TIZEDIK FEJEZET:
ÉRZELMI VIHAROK
1.
Judit és Ákos Liget-gyöngyén töltötték csaknem az egész
decembert. Szabadidejükben sokat sétáltak. Mivel Tünde és Kinga
elkísérték Leventét a vizsgáira, jelenleg is a környéket járják.
Ákos gyengéd tekintettel, hosszan nézte Juditot. Közben az járt a
fejében, ahányszor ránéz, szerelmet vált ki belőle ez a ragyogó
asszony. Majd elmosolyodott:
- Mióta Liget-gyöngyén vagyunk, szerettem meg ismét a nagy
sétákat - mondta Judit karját megsimítva.
- Örülök, ha így van. Nehezen tudom elfogadni, hogy ilyen messze
kerültek tőlünk a gyerekek, de kettőnket ez hozott ismét
közelebb egymáshoz.
- Hogy értsem ezt? Szerinted előtte eltávolodtunk volna?
- Akkoriban nem éreztem ilyesmit, de mióta Tündi távol él tőlünk,
sokkal többször ölelsz magadhoz, puszilgatsz, naponta akarsz
engem, nem hetente egyszer-kétszer, mint azelőtt. Most is olyan
szerelmes tekintettel nézel, mint fiatalkorunkban.
- Nocsak-nocsak! Csak nem panasza volt rám, asszonyom? - kérdezte
Ákos nevetve.
- Dehogy! Ne bolondozz! De ami tény, az tény.
- Komolyabban átgondolva, igazad van... Rettenetesen féltelek,
hogy összeomlasz a lányod félig-meddig elvesztése miatt. Látom
én, hogy sokszor sírdogálsz, amikor úgy gondolod, hogy nem
veszem észre. Fásult egykedvűséggel végzed a munkádat, nem úgy,
mint régen: jókedvűen dúdorászva. Őszintén szólva hiányolom a
zsörtölődéseidet is a hanyagságom miatt. Egyedül az tud
felvillanyozni valamelyest, ha kilátásban van, hogy Tündit
láthatod. Nem vagyok rá féltékeny, hiszen imádom őt, de bánt,
hogy ennyire megvisel a hiánya. Eleinte azt forgattam a
fejemben, rábeszéllek, hagyd abba a munkát, költözz ide, és a
hétvégéket töltjük együtt, de jól ismerlek, neked ez sem lenne
jó megoldás. Kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy végleg
ideköltözünk. Az anyagi fedezetet nem látom még biztosítva
az új otthon megteremtésére, mert a szőlő-kertesi házat nem
szívesen adnám fel, több szempontból sem. Nehezen mondanék le a
két kezünk munkájáról, a fiatalkori álmunk megvalósításáról,
de nem lenne okos ötlet elvágni a visszaút lehetőségét sem.
- A szőlő-kertesi házunkhoz én is ragaszkodom! Az általad
felsoroltakon kívül mi már nem tudnánk elszakadni Budapesttől
sem. De látom Tündin és Levin is, nekik legalább annyira
hiányozna. Nem tudom, mit hoz a jövő, de egészen jól el tudnék
képzelni magunknak kétlaki életet. Iskolaidőszakban itt - mert
főleg Leventének itt biztosított a jövője -, nyáron pedig
Szőlő-kertesen. Ez a megoldás Anikóéknak is jobban
megfelelne... Legalább az év egy részében ők is közelebb
lehetnének a fiúkhoz.
- Nézd csak, megismered, hol járunk?
Judit alaposan szemügyre vette az épületet, majd bólogatott:
- Igen. Tökéletesen felismerem a homlokzatot a fénykép alapján,
amit Levente küldött - elmosolyodva folytatta - Emlékszel?
Csak annyi volt ráírva: itt tanítunk!!!
- Emlékszem, Juttikám - mondta szórakozottan, tekintetével már
az iskolát fürkészte szakmai szemmel.
- Nem régi épület... érthetetlen, hogy csaknem kétharmada áll
kihasználatlanul. Ahogy nézem, meglódul a fantáziám... Óriási
udvara van. A hatalmas sportpályák helyén el tudnék képzelni
egy kisebb tornacsarnokot, amit délelőtt a gyerekek,
délután a lakosság, valamint a környékbeli sportegyesületek
használhatnának. Ügyes gazdálkodással jó anyagi forrás lehetne
az iskolának, a tanácsnak.
- Vagy anyagi kiadás - mondta elmosolyodva Judit.
- Hát nem tudom... Érdemes lenne komolyabban nekiülni
kiokoskodni. Persze kéne rá költenie a tanácsnak, de jönne
vissza pénz a bérleti díjakból, lehetne versenyeket szervezni,
ha a kis mellékutcán túli grundot hozzácsapnák, még egy
futballpályát is el tudnék képzelni, ahol rangos találkozókat
szervezhetnének. Ezek azért már hoznák a pénzt - méregette
tekintetével a területet tervező mérnökszemmel.
Autó fékezett mellettük. Meglepetten néztek oda:
- Sziasztok, bikficek, csak nem vizsgáról jöttök máris?
- De igen, két jelessel lettem gazdagabb - mondta Levente
fáradtan - Amint látom, jól átfagytatok, üljetek be gyorsan!
- nyitotta a hátsó ajtókat.
- Hogyhogy ellenkező irányból érkeztek? - kérdezte Judit
csodálkozva.
- A sikeres vizsga örömére Kingivel körbeautóztuk Felső-hámort,
hadd ismerkedjen kicsit a környékkel.
- Hű, de jól befűtöttetek! - ült be Ákos Judit mellé, miközben a
komoly kislányt nézte.
- Mi van, kis prücsök, nagyon el vagy kámpicsorodva. Csak nem
csúnyán nézett rád valamelyik kis fiú?
Kinga nem szólt, csak a torkát köszörülte.
- Nem akarod megosztani velünk? - kérdezte elkomolyodva.
A kislány Juditot nézte, odabújt hozzá:
- Bocsánat, Judit néninek is szabad az ölébe fészkelődnöm, mint
Tündikének?
- Szabad, kicsim - mosolygott rá kedvesen, és az ölébe emelte.
- Így már lesz bátorságod elmondani, mi a baj?
- Igen. Nagyon sajnálom Zsoltikát. Tetszik tudni? Azt a pestit.
