[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 200
Tag: 2
Rejtve: 0
Összesen: 202

Jelen:
Tagi infók PiaNista Küldhetsz neki privát üzenetet PiaNista PiaNista
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Élet a kastélyban 08

NYOLCADIK FEJEZET:

SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA

1.

Kinga szorongva ült Tünde mögött. Nagyot dobbant a szíve,
amikor Levente bekanyarodott az iskola elé. Kiszálltak az
autóból, Tünde megfogta a remegő kislány kezét. Az aulában váltak
el Leventétől, aki bátorítóan megsimogatta Kinga arcát, lehajolt
hozzá, és egészen halkan mondta:
- Bátorság, kis hősöm! Csatára fel! Szeretnék nagyon büszke
lenni rád!
- Azt szeretnéd, hogy én legyek a győztes? - kérdezte kissé
kihúzva magát.
- Naná! Gabcsival együtt nagyon drukkolok neked.
Felegyenesedett, elköszönt, és indult a tanáriba. Tünde az
osztályajtó előtt leguggolt a reszkető kislányhoz, magához
ölelte:
- Törpikém, ugye nagyon bátor leszel? - puszilta meg.
- Bocsánat, bocsánat... Szeretném, hogy Gabcsi meg Levente
büszke lehessen rám, csak az jutott eszembe, még mindenki
olyan idegen lesz.
Tünde nyugodt hangon beszélt hozzá:
- Meglátod, kicsim nagyon hamar itt is sok barátod lesz, akik
szeretnek téged, és te is annyira szereted majd őket, mint a
pestieket.
- Nem tudom, lesz-e olyan aranyos barátom, mint Zsolti volt...
Mert tudod, ő nagyon aranyos volt velem mindig. De még azt
sem tudom, ki mellett fogok ülni...
- Azt azonnal meg fogod tudni, amint bementünk. Abban pedig
erősen kell hinned, hogy itt is lesz olyan kis barátod, mint
amilyen Zsolti volt, és teljesülni fog!
- Úgy, mint a három kívánság a tévében?
- Pontosan úgy. Be kéne mennünk, kicsi Törpikém, mert engem is
várnak a gyerekek. Elég bátorságot gyűjtöttél már?
- Megvárod, amíg megtalálom a helyemet?
- Természetesen, kicsikém.
- Akkor bemehetünk, csak ne engedd el a kezemet, jóóóó?
- Amíg veled leszek, fogom, és sok bátorságot adok neked. Hadd
lássam, be mersz kopogni?
Kinga reszkető kézzel kopogott. Tünde lenyomta a kilincset,
beléptek az osztályba. A gyerekek feléjük fordultak, izgatottan
sutyorogtak. A tanítónő eléjük ment, megsimogatta Kinga haját,
kedvesen mosolygott rá:
- Szia, Kingikém! Nagyon vártunk már. Örülünk, hogy hozzánk fogsz
tartozni. A gyerekek nagyon kíváncsiak rád. Pálfi Zsófika
választott padtársának - nézett a középső oszlop második
padban ülő kislányra, aki kedvesen mosolygott rá.
Kinga félszegen viszonozva a kislány kedvességét, kis ideig
nézte, majd megszorította Tünde kezét, rámosolygott:
- Már sok bátorságot adtál, nem félek. Odamegyek Zsófikához,
nehogy sírjanak a gyerekek, amiért nem mész hozzájuk - súgta.
- Nagyon büszke vagyok rád! Legyél nagyon ügyes, a szünetben
jövök hozzád - súgta vissza.
Megpuszilta. Felegyenesedve elengedte a kezét. Kinga mosolyogva
indult a helyére, félúton visszanézett:
- Nagyon foglak várni! - intett a kis kezével.
Még Tündén volt a tekintete, mikor leült a helyére. Amíg a két
tanítónő pár mondatot váltott, szóba elegyedett Zsófival.
- Marosi Kinga vagyok, Budapestről jöttem ide lakni. Tündike néni
is abban a nagy házban lakik, ahol én a bátyámmal, meg
Melcsikével.
- Engem a nagymamám nevel, mert az anyukám meghalt, az apukám meg
elvált tőlünk. Azt már nem is tudom, hol lakik, olyan messze.
- Budapest is nagyon messze van. Gabcsi sötét reggeltől
délelőttig hozott ide autóval. A barátnőm, Zsuzsi Pesten
maradt. Meg ott maradt Zsolti is, pedig őt nagyon szeretem.
Csak akkor fogom meglátogatni, ha ő is akarja. Ezt Gabcsi
mondta így. Ő már nagyon nagy, egyetemista. Nagyon szeret
engem, én is őt, azért csinálok mindent úgy, ahogy ő szeretné.
Anyukám nem szeret, apukám nagyon beteg, mindig kórházban kell
lennie, azért hozott engem ide Gabcsi. Még félek, de nem
akarok sírni, mert akkor Gabcsika nagyon szomorú lenne, azt
meg nem szeretném. De nem kell sírnom azért sem, mert a nagy
házban mindenki szeret engem. Csitt! Nézd, a tanítónéni idenéz.
Nem beszélek, mert akkor nem tudom, mit kell csinálni.
Gyorsan kihúzta magát, a két kezét hátra tette, és tekintetét
rászegezte. Erika odament hozzá, megsimogatta a selymesen
lágy, csillogó haját. Mosolyogva kérdezte:
- Te mindig így szoktál ülni?
- Nem, mert így nem tudnék írni, olvasni, meg számolni sem. Csak
akkor, ha Berni néni magyaráz. Akkor muszáj, mert feketét
ad. Meg akkor is azt ad, ha beszélgetek a szomszédommal.
Bocsánat, Erika néni, most muszáj volt, mert még nem is
ismertem Zsófikát.
Erika alig tudta visszafojtani a nevetést. Köhintve szólalt meg:
- Ha ilyen jó kislány vagy, nagyon jóban leszünk egymással.
- Igen, jó leszek. Nem szeretem, ha a tanítónéni haragszik rám. A
feketét sem szeretem. Azt nem szabad kapnom, mert akkor nem
tud meggyógyulni az apukám. Meg azt sem szeretném, ha
Tündikéék meg Gabcsi rosszat gondolna rólam.
