[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

FULLEXTRA.HU OLDAL
A FACEBOOKON IS!




Könyvet szeretnél?




Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Versműhely



Pályázati lehetőségek



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: cedrus
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9076

Most jelen:
Látogató: 17
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 18

Jelen:


Támogatónk


Fullextra Szépségszalon
CÍMVÁLTOZÁS!
2016.jan.11-től
Bp.XVIII. Üllői út. 365.


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

Ajánlott weblapok
· 1: Fényfa
· 2: haiku.lap.hu
· 3: Egy lélek csillan
· 4: magyarirodalom.lap.hu
· 5: Ararát
· 6: S. Farkas Zsuzsanna honlapja
· 7: Végh Sándor személyes honlapja
· 8: Olvasás lap.hu
· 9: Dezső Ilona Anna honlapja
· 10: A Hegy - NeMo blogja
· 11: Hegedűs Csaba honlapja
· 12: vers zene.lap.hu
· 13: Gligorics Teru Versei
· 14: kortársirodalom.lap.hu
· 15: Kaláka
· 16: Zsefy Zsanett
· 17: Sidaversei
· 18: Wendler Mária portál
· 19: Janusvers
· 20: Máté László honlapja

cheap cigarettes sorry.
Névnapozó

A szerző elő -, utó - s középszava





[… és evvel a verssel (Médea) befejeztem a Névnapozó-k írását. Bár egy hónap - az október - még hátra van, de átnézve naptáramban az a havi neveket - nem találtam ismerőst. Egyébként is, úgy érzem, itt és most kell abbahagyni. Ez egy olyan magaslat, ahonnan szép kilátás nyílik a többi versre (sőt még azt is mondhatnám, hogy megközelítőleg aranymetszésben van velük), de még nincs légszomj. Lehet, hogy lennének még meghódítandó csúcsok, de mind unalmasabb volna ennél.
2003. November 1-én kezdtem el írni a Névnapozót, tehát két és fél éve. Kezdeti tervem az volt, hogy az összes nevet, azaz a naptár 365 napjának nevét limerikekben írom meg, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a témák szétfeszítik e versforma szűk keretét. Később egy saját kreatúrát találtam ki, az un. rendetlen limeriket; lazábbra véve a figurát a tartalom csonkítatlansága érdekében. Aztán arra gondoltam, miért ne az adott mondanivaló keresse meg a neki legjobban megfelelő formát és stílust. Ez a gondolat felszabadítólag hatott; ezután már minden ment könnyedén. Közben, lassacskán, kialakult bennem a koncepció is, vagyis, hogy valójában mi is ez az egész. Ez pedig a következő:

Valahol a világ végén (vagy: téren és időn túl, vagy: az n-edik dimenzióban) megyek egy végtelenbe tartó léckerítés mellett; elérek egy pontig, ahol felfedezek egy lyukat. Benézek, s ami odaát van, az maga a Névnapozó. Ott sütkéreznek a “napon” az eddigi és az eztán-lesz életem összes szereplője. De nem csak a hús-vér emberek, hanem, ha lehet így, kissé fellengzősen fogalmazni, egy személyes mindenség minden entitása. (Hála nektek: Morpheus, Phobetor és Phantasos, ti három álom-isten!) Mert, hogy csak néhány példát mondjak: ott van egy Csongor nevű, ami különös módon nem csak az én elsőszülött nagyfiam neve, hanem így neveznek egy óceánt is egy távoli bolygón; ott van egy Farkas nevű, akit rémálmában a Nagymama és Piroska asztrálja kísérti; aztán a hős Achilles, aki semmiképpen nem akar szűzen hősi halált halni; ott van Tivadar, aki valójában Tibor, és mégis Tivadar; Jónás, akit nem a Cet falt be, hanem éppenséggel fordítva; ott van egy Kelemen nevű király, aki trónjáról mobiltelefonál, majd onnan, ahová még ő is gyalog jár; Ambrus, akinek fülében egy bogár fütyörész, ha nincs más dolga; egy Natália nevű őzgida a Mátrából, akinek anyja dizőz Gyöngyösön; ott van Titusz, aki az én agytekervényeimben bigézik már negyven éve; maga Attila a Népek Ostora, akiről végre kiderül, hol is nyugszik valójában; ott van egy Szilárd nevű, aki nem más, mint a negyedik bárd, s ezért nem küldte máglyára Eduárd; ott van Izidor, aki egy hegy, s akiben végleg eltévedt egy bájos hegymászólány; Zsolt, aki nem más, mint maga Indra, fő-főisten; egy Paulina nevű folyó, akinek ölén egy tizedik emeleti mosókonyhában ringatóztam, s aki még sokáig zúgott-búgott a telefonkagylóban; ott van Csaba királyfi, aki gépfegyverrel lőtte ki Kádár legszebb bikáját; ott a Három Bölcs: Gáspár, Menyhért, Boldizsár, akik hat éven át vándoroltak Tibetből kiindulva, amíg megérkeztek Jeruzsálem nyüzsgő piacterére, s akik közben még Noé bárkáján is átéltek egy tengeri kalandot, és így tovább, és így tovább. Mint amilyen végtelen a palánk itt, olyan végtelen számúak az odaát heverők; szaporodásukat nem Phantasos szabja meg, hanem az, hogy hány oldalas lehet egy kötet, ha a befogadóképességet és a gazdasági szempontokat is figyelembe vesszük.

Mindezekre tekintettel szeretném itt és most leszögezni, hogy aki elolvasva ezeket a verseket, és megkeresi a saját nevét, a neve alatti verset, az nem róla szól; mert az mindig egy általánosítás, egy típus, egy megszemélyesítés. Valamint minden hasonlóság élő vagy valaha élt, vagy olyan személlyel, aki eztán fog élni, tárggyal, állattal, növénnyel, természeti jelenséggel, fantázia-termékkel, jelképpel, szimbólummal, allegóriával a múltban, a jelenben, a jövőben, ebben és bármely más világban, pusztán a véletlen műve. Ez volt az első figyelmeztetés. A második pedig ez: e verseket 12 éven aluliak csak nagykorú felügyelete mellett olvasgathatják.
Kellemes olvasgatást! Eger, 2006-03-26]












2.


Volt egy lány, az Anasztázia
mindene volt a szinesztézia
kis lelkében is néhanap
helyet cserélt a kéj s a kín,
mint szoknyával a kalap,
illattal a forma, izzel a szín.






4.


Simonetta maga volt a báj,
csak egy hibája volt: a háj,
mi combját, hasát, farát borította.
Én mégis imádtam e nőt,
ahogy terebélyesedett, ahogy nőt;
kezem naponta a gyönyörbe simogatta.



5.


Mondanom sem kell, ugye a Nárcisz
csak önmagát szerette, bár
boldogított mást is,
mindegy volt, szűz vagy kurtizán,
hamar kiégett
mert más szeme tükrébe hiába nézett,
önmagán kívűl látni, képtelen volt
mást is.



7.


Nagy gondban van Alfonz
- kit férfi s nő egyaránt vonz -
mert dámák s daliák
hemzsegnek telefon-regiszterébe'.
Csókolni rózsát, hát ki a rétre!
/míg messziről integetnek a dáliák/
szorgos méhecske-Alfonz
te szálldoss porzóról bibére!



8.


Saját üvöltésére
rémálmából a Farkas
felült,
s megkönnyebbült
szívvel nézett a teleholdas égre.
Mert álmában ezt látta:
a Nagymama és a Piroska asztrálja
nevetve épp őt kasztrálja.



9.


Vajon sejtette előre dicső Achilles,
hogy mi lesz, s főleg ki lesz:
szimpla hős, vagy hősi halott?
S vajon mennyire volt tudatába
sebezhetetlenségének, erről mit tudott
míg járt óvodába, iskolába?
És tüzes ifjú korában?
Szivét senki sem sebezte meg?
Perzselő tekintete nem akadt meg
egy-egy fiúcskán, leányon?
Mert valljuk meg őszíntén, szűzen
még hősként meghalni sem leányálom.



