Volt egy szegény ember, akinek egyetlen munkaeszköze a talicskája volt. Gyönyörűen lefestette ciklámenzöldre, majd meggybarna és cseresznyesárga virágokat pingált rá.
Gyorsan híre ment a faluban, hogy milyen művészi kinézetű talicskája van az öreg Jozsó bának. Érkeztek is a szállítási megrendelések sorra.
Vitt vele virágot és gyümölcsöt, sőt egyszer még a részeg polgámestert is hazafurikázta vele. Ez aztán maradandó nyomokat hagyott a talicska lelkében (is).
Szegény Jozsó bá hiába kereste meg a legsimább utakat, a talicska mindig talált néhány gödröt és kerékugrató rögöt, vagy követ. A szállítmánynak folyton történt valami baja. A szőlő összetört, az almák kiugráltak a döccenőknél, a virágok pedig elhullajtották szirmaikat.
Egyre kevesebb megrendelést kapott az öreg, hiába volt minden igyekezete. A faluban meg elnevezték hamiska talicskásnak, s már leginkább csak fát, szenet vagy földet szállíttattak vele.
Egy idő múlva a talicska is kezdte megbánni csacska viselkedését, melyet a polgármester által rajta esett szégyenfoltok miatti megtorlásul szánt, mert egyre piszkosabb lett a benne szállított áruktól.
Az egykori, szemet vidámító tarka színek mindenhol bebarnultak a mocsoktól, deszkái kilazultak az erőteljes igénybevételtől. Már hiába kerülgette ki a legkisebb kavicsokat és a legapróbb mélyedéseket, eljött az idő, amikor a legsimább úton is csak hangos nyikorgással, nyöszörgéssel közlekedett, mint egy öreg satrafa.
Végül megtörtént a baj. Az istálló mellett egy kövön megadta magát a kerék a hajszolt életnek, s kettétört. Jozsó bá mérgében ráborította a szállításra váró tehéntrágyára, és otthagyta.
Telt-múlt az idő, közben esett az eső, fújt a szél, sőt a Nap is sütött, mígnem az öreg újra a trágyadomb környékén járt.
A természet megkönyörült a hamiska talicskán, mert az eső megmosdatta, a Nap és a szél megszárította, igaz, kicsit meg is fakult. Viszont a legszebb meggybarna virág szelíden szemezett Jozsó bával, aki végül beadta a derekát, meg a kezét is a talicska kibányászásához.
Megsúrolta, újra befestette, földdel megtöltötte és muskátlikat ültetett bele, majd odaállította az ajtaja mellé, a lépcső tetejére.
Megnyugodott a talicska is, hisz nyugdíjas és zavartalan életet élt végre. Hűséggel nevelgette a beleplántált virágokat.