Hirtelen Zsófi füzetére nézett, majd ijedten a tanítónőre:
- Bocsánat, nekem nem ilyen házi feladatom van. Én még csak azt
tudtam megcsinálni, amit Berni néni adott fel - magyarázta
zavartan.
- Megmutatod a füzeteidet?
Kinga gyorsan elővette őket, mindegyiket kinyitotta a házi
feladatnál. Erika érdeklődve nézegette, bólogatott. Az írást és
matematikát lapozta végig, majd megszólalt:
- Példát vehetnétek Kingáról, csodálatosan szépek a füzetei.
Gyönyörűen ír, egyetlen foltot, vagy szamárfület nem látok
bennük. Jól van, angyalka, figyelj szépen. Ti a pesti
iskolában már előbbre tartotok, mint mi. Holnapra hozok neked
külön feladatokat, hogy ne kelljen unatkoznod.
- Köszönöm szépen. Pesten Berni néni is szokott külön feladatokat
adni. Mindig ötöst kapok rájuk.
Erika még egyszer megsimogatta a haját, felegyenesedett, és
sétált a gyerekek között.

- Igazad volt, valóban jót tett a fizikai munka. Egész héten
ragyogó kedvem volt. Nem gondoltam, hogy Mónika ilyen gyorsan
múlttá tud válni bennem. Mindig kellemes élményként fogok
rá gondolni, de fájni már egyáltalán nem fáj - mondta Ádám
Leventét nézve.
- Jó buli volt. Nem is gondoltam, hogy keresztapunak ilyen jó
humora van. Még a szekrények is könnyebbek voltak a vidám
hangulattól.
- Kár, hogy ritkán csillantatja meg. Neki is jót tett a
cipekedés. Hogy tetszik az új lakrészetek?
- Tetszik, azzal nincs gondunk, de a reggeleket meg kell még
szoknunk. Úgy érezzük magunkat, amikor lejövünk az emeletről,
mintha elvarázsolt kastélyban élnénk. Már egészen hiányzik
Eszter néni hajnali motoszkálása - nézett Levente mosolyogva
Tündére. Mindig reggelizés közben beszéltük meg a napi
teendőket, vacsoránál az eseményeket. Ezentúl külön időt kell
majd kerítenünk rá. Hiányzik a Lidi patak, a gyönyörű dombok,
igaz, cserében kaptunk csodálatos, hófehér sziklákat, amik
szűkítik ugyan a látóterünket, de majd hozzászokunk. Az
viszont tény, sokkal kényelmesebben leszünk akkor is, ha Judit
anyuék hosszabb időre jönnek. Ákos apu szereti a kényelmet.
Nézzétek, szikrázó napsütés van... Kár a lakásban tespedni,
sétáljunk egy jót az elvesztett domboldalon.
Öltözködtek. Megszólalt a csengő. Meglepetten néztek egymásra.
Levente ment kaput nyitni.
- Szia, Beácska! - köszönt a lánynak meglepetten.
- Szia, de meglepődtél, rosszkor érkeztem?
- Nem, hogy érkeztél volna rosszkor? Csupán nem szoktattál még
hozzá minket efféle meglepetéshez. De őszintén örülök neked -
szabadkozott mosolyogva - Épp sétálni indultunk, remélem,
velünk tartasz?
- Ha nem zavarok, örömmel. Csodálatos idő van, ki kell használni
minden percét.
Tünde meglepetten nézte a lakásba lépő barátnőjét.
- Szia, Bea! Úristen, de örülök neked! Csakhogy idemerészkedtél!
Beáta megpuszilta Tündét. Abban a pillanatban vette észre a
háttérbe húzódó Ádámot. Meglepetten mérte végig, elkomolyodott,
zavartan hátrált.
- Nem mondtad, hogy vendégetek van - nézett Leventére.
- Ilyet nem mondhattam. Ádám az unokabátyám, ő nem vendég nálunk.
Engedd meg, hogy bemutassalak benneteket egymásnak - Ádi,
ő Tündike barátnője.
Ádám a lányhoz lépett, meghajolt, kezet csókolt neki:
- Borbíró Ádám - mondta a nevét a lány szemébe nézve.
- Réti Beáta - viszonozta a bemutatkozást halkan, de érthetően.
- Mielőtt elindulunk, lefőzök egy kávét, addig tegyük le a
kabátokat, foglaljatok helyet! - mondta Tünde, és indult a
konyhába.
Beáta bocsánatkérőn nézett Leventére, Ádámra:
- Veled megyek! - mondta utána sietve.
Tünde visszapillantva mosolygott rá.
- Ki ez a szégyenlős hölgy? - kérdezte Ádám, mikor kettesben
maradtak Leventével.
- A főnökünk, az iskolaigazgató lánya. Nem értem a viselkedését,
nem ilyennek ismertük meg. Nagy társasághoz szokott, sok srác
barátja van.
- Különleges jelenség. Nem mondhatnám, hogy kivételes szépség, de
azonnal magára vonja a figyelmet.
- Valóban? Nekem eddig fel sem tűnt.
- Pedig elhiheted, ha még az én tekintetemet is mágnesként
vonzza magához.
- Netán nem a "szerelem első látásra" tényével állunk szemben? -
kérdezte Levente elmosolyodva.
- Ilyesmiben nem hiszek.
Hallották, hogy Tündéék közelednek, gyorsan témát váltottak.
- Parancsolj, a kávéd. Nem tettem bele cukrot, itt van külön a
tejszínnel, a tejjel - tette Tünde Ádám elé a gőzölgő feketét.
- Köszönöm, nagyon elkényeztetsz - mosolygott kedvesen Ádám.
Figyelmét akarata ellenére fordította ismét a lányra. Beáta,
leküzdve zavarát, kevergette kávéját, és kortyonként iszogatta.
Miután mindenki végzett, Ádám szólalt meg:
- Úgy látom, a kishölgy nem tud feloldódni a jelenlétemben,
zavarogni nem szeretnék, majd jövök holnap - állt fel.