Soha nem láthatom. Mindig hideg van, Pest is messze van. Az
iskolából sem hiányozhatok. Már nem is tudom, hogy tanulhat,
melyikünknek van több ötöse? Mindig versenyeztünk.
- Miért nem írsz neki levelet? Abban megkérdezhetnéd tőle, hogy
hány ötöse van? Hogy van? Gondol-e rád? Mit csinál, ha nem
tanul? Volt-e már szánkózni? Szóval: mindent, amire kíváncsi
vagy.
- Honnan tetszik tudni, hogy ezeket akarom tudni?
- Ha nekem ilyen messze lenne a kis barátom, ezekre mindre
kíváncsi lennék - válaszolt mosolyogva Judit.
- Tényleg azt tetszik gondolni, hogy ezt mindet megkérdezhetem?
- Miért ne kérdezhetnéd?
- Azért, mert Gabcsi azt mondta, csak akkor látogassam meg
Zsoltit, ha ő is akarja.
- Ebben Gabcsinak nagyon igaza van. Levelet írhatunk csupán
kíváncsiságból, érdeklődésből, de személyesen elmenni csak
akkor lehet, ha hívnak minket. Képzeld el, te odamész nagy
örömmel, Zsoltinál meg már van másik kislány, akivel játszik.
Mekkora csalódás lenne az neked?
Kingának sírásra görbült a szája:
- Azt mondta, amikor eljöttem, hogy nem akar más kislánnyal
barátkozni, mert ha nagyok leszünk, feleségül vesz.
Judit nem tudta a mosolyát visszafojtani. Simogatta a kislányt:
- Figyelj rám, Kingike. Te még nagyon sokára leszel nagylány.
Addig még te is összebarátkozhatsz sok-sok fiúval, aki
ugyanúgy megígéri neked, hogy feleségül vesz, mint Zsolti.
Az ilyesmit egy okos kislány nem veszi komolyan, mert a
kisfiúk könnyelműen ígérnek ezt azt, amit eszük ágában sincs
betartani. Az ilyen ígéreteket csak nagylánykorodban vedd
majd komolyan.
- Miért ígérik meg, ha nem is úgy gondolják? - kérdezte nagy,
csodálkozó szemekkel.
- Azért kicsim, mert a fiúk szeretik magukat bebiztosítani
játszótárssal akkorra is, amikor összevesznek a barátaikkal,
ami náluk nagyon könnyen megy.
- Ez igazából így van, vagy csak Judit néni tetszik így
gondolni?
A kérdésen mindannyian jót nevettek.
- Bocsánat, valami rosszat kérdeztem? - kérdezte zavartan.
- Nem, kicsim, csak olyan aranyosan hangzott. Egyébként lehet,
hogy igazad van, csak én gondolom így, de azt talán te is
elfogadhatod, ha Zsolti komolyan gondolja az ígéretét, be is
fogja tartani. De ha Pestre mész, és azt tapasztalod, hogy már
másik kislánnyal játszik, egyet se búsulj, sok aranyos, okos
fiúcska van itt is, akit éppúgy megkedvelhetsz majd, mint
Zsoltikát.
- Igen, tudom. Az egyiket, akit Szép Dávidnak hívnak, már egy
kicsit ismerem is. Mindig segíteni akar, aztán jót nevetünk
rajta, hogy az én házim is jó. Már vele is versenyeztem a
matek felmérőben. Én győztem, mert ő annyira sietett, hogy
hibás lett neki, és ki kellett javítania. De a tornában sem
tudott legyőzni, csak azért is egyszerre értünk a célba.
Az előbb még komoly, szomorkás kislány már vidáman mosolygott,
csillogó szemmel mesélt.
- Na látod, Törpilla? - szólt hátra Tünde - Már nincs is okod a
szomorkodásra. Már nem is fog annyira fájni, ha Zsoltinak van
másik kis barátnője.
- Nem, csak az előbb azt hittem.
Tünde már a gyönyörű napsütésben fehéren tündöklő domboldalt
nézte. Levente fél szemmel őt figyelve, elmosolyodott:
- Ebéd után kijövünk szánkózni, ezt a gyönyörű napsütést ki kell
használni - mondta megsimítva Tünde kezét.
- Ó! Te gondolatolvasó! - nézett meglepetten Tünde a férjére.
Ádám a délutánt egy kellemes kis cukrászdában töltötte Beával.
Beszélgetés közben arra lett figyelmes, hogy az ajtó előtt áll
egy magas férfialak, aki alaposan szemügyre veszi a bent
tartózkodókat. Tekintete Beátán állapodott meg. Kitartóan nézte,
majd hirtelen elhatározással benyitott a cukrászdába. Ekkor
ismerte fel Szél Robit. Hallgatta a lány kellemes hangját, amint
diszkréten mesélt neki, de fél szeme Robin volt, aki láthatóan
készült valamire. Látta, hogy egyenesen a kiszolgáló pulthoz
megy, két decis pohár konyakkal leült a szomszéd asztalhoz Beáta
mellé. Feszülten figyelte. Gyors egymásutánban itta meg a
konyakot. Hirtelen felugrott, Beátához lépett, imbolyogva hajolt
meg előtte:
- Csókolom a kis kacsóit, drága hölgy! - utánozta csúfondárosan
Ádámot - na mi van, nekem nem nyújtod csókra a kacsóidat? -
kérdezte kidülledt szemmel.
Beáta döbbenten nézte a félig részeg fiatalembert.
- Szia, Robi, mit marháskodsz?
- Nem marháskodom, Beuci, halálosan el vagyok keseredve! Ugye
emlékszel még, hogy köszöntem el tőled?
- Én igen, de amint látom, te gyorsan felejtesz.
- Vehetjük így is, de a valóság ennél sokkal tragikusabb.
Próbáltam elfogadni a viszonyulásodat, de nem tudok
lemondani rólad! Hetek óta figyellek, módomban állt
megtapasztalni, az előkelő stílusért képes vagy mindent
felrúgni, elfelejteni. A legjobban az fáj, ami nekem nem
sikerült két év alatt, azt egy jólöltözött ficsúr egy
kézcsókkal elérhette nálad. Majdnem a szívem szakadt meg, mikor
a minap láttalak beülni az úrfi kocsijába - nézett gúnyos
tekintettel Ádámra - Nem hiszem el, hogy ennyire
félreismertelek! Engem kikosarazol, neki meg az ágyába bújsz.
