését.
Rajmond szeme felcsillant, elmosolyodott:
- Így természetesen örömmel szavazok igennel. Nem a tanulással volt eddig sem a
gondom, csak dühített az egész.
- Nekem ugyanaz a problémám, mint ami a barátomnak - állt fel a másik fiú - A
tanár úr feltételeivel én is igennel szavazok.
- Te vagy Tóth Bertalan, nemde?
- Igen, tanár úr, az vagyok.
- Akkor holnaputántól, tehát a következő órától kezdjük a komoly munkát. Most
pedig köszönöm az órai résztvételeteket, további jó munkát kívánok! A negyedik
órában találkozunk, szervusztok!
4.
Ádámék háza Eszter néniétől egy utcával volt északabbra. Az "L"-alakú
terasszal és a díszes kovácsoltvas korláttal vált ki a környezetéből. Tünde már
messziről ebben gyönyörködött.
- Sziasztok! - fogadta őket Ádám a kapuban - Csakhogy itt vagytok
végre!
- Szia, sajnos nem tudtunk előbb jönni, rögtönzött értekezletet hívott össze
Andor, ami kicsit elhúzódott - mondta mosolyogva Levente, majd tekintetével
már a telket nézve folytatta: - Pótolnánk a múltkor
elmaradt hiányosságokat, körülnézünk kint is.
Ádám Levente mellé lépett, és indultak a ház mellett hátra.
- Szép a telketek, jó a fekvése. A négyzetes forma tágassá,
hangulatossá teszi. Jó lenne nekünk is valami hasonló.
- Ezzel csak nem azt akarod mondani, hogy szívesen maradnátok?
- Ha kettőnkön múlna, bátran kijelenthetném. De mint tudod, a jövőnket Tündike
szüleivel képzeltük el.
- Szomorúan hallom... Reménykedtem benne, hogy elcsábultok -
mondta egy sóhaj kíséretében.
- Amit itt láttok, már a két kezünk munkája. Elhatároztuk apával,
idegent nem engedünk a telkünkre, így "magad uram, ha
szolgád nincs" - mosolyodott el Ádám - Gyertek, nézzétek meg
apa büszkeségét! - indult el a ház vége felé.
Tündéék a küszöbről nézték a patika tisztaságú helyiségben a
legkülönbözőbb kémcsöveket, párologtatót, melegítőket,
porelszívót, az üveggel burkolt ágyásokat, amikben különleges
növények növekedtek.
- Nem gondoltam, hogy keresztapa ilyen komoly berendezéssel
rendelkezik - mondta nem kis elismeréssel Levente, miközben
elindultak a házba.
- Apa mindent elkövet, hogy megfertőzzön a szenvedélyével, de
még tanácstalan vagyok. Sokkal jobban érdekel a pedagógus
pálya. Lelkem mélyén hónapok óta erre készültem, de a labilis
idegrendszeremnek talán jobbat tenne, ha apára hallgatnék.
- A hivatástudatod fog helyetted dönteni. Apukádat sem lehetett
volna annak idején eltántorítani az erdőktől, laboratóriumtól.
Emlékszem rá, mennyit kesergett emiatt a nagypapa. Nehezen
törődött bele, hogy egyik fia sem követte őt az asztalos
szakmában. Hiába lett apukád biológus, apu faipari mérnök, nem
fogadta el, hogy a gyalupad helyett az íróasztalt, a steril
laboratóriumot választották.
- A papa kicsit megrögzött gondolkodású volt. Rád sokszor voltam
féltékeny amiatt, hogy téged a rajongásig szeretett, de még ez
sem inspirált arra, hogy lemondjak a fociról. Bevallom,
felnőttként sokszor bántam már meg a mulasztásomat. Különösen
most, hogy családi házban élek. Nagy hasznát vehetném, ha
magam készíthetnék dolgokat, mint ahogy te csinálod -
mosolygott az unokaöccsére.
- Te izgága természetű vagy, neked a mozgás, a változatosság
lételemed, amíg nekem a nyugalom és biztonság a legfontosabb.
Biztos vagyok benne, ha idegileg rendbe jössz, azon töröd
majd a fejed, hova mehetnél olyan pályára, ahol kedvedre
nyüzsöghetsz.
- Nem meggyőződésem. Jelenleg a nyugalomra, biztonságra vágyom.
Megcsömörlöttem a nagyvilági élettől, az örökös változástól.
Legjobban itthon érzem jól magam.