10.


Digózó volt, és istenadta
szép lány a Marianna.
Fénykép készült az Édes Anna
napfényes teraszán;
Dzsordzsó s Robertó barnán
nevetve őt karolta.

Ez régen volt: még hetvenhatba'
azóta már a Marianna
nem a Duna, de a Pó vizét issza,
és nem is vágyik, mint mondja,
vissza.

De néha-néha, s leginkább éjszaka
eszébe jut az Édes Anna,
s annak napfényes terasza.
Ilyenkor a hitvesi párna alá matat
s egy kendővel ráncos szeme alatt
valamit felitat.



12.



Szép férfiú volt a Károly,
teste egy görög atlétához
volt leginkább hasonlatos.
Szerette is őt Párizs s Nápoly
minden délceg arszlánja.
Na, meg Provance lánya, ja.



14.





Volt egy úr, Lénárdnak hívták,
de mint gyermeket: Léninek,
és még előbb, mikor kisbaba volt,
Babinak szólította az Édesanyja

Nos, a Léni lassan felcseperedett,
s lett belőle felnőtt Lénárd,
de a szíve mélyén ott maradt a Babi,
a pocakos, pufók, gyűrtarcú kisbaba.

Egyszer a Lénárd, egy lerobbant
lépcsőházban ment felfelé a lépcsőn,
amely csak egyetlen lámpával volt
megvilágítva, az is egy dróton lógott.

Ekkor a Lénárd megállt, mert a lámpa
ide-oda himbált, hol sötétségbe, hol
világosságba borítva a lépcsőházat,
és a szívében ülő babát, a Babit.



16.



Hajdanánban a Zsombor
jó arcú fazon volt,
de a snapsz és a bor
vele jól kitolt.
Élő vagy holt?
Ma már nem tudja senki. Kihült
arccal egyedül kóborol.
Minden vagyona pár gönc, egy gyűrt
fénykép, két liter bor,
és ami mindezt tartja: a nylonszatyor.



17.



Volt egy úr, a Tivadar,
de nem az volt, hanem Tibor,
mégis a lelketlen hivatal
Tivadarnak anyakönyvezte.
S, ez lett a veszte:
mert mindig is Tibornak érezte magát;
bár teste Tivadar, a lelke Tibor
volt. Érezte valami nem stimmel:
nem érdekelte semmi ami tivadaros,
de jól érezte magát a Tiborok között.

Tizenkilenc volt, amikor döntött:
véget vet e zavaros
viszonynak önmaga és Tivadar között,
és bátran vállalja önmagát:
s Tiborként él tovább.
Nem kis meglepődést okozva ezzel
a szomszédok, a család, és tágabb
környezete, a járókelők között.
Így lett Tivadarból Tibor,
de mégis Tivadar, ésígytovább.



18.



A forráskutatás! Az volt Réka minden álma:
Tehetsége és kitartása
erre a " szakmára" hegyezte ki.
Indította is gyakorta
a forrásvidékekre felfedező
expedicióit a Réka,
s ha egy újra talált: Heuréka!
örömét ógörögül e szóval fejezte ki.



20.



Ismeritek a Jónást,
a bátor bálnavadászt?
Nos, a Jónás egyszer elejtett
egy kapitális cetet.
És aztán mit tett?
Abban a minutumban
befalta ordítva.
Szólás is keletkezett:
"Jobb, ha a cet van a
Jónás gyomrában,
mint fordítva."



21.



Volt egy Úr, úgy hivták Renátó,
egyetlen szenvedélye volt, a tó-
partján játszani, tudjátok,
a dominó nevű játékot.
Élvezettel figyelni, ahogy a háta
mögött felemelkednek
az éjszaka-dominói: áttetszőn remegnek
keresztűl rajta a csillagok,
és a nappal-dominói: fehéren
mint egyes katedrálisok
törtfehérre vakolt fala.
Gondolta, sokáig elér,
hát szorgalmasan rakosgatta...
Ám, egyszer csak mit hall?
a messzeségből valami robaj,
Renátó riadt vadállat,
ahogy fülel saját élete távolába,
tudja, hogy nemsokára ideér
a katasztrófa,
s a tegnapi nappala
fala dől a hátára.



22.



Húszévesen a Szilvia
minden vágya egy szexorgia.
Később, úgy harminc körül,
öle már egyetlen
férfinak is örül.
S, mire negyven-egynéhány,
szívesen venné,
ha valaki hosszan megcsókolná
egy idegen bár, idegen táncparkettján.
Úgy ám! Hatvan felé
a Szilvia sokért nem adná,
ha valaki kezét kezébe venné,
és megsimogatná.



23.



/Nem most, hanem egy emlékbuborékba zárva
ezekilencszáz- hetvenháromban/
: Aliz a II. kerület lánya
a Rózsadombot kulcsra zárja,
s, ide hozzánk levonatozik.
"It's life cabaret, chum."
mondja, mert nekünk ő a Lisa
Minelli, a Kabaré sztárja.
És mi hallgatjuk őt szájtátva...
/De nem most, hanem egy időbuborékba zárva
ezerkilencszáz- hetvenháromban./



24.



Talán egy filctollal
a kettőspontot az "Ő"-dön
szépen bearanyozták Ödön.
Tudom, mert láttam: ott ődöngtem
sírodnál a temetőben - -
számban egy filtollal.



26.



Van egy Úr, a Jenő
s "dögivel" neki: Dollár, Jen, ő
mégis elégedetlen;
írni egy kérvényt kezdett:
lekerekített életéhez
egy áramvonalasabb testet,
hogy kérjen ő.



29.



Van egy úr, úgy hívják Olivér.
Szive dobban, ereiben dübörög a vér,
mikor látja: a nagylány épp kádat sikál...
Jegenyénél ó, karcsúbb a láb,
elképzeli, a kézmadár hátára száll...
Ohó, Olivér, eddig, s ne tovább!



30.



Cecilia volt a neve,
a Boutique üvegajtajának dőlve
úgy érezte kötötte forog a Plazza
mind a két emelete.
Inkább taszít mint hív:
ajka zűzpiros, cigarettája Eve,
tűsarkú cipője jól mutat a
olajzöld tükrű keramikon;
XXI. századi ikon.



31.



Volt egy király, úgy hívták Kelemen.
Birodalma Nyugaton, és Napkeleten
terült el hatalmas területen.
S, épp ez volt a gond: a kapcsolattartás!
Ebben nem volt király, Kelemen a király.
De ez is megoldódott: decemberben a Mikulás
ajándékba egy mobiltelefont hozott.
Ettől kezdve a trónjáról vígan telefonozott.
Sőt, ott is, ahová még ő is gyalog jár.



32.



Volt egy nej, úgy hivták Emma.
A kérdés naponta volt borítékolva:
vajon szeretni fog e ma,
vagy a kihűlt vacsora lesz az Emma
által a fejemre borítva?
Ez utóbbi történt gyakorta.



33.



Volt egyszer egy Katalin.
Egyszer lámpát cseréltem neki, mert kiégett.
Egyszer vele éltem negyven évet.
Egyszer kinyílt a kankalin.
Volt egyszer egy élet,
úgy hívták, hogy Katalin.



34.



Ó, a Virág! Hány férfi esett eléd a porba,
illatod hány férfi tudatán ütött léket?
Ó, Virág! Ugye azt nem gondoltad volna,
hogy aki végül leszakít Téged
illatod, neved szívébe rejti,
ám testedet is elteszi, mint egy emléket.
De nem akárhogy: két dimenzióba!

35.