Ádám előre hajolt, halkan, de határozottan szólalt meg:
- Válogassa meg a szavait. Engem sértegethet, de Beátát nem
engedem!
- Kis pont maga ahhoz, hogy engem oktasson! - fordított
látványosan hátat Ádámnak.
- Ezt a hangot kikérem magamnak! - szólalt meg elfojtott haraggal
Beáta is.
- Ez a rendreutasító hang is egy új póz nálad, te nem ilyen
voltál. Mindegy, a tárgyra térek. Hetek óta keresem az
alkalmat egy meghitt beszélgetésre, de telefonon nem vagy
elérhető, a sulihoz hiába megyek, vannak ügyesebbek nálam,
akik bravúrosan foglalják le azokat a zsúfolt délutánjaidat.
Nem maradt számomra más, mint a nyilvánosság. Ha nem tetszik a
szitu, még mindig itt a lehetőség, adj módot rá, és nálatok,
vagy nálunk hallgass meg legalább még egyszer! Nem akartalak
kellemetlen helyzetbe hozni, mert szeretlek, de te idézted elő
a lehetetlen helyzetet. Nem nyugszom addig, amíg meg nem
értetem veled, egy szélhámos áldozatává válsz, ha az úrfi
mellé pártolsz.
- Robi, ilyen hangnemben nem vagyok hajlandó beszélgetni! Ádám nem
bántott téged, miért provokálod a kihívó viselkedéseddel?
- Hát ki az úristen bántott, ha nem ő? Ki vett el téged tőlem? -
csattant fel ingerülten.
- Utoljára kérlek, fékezd magad! Engem nem vett el senkitől, nem
voltam senkié.
- Oké! Békében hagylak, amint időpontot és helyszínt határozol
meg: hol és mikor beszélhetek veled!
- Robi, nekünk nincs mit megbeszélnünk, novemberben mindent
elmondtam, amit mondhattam. Hogy veszed magadnak a bátorságot
ahhoz, hogy így viselkedj velem?
- Végső elkeseredésemben teszem, te ezt pontosan tudod, mint
ahogy azt is, hogy egyetlen hátrányom az úrfival szemben annyi,
hogy én nem részesülhettem úri neveltetésben, mert amíg ő a
stílusát, modorát csiszolta különböző iskolákban, nekem
dolgoznom kellett, hogy anyám eltarthasson minket a négy
tesómmal. De csodálatos jövőt biztosíthatnék neked, és hidd
el, vagyok olyan legény az ágyban, mint ő!
Ádám felállt, mellé lépett, visszafogva indulatát, beszélt hozzá:
- Utoljára kérem, Beátát ne sértegesse! Tudom, most a konyak
beszél magából, de kérem, hagyjon minket békében, amíg ki
nem vezettetem innen.
- Kinek képzeli magát? Menjen a közelemből, mert nem állok jót
magamért! Ha nem egy ilyen puhány nyikhajjal állnék szemben,
már rég kihívtalak volna lejátszani a történetet, de nem vagy
nekem ellenfél, egy sallerrel padlóra küldelek, ha sokáig
kakaskodsz itt nekem! Beával el tudtad érni, hogy kidobass
minket, de a barátaimmal nem! Tűnj el innen, hallod? Esküszöm,
a márványpadlóba döngöllek, ha nem engeded befejezni a
mondandómat! - fordult meg hirtelen mozdulattal Beának szánva
további szavait:
- Nem sajnálod édesanyádat? Bele fog betegedni az erkölcstelen
viselkedésedbe!
- Uram, ha nem távozik, rendőrt hívatok! - szólt közbe erélyesen
Ádám.
Közben az asztalukhoz jött a főpincér, akinek sikerült Robit
megfékezni, nehogy Ádámnak ugorjon. Valamit hevesen magyarázott
neki, és kikísérte a helyiségből.
- Próbálj megnyugodni, drága! Fizetek, és hazaviszlek - fogta meg
Ádám Bea reszkető kezét.
Elindult vele a ruhatárhoz. Közben egy ezrest rakott a kiszolgáló
pultra:
- Legyen kedves a két kávét rendezni belőle, a többi marad,
köszönöm! - mondta a döbbenten néző kisasszonynak, és tekintete
már Beán volt.
- Hogy nyugodhatnék meg, mikor egyik botrányt a másik után kell
elszenvedned mellettem? - kérdezte Bea már sírva.
Felöltöztek, elhagyták a cukrászdát. Beültek a kocsiba. Hirtelen
a semmiből mellettük termett Robi. Megfogta a kocsi ajtaját, és
remegve az idegességtől kiabált magánkívül:
- Ne hidd, szerelmem, hogy nyertél, hogy vége! Nem nyugszom
addig, amíg ki nem csikarom belőled azt a délutánt! Nem én
tettelek nővé, de tőlem kapsz igazi élvezetet! Erre mérget
vehettek mind a ketten!
Ádám erélyesen csukta be a kocsiajtót, és indította a motort.
Robi gúnyos vigyorral állt eléjük. Ekkor rükverzbe váltott, és
megindult hátrafelé. Robi teljes erejéből csapott ököllel
feléjük. A kocsit nem érte el, de a lendülettől megpördült, és
végigvágódott a jeges betonon. Ádám látva a mozdulatlan testet,
befordult a legközelebbi utcába, leállította a motort:
- Kérlek, zárd be az ajtót, amíg visszajövök. Ne nyugtalankodj,
csak a cukrászdába megyek mentőt hívni - simította meg Bea
karját, és elsietett.
2.
Tündének kezdett fejtörést okozni Kinga szorongó viszonyulása.
Ha valaki nem mosolyogva szólt hozzá, vagy figyelmeztette őt
valami apróságra, azonnal összehúzta magát,félelem csillogott a
szemében, pityergésre állt a szája. De nem tetszett az sem neki,
hogy mindig le kellett ellenőrizni a munkáját. Most is arra
várt reszketve, hogy Tünde nézze meg, jól terítette-e meg a
reggelihez az asztalt. Megfőzte a teát, odatette a tojást főni,
közben a szorongó gyereket figyelte. Leült, ölébe vette, magához
ölelte, kedvesen rámosolygott, és halk, nyugodt hangon
beszélt hozzá:
- Beszélgetni szeretnék veled...