- Nem örülök az ötletednek. Remélem, nem kivételes eset, hogy Bea
átjött hozzánk, mindig nem menekülhettek egymás elől - mondta
Tünde, hol Ádámra, hol Beára nézve.
- Bocsáss meg, igazad van - mondta kedvesen Bea, majd Ádámra
nézett: - Miattam igazán nem kell elmennie.
- Ha nem okoz kényelmetlenséget a jelenlétem, maradok - mondta
mosolyogva Ádám, folyamatosan Beán tartva a tekintetét.
- Kiviszem a csészéket elmosni, és indulhatunk - mondta Tünde
felállva.
Levente rámosolygott, megelőzve Tündét, kezébe vette a tálcát:
- Most én megyek veled - nevette el magát.
Maga elé engedve Tündét, kimentek a konyhába.

- Megkérdezhetem, a személyem van ilyen rossz hatással a
kisasszonyra, vagy a félszeg viselkedése tőlem független? -
kérdezte Ádám.
- Bocsássa meg a buta viselkedésemet! Nem független öntől, de
nem a jelenléte hozott zavarba. Már nincs semmi gondom! Kicsit
váratlanul érintett, hogy épp Tündiéknél találkoztunk ismét,
ennyi az egész.
Nézte pár másodpercig Ádám értetlenkedő arcát, majd
elmosolyodott:
- Látom, kissé rejtélyes vagyok önnek, magyarázatra szorul a
megjegyzésem. Pár hete találkoztunk először. Én kirándulni
voltam a barátaimmal. Lepihentünk egy közeli tisztáson, ön
különleges növényeket gyűjtött az erdő szélén.
- Csak nem önt láttam 6-7 srác társaságában? - kérdezett közbe
meglepetten Ádám.
- De igen, engem.
- Bocsásson meg...! Mióta belépett ide, töröm a fejem, honnan
ismerős az arca? Hol találkozhattam önnel? De hiába kutattam az
emlékezetemben, nem tudtam visszaidézni... Azon a tisztáson
egy finom eleganciájú, sportosan öltözött, vagány lányt láttam,
itt pedig egy csaknem félszeg, előkelő, úrihölgy ül velem
szemben... Szégyellem, de nem ismertem önre, pedig
számtalanszor idéztem már vissza magamban annak a délutánnak
az emlékét. Bevallom, az első pillanatokban nem voltam túl jó
véleménnyel önről. Egy átlag mai lányt láttam személyében aki
csak hat-hét srác társaságában érzi jól magát. Akárcsak most,
akkor is akaratomon kívül figyeltem önt, és egy csapásra
változott meg a véleményem, amikor lepihent az önt rajongó
tekintettel figyelő, tisztes távolságra elhelyezkedő srácok
gyűrűjében... Mint egy hercegnő - mosolyodott el - Csodálattal
néztem a tekintélyt parancsoló mozdulatát, amivel jelt adott az
indulásra.
Beáta mosolygott, de nem szakította félbe Ádámot. Ő folytatta:
- Biztosan nem hisz nekem, de amint eltűnt a szemem elől, bántam
meg, hogy nem mentem oda önhöz, amikor kitüntetett a kedves
figyelmével. Sejtelme sem lehet róla, hányszor irigykedtem
már azóta az önre istennőként tekintő barátaira, akik
mindig a közelében lehetnek. A monológommal talán sikerül
elhitetnem, rendkívüli szerencsémnek tartom a viszontlátást.
- Érdekes... Még soha nem hallottam, hogy tekintélyt parancsoló
lenne a viselkedésem... De az tény, elég egyetlen pillantásom,
kézmozdulatom ahhoz, amit el akarok érni. Ha nem csal az
önismeretem, a félszegség nem jellemző rám, de kétségtelen,
hogy a jelenlegi viselkedésem betudható ennek.
- Tündikének egy mondása jár a fejemben: véletlenek pedig
nincsenek... Ebből arra kell következtetnem, a sorsnak
különleges szándéka lehet velünk, ha kétszer is egymáshoz
sodort minket. Eddig a percig nem tulajdonítottam jelentőséget
az efajta frázisoknak, most kezd meggyőző erővel hatni rám.
- Hihetetlen furcsaságokat produkál az élet... Véletlenek pedig
nincsenek - ismételte meg Beáta különleges hangsúllyal Ádám
szavait.
Tünde és Levente jelent meg az ajtóban.
- Indulhatunk, ha gondoljátok - mondta Levente, amikor mindketten
rájuk néztek.


2.

Ádám könnyen oldódott a lány simogatóan bársonyos hangját
hallgatva. Igyekezett természetesen viselkedni, nem akart
hibázni. Bea megnyerő modora mágnesként vonzotta.
- Nagyon szeretem a természetet, soha nem tudnám megunni. Minden
évszakban más és más - mondta, és a hallgatag Ádámra nézett.
Mivel csak némán nézte őt, pár percig csendben sétáltak
egymás mellett. Végül Ádám szólalt meg:
- Mesélne kicsit magáról? Szeretnék többet tudni önről.
- Szívesen, mire kíváncsi pontosan?
- Ha azt mondom, mindenre, ami önnel kapcsolatos, még messze
járok az igazságtól. Mivel tölti a szabadidejét? Mi a kedvenc
elfoglaltsága? Mivel foglalkozik?
Bea elmosolyodva Ádámra nézett, és beszélni kezdett:
- Kedves az érdeklődése irányomban... Az utolsó kérdésével
kezdeném: felső tagozatban tanítok földrajzot, biológiát.
- Gyerekkora óta természetrajongó? - kérdezett közbe Ádám.
- Erre nem tudnék egyértelmű választ adni... Talán úgy igaz,
belenőttem a természet szeretetébe. Apukám ugyanis rajongva
járja az erdőket, hegyeket. Én pedig, apás lévén, mindig
kiharcoltam magamnak, hogy magával vigyen - mondta halkan
kuncogva - úgy ismerem a környéket, a Bükk-hegység növény- és
állatvilágát, mint a tenyeremet. Ugyanígy lett belőlem
pedagógus is... Bár apai ágról véremben van a pedagógus véna.