Fénykévékből fabrikált képet a Virgil,
a sötétből előhívnia sikerült is nemegyszer,
de nyomban eltünt a kép a semmi ezüst ködébe...
Ebbe háborodott meg az elméje.
Cellája hűvösében a Virgil, erről így ír:
" Vajon mikor fedeztetik már fel a vegyszer
Aminek neve legyen, mondjuk: fixir?"




37.




Volt egy úr, a Taksony.
Lakása volt Pakson,
ám egy villa is került a Rózsadombon,
ha valami nem stimmelne,
ésmindenesetre.



39.




Különös sors az Elzáé
mert elvette őt El Zahé
a dúsgazdag arab sejk.
Elvette, de miért tette,
mi késztette erre
a dúsgazdag arab sejket?
Olvasóm, vajh' mit sejtet?
A valót sose találja ki.
Nos, hogy a hét fogást
a combján hogyan állja ki?
Erre volt kiváncsi a sejk.



40.




Mondanom sem kell, a Melinda
testemre úgy fonódott, mint egy inda
egy régi, nyári délután
miután felcsíptem a Mikszáth Kálmán
és a Jósika utca sarkán.
Régen volt. Elvitte folyón az ár,
vagy egy gyilkos folyondár
tekeredett testére tán...
Nem tudom. De testemről az indát
letépni, s feledni se tudom Melindát.



44.




Bár már nagyon rég láttalak,
elfeledtem arcodat, ágyadat,
de a tenyerembe csókolt villám:
neved V-je ott van Vilmám.
Neveddel ezért gyakran szeretkezem
ha gyönyört álmodik a kezem.



45.




Furcsa kreatúra a Miklós:
félig élő, félig "hót",
szerme apeh, teste siklós.
A számok világában lubickol,
ha úgy gondolja elhurcol
compjútert, TV-t, videót.




46.




Egy fordítóbogár fütyürész
az Ambrus fülében egész
nap, ha nincs más dolga.
De, ha valaki Ambrushoz szólna
rögtön összekapná magát
és lefordítaná ambrusra
az illető szavát.



47.



Amig lány volt, a Máriára
a vágy, a gerjedelem
szinte menetrendszerint rájött
kéthetente, pénteken.



Aztán asszony lett a Máriából,
de nem engedett a szokásából:
a férjét ágyába fogadta, de csakis
kéthetente, pénteken.



Így ment ez huszonnyolc éven át.
De mára már eldobta özvegyi fátylát
és aerobikolni jár. Mit gondolnak mikor? Hát,
kéthetente, pénteken.









48.




Még látták néhanap a Juditot
az éjszakába' kóborolni itt-ott,
aztán eltünt kézen-közön,
ára ötven rupó és nincs köszönöm,
mint tinta a papírba
felszívódott az Iparba.





49.




Volt egyszer egy őzgida,
úgy hívták, hogy Natália.
Egyszer így agitálta anyja, az őz:
Lányom, ne kószálj már egyedűl a Mátrában!
Legyél, mint én, Gyöngyösön dizőz!
Meglásd, nem maradsz pártában.



50.




Ó, hol vagy Te már, Árpád?
Özvegyed sirat és árvád.
Én meg félverseny csepelem első kerekét,
mert egyszer otthagytam két
kerékkel a földszínti radiátor csövére
stabilan rögzítve
öt percre...
Szinte látlak Árpád, Te derék.
Szaladsz és előtted gurul a kerék,
mint gyerekek a hulahopp karikát
taszajtod, lökdösöd a mezőkön át...
Hagyd már a csudába azt a kereket!
Rőt fény világítja meg
Árpád ó, szép, modell-fejedet.









51.




Volt egy lány, a Gabriella.
Nem volt kövér, csak debella,
de ő volt, aki mindig tudta
mi kell nekem.
Ha kértem,
adta:
itt van, la!



Így mondta.
Ilyen lány volt a Gabriella.









52.




Otiliával ott találkoztam
annak a városnak abban az utcájában
ahol nem cserélték ki az utcanévtáblákat
ahol lábam helyén kerék van
mert egy tolókocsival élek szimbiózisban
ott nem készült fénykép kétéves koromban
vagy ha készült is, szüleim nem vették észre
hogy az egyik lábam rövidebb és véknyabb
vagy észrevették, de csak egy héttel később
s szirénázott velem a mentő Debrecenbe
vagy mégsem, meglátták időben
de, Jonas E. Salkot nem vették fel a Yalera
vagy a Harvardra
csak egy évvel később
vagy meg sem született, mert Édesannyjának hajdani
szerelme valójában nem szerette
és ezért elvetette Jonas E. Salkot
még embrió korában
és ezért valaki más fedezte fel
a Poliomyelitis (gyermekparalízis) gyógyszerét
csak egy héttel később
amikor rajtam már nem segíthetett
hiába szirénázott velem a mentő Debrecenbe
abban a világban
Otiliával ott találkoztam
ahol Otiliának más neve van
az utcának is más neve van
más nevek vannak a naptárakban
vagy naptárak sincsennek
se nevek
se ezek a versek...




54.




Van egy úr, úgy hívják Valér,
és van Adél, akivel él.
"Itthagylak", gondolja magában Adél
amikor ránéz a Valér.
"Lelépek", gondolja ugyanekkor Valér.
Mindketten maradnak ezér'.
Amíg él Adél
és aki vele él,
a Valér.









55.




Élt egy lány, úgy hívták Etelka.
Egyszer látom: kiszédűl a padból.
Addig, még nem láttam ájulni senkit,
hiszen csak hétéves voltam
és alsó tagozatos.
Azóta nem láttam az Etelkát.
Azóta, biztos már Nagymama,
és unokáinak meséli: "amikor én
egyszer kiestem a padból..."
Bár ez nem valószínű.
Szerintem régen elfelejtette
ezt a mozzanatot életéből.




56.




Kezemben a Biblia
egyre melegebb
a Lázár homloka
nézzük csak...ez az oldala
szárazan zizzen a papíros...
Infulenza. Méghozzá "B" tipusos.






57.




Olimpia gyönyörű meztelen lány,
fut, ví, korongot dobál.
Bent éljenzi sok ógörög leány,
s ógörög ifjak is valahány.
Az ő szivük is őérte hevül,
de szigorúan a stadionon kívül.



Ó ha tudnák, bár homlokán
a győzelem babér-csokra,
véle én kélek itt bent
minden éjjel birokra.






59.




Egyszer jön majd a Viola
kezében lesz egy fiola
a vérem csöpög majd oda
ha majd eljön a Viola.

Karom szine viola
infúzió tűje van oda
állandóra betoldva.
De majd jön a Viola



és a merész mozdulata:
a cső helyén lesz fiola
vérem csepjeinek sora
botladoznak be oda.



Szép szemével nézi Viola
de én nem nézek oda
ezért nem látom meg soha
hogy kivillan a Viola

violaszín bugyija.




60.




Volt egy úr, a Teofil
megvádolták, hogy pedofil,
hogy süldő lánykát
a kamrában, titokban fogdosott.
Persze, hamis volt e vád,
ami utóbb minden kétséget
kizárva bebizonyosodott.
Olyannyira, hogy sírjára is
halála után ez vésetett:
"Itt nyugszik Teofil
aki nem volt pedofil."


61.




Csóró, lepusztult srác volt a Tamás,
merő blaszfémia és tagadás:
pia, drog, miegymás...
De ma már más a fennforgás;
Jézus az, aki őt boldogítja,
az Ő igéje dübörög benne folyvást
és alig hallhatóvá halkítja
a zajt, amit a gyomra produkál:
a korgást.



65.




Szinte látom a lányt, az Eugénia nevűt,
és kezében az egyre áttetszőbb hegedűt:
húrjairól az utolsó hang lecsurgó folyadék,
az idő egyre szűkűlő tölcsérein szinte-csend-szüredék,
ám az én oldalamon a hangok már rakódnak dallammá
s válnak a Felejtés pazarúl hangszerelt szimphóniájává.