Kinga elsírta magát.
- Elmondod nekem, kicsi törpillám, most miért sírsz?
- Mert nagyon jó akarok lenni, és mégis nem sikerült valami olyan
jól.
- Nagyon jó és aranyos kislány vagy, mindent ügyesen
megcsináltál. Pusztán azért akartam veled beszélgetni, mert
nem tetszik nekem, hogy ennyire nem bízol magadban. Miért,
angyalka, mondd el, kicsim, miért?
- Mert nagyon örülök, hogy mindenki szeret engem, mosolyog rám,
de tudom, hogy ha rosszalkodom, és nem figyelek oda a
munkámra, ti is megharagszotok rám, mint anyu. Nagyon félek,
hogy megint lökdösni kell engemet a rosszaságomért. De a
pofonoktól még jobban félek.
Tündének összeszorult a szíve a kislányt hallgatva.
- Figyelj rám, Törpillám! Azt mondtad, érzed, hogy szeretünk
téged. Ha valakit szeretünk, azt soha nem bántjuk. Ha nem
jól sikerül valami vagy rosszalkodsz, csak annyi történhet,
hogy megbeszéljük. Szeretném, ha elhinnéd, amit mondok, és
soha nem félnél tőlünk.
- Én el akarom hinni, mert nagyon szeretem, amikor ketten vagyunk,
és az öledbe veszel beszélgetni. Már sokszor megmondtam
magamnak, hogy tőled nem kell félnem, mert nagyon aranyos vagy,
de ha nem mosolyogsz rám, mégis mindig sírnom kell.
- Mondd csak, életkém, te tőlem félsz a legjobban?
- Nem hogy félek, csak te egy tanárnéni vagy, aki tudja, hogy
nekem mit kell tudnom. Sírnom meg azért is kell, mert ha
véletlenül mégis megharagszotok rám, Gabcsinak innen is el
kell vinnie engem, és azt mondta, nem járhatok minden hónapban
másik iskolába.
- Gabcsi azt mondta neked, ha rossz leszel, elvisz innen?
- Nem. Azt mondta, nem szeretné, ha itt rosszul érezném magamat,
mert nincs hova vigyen, és nem járhatok mindig másik iskolába.
De én nem akarok innen elmenni, mert annyira jó Gabcsival
lakni - pityeredett el ismét.
Tünde a könnyeivel küszködött. Magához szorította a félénk
gyereket, és egy sóhajt elnyomva szólalt meg:
- Nagyon szeretném, ha elhinnéd, amit mondani fogok neked. Attól
soha nem kell félned, hogy innen elküld téged bárki, mert
nagyon szeretünk, és mindent elkövetünk, hogy jól érezd magad
velünk. Olyan jó lenne, ha mernél örülni, amikor megdicsérünk,
ha mernél felszabadultan játszani, nevetni, mint a többi
kisgyerek. Hidd el, Gabcsinak is ezzel tudnál a legnagyobb
örömöt szerezni.
Kinga Tündéhez bújt, átölelte, és úgy nézett fel rá:
- El fogom hinni. Azt szeretném, hogy te is, meg Gabcsi is
örülhessetek. Amíg magyaráztál nekem, megparancsoltam
magamnak, hogy soha többé ne féljek, mert tudom, hogy nem
fogsz lökdösni akkor sem, ha valami rosszat csinálok, mint
tegnap is, amikor véletlenül sáros cipővel szaladtam be a
felmosott konyhádba.
Tünde kedvesen rámosolygott:
- Na és történt valami rossz veled?
- Nem, de mindig csak annyi történik, mint akkor, hogy azt
mondtad, Törpilla cseréld le gyorsan a kinti cipődet, hozd
be a felmosófát, és töröld fel azt a csúnya sarat?
- Mindig, életkém. Ha valamit összepiszkolunk, feltakarítjuk
magunk után, és ennyi az egész.
- Nem tudja meg még Gabcsi sem?
- Nem, angyalka. A hibát mindig ott kell kiköszörülni, ahol
történik. Ha nálatok csinálsz rosszaságot, mi sem tudunk róla.
- Bocsánat, de akkor egy kicsit nem értek valamit.
- Mit, Törpillám?
- Ha az iskolában rosszalkodnék vagy feketét kapnék, azt
elmondaaná nektek Erika néni.
- Igen, kicsim, mert ami veled történik, arról a szüleidnek... Ez
esetben Gabcsinak meg nekünk tudni kell, hiszen mi nevelünk
téged. Nekünk kell rád figyelnünk, pontosan tudnunk, miben
segítsünk neked, hogy az iskolában ne legyenek nehézségeid.
- Azt is tudjátok, hogy környezetből lehet, hogy még rossz jegyet
is kapok, mert én nem tudom az utcákat, "barangokat", a hegyek
neveit, meg még a Bükkségről sem tudok semmit.
Tünde elnevette magát, megpuszilta Kingát:
- Nem barangok, hanem barlangok, és nem Bükkségről nem tudsz
semmit, hanem a Bükk-hegységről. Természetesen ezt is tudjuk,
de azt is, hogy idő kell ahhoz, hogy a hiányosságokat pótolni
tudd, hiszen neked sokkal nehezebb, mint annak a gyereknek,
aki itt született, itt nőtt fel. Gondolj arra, ha az
osztálytársaidtól Budapestről kérdeznél, még kevesebbet
tudnának róla, mint jelenleg te az itteni környékről. Berni
néni biztosan nem tudna olyat kérdezni tőled, amit ne tudnál.
- Nem tudna, mert mindig Zsoltika meg én jelentkeztünk.
- Na látod? Év végére már te is mindent fogsz tudni, hiszen
Leventével sokat sétálunk veled, magyarázunk neked. Nagyon
elégedettek vagyunk veled, mert mindent pontosan megjegyzel,
amerre járunk. Sikerült megnyugtatnom téged?
- Igen, csak még azt mondd meg, akkor mi fog történni, ha Erika
néninek véletlenül mégis rossz jegyet kell adnia nekem?
- Ha a házi feladatodat hanyagolnád el, ami elképzelhetetlen,
dupla mennyiségű gyakorolni valót kapnál tőlem, hogy jól a
buksidba véshesd, nem érdemes lustinak lenni - puszilta meg
Tünde.