Már egészen kicsi koromban játék helyett apu ölébe
kéredzkedtem, és dolgozatjavításkor én adtam kezébe a piros
és kék tollat. Később, ahogy értelmesedtem, követeltem ki
magamnak egyre komolyabb feladatokat. Apunak köszönhetően a
játék sem maradt ki az életemből. Mivel csak vele voltam
hajlandó játszani, rengeteget labdázott, társasjátékozott
velem. Ehhez a játékokat saját kezűleg készítette el. A
szabályokon keresztül tanultam meg koncentráltan figyelni,
alkalmazkodni, jókedvűen veszíteni. Séta közben rengeteget
mesélt, magyarázott.
- Nem is járt óvodába?
- De igen. Jól is éreztem magam, mert tele voltam játékötlettel,
emiatt a gyerekek kedveltek, és lehettem mindig a
középpontban. Ugyanígy volt később az iskolában is. De
játszótérre soha nem vágyódtam. Apuval azért jöttem mindig jól
ki, mert soha semmit nem akart rám erőszakolni. Mire iskolába
mentem, írtam, olvastam, a bátyámnak köszönhetően fújtam a
szorzótáblát. Amíg ő bebiflázta, én is megtanultam. A suliban
barátnőm nem volt, mert anyu délután nem engedett el senkihez.
Talán emiatt lettem makrancos. Egyedül apura hallgattam.
- Gondolom, a természet szeretetéből adódóan lett
biológia-földrajztanár?
- Nem mondhatnám... Sokkal inkább dacból. Humán beállítottságú
lévén történelem-magyar irodalom szakra akartam menni, de
apu meggyőzött, hogy a humán szakok telítettek, oda maximális
pontszámmal is nehéz elsőre bejutni az egyetemre, sokkal
nehezebben fogok tudni elhelyezkedni, mint ha reál tárgyat
választok. Erre dühömben a kémiát és biológiát akartam
bejelölni, amiket soha nem kedveltem. Apu ismét közbelépett,
és azt mondta, ha nem akarok megkeseredett pedagógus lenni,
akit a gyerekek utálnak, háta mögött gúnyolnak, legalább az
egyik tantárgy legyen olyan, amit kedvvel tudok tanítani majd.
Halgattam rá. Mivel a biológiát nem szerettem, nem egyetemre,
hanem a tanárképzőbe jelentkeztem.
Ádám mosolyogva nézte:
- Mindenben ennyire a végletek embere?
- Nem hiszem... Általában nem indulatból döntök. Bátran
elmondhatom, mióta tanítok, megkedveltem a biológiát is.
Meggyőződésem, sokkal színesebb, érdekesebb órákat lehet
tartani a természettudományi tárgyakból, mint a humánokból.
Izgalmasak a kísérletek, természeti jelenségek megfigyelése.
Állítom azt is, a tantárgyak megkedveltetése nagyrészt a
pedagóguson múlik. Büszke vagyok rá, hogy az óráimon nincs
unatkozó gyerek. Ez pedig engem inspirál kreativitásra. Az
érdeklődésüknek köszönhetően kezdtem el maketteket, helyi
térképeket készíteni. Azzal teszem érdekeltté őket a tananyag
elsajátításában, hogy részfeladatokba vonom be őket, amit nagy
izgalommal készítenek el.
- Amilyen lelkesen mesél, efelől kételyem sincs. Miskolc
térképét is elkészítette már?
- Mielőtt válaszolnék, újabb vallomással tartozom. Irtózom a
nagyvárostól. Engem agyonnyom, elsorvaszt a hatalmas
forgalom, a dübörgés, a szmog. Amikor iskolába kezdtem járni,
a szüleim a belvárosba költöztek. Én csakhamar kezelhetetlenné
váltam, nem ettem, rosszul aludtam. Minden este kivertem a
hisztit, hogy vigyenek vissza a Felső-hámori nagyihoz, mert
nekem csak ott jó lenni. Apukám alkut kötött velem, ha jó
leszek, az iskolában figyelek, visszaköltözünk. Itt egy
csapásra szűntek meg velem a gondok. Visszatérve a kérdésére,
a válaszom: nem. Képtelen lennék hetekig a várost járni. Amíg
ugyanis nem áll pontosan össze a kép a fejemben az utcák,
terek elhelyezkedéséről, tájolásáról, arányairól, addig
képtelen vagyok körző alá terelni a város térképvázlatát.
Nem tehetek róla, engem ezek a dombok, hegyek éltetnek.
Ennyit mesélhetek magamról hamarjában.
- A nagyvárossal kapcsolatban pontosan értem, miről beszél,
Beácska... Bár ha belegondolok, elég érthetetlen még számomra
is, mert pár hónappal ezelőtt el sem tudtam volna képzelni az
életemet vidéken. Apukám az egyetem elvégzése után négy évig
élt Párizsban. Itt ismerte meg az édesanyámat, itt láttam meg
én is a napvilágot. Két hónapos voltam, amikor visszajött
Budapestre a szüleihez. Ez egy hosszú történet, egyszer
elmesélem, ha érdekli Beácskát.
- Természetesen érdekel - jegyezte meg közben Bea.
- Pesten nőttem fel, az utóbbi három évet pedig külföldön, a
legkülönbözőbb világvárosokban töltöttem.
- Szabad megkérdeznem, mivel foglalkozik?
- Közgazdász voltam, ezen belül üzletkötő, jelenleg épp váltás
előtt állok.
Elhallgatott, valahova a távolba nézett.
- Nem szerette a foglalkozását?
- De igen, éppúgy hivatásomnak éreztem, mint ön a tanítást.
Kényszerből fordítottam hátat a múltamnak.
- Ez végleges döntés?
- Igen... végleges... Megcsömörlöttem az életformától - mondta
lehangoltan elgondolkodva.
Elhallgattak, némán sétáltak egymás mellett. Ádám nagyot nyelve
Beátára nézett:
- Nincs szándékomban titkolózni, de a bonyolult életem
történetéhez valóban sok időre lesz szükség, hogy értelmezhetően
beavathassam Beácskát, de meg fogom tenni. Most egy kérdés
motoszkál a fejemben... Ha kényelmetlen, tekintse költői
kérdésnek. Az édesanyjával realizálódott a kapcsolata?