- Párizsba sem vágyódsz? - kérdezte nem kis kíváncsisággal
Levente.
- Nem. Hogy igazoljam magam, őket csábítom haza, és nem
sikertelenül. A több, mint 40 év kinntartózkodás sem volt elég
ahhoz, hogy ne vágyódjon haza a nagyi.
- Eddig miért nem jöttek? Hiszen Dorka néni, a lányuk Pesten él.
- Ha jól mértem fel a helyzetet, komoly ellentét van köztük.
Dorka néni tragédiaként élte meg az ikertestvére halálát. Még
most is elsírja magát, ha róla van szó. Azt mesélte apunak,
minden alkalommal elájult anyu sírjánál, amiért a nagyi
gorombán leszidta. Szerinte egy anya fájdalmánál nem létezik
elviselhetetlenebb szenvedés, és unja már a műhisztiket, amiket
Dorka néni rendez. Ez volt az egyik ok, amiért hazajött, a
másik anyu hiánya. Képtelen volt beletörődni a halálába ott,
ahol minden rá emlékeztette - léptek be az előszobába.
- Keresztapa merre van? - nézett körül Levente.
- Kint van valamelyik közeli erdőben. Elnézést kért, valami
gyökereket csak ilyenkor lehet begyűjteni. Nem is bánom, így
fesztelenebbül beszélgethetünk. A lakás beosztása, mint
láttátok, nagyjából megegyezik Eszter néniével. Ezt a jól
felszerelt fotólabort nem mutattam még a múltkor, az elődeink
hagyták ránk - nyitotta ki a helyiség ajtaját.
- Ne vedd kritikának,de én nem dugnám el oldalra ezt a szép
ülőgarnitúrát - nézett be Levente a nappaliba - már a múltkor
akartam mondani, hogy az ajtóval szemben sokkal jobban
mutatna... klasszul feldobná a szalon hangulatát.
Ádám hosszan nézte, majd helyeslően bólogatott.
- Igazad van... Sőt, a bárszekrény is több fényt kapna, ha
szemben lenne az erkélyajtóval. Amint látom, a hétvégi
programunk biztosítva van. Menjünk fel, az az én igazi
otthonom.
Tünde csodálkozva nézte a bokrokkal körbeültetett erkélyt:
- Nem is láttam múltkor a sötétben... Az egész házra rányomja
bélyegét a biológus véna.
- Valóban. Bár ez az én ötletem volt. Úgy tűnik, a génjeimben
benne van a hajlam. Nézzétek a gyönyörű kilátást! - húzta félre
a sűrű bokrok ágait.
- Ha balra néztek, teljes pompájában látható a házatok.
- Hogy kiemelkedik a környezetből a csonkagúla építésű épület.
A kellemetlen szélben megborzongtak. Bementek Ádám kedvenc
tartózkodási helyére, a dolgozószobába, ami a kertre nézett.
- Foglaljatok helyet! Nagyon szeretek itt lenni. A gyönyörű
kilátás sokszor vonja el a figyelmemet a legkomolyabb
tevékenységemtől is - követte Levente tekintetét.
Majd odalépett a mennyezetig érő beépített szekrényhez,
kinyitotta a szélső ajtót, ahol Tündéék nem kis meglepetésére
kicsi hűtőszekrény rejtőzködött.
- Ez aztán a komfort! - ment Tünde egészen közelről megnézni.
- Apa bánatára egy kis konyhát rendeztem be magamnak, hogy egy
kávéért, teáért ne kelljen lemennem.
- Mi a gondja ezzel keresztapának? - lépett Tünde mellé Levente.
- Azt kifogásolja, hogy elszeparálom magamat, és olyan
magányos lent, mintha egyedül élne. Elgondolkodtam, és
megállapítottam, jó elméleteket tudok gyártani az életformám
védelmére. De valójában a berlini évek önzővé, a fogdában
töltött hónapok magányossá tettek, és jól elvagyok én magammal.
Próbálok megoldást keresni, de még nem sikerült megtalálnom
azt az egyensúlyt, ami apának is, nekem is megfelelne.
- Hol van a számítógéped? - nézett körül Levente, mikor
megpillantotta a szekrényben a tartozékokat.
- Dini bácsi gondjaira bíztam. Amíg sikerül beszerezniük
saját berendezést, kölcsönbe adtam, hadd menjenek rá addig is
az információk. Gyurit sikerült megfertőznöm, beavattam
a számítástechnika rejtelmeibe. Nálam csak cserealkatrészek
vannak.