Kinga jóízűen felkacagott.
- Ha nem értesz meg valamit, azt mindig megbeszéljük... Úgyhogy
nincs félni valód, Erika néni nem tud neked rossz osztályzatot
adni. El tudod fogadni a válaszaimat?
- Igen, ezeket nagyon, és már nem is félek.
- Akkor megegyezünk abban is, hogy mersz játszani, nevetni,
szaladgálni, ha eljön hozzád Dávidka vagy Zsófika, és nem akarsz
kirakati baba lenni sem itthon, sem az iskolában?
- Igen. Akkor most már merek majd Dávidkával játszani a
szünetekben. Mindig fogócskázni akar, de majd megmondom neki,
hogy azt csak az udvaron szabad.
- Bizony-bizony. Mit gondolsz, miért?
- Háát... Azért, mert a folyosó nagyon síkos, meg ott sok a
gyerek, és még baleset is megtörténhet.
- Igen, kicsim. Visszatérve a témánkra, mivel három a magyar
igazság, szeretném, ha többé nem ellenőriztetnéd le a munkádat,
mert... tudod?
- Igen, tudom... Ha nem jól csinálnék valamit, szóltok nekem, hogy
javítsam ki, és ennyi az egész. Ugye, ezt gondoltad? - puszilta
meg Tündét.
- Igen, drága... Ugye, ettől pedig nincs mit félni?
- Ettől nincs. Annyira szeretném, ha egy kicsit az anyukám is
lehetnél, de tudom, te még nem vagy anyuka korú.
- De igen Törpillám, én már anyuka korú vagyok, és egy kicsit a
pótmamád is, de ez maradjon köztünk, mert nem lenne jó
megsérteni az édesanyádat meg Melcsikét.
- Igen, tudom, de ez olyan kár, hogy így van, mert az anyukám
nem szeret. Melcsike nagyon aranyos, de én veletek járok
iskolába, ti sétáltok velem Leventével, meg még téged
kérdezlek meg a leckéről is, és egy kicsit jobban tudlak
szeretni.
- Elhiszed, hogy én is nagyon szeretlek téged?
- El, és annyira örülök neki, hogy kitaláltátok nekem ezt a szép
Törpilla nevet.
- Nagyon illik rád - mondta mosolyogva Tünde.
- Az is illik, amit Gabcsi mond, hogy Csipetkém, Törpike,
Csöpikém ?
- Ha szeretetből becézgetjük egymást, az mindig illik ránk, mert a
szívünkből jön. Érted?
- A szívünkből jön, de a szánkkal mondjuk ki. Ugye?
- Igen, mivel a szívünk mélyen bennünk van, és nem tud beszélni.
Ha megértettél mindent, akkor hívd Eszterke nénit, meg
Gabcsiékat. Én meg megyek Leventéhez, mert már azt hiheti, hogy
elvesztem - puszilta meg nevetve a mosolygó kislányt.
Andor izgalommal várta Beátát a konyhában. Hallotta, hogy a
fürdőszobában tevékenykedik, végre nyílott az ajtó, és belépett a
kissé szomorkás, csinos lány.
- Szervusz, kislányom - Üdvözölte kedvesen.
- Szia, apa. Anyu merre van?
- Korán reggel elment a fodrászhoz, lassan jönnie kell. Mi a
programod, kicsim?
- Pontosan nem tudom, anyu annyit mondott este, hogy segítenem
kell neki.
- Ülj le életem, négyszemközt szeretnék beszélgetni veled.
Beáta meglepetten ült le vele szemben.
- Tessék apukám, mit vétettem?
- Mi ez a rideg hangnem, kicsim? Szeretném tudni a rossz
hangulatod okát - fogta meg gyengéden a lánya kezét - Hetek óta
nem váltottunk két privát mondatot, kerülöd a társaságunkat.
Többször láttalak kisírt szemmel, miért?
Beáta lehangoltan nézett maga elé. Mivel nem válaszolt, Andor
folytatta:
- Vártam, hogy megosztod velem, vagy anyukáddal a problémádat,
eddig tartott a türelmem. Nincs kedved beszélni a
gondjaidról?
- Nem a kedvemen múlik, hiszen az bánt a legjobban, hogy magamra
maradtam. Senki nem ért egyet a döntéseimmel. Mindenkinek,
most már neked is, az a legfontosabb, hogy minden úgy
történjen, ahogy azt elképzelitek. Azért vonulok vissza, mert
elegem van a konfliktusokból.
- Hányszor tapasztaltad, kicsim, hogy nem érdekelnek a gondjaid?
- Eddig soha. Sőt, azt is most először, hogy nem állsz ki
mellettem.
- Miről beszélsz, Beácskám? A barátaidról és Ádámról van szó?
- Igen, róluk. Nem fogom anyu kedvéért tönkretenni az életemet.
Nem megyek férjhez csak azért, mert ő azt szeretné. Ha
mégis, csak ahhoz, akit én választok. Jelenleg Ádámon kívül nem
érdekel senki. Mióta megláttam őt, szerelmes vagyok belé. Nem
fogom engedni, hogy anyu elmarja mellőlem!
- Miből gondolod, hogy nem állok ki melletted a témában?
- A viszonyulásodból. Nézeteltérések alkalmával hallgatsz, nincs
egyetlen bátorító pillantásod. Kerülöd a tekintetemet.
- Ebben igazad van kicsim, de nem azért tettem, mert ne értenék
veled egyet. Láttam, hogy komoly érveid vannak anyukáddal
szemben. Nem gondoltam, hogy ellened fordul, de azt tudnod
kell, hogy ezt nem fogom neki elnézni. Bánt, hogy mélységesen
igazad van, és érezheted úgy, hogy magadra hagytalak. Nem
mondhatok mást, kiállok mellettetek teljes mellszélességgel,
akkor is, ha ez anyukád és köztem kenyértörésre vinné a
dolgot.
Beáta meglepetten nézett az édesapjára.
- Te velem értesz egyet?