Beáta részletesen elmesélte Ádámnak is a barátaival, édesanyjával
kapcsolatos problémáit, majd azzal fejezte be:
- Gyógyír a lelkemnek, az idegeimnek ez a lábat próbáló
meredekség, az éles hegyi levegő, a tartalmas beszélgetés.
- Örülök, ha hozzájárulhattam a jókedvéhez, javuló közérzetéhez.
Az édesanyja viszonyulása elgondolkodtató, szomorú.
- Nézzétek, milyen gyönyörű a szikrázó napsütésben a környék! -
állt meg Tünde a havas tájban gyönyörködve.
A tisztást körülvevő fák koronáin koszorúként telepedett meg a
napsütésben vakítóan csillogó vastag, puha hótakaró. Tünde
kipirult arccal indult meg a vattaszerű hóban. Levente óvatosan
elővette a fényképezőgépét, és csinált pár felvételt. Beáta
bocsánatkérőn Ádámra mosolygott:
- Nem haragszik, ha most egy kicsit abbahagyjuk a beszélgetést?
- Hogy haragudnék? - simította meg a lány karját, aki
felvillanyozva ment Tünde után.
- Gyertek, csináljunk hóembert! - kiáltott Bea már vidáman.
Felszabadult gyerekességgel nagyokat nevetve görgették a
hótömböket, amiket Levente és Ádám rakott egymásra. Bea széles
jókedvében hógolyókkal bombázta a növekedő hóembert, aminek a
fejét, arcát, homlokát és állát Leventének kellett megformálnia.
Tünde zsebeiből előkerült két gomb lett a szeme, Bea piros
papírt varázsolt elő, ebből csinált boszorkányos ügyességgel és
gyorsasággal orrot, szép ívű ajkat. Végül ott állt előttük a
hetyke büszkeséggel előre néző hókirály.

Ádám gyönyörködve nézte a mellette sétáló, mosolygó lányt,
akinek szemeiben nyoma sem volt az iménti szomorúságnak.
Hirtelen szabadult fel benne a leküzdhetetlen szerelem, ami
egyre erősebben vonzotta Beához, az imádnivaló lányhoz, aki
egy szempillantás alatt válik komoly felnőttből rakoncátlan
gyerekké... Hogy ezzel boldogságot lopjon szívébe, a sérült
lelkébe. Szerette volna magához ölelni, forrón megcsókolni.
- Imádom a telet. Osztályfőnöki óráimon sokszor hozom ki a
gyerekeket. Négyfős csoportokra osztom őket, és
csapatversenyt indítok szobrászatból. Kicsi hótörpéket
készítenek, amit nagyon élveznek.
- Jó ilyen felszabadultnak látnom... Még belőlem is képes
kiűzni a nyomasztó gondolataimat. Kár, hogy a napsütés
megsemmisíti őfelségét, és holnapra nem marad belőle más,
mint a sárba hullt gombok, orrocska, gyönyörű ajak -
pillantott vissza a tisztásra.
- Nem hiszem. Lemenőben van a nap, a kemény éjszakai fagy
tartósítani fogja Hó úr életét - mosolyodott el Bea.
- Aranyos, ahogy vigasztal. A beszélgetésünk elején említette
a bátyját... Vele milyen a kapcsolata?
- Nem jó - mondta elkomolyodva Bea.
- Sajnálom, hogy szóba hoztam. Hogy varázsolhatnám vissza
arcára az édes mosolyát?
Beáta nagyot sóhajtott, Ádámra nézett, és már ismét kedvesen
mosolygott.
- Csak azért sem engedem elszállni a jókedvem! - mondta, és
pár mondatban Ádámnak is beszélt Tibiről, a nézeteiről.
- Elképesztő még hallgatni is. Nem értem, honnan ez a gőgös,
rátarti magatartás a nőkkel szemben? Ugye nem hiszi, hogy
minden férfi ilyen lesújtó elveket vall?
- Talán nem ennyire szélsőségeseket, de...
- Nem kislány! Ez borzasztó lenne, ha igaza lenne! Nem tartom
magamat kivételnek, ezért merem állítani, egy jóérzésű férfi
partnernek tekinti a hölgyeket. Mit is kezdenénk önök nélkül?
A nők hozzák életünkbe a fényt, a csillogást, a gyengédséget.
Szóval nincs abban túlzás, önök aranyozzák be a
mindennapjainkat. Nélkülözhetetlen számunkra a női
érzékenység, érzékiség. A párkapcsolatokra vonatkozó szavaink
is az egyenrangúságot bizonyítják: házaspár, feleség. Higgye
el, többen vannak, akik így gondolkodnak, és nem úgy, mint a
bátyja.
- Jólesik hallanom a meggyőző érveit.
Pár percig némán sétáltak egymás mellett, majd Bea törte meg a
csendet:
- Rólam már elég sok mindent tud, meséljen magáról!
- Igaza van, komoly betekintést engedett az életébe. Cserében
őszinteséggel tartozom, bár zavarban vagyok, mert az érzéseim
hirtelen váltak számomra kezelhetetlenné. Beácska mellett
ördögűzésen mentem át. Amikor belépett Tündikéékhez, még nem
sejtettem, hogy ilyen lebilincselő sétapartnerre találok
önben. Az életem pár mondatban összefoglalható. Volt egy átlag
gyerek- és kamaszkorom, amikor anyagilag mindent megkaptam, de
szeretetben csak apukám révén részesültem valamelyest. Ennek
köszönhetően diplomásként külföldön kezdtem a pályafutásom.
- Apai örökség... - jegyezte meg halkan Bea.
Ádám meglepetten elhallgatott, pár pillanatig némán nézte a
lányt.
- Látja, ez még soha nem fogalmazódott meg bennem, de lehet, hogy
igaza van. Szóval két és fél évig csinálhattam azt, amiért
tanultam, amit szívvel-lélekkel csinálni tudtam. Ez idő alatt
bejártam a világot, fényes karrierben volt részem. Fél év
alatt viszont romba dőlt az életem. Hamissá vált minden.