- Neked emiatt már nem is kell Berlinbe menned?
- Hála Dini bácsinak, szerencsémre nem. Az életem fekete
foltjaként tárolom a kint töltött éveket.
- Mesélj, mi minden történt veled Párizsban! - próbálta az egyre
borúsabb tekintetű unokabátyja gondolatait más irányba
terelni Levente.
- Megható volt, hogy a kint élő rokonság teljes létszámban kijött
elénk a repülőtérre. Már az első napon engem a nagyikám, apát
Dorka néni vette pártfogásába.
Túlzsúfoltak voltak a napjaink, de a temető nem maradhatott ki
egyszer sem. Rengeteget kellett mesélnem a berlini éveimről,
az itthoniakról. Sokat sírt. Nagy lelkiismeretfurdalása van a
sorsom alakulása miatt. Magát hibáztatja mindenért. Ezerszer
mondta el, ha nem fordul apu ellen, ott élhetnénk velük.
Mivel apukád sorsa érdekelte a legjobban, sokat meséltem, főleg
rólad. Szeretne megismerni, amire remélem, karácsonykor sor
kerülhet. Akkor jönnek hozzánk látogatóba. Lehet, hogy
addig eldöntik azt is, hazatelepülnek-e.
- Apu miért érdekelte őt jobban, mint mások?
- Máig izgatja a fantáziáját, miért nem lehetett kicsalni,
mikor mindent elkövettek érte. Keresztapa ugyan adott rá
magyarázatot, de hiteltelennek tartották. A nagyi mutatott
egy lehangoló levelet, amiben keresztapu leírta, mennyire
megtörte nagyapát apu döntése. A levelet apunak természetesen
nem mutatták meg, mert tisztában voltak vele, ha tudja,
egy percet nem marad Párizsban... összepakol és anyuval együtt
hazajön.
Felállt, az íróasztaláról átemelte a kikészített fényképalbumot.
- Nézzétek, ő az édesanyám! - nyitotta ki a közepén - Ha rám
törnek a nyomasztó gondolataim, mindig neki panaszkodom. A
derűs, szeretetet sugárzó tekintete meg tud nyugtatni.
Ilyenkor úgy érzem, csak testben nincs mellettem, lélekben
jól megértem vele magam. Ugye milyen gyönyörű hölgy volt?
Tündéék némán nézték.
- Talán szégyellnem kéne, de sokszor könnybe lábad a szemem, ha őt
nézem. Eszembe jut a sok szép élmény, amit meséltek róla.
Apával elmentünk a lakásba, ahol három évig éltek együtt.
Egy aranyos, fiatal házaspár fogadott minket. Miután
megtudták, mi járatban vagyunk, körbejárhattuk a lakást.
Amikor apu meglátta a nappalit, könnyáztatta szemmel ölelt át,
és szomorú hangon mondta: "Itt centiről-centire minden úgy van,
ahogy anyukáddal elrendeztük. Az előtted álló fotelben halt
meg, az ölemben tartva titeket." Ettől nekem is könny szökött a
szemembe. A házaspár részvéttel erősítette meg apu szavait. A
férfi elmesélte, hogy a lakás a felesége nagyszüleié volt,
amit a szülei, majd az ő tragikus autóbalesetük után ők
örököltek. Blanche, a felesége csak úgy tudott némileg
belenyugodni a tragédiába, ha ez a szoba, ahol a szülei a
legtöbbet tartózkodtak, úgy marad, ahogy hagyták.
- Nem szerettem volna a helyedben lenni - sóhajtott fel Levente.
Tünde nagyot nyelt, kinyitotta az albumot az első oldalon:
- Gyönyörű baba volt az édesanyád - mondta, de a gondolatait nem
tudta elterelni a hallottakról.
Egyre komolyabban lapozgatott. A sorozat Szívszorongató
felvételekkel záródott. Az egyik képen Ádám anyukája fájdalomtól
elgyötört arccal feküdt, míg a másikon a fotelben ült, és
szavakkal kifejezhetetlen boldogságot sugárzó szeretettel nézte
a karjában tartott csecsemő Ádámot.
- Szentég! Ha nem tudnám, hogy te vagy, akkor is minden
kétséget kizárva ismernélek fel! - mondta a könnyeit nyelve
Tünde.
Levente átfogta a vállát, részvéttel mondta:
- Szívfájdító felvételek. Nem is jó belegondolni, milyen
boldog életed lehetett volna mellette - nézett Ádámra. A
nagyikádék mióta élnek kinn?