66.




János hét bőrrel született,
de mindig elhagyott egyet-egyet:
első bőrt lehúzta róla apja s anyja
a másodikat lenyúzta az iskola
a harmadikat felesége Eszter
a negyediket egy ordító örmester
az ötödiket lekoptatta a hivatal
a hatodikat mindenféle vérzivatar
a hetedikkel már kezdett lenni jóban
de az lefoszlott róla a koporsóban.




67.




Lábának nagyujja, emlékszem, a Kamillának
határozottan mint a szárított kamillának,
de mi mellette volt, az a hosszabb,
mint dohos pincékben a borszag,
mikor lejjebb lép az ember egy lépcsőt,
bódultan szopogattam a középsőt.
Az utolsó előttit hogyan is jellemezzem,
akit magamban "szivem csücskének" neveztem...
inkább beszélek a legkissebbről: ez a fitos
olyan volt... olyan...olyan jázminos,
és a talpa, ó a Kamilla talpa illata,
mint renovált kripták frissen meszelt fala.









68.




Gyerekkori cimborám a hóstyán
a Tamás volt, az Orsány.
Miénk volt a határ
a pléhkrisztusig éppen,
és onnan ama Ország,
ahol halálfejes gyűrűt
találtunk egy skatulyán...
a dűlő egy garádba vezetett,
ahonnan a Tamás
egyszercsak elővezetett
három amcsi kémet.










70.




Volt egyszer egy szilveszter,
nem is egyszer,
de legalább hetvenszer.
Egyik sem lett szent,
mint ama Szilveszter.
Az is bolond, aki ennyiszer
nekiment!


72.



Ábel alig szólt,
egy csupasz kenyeret majszolt,
mikor testvérét a Káint
látja midőn pát int.
Hát, szomorú história.
Az egyik Isten kegyeltje,
a másikat nem tartja pixis
hiába jó a storyja.
Hogy mért? Ejnye!
Tanulságúl. Meg jó vicc is.



74.



Gyermekkorom hőse,
minden akcióhős őse,
Ő volt, a Simon.
Nem érdekelt Saigon,
se Hanoi, se Fidel,
se Mao, hidd el
a Fényes Ösvényeken
mit kajabált ott.
Csak a Simon Templárt
imádtam révetegen,
Ő volt nekem az áldott.
Gondoltam, minden Angyal az Égben
olyan mint ő: angol gentleman.



75.



Tudja bölcs és tudja ostoba
Attila volt a Népek ostora.
Mint pásztor az ő nyáját
terelgetett szlávot, germánt
és tunya rómait, az árját.
Aztán mindent összekutyult
népek sora előtte hasmánt
reszketve leborult.
Ám sokáig büszke művére
nem lehetett a Nagy Hun,
beszívott s eleredt az orra vére
(valakit a Vég, hogy így érje…)
most ott fekszik… ott… na hun?
Különös eset módfelett
ésszel nem éri fel az agy ma:
fémekből való koporsója felett
csobog a Zagyva!



76.




Ó, hogy mennyire oda
voltam a Gyöngyvérért!
Feledhetném-e hova
küldött kéje gyöngyéért?
Mily ismeretlen vizekre
hajszolt e pompás kanca,
hogyan meredt a rúd
és sajgott az állkapca.
Nem felejthetem, nem
nem volt néki soha elég:
“még, még, mindez még
nékem kevés, nem elég” –
suttogta, majd halk
szemérmes szavakkal kért;
két ujjamat a két
külön nemű kelyhébe merítsem,
míg ő zárt szirmú
rózsa-bimbaját túrja,
szorgoskodjak én lent,
míg a gerinc-húrja
megfeszűl, és ő,
(már megbocsássak),
de nyerítsen!



77.




Mondd, hány szálat varrsz el
történeted végén Marcell?
Hány elcsitult vágy,
kihűlt ágy
marad utánad?
Végül árnyékod is leválik,
a mélybe nem kísérhet el.
Egyedül bolyog a bokrokon,
temetők kerítésén, kőfalán.
Egy magányos árnyék
a sötétbe omolt sétányokon
lopakod járókelők után,
ám társra nem talál:
foglalt már minden test,
ha jő az est
a testevesztett csak zokog.
Szülőotthonok ajtaján kopog,
beoson,
felsírnak a kisbabák
mikor az ágysorok között
a padlón lapulva elsuhan…
Eljön egyszer,
aztán ezerszer
újra és újra,
mígnem, ó hála az égnek, egyszer
ezt kérdezi a bába:
nos, anyuka, e gyermek neve mi legyen?
És ő könnyein át szól: Marcell.
S az árnyék, ki résen volt rég
az ágy végen,
hopp, már rá is akad,
mint fogasra a kalap,
és ott is marad.



78.




Oly különös hölgy volt a Melánia,
nem is tudom elmondjam-e.
Olvasóm nem gondolja-e majd: ez egy mánia,
ilyen az életben nem történhet soha…
Pedig bizony, hogy ne mondjak mást,
egyszer így szólt: játszunk Melániást!
Kérdém, ez mi lenne, micsoda újabb hóka-móka?
S felelé: Te felöltözöl Melániának,
én meg Te leszek,
és máris vetkezett.

Ugye jó volt?- kérdezte tőlem a végén: azután.
És feleltem őszintén, ámde sután;
egyszer elment, Melániám, de fájdalom
efféle perverse nem az én műfajom.



79.



Fura szokása volt az Ernőnek
tetszeni akarván minden nőnek
ezért lejárt a tomboló nyárban
a nyilvános park pagonyába
heverészni e helyt félig takartan
hogy lássák ez itt egy ártatlan
napfürdőző csupán egymagába'
ám mi tudjuk Ernő egy vadorzó
piciny virágok közt órjás porzó
őszült mellszőrén zizeg a szél
ha egy bájos madam arra lépdel
röpül a fecskenaci és ő feltérdel
bátoran mer itt nincsen veszély
úrhölgy ilyenkor ah nem sikong
csilingel Libidó páros harangja kong.





81.



Kit oda föl egy faló rántott,
látod-e a Lórántot
az éj-egén?

Nézd, iker csillaga
körűl dongja:
a Loránd sápadt korongja!

Tudod,
ők voltak ketten a te babád,
most pegig a Babák
csillagképét alkotják.

Látod?
Lóránt és Loránd.
Bánod? Ne bándd!




84.



Nagybácsikám az Antal
háborúzott az Antanttal
a messzi Szibériában,
majd a napos Ibériában
verte el a port a Frankón.
Hogyan? Noná, hogy frankón!



85.



Volt egy hölgy, úgy hívták Sári.
Artistanő volt, s egy vásári
cirkusszal járta a vidéket,
illetve, nem tudni mi végett
ő maga a cirkusz előtt járt:
magányosan látogatott bárt,
lokált, hol pállott konyakillatot
árasztottak műbőr, kagyló fotelok.
Ott ismertem meg a bárpultnál,
bár ötven is elmúlt már,
hajlékony és izmos volt a teste,
tudom, mert ágyamban még aznap este
(mint másnap, társulata a sátor oszlopát)
ő állított oltárt elém, a szerelem templomát.



86.



Olyan furcsa lány volt az Ágnes,
én a vaspor voltam, ő a mágnes:
már az ablakból magára rántott.
Eldöntendő kérdés volt minden este:
ki legyen a bántó, s ki a bántott,
mert érdekességet kívánt a teste,
hogy mást ne mondjak, a lábamat
egyszer langyos, meztelen hasára tette...
Elképzelhetik ezt a szituációt:
Ágnes bontani készült épp a válaszfalat
mi az odaáttól választja el a rációt.


87.