Elveszítettem az állásomat, a menyasszonyomat. Erre az
időszakra datálható, hogy megtudtam, a szülőanyámnak hitt nő
a nevelőanyám... Amit persze nem fájlalok, sok gonoszságot
kaptam tőle. Most itt sétálok önnel, és az átbeszélgetett órák
után úgy érzem, ennél jobb, szebb dolog nem történhetett volna
velem. Nem tudom, mivel sikerült megbabonáznia, de mágnesként
vonz magához. Talán nem szabadna ennyire őszintének lennem,
mert könnyen válhatok hiteltelenné, de megmagyarázhatatlan
kényszerből osztom meg önnel az érzéseimet, gondolataimat.
Legfőbb vágyam, hogy ezentúl a találkozásainkat ne bízzuk a
véletlenre.
- Nem tudom, jelent-e önnek valamit, de elmondhatom én is, ön az
első férfi az életemben, aki szinte az első pillanatban
elnyerte a bizalmamat. Igaza volt az imént, a kitárulkozásom
őszinte volt, de ez nem jellemző rám.
- Hogy mit jelent? Sokat, rengeteget! Szavakban ki sem
fejezhető, mennyit - mondta elragadtatással Ádám.
Pár másodpercig nézte Beátát, majd megszólalt:
- Nekem csak kellemetlen élményeim vannak, meséljen inkább a
hobbijáról!
- Kézimunkázok,horgolok, hímzek, képeket festek, subázok, no
meg a makettjeim is szaporodnak.
- Mikor foglalkozik ennyi mindennel?
- Ha van öt percem, már a kezemben van valamelyik kedvencem.
- Vajon lesz rá mód, hogy valaha láthatom a munkáit?
- Ha valóban érdekli, biztosan.
- Rettenetesen rajongok a szép dolgokért. Leventével gyerekkorunk
óta kedvenc elfoglaltságunk a képtárakat, népművészeti
kiállításokat járni. Egész délutánokat töltünk egy-egy nekünk
tetsző tárgy vagy kép előtt. Nem egyszer fordult már elő
velünk, hogy a teremőrnek kellett szólnia, záróra, hagyjuk el
az épületet.
- Ha a munkáim is ennyire lekötik majd, lesz mit hallgatnia.
Órákig tudok beszélni egy-egy kedvencemről. Attól azért nem
kell félnie, hogy rám unhat, mert figyelem a partnerem, és
jólnevelten tudok elhallgatni - nevette el magát Bea.
Ádám mosolyogva csóválta a fejét:
- Aranyos volt, nagyon aranyos. Nincs mitől tartanom, jó
hallgatóság tudok lenni, ha ilyen lebilincselően kedves hölgy
vonja magára a figyelmemet. A mai délután is azt igazolja, nem
tudna annyit mesélni, hogy megunhatnám. Nos, mit szól hozzá,
megérkeztünk.
- Szent atyám! Hogy elszaladt az idő! Hat óra van. Nálunk már a
kapu előtt toporognak a srácok.
- Hogy fogja elviselni az anyukája rosszalló tekintetét?
- Nem lesz könnyű - komolyodott el - a séta alatt elhatározássá
érlelődött bennem, még ma este szakítok a srácokkal. Köszönöm a
kellemes délutánt - mosolygott Ádámra kedvesen.
Tündéhez fordult:
- ugye, nem haragszotok rám, hogy ma rátok nem sok időm jutott? -
ölelte át Tünde vállát.
- Örülök, hogy hallgattál rám, tudtam, hogy jól fogod érezni
magad - mosolygott kedvesen rá.
- Ha megengedi Beácska, hazakísérném - mondta Ádám.
- Örömmel elfogadom - mondta, majd Tündére nézve folytatta:
- Holnap felhívlak, és elmesélem, hogy zajlott a mai este.
Sziasztok! - mondta Tündét megpuszilva, Leventének kezet
nyújtott, és indult a kocsijához.
Ádám is beült a sajátjába, és maga elé engedve Beát, kanyarodott ki
utána a parkból.


3.

Szilágyi ezredes negyedéves értekezletet tartott ünnepélyes
keretek között. A beszámolók után felállt, és beszélni kezdett:
- Őszintén örülök az elért eredménynek, fiúk! A tények szerint a
budapesti csoportot három év áldozatkész munkával sikerült
feloszlatnunk. Köszönöm! Nélkületek nem sikerülhetett volna!
Gondolom, ti éppúgy örültök, mint én, hogy a jelentések már
arról szólnak, Müller úr a környező országokra fordította
figyelmét. Igaz, valakikre ennek kapcsán komoly feladat hárul,
mert a csehszlovákok és jugoszlávok jelezték, hogy pár hónapra
szeretnének egy - a témában tapasztalt - tisztet kölcsönkapni -
nézett Gaál őrnagyra - A személyek kiválasztása már a te
feladatod lesz.
Majd ismét a csoportra fordítva tekintetét, folytatta:
- Külön szeretném dicséretben részesíteni Gyurit és Gergőt, akik
példamutató összefogással avatták be a nehéz munkába szinte
észrevétlenül Fenyő Rolit...
- Tőled tanultuk a fogásokat. Nekünk már csak finomítani kellett
őket - szólt közbe szerényen a főnökére kacsintva az őrnagy.
- Köszönöm. Elmondhatom, kicsitől-nagyig szép munkát végzett
mindenki! Érezzük magunkat vállon veregetve, fiúk! A kapott
elismerésért keményen megdolgoztatok. Rengeteg áldozatot
hoztatok az eredményért. Volt, akinek a magánélete, a
házassága ment rá a berlini csoport felszámolására - nézett
részvéttel Gaál őrnagyra.
- Köszönöm az elismerő szavakat! Az elért eredmény azonban
elsősorban neked köszönhető. Bravúrosan választottál magad
mellé megbízható, terhelhető munkatársakat. Egységes
csapattá formáltál minket. Szervezted, irányítottad és
tartottad kézben a szerteágazó feladatokat. Sőt, azt is tudja
mindenki kicsitől nagyig, hogy nélküled nincs feltárás,
felgöngyölítés, leleplezés! - mondta komolyan a mindig bohém
őrnagy.
- Rendben van, ne írjuk az udvariassági köröket, Gyurikám!