- Természetesen igen. Láttam, hogy hónapok óta a levegőben
lógott a szakítás a barátaiddal, nem ért váratlanul, de azt
nem tartom szerencsésnek, hogy ebbe Ádám is belekeveredett,
mert így más színezetet kap az egész. Ezt neki is megmondtam,
amikor kikísértem. Ez azonban a véleményemen fikarcnyit sem
változtat. Ádám ellen semmi kifogásom nincs. Korrekt,
intelligens fiatalembernek tartom. Szeretném őt kicsit jobban
megismerni. Nekem a boldogságod a legfontosabb, úgyhogy
mindenben számíthatsz rám! Szeretném, ha a régi jó kapcsolatunk
nem csorbulna - ölelte át a vállát.
Beáta szomorú tekintettel nézett Andor szemébe, majd beszélni
kezdett:
- Abban igazad van, hogy butaságot csináltam, amikor Ádit
behívtam aznap este. Ezt már vele is megbeszéltük, ő is úgy
vélekedik, mint te, és sajnálja a dolgot.
Majd részletesen elmesélte a cukrászdában történteket. Andor
elképedve hallgatta végig.
- Hol találkoztok azóta?
- Tündiéknél, de bemutatott Ádám az édesapjának is. Egy egész
délutánt beszélgettünk át, nagyon közvetlen, barátságos
légkörben.
- Ő is itt lakik?
- Igen, Ádámmal együtt.
- Mivel foglalkozik?
- Biológus. Tudományos kutatómunkát végez. Nagyon komoly
műszerekkel felszerelt laboratóriuma van. Komolyan szeretnéd
Ádámot megismerni?
- A legkomolyabban, kislányom.
- Akkor is, ha meglepő történetet fogsz hallani az életéről, a
múltjáról?
- Te ismered a történetet?
- Igen. Mielőtt együtt kezdtünk járni, részletesen elmesélt
mindent. Mindenáron meg akart róla győzni, hogy köztünk nem
lehet több barátságnál, de én biztos vagyok benne, hogy
téved.
- Ha te kitartasz mellette, nekem nincs jogom felülbírálni a
döntésedet. Legyen bármilyen meglepő a múltja, elfogadom.
- Rendben van, apukám, akkor mihamarabb összehozlak benneteket.
Ádám biztosan örül majd neki, hogy érdeklődsz a személye felől.
Csengettek, megszólalt a telefon. Andor felállt:
- Menj, vedd fel a telefont, én meg beengedem anyukádat, megint
itthon hagyta a lakáskulcsát - indult ajtót nyitni.
Beáta meglepődve lépett be a nappaliba, miután befejezte Ádámmal
a beszélgetést, mert Tamás várt rá Noémivel.
3.
- Mielőtt odaadom Dini bácsinak Kingi levelét, olvassátok el -
nyújtotta lehangoltan Gabi Tündének.
"DRÁGA APUCIKÁM!
Ezt a levelet nem mutatom meg Tündikének. Tudod, ő tanárnéni.
Nem szeretném, ha azt látná, hogy most nem tudok úgy írni
neked, ahogy a levelet az iskolában megtanultuk. Annyi minden
itt van a fejemben, amit szeretném, hogy te is tudj. Nem tudom
pontosan ezek közül melyik a bevezetés, tárgyalás, befejezés.
Azt sem szeretném, ha Gabcsin kívül más is látná, mit írok
neked. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? Sokat gondolok rád.
Meg akarom kérdezni, még mindig sokat kell a kórházban lenned? A
múltkor megtaláltam a füzetemet, amibe osztályzatokat írok.
Nagyon szomorú lettem, mert neked sok rosszat adtam. Akkor még
azt hittem, attól meggyógyulsz. Már tudom, hogy nem így van, ki
is radíroztam mindet, de attól sem tudtam megnyugodni. Nagyon
hiányzol. Annyira szeretném, ha itt lehetnél velem. Ugye ha
sikerül meggyógyulnod, te is idejössz? Gyere ide apucikám, itt
nagyon jó. Senki nem kiabál, nem ad pofont sem, pedig már
csináltam egy pár rosszaságot. Nagyon féltem, pedig tudtam, hogy
nem kell, mert Tündike megmondta nekem, hogy csak megbeszéljük,
ha rossz vagyok, és egy kicsi bünti jár érte. Igazat is mondott,
mert utoljára is csak elmagyarázta, hogy a babáknak nem adunk
sárgaborsófőzeléket, mert nem élő és még a hasa is fájna tőle. A
büntim meg az volt, hogy nem nézhettem végig a mesét, ami akkor
ment a videón, hanem le kellett tisztítanom a plédet, amire
véletlenül rácsöpögött a sárgaborsó. Ez meg jogos is volt. Ugye
te is azt mondod? Olyan jó, hogy itt mindenki szeret engem.
Képzeld el, drága apuci, karácsonykor nagyon szép ünnepség volt,
ugyanúgy, mint az iskolában. Tündikével verseket mondtunk,
énekeltünk is. Sok-sok ajándékot kaptam. Vacsora után sokáig
maradhattam fent, és majdnem mindenkivel játszottam valamit.
Sokat nevetgéltünk. Csak akkor lettem szomorú, amikor ideszaladt
a fejembe, nem is tudom, hogy te hol lehetsz? Ugye akkor nem
kellett a kórházban lenned? Sokszor kívánom, nehogy szurit
kelljen kapnod, mert tudom, hogy az nagyon fáj. Apucikám Gabcsi
Jézuskája korcsolyát hozott nekem. Leventével csináltak hozzá
jégpályát. Ott szoktam csúszkálni a korcsolyában. Ne félj, nem
esek el, itt nagyon sokan vigyáznak rám. Te csak Gabcsit meg
Leventét ismered, de itt van Tündike, aki Levente felesége,
Eszterke nénike, aki óvónéni, de már nagyon öreg. Sok mindent
megtanít nekem. Itt vannak még Tündike szülei, egy rendőr bácsi
a feleségével. Meg itt van még Melcsike, akivel Gabcsi, meg én
itt ismerkedtünk meg. Nagyon megszerettük őt, és azt hiszem,
Gabcsi már őt akarja feleségül venni, nem Szilvikét, akit a
pesti kórházban szokott meglátogatni. Ezt kicsit nem értettem
meg, de Tündike elmagyarázta, hogy szerinte Szilvike meg Gabcsi
valamiért megharagudhattak egymásra, és Szilvike ezért nem
mondta meg Gabcsinak, hogy hova megy a kórházból. Azt mondta
Tündike, én megkérdezhetem Gabcsitól, hogy hogyan is történt ez,
ha tudni szeretném, mert én a húga vagyok, de én nem kérdezem
meg, mert már megszerettem Melcsikét. De azért sem kérdezem meg,
mert már azt is tudom, hogy szeretni csak azt szabad, aki
akarja, hogy szeressük. Szilvike biztosan nem akarta már, hogy
Gabcsi szeresse őt. Nem tudom, jól magyaráztam-e el neked, mert
ez kicsit nehéz volt megérteni nekem is.