Volt egyszer egy úr
aki az Artúr
névre kereszteltetett.
"Harminc felett
ne higgy senkinek."
-mondta egyszer nékem
még nyolcvannyolcban
ha jól emlékezem.
Aztán az Artúr
megcsípett egy
polgármesterséget.
Azóta nem mond
ilyen hülyeségeket.



89.



Volt egyszer egy Timót,
utált mindent ami tót,
például Kassát
elkerülte mint a macskák
a forró kását,
s jobban megette volna
öreganyja térdekalácsát
mint a sztrapacskát.
Ezek után nem is csoda
Timót nem került oda
vagyis az Égbe,
hanem ami szemben van véle
annak is a Szlovákia
nevű részlegébe.



90.



Varsó városában, ha jársz
lépten-nyomon Vandákra találsz,
minden utcasarkon van egy Vanda,
van köztük szép, van köztük randa,
bár nincs köztük számlaképes
valamiben mind egyforma:
s ez a Złoty árfolyama
a Forinthoz képest.



91.



Ismertem egy Angelikát:
Szatmárnémetiből járt ide át,
úgy ölelt, de oly szorosan...
nem is tudom mihez hasonlítsam;
a prés szorít így, vagy jobban
a satu mar-e?
'Hisz nem csoda! Ahonnan jött,
az románusúl:
Satu Mare!



92.



Nélküled, mond, mi voltam én Adél?
Dohánybarna, hervadt pálmalevél,
mit némely hetvenes évek-béli mozik
előterében látni, amint a zöld linóra alél?
Búvó árnyék öreg házfalak púpos vakolata alatt,
ki titkon magányos járókelők után oson?
Igen. Nyomorék voltam, kitől elvették a mankót,
és most tántorog az üres folyosón,
csapódik faltól-falig,
s közben szidja a keserves élet ká anyját,
támolyog, mint tájoló tűje, mi elvesztette polárját…
Költő voltam, aki szavak nélkül borong,
puszta kardlap, mi a levegőégben brong…
Ah, de eljöttél Adél!
Nem tudom, mi szél hozott,
de a testem testedtől “adélozódott”:
most már helyes irányt mutat;
erre van Észak, erre meg Dél,
soha nem feledlek én, Adél!



94.



Megismekedtünk, s felkértem táncolni a Gerdát,
éppenhogy átértem a derekát,
(divatosan molett ez a Gerda)
de meglepően könnyedén lejtett,
(éreztem ópiumos illatát)
s már fonogattam is szimpátiám fonalát,
míg andalogtunk egy lassúra a parketten,
és egy zene szünetben megkérdeztem:
mivel foglalkozik mostanság, vagyis mestersége mi lenne?
S ő válaszolt, fülemet csiklandozta forró lehelete:
hogy ő tulajdonképpen, civil ruhás nyomozó...
(ó, ó, ó)
s nyakig benne van a darabolós gyilkosságba...
(pardon, a lába)
de most, ebben a pillanatban jutott eszébe egy új szempont,
hogy hol is lehet az illető feje...
"Bocsánat", - mondtam, "de nekem most ki kell mennem, tudja, kedves, hova..."

("Mégse nekem teremtették ezt a Gerdát",
- gondoltam akkor, ott a toalettben:
"felső kategória a molettben.")


95.



Ó mennyi, mennyi Ráhel
szerte a világon jár, kel
suttog, üvölt, liheg
forrót és édeset kilehel
zihál, elalél, piheg
testéből kordult lélegzetet
hörgőin át, meg átrezegtet
(ilyenkor, mondják, énekel)
néha horkol: szájából a szellő
mint fémen bicsakló reszelő…
a négy égtájon körbe-körbe
járkál a Világ Ráhele
szájából dzsungelnyi pára tör elő
s rám, csak rám lehele…



96.



Egyszer láttam a Karolinát
Kornéliát karolta át
illetve keresztbe tett lábát
tartotta alulról inkább
bal kézzel mintha véletlen volna
mindhármunk ágyéka hevült
mert Nelli mögötte ült
de tőle kissé balra
én meg mindkettőjük háta mögött
éreztem furcsa kis örömöt...
így izgattuk egymást
mozdulatlan
meredve előadást
a zöldre festett vasszékeken
az Univerzum Szabadegyetemen.



98.



Jó gyerek volt a Balázs
szüleinek szeme fénye.
Egyetem, karierr, miegymás;
nyílegyenes út, ám az ég
közbeszólt: ennyi volt, elég;
furcsa mód átalakult a lénye
pia, szex, hasonlók: nyista.
Most rózsaszín bugyogóban
az utcákon táncolja:
HARE RAMA, HARE KRISNA



100.



Volt egyszer egy lány, bizonyos Dóra,
emlékszem, vasárnap virradóra
kitalálta, hogy ő reggelit készít majd nekem
- na persze, hogy ezt találta ki ! -
s máris vidáman kipenderült;
a konyhában csörömpölt, borult a fazék, a tepsi,
amíg én az enyhén nedves s gyűrt
lepedőt ölelgettem
(magyarázzam e kínt?)
mert addigra áldott helye is kihűlt -
én hallgatván a misét, aztán a katolikus krónikát,
majd halálra untam magam,
mert legalább fél órát piszmogott odakint,
majd ágyba hozta nekem, mint valami csodát
az enyhén szólva is híg rántottát - -
nem tudom, de annyira antipatikussá vált
- míg e löttyöt mélán kanalaztam -
nékem ez a Dóra,
ezért leléptem hát angolosan,
nem mondtam neki se bút, se bát,
a diófának, az udvaron, intettem pát...
S még nem volt hat óra!





102.



Egy nő, úgy hívták Aranka
rámburjánzott
mint az a növény
melynek neve aranka
éreztem én
megfojt ez, ha hagyom
kidobtam hát az ablakon
ám a kiskertben talajt fogott
s felkúszott
a szobába
repesztve parkettot
az ágylábon tekeredett fel
zöld tapétaként rebegett a falakon
az ágyon
körbekacsolta a hímtagomat
be a fülemen, ki a számon
merthogy feküdtem, épp aludtam én
nedvet csapolt le a vesén
utat talált a belekben
áttörve a rekeszizmon
(mit neki rekeszizom!)
ám ekkor... felébredtem
Aranka ott feküdt mellettem
pontosabban inkább rajtam
karja rajtam, combja combomon
kibújtam alóla óvatosan
s kimentem az udvarra, a kiskertbe
gondoltam, széttaposom
mérgembe
de hát nem volt sehol
hiszen ott bent horkol
ez kézenfekvő
micsoda álom!
a hold elbújt egy fellegben
- mit csinálsz odaki', Te Pali -
szólt ki bentről Arankám, álomittasan
- ó semmit, csak levegőzök kicsinyt -
mondtam - megyek máris
s bújok ám melléd drágám!






104.



Egy lány, emlékszem, Elvira volt a neve
nem tudom miért, de nagyon szerette
ha lábát csókolgattam bokától lefele
bár az ellen sem volt kifogása soha
ha innen indultam a csókkörútra
meredek spirálban, ám felfele
finom ívű térdére hullt ajkam cserepe
amíg ő lábát szélesebbre terpesztette
én bódultam harisnyakötője ópiumán
ilyen volt Elvira, ez a lány
ismerte fortélyát, az aláztatás édesét
kissé előre dőlve, nyomta hátra fenekét
szomjazó nyal végig így sötét barlang falán
s tapad a résen a föld szivárgó édes vizére...
Mit mondjak? Rákaptam Elvira ízére.



105.