Halljátok a lényeget! A főnökség elismerését tolmácsolom. A
csapat minden tagja egy fokozattal feljebb léphet a
ranglétrán, és a szokásoktól eltérően nem január 1-től, hanem
már a jövő héttől viselhetitek az új rendfokozatotokat.
Gaál őrnagyra nézett:
- Nem maradsz ki te sem, a jövő héttől alezredes leszel.
- Één? - nézett meglepett csodálkozással a főnökére.
- Igen! Megdolgoztál érte, hogy rövid időn belül két rangot
ugorhass! De három évvel ezelőtt én is alezredesként ültem
ebbe a székbe, amit január 1-től neked örökítek át.
A csoport felé fordulva folytatta:
- A béretek a rendfokozatoknak megfelelően emelkedik. A
kiemelkedő teljesítményünkért a minisztérium magas
jutalomprémiumban, és egy hónap jutalomszabadságban részesít
bennünket. Ez idő alatt próbáljátok meg kipihenni a három év
folyamatos szolgálatot. Az utolsó jó hírem, ma nincs
eligazítás! Intézzétek el a félbemaradt teendőiteket, hogy a
jövő keddtől nyugodt lelkiismerettel mehessetek szabadságra.
Emelem poharam a sikeres munkánkra, a megérdemelt jutalmunkra.
Egészségetekre! - koccintott elsőként Gaál őrnaggyal, majd
körben minden beosztottjával.

Ádám kissé izgatottan csöngetett be Leventéékhez. Kinga szaladt
ajtót nyitni.
- Csókolom, Ádi bácsi!
- Szia, törpikém! Szomszédolsz, angyalka? - puszilta meg a
kislányt.
- Igen, de már megyek is haza, mert Gabcsika meg nem is tudja,
hogy Tündikénél vagyok - szaladt le a lépcsőkön.
- Szia, Ádi! - szólt ki a konyhából Tünde.
- Szia, Tündikém! Levi megszökött?
- Lent van a pincében, valamit nagyon tervezget, méreget. Gyere,
ülj le! Mindjárt leszólok neki - lépett a házi telefonhoz.
- Levikém, Ádi vár rád! Azonnal jön - mondta helyére téve a
kézibeszélőt.
- Rengeteg mesélnivalóm van - mondta Ádám.
- Akkor gyertek be a nappaliba, és mesélj! - mondta az ajtóban
megállva Levente, Ádám utolsó szavait hallva.
- Menjetek, megyek azonnal én is, csak lezárom a gulyást, és
kiveszem a buktát a sütőből - mondta Tünde Leventére nézve.
- Oké, drága! Beviszem a terítéket, és jövök a többiért.
- Nagyon finom illatok terjengnek, de nem vacsorázni jöttem -
szabadkozott Ádám.
- Hát persze, hogy nem, de azért remélem, velünk tartasz? -
kérdezte nevetve Levente tányérokat, poharakat, evőeszközöket,
szalvétát és abroszt téve a tálcára.
Miután Tünde is asztalhoz ült, Ádám mesélni kezdett:
- Két gond foglalkoztat mostanában... Beáta és apa. Az utóbbival
kezdeném. Mielőtt hozzátok jöttem, volt egy nehéz fajsúlyú
beszélgetésünk. Megerősödött Roli gyanúja, apa és Dorka néni
barátsága szerelemmé fejlődött. Pironkodva mesélte, sokszor
tűnik úgy, mintha anyukámmal beszélgetne, őt látná maga
előtt. Úgy érzi, a sors másodszor vette el tőle amiért érdemes
lenne élnie, dolgoznia, tervezgetnie. Értetlenül néztem rá,
erre azzal folytatta, Zsuzsa teszi lehetetlenné az életét.
Nem akar válni, nem veszi át a bírósági értesítéseket.
- Hol lakik, amikor Pesten van? - kérdezett közbe Levente.
- Pesterzsébeten, az egyik rokonánál. Azért problémázik Zsuzsa
viselkedésén, mert Dorka nénivel csak tiszta lappal kezdhet.
Nem akarja lejáratni azzal, hogy évekig odajárkál hozzá. Azt
tanácsoltam neki, beszélje meg Dorka nénivel a dolgot. Ha neki
is komoly szándéka van apával, csinálja egyedül végig a válást.
Lennének tanúi, de nincs rá szüksége, a rendőrség igazolja a
különélést, azt, hogy Zsuzsa a megfigyelésük alatt áll. Kis
hallgatás után igazat adott, és azt mondta, a tanácsom szerint
fog cselekedni. A másik dilemmám Beáta... Igazad lett, sajnos
akaratom ellenére beleszerettem.
- Nem tartom tragédiának - nevette el magát Levente.
Ádám hosszan nézte, majd lassan elmosolyodott:
- Izgalmas volt autóval hazakísérni. A mellékutcákban olyan
közel mentem hozzá, csaknem összeért a két kocsi. A gyönyörű
alakja, a kecses mozdulatai teljesen elbűvöltek.
- Aranyosak voltatok, addig néztünk benneteket, amíg ki nem
fordultatok a parkból - mondta mosolyogva Levente.
- Halljátok hát a viharos este történetét: A kellemes sétaautózás
hamar véget ért. Ahogy Bea előre jelezte, a srácok a kapuban
várták. Nagy volt a meglepetés a két autó láttán. Amikor
kiszálltunk, Beáta odajött hozzám, megkérdezte, van-e kedvem
részt venni az összejövetelen. Sok gondolkodásra nem volt időm,
igent mondtam. Odamentünk a srácokhoz, bemutatott nekik, és
bementünk a házba. Mosolyogva mondta nekik, menjenek a
nappaliba, mi is jövünk rögtön. Bemutatott a szüleinek is. Az
anyukáján egyből látszott, hogy nincs elragadtatva Bea
ötletétől. A srácok fagyos hangulatban vártak. Bea helye az
ajtóval szemben van, nekem vele szemben hagytak üres széket.
Miután leültünk, Bea rövid bevezető után előadta a szándékát.