- A papa a Sorbonne-on tanult, ott ismerte meg a nagyikámat. Az ő
szülei az első világháború előtt hagyták el az országot.
Beszélnem kell az édesanyám ikertestvéréről, Dorka néniről, és
apáról. Dorka néni - apa állítása szerint - anya hasonmása. Ami a
legborzasztóbb apunak, még a hanghordozása, franciás akcentusa is
tökéletesen megegyezik vele. Mesélte, hogy nem egyszer
szólította őt Marinkának. Az anyukám neve Mariann. Meglátásom
szerint elég közel kerültek egymáshoz. Mióta hazajöttünk,
gyakran beszélgetnek telefonon. Apa hangulata teljesen
megváltozott. Utazás előtt tele volt tervekkel, mostanában
félrevonul, sóhajtozik. Ha kérdezem, mi bántja ennyire, csak
legyint, és annyit mond, hagyjuk Ádikám. Nem értem... Ha Dorka
nénihez vonzódik, miért nem válik el Zsuzsátó, és pártol
mellé?
- Talán érzelmileg még Zsuzsához kötődik - mondta Tünde
elgondolkodva.
- Nem hiszem. Ahányszor szóba kerül Zsuzsa, dührohamot kap, és
érezni a hangjából az ellenszenvet.
Elhallgatott, pár másodpercig némán nézte Leventét, majd
folytatta:
- Van egy kellemetlen téma, amiről beszélnünk kell...
Találkoztam egy régi berlini kollégámmal, aki eleinte ugyan
bizalmatlanul fogadta a közeledésem, de pár beszélgetés után
sikerült megnyugtatnom, nincs velem kapcsolatban félnivalója.
Örülök neki, mert mindig kedveltem őt. Na szóval, a
segítségemet kérte. Nála talált menedéket Soós Rajmond.
Sajnálja a srácot, mert képtelen külföldön megszokni.
Teljes depresszióba esett emiatt. Azt mondja Vili, testileg,
lelkileg leépült. Haza akar jönni, fel akarja adni magát a
rendőrségen, mert azt mondja, inkább itthon ül börtönben, mint
kint él hazátlanul. Magánakcióba nem mer kezdeni, mert nem
akar a berliniek hálóján fennakadni. Vili engem kért meg, hogy
legyek a segítségére. Mit gondolsz, Dini bácsi hazahozná őt?
- Szerintem igen. A hétvégén itt lesz, beszélhetsz vele.
- A másik téma pedig Nadina... Párizsban nagyon közel kerültünk
egymáshoz Rolival. Ő is, akárcsak a nagyi, kifaggatott
töviről-hegyire az életemről. Tőle tudom, hogy nem jutnak
előbbre Nadina felkutatásában, addig pedig nem zárhatják le a
berlini ügyet. Ha színre léphetnék, száz százalék, hogy
előkeríthetném, de Dini bácsi ettől mereven elzárkózik.
- ÉN is azt mondom, ezt jobb, ha elfelejted.
- Öcsikém, szeretném, ha megértenél. Velem tennél jót, ha
segítenél meggyőzni őt. Addig nem nyugodhatok meg, nem
kezdhetek új fejezetet az életemben, amíg a sorsotok nem
rendeződik. Szépen kérlek, vedd a kérésem nagyon komolyan.
- Még rendbe sem jöttél lelkileg, máris újabb traumának akarod
kitenni magad? Ádi, az idegrendszerünk bíróképessége véges!
Ha módodban állna is, tiltakoznék ellene!
- Ha azt akarod, hogy legyen számomra újra kezdés, segítesz.
- Ne zsarolj! Különben sem én döntök.
- De igen! Ha mellém állsz, Dini bácsit meg tudom győzni.
Gondold végig, ha az egyetem után nem bolondulok meg, élhetnénk
nyugodt körülmények között.
Levente elgondolkodva nézett pár percig, majd megszólalt:
- Ha a kicsikart egyetértésemmel helyreáll benned a lelki béke,
meghajlok a kierőszakolt óhajod előtt.
- Köszönöm! Annak ez a feltétele. Végre meséljetek ti is!
- Útközben mesélünk, de mennünk kell. A hétvégén teltház lesz
nálunk. Lehet, hogy máris vendégek várnak ránk otthon - állt
fel Levente.
- Veletek megyek, csak írok apának pár sort.