Sokat tanulok. Mindig el kell mondanom a leckémet, de ne félj,
mert mindig tudom. Ugye nem sírsz utánam? Ne sírj, mert nagyon
szeretek itt lenni. Mindig le fogom neked írni, miből kapok
ötöst. Máris van négy belőle. Matekból, olvasásból, mesélésből,
környezetből. A környezetnek nagyon örülök, mert az nekem
nagyon nehéz, mert nem tudom itt a hegyeket, meg még sok
mindent. De Tündike azt mondta, ne féljek, év végére mindent
fogok tudni, mert ő meg Levente sokat sétálnak velem, és mindent
elmagyaráznak, mit hogy hívnak. Erika néninek hívják a
tanító nénimet. Nagyon aranyos, szeret engem, mert segítek
azoknak, akik nem tudnak mindent. Van egy Szép Dávidka, akivel
mindig versenyezünk, nem tud lehagyni. Nem haragszik érte,
mindig nevetünk rajta.
Ugye most aztán sokat kell olvasnod? Ennyi mindent meg akartam
írni neked. Apucikám, sokat gondolok rád. Még azt is ideírom
neked, hogy délután Gabcsival meg Melcsikével megyek a jégre. Jó
lenne délelőtt is, de Gabcsikának tanulni kell Melcsikével. Ez
kicsit szomorú, de ne félj, olvasok addig. Tündike azt mondta,
ha olvasok, mindig gyorsan telik az idő. Jót is mondott, mert
még két mesét sem tudtam elolvasni, amikor már mehettem
ebédelni.
Sok, sok puszit küldök neked. Ha ott lennék, nagyon szorosan
megölelném a nyakadat, mert azt nagyon szereted.
A TE KINGID."
Tünde alig tudta végigolvasni, potyogtak a könnyei. Levente
átölelte a vállát, gyengéden puszilgatta.
- Végig fogja sírni szegény apukád - adta vissza a levelet.
- Egészen biztos. Nem ártana, ha megmutatná anyunak is, bár,
amilyen kegyetlen tud lenni, talán még el sem olvasná.
Elhomályosodott a tekintete, gyors búcsút vett, és elhagyta a
lakást. Alighogy visszament Levente a nappaliba, ismét
csengettek.
- Ez aztán a forgalom - simította meg Tündét, és visszafordult.
Ádám érkezett.
- Sziasztok, mentek valahova?
- Igen. Háromra vizsgázni, és ha nem akarok elkésni, indulnunk
kell.
- Elmegyek veletek. Hány tantárgytól szabadulsz meg?
- Háromtól. A pedagógiát januárra hagyom.
Közben öltözködtek, és indultak a garázsba.
- Holnap Pestre megyünk.
- Hogy értsem ezt?
- Nagyon úgy fest az ábra, hogy szaporodik a legifjabb Borbíró
család - mondta boldog mosollyal Levente - profpapa lesz
Tündike orvosa, nála tesszük tiszteletünket.
- Ejha! Ma nagyon értetlen vagyok. Úgy tudom profpapa a te
orvosod, és belgyógyász, vagy tévedek? - kérdezte
csodálkozva, miközben beültek a kocsiba.
- Nem tévedsz. Időközben megszerezte a nőgyógyászathoz is a
jogosítványát. Sőt, azóta ez az igazi szakterülete. Azt mondta
a múltkor, ezzel teljesült a fiatalkori álma.
- Valaki jön értetek Dini bácsiéktól?
- A hajnali expresszel kell mennünk, útközben csatlakozik
hozzánk Tóth Gergely százados.
- Gergő nagyon jó fej - mosolyodott el Ádám - Mikor jöttök haza?
- Délután 3 és 4 között itthon leszünk. Veletek mi van? Hogy
alakulnak a dolgaitok?
- Vegyesen. Bea anyukája mindent elkövet, hogy akadályozza a
találkozásainkat. Külön szilveszterezünk. Sőt, ahogy most
állnak a dolgok, már csak valamikor az új évben láthatjuk
egymást.
- Erre kicsi az esély. Ma este nálunk lesz Noémiékkel, holnapra
meghívta őt Tündike a szilveszteri összejövetelre.
Ádám felcsillant tekintettel nézett Leventére.
- Ugye nem veszitek rossznéven, ha ma elrabolom tőletek őt?
- Nem, te csibész, mi is voltunk fiatalok - nevette el magát
Levente.
- Benn voltunk Beával Robinál. Három bordája megrepedt, a jobb
csuklója gipszben van, nagyon rossz a kedélyállapota. Mikor
meglátott minket, kérte Beát, küldjön ki engem. Mivel nem
tett ennek eleget, elfordította a fejét, és vele sem beszélt.
Meglepetésemre Bea apukája kérte Beátát, hozzon vele össze.
Egy egész délutánt beszélgettünk át. A múltamat csak
végighallgatta, és bólogatott. Nagy szerencsénkre, ő mellettünk
áll.
- Andor nagyon jó fej. Remélem, már te is hiszel benne, hogy
Beával működni fog a kapcsolatotok?
- Igen, Bea rendkívüli tünemény.
- Nagyon megörültem, mikor Levente megcsillantotta előttem a
találkozás lehetőségét - ült le Ádám a kanapéra, Beáta mellé
- Megint ki van sírva a szemed drága. Mi a gond? - ölelte át
gyengéden a lány vállát.
- Nem tudom, meddig bírom elviselni anyu ellenségeskedését. Ha nem
hagy békében, nyíltan szembeszállok vele! Nem fogom engedni,
hogy gyerekként kezeljen! A szilveszteri előkészületekben
segítek neki, de este veled megyek Tündiékhez.
- Hihetetlenül boldoggá tettél a kijelentéseddel - ölelte
szorosan magához.
Hosszan csókolóztak.
- Azt hittem már, hogy meg sem akarsz csókolni - suttogta Bea.