Kedvesen, de határozottan kérte a fiúkat, értsék meg őt. Nehéz
volt a döntés, de kényszerhelyzetben van, egy lebetegedett
kollégája miatt. Már hónapok óta helyettesíti, ami nagyon
fárasztó számára, és szeretné a szombatjait pihenéssel tölteni.
Elhallgatott, néma csönd lett. Minden szempár rám tapadt.
Mivel senki nem szólalt meg, ismét Bea folytatta azzal, hogy
nem hallgatja el a másik okot sem, ami döntésre késztette. A
két mellette ülő srácnak szánva szavait, hol az egyikre, hol a
másikra nézett. Az egyik amolyan szekrény alkatú, nem túl
barátságos tekintetű, a másik magas mosolygós. Ők a kiváltó
okok. Addig nagyon jól érezte magát a társaságban, amíg
egyenrangú társnak tekintették, de mióta Robi - a
szekrényalkatú - és Fecó - a mosolygós - többet akar ennél,
megváltozott köztük minden. Értetlen szempárok tapadtak rá.
Különösen Robi adott hangot a nemtetszésének. Szúrós
pillantásokat vetve rám, maró gúnnyal a hangjában közölte,
meglepő a fordulat, de minden világos. Bea kedvességet
erőltetve magára mondta, ha azt hiszi Robi, hogy én bármiről is
tehetek, téved. Zűrzavar támadt, a srácok egyenként távoztak.
Robi maradt egyedül. Visszafogva magát, próbálta Beát jobb
belátásra bírni. Mivel sikertelenül, arrogáns hangnemben
követelte, adjon egyértelmű magyarázatot a viselkedésére,
mert azt a maszlagot, amit meg akar vele etetni, nem veszi
be! Bea kikérte magának a durva hangnemet. Határozottan
közölte, nem tartozik magyarázattal. A srác rám nézett, és
számonkérő hangon kérdezte, mióta ismerem Beátát? Mire Bea
felugrott, és ellentmondást nem tűrő hangon utasította rendre
Robit. Erre magából kikelve ordította, hogy joga van tudni,
miért rúg fel négy év barátságot egy idegen senkiért? Beáta
idegesen sétálni kezdett. Majd megállt Robi előtt, és halk,
visszafogott hangon beszélt hozzá: "Jól jegyezd meg, mert
utoljára mondom el! Ha százszor állsz elém azzal, hogy
szerelmes vagy belém, százszor foglak visszautasítani!
Erőszakkal nem lehet érzéseket kicsikarni, az vagy van vagy
nincs. Bennem irántad egyre inkább gyűlölet kezd kialakulni.
Most pedig megkérlek, távozz!" Robi tajtékozva ugrott fel,
kirohant, és úgy vágta be maga után a kaput, hogy a negyedik
utcában is ágyúdörgésnek vélhették. Mikor kettesben
maradtunk, kétségbeesve nézett rám, és a könnyeivel küszködve
kért, ne haragudjak rá, ha tudta volna előre, hogy ilyen
botrányba fullad a bejelentése, nem marasztalt volna.
Próbáltam nyugtatni, de sikertelenül. Végül gyengéd hangon
kért, ne értsem félre, de most az lenne a legjobb, ha én is
elmennék, mert az anyukája pillanatokon belül óriási botrányt
fog csinálni. Tettem egy erőtlen kísérletet rá, hogy
meggyőzzem, a kialakult helyzetnek oka vagyok, és nem szeretném
magára hagyni ebben a kellemetlen helyzetben, de rázta a fejét,
és azt mondta, ezt a harcot neki kell megvívni az anyukájával.
Ki akart kísérni, de az apukája az előszobában visszaküldte, és
ő jött ki velem. Megkérdezte, mi történt? Miután ecseteltem,
sóhajtott, és azt mondta, Bea döntése már régen a levegőben lóg,
de annak nem örül, hogy részese voltam, mert így más
színezetet kap az egész. Mondtam, igaza van, rossz döntés volt,
de hirtelen történt az egész. Barátságban váltunk el.
Kocsiba ültem. Pocsék éjszakám volt. Másnap felhívtam, de
nem lettem nyugodtabb. Megvártam az iskolánál, sétáltunk és
beszélgettünk. Mikor elváltam tőle, már csaknem jókedve volt.
Azóta minden nap a suli előtt várom. Rengeteget töprengek, és
egyre világosabb előttem, köztünk csak barátság lehet. A saját
érzelmeimet tudom kezelni, de Bea fokozódó rajongása kezd
számomra ijesztővé válni. Nem akarok felelőtlen lenni!
- Miért lennél felelőtlen? - kérdezte komoly tekintettel
Levente.
- Mert nincs erkölcsi alapom a múltamat Beátára erőszakolni.
- Nincs semmi olyan a múltadban, amit ne vállalhatnál fel. Azzal
természetesen egyetértek, hogy mielőtt kialakulna köztetek
komolyabb kapcsolat, avasd be, ne legyenek titkaid.
Ennyivel tartozol, hiszen ahogy mesélted, ő is nagyon őszintén
beszélt neked az életéről. Egész életedben nem élhetsz
bűntudatban egy rossz döntésed miatt! Számolnod kell azzal is,
mit szalasztasz el, ha Beától elfordulsz. Az élet nem olyan
kegyes hozzánk, hogy tálcán kínálja elénk a lehetőségeket.
Azért kell komolyan megküzdened, amit kaptál. A múltad
ismeretében döntse el Bea, kellesz-e neki így, vagy csak a
selyempapírba csomagolt szépfiú kéne?
Ádám felnevetett:
- Én, a selyem papírba csomagolt szépfiú? Nahiszen, ilyet sem
hallottam még!... De komolyra fordítva a szót, én is csak
annyit mondhatok, amit apa mondott nekem, igazad van, le
fogok ülni beszélgetni Beával, ezen ne múlhasson semmi.
- Meglátod, ha belevágsz, sokkal egyszerűbb lesz, mint amennyire
félsz tőle.
- Ismét győztél! Köszönöm a bátorító szavakat.




Cím: Élet a kastélyban 08
Kategória: Regény
Alkategória:
Szerző: V. Pócsay Rozika
Beküldve: May 1st 2006
Elolvasva: 1390 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Regény főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.33 Seconds