Mindenki alapos embernek ismerte Bertoldot
ami később, sajnos, be is igazolódott
mert akkor este is a kasszába tette
a kötelező aprót, az ötezer forintot
mert a riasztót is becsülettel beélesítette
bepötyögtetve a négyszámjegyű kódot
mert a garázsból is csendben vezette ki
krómzöld verdáját, a vadiúj Fordot
ám balját lazán kinyújtotta az ablakon
hagy fújja markába a szél az orgona illatot
amíg fel-alá száguld azon a húsz kilométernyi szakaszon
próbálgatva a sebesség és a tömeg helyes arányát - -
mondom, alapos ember volt ez a Bertold
odafenn sütött s nagyon kerek volt a Hold
végül 200-al vette célba a kiszemelt fát...
Aztán csend lett, csak egy kerék forgott sokáig
a holdfényben csak azt lehetett látni
s mintha soha nem akarna már megállni...



106.



Lívia a pultoslány
három arany-
lánc van a nyakán
formás farán a farmer
műkoptatott, ám de feszül
ahogy a pult mögötti székére ül
s egyik lábát a másikra helyezi
miközben fél popsiját megemeli
haja vörös
apró fülén ezüst mobil
úgy néz ki, örökös
kora: tizen-huszon
kérés nélkül tölti ki Hubertuszom
a kávét, hogy hány cukorral
már meg se kérdi
tanulékony
ha így folytatja, belezúgom;
olyan édi... olyan édi...



108.



Kétségtelen a Bálint volt
de most hibásan landolt
nagyot koppant, s a hátára esett
ami végzetes lehet
lakott területen kívül
mert ott esetleg kihűl
kellemes éppen itt sem lehet
hanyatt fekve nézni a kék eget
ahogy lassan beszürkül
lábaival meg egyre
kisebb köröket írva le
belesüppedni a semmibe...
hál'istennek arra jártam
s ott lent megláttam
barna félcipőm orrával
a lábaira segítettem
Bálint szólt hangtalan: van Isten
aztán a különös hieroglifáival
amiket fürge lába nyoma hagyott a porba
zizzent avart
s valamerre elkavart - -
Néki a száznyolcadik megtestesülése
volt e földi létforma
(param-param)
nékem pedig ő volt
a harmadik ilyen bogaram.
(trtiya padam)

Megj.: a szanszkrit szavak magyarázata: 1. Param= valami kiváló, legfelső, itt mint az újjászületések örök körforgása. 2. Trtiya=harmadik. 3. Padam=lépés.



109.



(strand-legenda)


Volt egy lány, a Georgina.
Hogyan is jellemezzem, na?
Volt benne valami tehénszerű;
záróra után egy deltás úszómester
kegyetlenül megdöngette egyszer.
Azóta ott nem nő a fű.






111.



Íme a Donát
aki a tulajdonát
elblattolta sebtibe
a maradékot meg elitta
büfékben, restiben
felesége Melitta
is elpakolt nemsokára
ezért a Donát egy hideg csövet
szegezett homlokára
a többit elvégezte a perdület
amit a töltény végez
amikor elhagyja a csövet
s áttöri a koponyacsontot
hálistennek éppen ez
tesz versem végére is pontot
egy percen belül, vagyis hamar
de még hátra van a csavar
a köteles slusszpoén
mert mit gondoltok e vén bohém
hol lett aztán elföldelve?
Naná, a Donát nevű temetőben.
---



112.



Egy lány, bizonyos Bernadett
kívánatos nőstény volt módfelett
kellemesen hájas hasát
imádtam leginkább
mikor a dárdámra ereszkedett
s finoman rezegni kezdett
köldökében a pirszing
szívesen és hosszan élvezett
gyorsan, egymás után
vad vágtába kezdett
ilyenkor barbár szitkokat is rikoltozott
lovasom volt, de egyben a kancám
sőt mi több: prüszkölt és köpdösött
sörénye, mint fekete zászló
körülötte röpködött...
De nem ecsetelem tovább
életemben Bernadett volt a fekete ló
annyit még elmondok, legyen ez a zárszó:
parfümje is leginkább
a frissen szárított szalmához volt hasonló.



113.



Bevallom, nem ismertem egyet se, Zsuzsannát
- mondhatnám Zsuzsannátlan
töltöttem eddig életemet -,
ám Zsuzsát sokat, vagyis éppen eleget.
Vegyük például azt a gnómikus lányt
akivel egy külvárosi általános iskolát
látogattam, mint egy megfejtett talányt.
Igen, ott lett először osztálytársam, az egyperbében
sasorra és enyhén görbe háta volt,
mint egy izgága kobold
nyüzsögött, s becsvágya, akár a melle, nőttön-nőtt,
mintha sok-sok amőba osztódott volna keblében
ráadásul - fátumszerűn - mindenhová követett:
mikor a város túlfelén épült egy lakótelep
ugyanott, abban a házban kaptak új lakást,
tisztelt olvasóm, mondanom kell-e mást,
Zsuzsa a telepi, új iskolámba is osztálytársam lett!
Közben, mint említettem, megnőtt a kebele,
de akkorára, pihentetni óra közben, néha
maga elé, a padra tette le.
Gondoltam akkor, nem szabadulhatok Zsuzsától már soha,
szerencsére, a gimibe már nem követhetett
(ám az élet, mily furcsa és léha:
sok-sok évvel később a feleségem,
mikor elsorolta hajdani társait a középiskolában
persze a Zsuzsa nevét is, már meg se lepődtem) - -
aztán eltűnt jó időre előlem,
majd felbukkant a rendszerváltás zűrzavarában
(nem tudom, említettem-e már, mekkora volt a becsvágya)
mint egy elsőbálos honatya vadiúj felesége
s emelkedtek fel-fel a Dombra, az Égre,
mert építetett akkora házat ez az emse,
hogy csodájára járt a város minden potense:
fűtött garázs-út, jakuzzi, miegymás, soroljam?
ezzel egy időben formás, arányos lett a melle,
hátáról eltűnt az enyhe púp, s finom
metszésű, mondhatnám, nemes-rómaivá vált orrban
ugyanekkor örvendetessé vált a gyerekszaporulat,
mert Zsuzsánk két férjtől már szült egy párat,
e mostani előző házasságából is hozott hármat,
(aztán elválltak, s az ex-képviselő ebből Pestre elvitt négyet,
ezért, kérem figyelembe venni a negatív előjelet)
ők, együtt még kettőt hoztak össze...
Na, ezt adják össze!



114.



Élt egyszer egy Aladár
nem ember volt, hanem madár
azelőtt hal, egy kő, egy fénysugár
innentől nyolcezer életen ment át
míg úszója szárnnyá, szárnya kézzé változott
s kezével egy csészét megfoghatott
szürcsölve egy zöld levet, a mentát,
de bizony, szomorkássá ekkor vált
mert eszébe e gondolat jutott:
miért nem nemzett a papa gójnak,
és ő is miért lett izraelita?
- ezt kérdezte magától, amíg a teáját itta -
mert jobb volt hajdan lenni halnak,
de legeslegjobb papagójnak.





116.



Volt egyszer egy lány, az Eleonóra
szemében csillogott a vén, rézpatinás menóra
azazhogy, csak csillogott volna
ha eljött volna, mint megbeszéltük, ez a beste
de nem jött, se délután, se akkor este
pedig tiszteletére kiráztam tigriscsíkos plédem, s
a képet, melynek címe ez volt: Die Wurzel des Lebens
ágyam fölött lekapartam (igaz, másfél centis vakolattal)
s rózsa illatot is szórtam fél flakonnal
mind a négy homályba borult sarokba
szívem dobogott, s gombóc ment a torkomba
a TV-ben műsor volt, úgynevezett esztrád
gondoltam közben: na, ez az Elona, ez tesz rád
majd Gojko Mitic, a hős szerbhorvát indián
vágtázott föl s alá szobámban ébenfekete lován
aztán Honecker beszélt, a szintén hős Eric
(azóta valahol a föld alatt kukacok legelik)
hajnal felé már kimondottan fetrengtem
nem sejtvén, hogy Elonám a Linden Gartenben
akkor még vígan és kipirultan bugizott
s hol Ingriddel, hol H. Lacival smúzolva bulizott
s konyakot és rumot vedeltek az emeleti bárban
de sebaj, mert másnap már együtt voltunk az ágyban
igaz, nem gruppen volt, csak egy sima partnercsere
(komoly esélyt adva a tripper nevű betegségre)
ami be is jött, de hát csak tenni, tenni kell, ha valami feláll
de kiderült - már Ingridben - mégse jó így, mert: Nicht egal.