- Nekem mindig az lesz fontosabb, mi van veled. Nem tudom
elviselni, ha szomorú vagy. Van kedved táncolni?
Beáta mosolyogva intett igent. Felálltak, Ádám gyengéden
átkarolta, és - felvéve az andalító tangó ritmusát - táncoltak.
- Annyira örülök, hogy vagy nekem - suttogta szerelmesen Bea.
- Mennyire, drága hercegnőm? - vonta magához Ádám, és forrón
megcsókolta.
- Annyira, hogy nem tudnál tőlem olyat kérni, amit azonnal ne
teljesítenék.
- Kérni nem fogok tőled semmit, mert köztünk minden csak közös
akaratból történhet.
- Akkor úgy fogalmazok, nem akarhatsz olyat, amit én ne akarnék.
Ezt értsd általánosságban mindenre: a szerelemre, az élet egyéb
kérdéseire.
- A szerelemre?
- Igen, a szerelemre is. Egyedüli férfi vagy, akinek ilyet
mondok, mert egyedül te ébresztesz bennem magad iránt vágyat.
- Mit értesz ez alatt, drága biológia tanárnőm - csókolta meg
ismét.
A cd keringőre váltott. Ádám pörgés közben egyre szorosabban
ölelte magához Beátát.
- Azt, amit te. Ha magadhoz ölelsz, csókolsz, mint most is, nem
akarom, hogy vége legyen... már mindent akarok tőled - simult
egészen szorosan Ádámhoz.
- Tényleg?
- Próbáld ki!
- A domborulataid magamon érezve, karomban tartva a hihetetlenül
karcsú tested, bizony, egyre nehezebben tudom fékezni a bennem
elhatalmasodó vágyaimat, te... te legmerészebb vágyálmaim
megvalósítója, gyönyörű hercegnőm... Női ideák legcsodálatosabb
ékessége! Ilyen kezelhetetlen, őrült érzést még soha senki
iránt nem éreztem - állt meg, és szorította magához önfeledten
a már reszkető lányt.
Beáta átengedve testét, ölelte, simogatta. Hevesen csókolóztak.
- Most azt akarom, hogy ne engedj el! Ne fogd vissza magad,
történjen, aminek történnie kell! - suttogta Beáta
felhevülten.
- Édes vagy... Imádnivaló! De nem szeretném, ha egyetlen
pillanatra is megbánnád, hogy elveszítettük a fejünket.
- Nem fogom megbánni! Akarom, hogy szeress, hogy tegyél végre
nővé! Akarom! Érted? Érzem rajtad, te is akarod, akkor mi a
baj?
- Baj nincsen, kicsi akarnokom, csak abban nem vagyok biztos,
hogy ez lenne a legmegfelelőbb alkalom. De oké, ha biztos
vagy az érzéseidben, szeressük egymást felszabadultan.
- Még semmiben nem voltam annyira biztos, mint abban, hogy
boldogan adom magam neked! Tőled kell a szerelem, téged akarlak
megajándékozni gyerekekkel. Nem érdekel, ha a szeretkezésünkből
baba lesz akkor sem, ha valaminek folytán soha nem leszek a
feleséged!
- Mire gondolsz, drága? Milyen akadálya lehetne annak, hogy a
feleségem legyél?
- Nem tudom... Nem gondolok semmire, csak erről még talán korai
beszélni. Csak azt akartam veled érzékeltetni, minden áron
tőled kell a szerelem! Nem riaszt vissza semmi, mert egyedüli
vagy az életemben, aki ilyen elszánttá tudott tenni. Nem
hirtelen felindulásból harcoltam érted már akkor sem, amikor a
múltadról beszéltél nekem.
- Édesen remeg bele a tested minden mozdulatomba... - simította
végig Beáta karcsú alakját - elhihetem, hogy ez nem félelem?
- Higgy benne, érted remegek. Pontosan nem tudom, mit kívánok
ennyire, de mindent, amit teszel velem.
- Ünnepek után megpróbálom a lehetetlent, megnyerem magunknak
anyukádat, hogy ő se lehessen köztünk akadály - ült le Beával a
kanapéra.
- Örülök neki, de kérlek, ne terelgess! - ölelte át Ádámot.
- Oké-oké... De összegyűrjük ezt a drága selymet rajtad -
simogatta gyengéden.
- Akkor segíts megszabadulni tőle - állt fel Beáta - húzd le
hátul a cipzárt... Gondolom, ebben már van gyakorlatod.
- Nincs semmiben. Kamaszos izgalom van bennem. Szűz lánnyal
még soha nem volt kapcsolatom - húzta óvatosan le a dereka alá
érő cipzárt, nehogy beleakadjon a selyembe.
Beáta kecses mozdulattal húzta ki a karjait, majd lépett ki a
ruhájából. Ádám is levette az öltönyét. Átfogta a szégyenlős
lányt, és az ölébe vonta.
- Gyönyörűbb vagy a legmerészebb álmaimnál... Minden porcikámban
remegek a gyönyörtől, amit az érintetlen tested érintése vált ki
belőlem. Felfoghatatlan számomra, hogy velem történik mindez,
én ölelem először a karcsú testedet... én foghatom először
kezembe női ékességeid, amik már a télikabátodon át is őrült
izgalmas látványt nyújtottak számomra.
- Jó hozzád simulni, érezni, hogy remegsz értem - suttogta Beáta.
- A leheletnyi vékony csillogó selyem garnitúrád izgalmasan
simul a szépívű testedre - simogatta felhevülten Ádám.
Gyengéd mozdulattal megfordult, és végigfeküdt Beával a kanapén.
- Akarsz megismerni teljes valómban, kicsi akarnokom?
- Akarlak... Érdekes lesz kézbe fognom azt, amit eddig csak
tankönyvekben, képen láttam.
- Engeded azt is, hogy én is ismerkedjem veled?
- Az ígéretemet sem szeretném megszegni, de vágyom minden
mozdulatodra.
- Akkor is, ha közben ezek a gyönyörűségek lekerülnek rólad?
- Akkor is, bár kicsit furcsán érzem magamat, anyukámon kívül nem
látott még más levetkőzve, ő is csak kicsi koromban.
- Meglátod, úgy fogom csinálni, hogy magad akarj megszabadulni
tőlük - ölelte magához Beáta forró testét.