117.



Hogy mi történt Gerzsonnal?
Kidobták sezlonnal!
Jó, nem készakarva történt az eset
bárhol megeshet
ha végzik a lakás lomtalanítását.
Ez történt: a Gerzson
túl régóta feküdt a sezlonon
és teste önkéntelenül átvette
az említett bútordarab szövetének mintázatát
így rögtön nem derült ki: ki mi
hogy egy dolog a Gerzson,
és egy másik a sezlon.
Úgy hívják ezt, mimikri.



118.



Alfréd, bár szerves egész,
mégis három
jól elkülöníthető rész:
A lenti (határvonal a térd)
a tulajdonképpeni Alfréd.
A középső területeknek pedig
Fréd a neve.
Ám nyaktól fölfele:
ezen vidéket Főfrédnek nevezik.
Namármost.
Felmerül a kérdés
- nem mehetünk el e tény felett -
a fent nevezett összesség
miért pont az alsóról
kapta a főnevet?



119.



Ha kívülről tekintünk Mátyásra
nem gondolhatunk mást:
Mátyás ez itt, tetőtől talpig.
Mátyás az orra, Mátyás a szeme
Mátyás, ha eszik, Mátyás, ha alszik.
Egyszóval: Mátyás mindene.
De hatoljunk csak bele!
(nyakkendő mozdul, lebben az ing)
Ott már valaki más
egy sárga szempár hunyog a sötétbe.
Ne legyenek kétségeink;
e rejtett Én-nél
segít a szimatolás.
Az ám! Mint a nagymacskák ketrecénél!



120.



Hogy milyen volt Géza élete?
Ahogy mondani szokás: regényes.
Néhány fejezete kimondottan kényes:
Sok nő, pia, technokol-mámor.
Még szerencse, hogy nem írta le.
Belerendült volna a Béketábor.



121.



Még ma is úgy emlékszem Edinára
mint egy szédítő, zúgó folyami árra.
Egy kaland volt ő, igazi vadvízi túra
örvénylett alattam, előre dobott, majd vetett hátra.
A baj csak az - s ez árnyékot vet e históriára -
bár én merítettem bele, mégis ő tett lapátra.



123.



Volt egyszer egy Elemér
nagyobb nőcsábászt ennél
nem hordott hátán a föld
imádta őt a sok hölgy
s a lánykák szíve garmadával
őutána röpködött.
De hát nem sokig élvezhette
e kellemes állapotot
jött a Halál, háta mögött
néma, szürke hadával
rámutatott, s e szózatot
Elemérhez, ezt intézte:
"Ím, most fiammá fogadlak tégedet
Apád helyett, apád leszek
igaz, hogy csak mostoha
jer hát velem, most vagy soha!"
De Elemért sem ejtették fejre:
"Halál apám, ejnye-bejnye
mit tudod azt, e zűrzavarban
nem egyedül én vagyok-e
a Te vérszerinti magzatod?"
S szólt a Halál, igencsak zavarban:
"Jól van, hát maradj."
S elpattogott, mint egy varangy.
...
Ennek, bizony, már ezer éve
Elemér jár egymagában
föl s alá a pusztaságban
elméje, mint bomlott kéve
szóródik széjjel a nyomában
száján, hol átok, hol, ima fakad
mert ki ránézne, olyan nem akad
s oly csúffá vált, oly szakadt
az Úr is elfordul, mikor fentről inti:
Így jár, aki vérszerinti!



125.

Hogy irigyelték Albint az alpinisták!
Mert a nők szerették őt, nem a Pisták.
Volt neki nem kettő, nem is három
hanem egy valóságos hárem.
Na, ők voltak az Albinisták.


128.

Néha az Adorján
ezt álmodja:
először leül, majd elhever a járdán
s elmerül egy álomtalan
mély álomban.
Tudnivaló, veszélyes lehet ez:
álombeli álomban a Semmi neszez...
Ébredj, Adorján!
szól rá ilyenkor a költő
(ez egyszer, nevéhez híven: költ ő)
s ébred is Adorján
e dupla álomból
először a járdán...
éles eszével rögtön átlátja
ez még mindig az ő álma
mert mit is keresne ő a járdán
és ki ez az illető
aki a vállát rázza
miközben szavakat irkál egy papírosra...
és saját akaratával, most már másodjára
ébreszti magát
- ámde hasztalan -
a valóságra
arra jön rá az Adorján
azaz, hogy ő egy hajléktalan
az ám, már két hosszú esztendeje
kóborol az utcákon
és igen, a járdán van a hál'helye!

129.

Volt egy lány, az Inez.
Egy éjjel, éreztem, valamit neszez
aztán egy dombocskát láttam
lefutni lenge
takarónk bársonyán.
Kérdeztem volna, mi ez
vagy merengtem volna sóhaján?
Nem tettem. Mert fülembe
ekkor ezt volt képes súgni:
Tudod, csak úgy tudok elaludni
ha foghatom. Ha markomban van, - ez.
Bizony, ilyen lány volt az Inez!

130.

Ó mennyi Laca, Lackó és Laci,
mennyi szeretetre méltó nagy maci!
akiket - ez tudnivaló -
a nők valósággal zabálnak!
Amikor szalonnát abálnak
vagy a kertben répát kapálnak,
esetleg begyújtanak a kályhába
kacarászva, nevetve
összesúgnak, búgnak megette:
"Hát, nem imádni való, ez a Laci?
hát, nem olyan mint egy nagy maci?"
Ó mért nem születtem én is Lacinak?!
Pocakom lenne, kezemben sör, s egy mackó alsóba
cammognék ki a kertbe, és vissza a konyhába...
és brummognék minden smacinak!


132.

Franciskának szép neve
olyan, minta külseje
hát még a belbecse
az se lehet más
merthogy mindene
annyira Franciskás
például a haja
vörös és kontyba van
állát a mutatóujja
Franciskásan megtámasztja
ha töpreng, mert gondja van
Franciskás a szeme, a szája és
a füle is franciskásan pihés
nyaka, válla: ugyanez
keble formás s a teteje
Franciskásan meredez
a hasa és tovább lefele
vénuszdombja puha-pihe
a szemérme: Franciskás
csurrantása: Franciskás
orgazmusa: na, igen; ritkás...
De ha van, az is Franciskás!!!

134.

Volt egyszer egy nyári konyha
abban meg egy öreg dikó
azon én és az Ildikó
mint ostor szíja: összefonódva.

Nyár volt, meleg éjszaka
zzzj, zzzj, mondták a szúnyogok
a sparheltről áradozott
a paprikás krumpli szaga.

Hajának sátora felettem
hol be, hol kitakarózva
szeretkeztünk vakarózva.
Bizonnyal, az volt a szerelem.

135.

Azt a dalnokot úgy hívták, Szilárd.
Tudják, ő volt a negyedik bárd.
Ő aztán a húrokba csapott volna pedig,
ha emez, az ősz, a fehér galamb nem emelkedik.
Na, egen. Őt nem is küldte máglyára Eduárd:
499 énekelte hangosan a vértanuk dalát!



138.

Amit tegnap megengedett, az volt másnap tiltott:
magamban a Káosz Királynőjének neveztem Matildot.
Rajta aztán nem volt könnyű eligazodni:
Együttlétünk; mint lábamon a felemás zokni,
- mert azokat páratlanul kaptam vissza, ha kedve támadt mosni -
ráadásul ivott is a Matild, de rendesen,
ami még inkább összekuszálta a szálakat.
Mit ne mondjak, szokása volt ingemet, gatyámat
valami rejtélyes okból reggelre eldugdosni
(egyszer a frigóban találtam meg, úgy másfél óra után
merevre fagyott, mélyhűtött farmeromat),
viszont - mint valami csalétek - a legfeltűnőbb helyeken
tűnt fel, bárhol a lakásban, illatos bugyingója -,
hogy evvel mi célja volt, annak csak ő, és Isten a tudója.

139.

Szerelmes, mondjuk, nem voltam az Ibolyába,
de tetszett, mert hosszú és formás volt a lába.
Láttam a Park bárjában, amikor mellém ült,
fűzöld minije felcsúszott, de ő meg se rémült --
Mikor is volt ez? Talán hetvennégy nyarán.
Elmondta - amíg én csak méláztam harisnyáján -,
hogy mennyire utálja e posványt, és a francba,
ő lelép hamarosan Svájcba vagy Olaszba...
Így is történt, mondják, elvitte őt egy talján
ki azóta is az Ibolyát alulról szagolja tán.

140.

Találékony lány volt a Klára
- egy újító szellem kétségtelen -
módszere olcsó volt, érte gyönyörrel fizettem
kéjünket hogy tudná fokozni
Klárim ezt találta ki:
amikor elhelyezkedett rajtam, vagyis hát fölöttem
nemsoká' elkezdett pofozni
amitől rendesen megkeményedtem
sőt, másfélszeresére nőttem Klárában...
E metódust közkinccsé így teszem
haszonkulcs nélkül, nettón, árában.


142.

...osztan vót egy gyerek, az a Jouska
osztan vót nékije egy íjjen trapéz gátyója
meg egy ekkora bazi táskarádiója
osztan szombaton este azt feltette a vállára
és úgy ment végig a falun, a presszóba!
De még azt ne felejtsem elmondani,
hogy rezgetoll volt a kalapjába tolva,
a szájában meg csibák!
Mondták is megette a kispadon a nénék meg a bák:
Hijnye! De fájíntos legény ez a Jóuska!

143.

A legkülönösebb lány volt mégis a Jancsó Piroska,
kinek húsz évesen gyereklányokra támadt gusztusa,
de nem volt ő vámpír a szó hagyományos értelmében,
mert igaz, megfojtotta őket, sorban mind az ötöt,
ám ő közösült a lánykák félrebillent fejével,
akiket aztán a kert végi ásott kútba vetett éjjel
- ez azért, valljuk be, mégis csak más -,
arra meg egy lemezt, ami vasból volt, és öntött:
Ganz-Mávag, Uljanov brigád, 3. műszak, 2. csapolás - -
szóval, ez a hármas lemez volt a kút száján az ék;
Piroskát e tettéért, húszévesen, hamarosan kivégezték.
Mindez történt Ezerkilencszázötvennégyben,
Gerő és Nagy országlásának első esztendejében.




147.

Amúgy, ránézésre, semmi különös a Klaudián,
de, mint egy hosszú és végtelenített dián,
amelynek minden egyes kockája
Klaudia természetének más-más
mélységét mutatja, tárja:
egyiken például elmélázva, szomorkás
grimasszal a száján
ül egy porcelán toaletten vagy bidén,
a másikon vörös bort kortyol,
ami, mint mondogatta, jobb volt tavaly, mint az idén,
a harmadikon egy kicsit keserű, csalódott mosoly
egy elsietett orgazmus megmerevedett pillanatában -
de minek is soroljam, minden oly
szomorú és hiábavaló,
mint tar, őszi ágon a holló,
vagy, mint az utolsó kockán az olló,
ahol mindig megakad a film, vagyis a dia...
ó istenem, hol vagy Te már, Klaudia?

148.

Irén nem is Irén volt, hanem Irene,
az Adria lánya, ahol az a város van: Fiume.
Az óváros egy szűk utcácskájában,
K. u. K-san berendezett sötét, penészes lakásában,
ó hogy kért - csak a szemével -, hogy maradjak vele,
hogy merüljünk - művész volt - a hold csobogó, ezüst sugarába,
s le is rogytunk akkor éjjel a füvek és csigák övébe:
ő az én és én az ő ölébe -
még most is látom - lelkileg - kissé felső és hátulnézetben,
onnan, ahol a gesztenyefák lombja-mélye van,
két szemem két zöld, húsos héj alól fakadó vadgesztenye,
látom, ahogy ágyéka elhagy és nedves a hasam,
és a csípőmön csigaút csillog és az Adria és Irene,
s felülve érzem köldököm páráló illatát: gesztenye.


150.

Enyhén görnyedt volt a háta;
esztergályos lány volt a Beáta,
de nekem mégis tetszett módfelett,
ahogyan állt ott vagy a morgó, meleg gépére dőlt,
kis keze ahogy repkedett
a tokmány és a nóniusz között;
én mélázva néztem amint vídia kése
vidáman harapdálja a forgástesteket
és a hengerek és a tengelyek
döglött varjakként a lába mellé estek -
szeme ábrándos-kék volt, ajka, mint a málna
(ha valami irtó gyorsan sereg,
de mégis olyan, mintha állna,
mert megegyezik vele a fény frekvenciája,
nos, e jelenség neve: stroboszkópia)
nekem nem kellett se speed, se pia;
beleszédültem Beátába, de rendesen,
és gondolom, ő is így volt velem,
mert mikor késének hegyére freccsent a hűtőfolyadék,
mely fejér volt és meleg, mint a tej,
ő puha tenyerébe tett egy láthatatlan szívet
és elfújta egy fúró és egy köszörűgép résében éppen
s az felém lebegett az üzem nehéz, kékesen derengő ködében...
hogy mire gondolt, ki tudja, akkor e bájos fej?





154.

A szomszédom
- neve Gedeon -
aki egy érzékeny, fiatal lélek
áthívott egy teára
amikor beléptem
egy mezőn
találtam magam
ahol birkák legelésztek
a plafonon
millió csillag csillogott
és mintha
egy madár szárnyának
rebbenését éreztem volna
az arcomon...
barátságosan invitált
szobájába ami egy
árnyas akácerdő volt
talán
egy félórát beszélgettünk
a tea finom volt
aztán elbúcsúztam
és ő felajánlotta ladikját
merthogy
az akácos melletti
morotván
a fürdőszobáján át
egykettőre hazajutok.


156.

Augusztusban ismerkedtem meg vele,
Bár nem volt egy világszépe,
De formás volt, illatos és guszta,
Úgy hívták e lányt, hogy Auguszta.

Számban barack és dinnye zamata,
Orromban Auguszta íze-illata;
Pucéran napoztunk, oda voltam érte;
Hogy együtt maradunk mindörökre, megígérte.

Elmúlt pár hét, kiégett a fű;
Kiderült az Auguszta nem, nem hű,
Sőt, úgy is mondhatnám: csapodár.
Elment, és elmúlt a nyár. Ó be kár, ó be kár!

157.

Azon gondolkodott mindig a Zalán
életét hogy élje könnyedén és lazán.
Végül is rájött: majd átver mindenkit,
aztán meg vesz egy Ferrarit.
Így is lett. Sajnos rögtön egy fára felcsavarodott.
Hiába dallamkürtözött: hé, térj ki előlem, te ott!
Most előttünk fekszik a ravatalon





Cím: Névnapozó
Kategória: Besorolás nélkül
Alkategória:
Szerző: Pogonyi Pál
Beküldve: May 29th 2006
Elolvasva: 1164 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Besorolás nélkül főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.11 Seconds
pharmacy online