Megérkezett hát Marilyn Monroe
Egy nagyon szép tangó szólt. Lágy és finom. Tangóhermonika. Kellemes, varázslatos, bizsergető. A dal csak benne szólt.
Támasztotta a falat a Damjanich 46.számu ház kapujánál. Ahogyan állt ott, mellette egy utazási iroda kirakat neonfénye csúszkált az esőáztatta járdán.
Kék ballonkabátja külső zsebében kotorászott és vett elő egy cigit, a doboz fedelét felnyitva, kezével tapogatva a zsebben. Mielőtt meggyújtotta volna puhítgatta az ujjai között, majd szájához emelte és megnyalintotta. Megvárta míg a tangó utolsó hangjai elhalnak benn, csak ezután gyújtotta meg, keze öblével rejtve a gyufa lángját.
Hosszan szívta az első slukkot, és engedte ki felhőt fújva belőle.
Haza kéne menni.
Ellöknie magát a faltól, elindulni az utcán , a Szív utcánál jobbra fordulni, keblére ölelnie az embert aki a pinceborozó lépcsőin fellihegi magát és barátot keres, aztán kerülgetni az autókat, majd a sötétből a fényre lépni, és az elegáns Andrássy úton átvágva elmerülni megint a homályban. Onnan már csak néhány lépés, úgy két sarok talán, az Aradi u.26.-ig eljutni, elbíbelődni a nagy masszív fakapu zárjával, beszívni az áporodott, egésznapról ottmaradt elhasznált levegőt, amiben jól kivehető a szomszéd hentesboltból kitüremkedő zsír és friss hús vérszaga. Felmenni a főlépcsőn, fel a harmadik emeletig, elbillegni a körfolyosón a hátsó traktus felé, majdnem a cselédlépcsőig, közvetlenül a régi közös WC mellett jobbra fordulni, és a spenótzöld ajtón benyitni az otthonba, ahol senki se várja , csak a penész szagú, egyedül lévő, sötét magány. A kulcsot megzörgetni a konyhaasztalon, egy sört véve a hűtőből leülni a foszlott kárpitú fotelbe, és megtartani a méltóságát , amire senki sem kíváncsi , nem elsírni magát a semmi sötétben. Aztán lefeküdni, nyitott szájjal elaludni, és nem álmodni.
Nem !
Szivjunk el még egy cigarettát. Dörzsöljük meg borostás arcunkat, és gondoljunk anyánkra, aki nagy reményeket füzött egykoron kisfiához. Nem, ne gondoljunk anyánkra. Az kéne még ! Semmi se ugy van, semmi se nincs. Csak ez a még egy cigi.
Ahogy ott támasztotta a falat , nem messze a Lövölde tértől, egyszercsak a sarkon, szemben a forgalommal egy hatalmas hat ajtós limuzin fordult be. Hangtalanul érkezett, siklott szinte amint elhaladt a trafik mellett, vágott át a kereszteződésen, és állt meg pont előtte. Csak nézte a lesötétített füstüveg ablakokat, önmagát látta benne kissé torzítva, ahogy hajlott az ablak üvege.
Az ajtó csendben kinyilt és bentről, az autó ölmeleg félhomályából Marilyn Monroe nézett ki rá hívogatóan.
Megérkezett hát Marilyn Monroe. Most egyedül jött. Az ülésen kissé előrehajolt, necc-harisnyás lábán , ahogyan keresztbe tette, megcsillant az üzleti neon hideg kék fénye, és felmelegedett. Gábor hátranézett, aztán vissza, be az autó hívogató homályába, kezét mellére tette kétkedően:
.-Én ? Azután hajába túrt, és beszállt a hátsó ülésre.
A hófehér limuzin elragadta őket, és annyi zajjal, mint amikor a falevél földet ér, suhantak végig a Damjanich utcán, ráfordultak a Dózsa György útra, elhajtottak az Állatkert mellett, megmártóztak a nyirkos, sötét tizenharmadik kerületben, kikanyarodtak a Váci útra , és aztán a Belvárosi Szállodához hajtattak.
Gábor csak ült ott, Marilyn nem szólt egy szót sem, csak magában döngicsélt egy édeskés dallamot.
A Szálloda előtt piros szőnyeg fogadta őket, és a sok kíváncsi ember között a Szálló halljába mentek, ahol ott volt már Harrison Ford, Woody Allen, Greta Garbo, és a sarokban kockás ingben, kezében Whiskeyvel Hamingway, arca mint a fából faragottaké. Az egész díszes társaság.
Gábor meghúzkodta magán gyűrött ballonját, és vágyakozott egy hüvös pohárra, benne valami zöld itallal.
–Jöjjön igyunk valamit –ragadta karon egy köpcös, majdnem teljesen kopasz öregember, szájában szivarral
- Két pálinkát, - lökte oda a szót a bárpultnál serénykedő fehérkabátosnak.-
Micsoda pimaszság, megcsinálták ezek a gazemberek a szobromat, képzelje, felállították valami téren, és képzelje akkora vagyok csak mint életben, gúnyolódnak velem ezek a gazemberek.
A kövér öregúr zsörtölődött még, amikor Gábor megkapván italát elfordult tőle, mert egy dalt hallott maga mellett.
Egy dalt amit egy jóvágású ötvenes férfi énekelt. Csak ugy magában. Ismerős volt nagyon a férfi. Olyan szomorú volt ahogyan énekelt, szeme messzire tekintett, vörösborlében úszó, réveteg. Félkönyékre támaszkodott a mahagóni pulton, kezében cigaretta füstölgött. A haj, a kis bajusz a száj felett, és az a tekintet! Oly ismerős, nagyon. Igen !
A lárma nőttön nőtt, egy zenekar játszott a színpadon, csupa fehér férfi afrikai vonásokra maszkírozva magát, nagy ping-pong labda szemekkel. Rumbát játszottak. Valaki megfogta Gábor kezét és a táncparkettre lódította, és Gábor máris járta fergetegesen, kifulladásig.
Egyszerre csak szeme összekapcsolódott egy ismerős pillantással. Éva ! Az első felesége Éva volt ott, éppen beszélgetett Thomas Alva Edisonnal, vagy egy hozzá a megszólalásig hasonló szikár , szőke férfival. Éva mindig is szívesen beszélgetett magas szikár szőke férfiakkal. Gábor nem volt magas sem szikár, szőkének pedig a legjobb akarattal sem volt mondható. Sosem volt egészen világos számára mivel sikerült meghódítani annak idején Évát, megtartania viszont biztosan mondhatjuk nem sikerült. Megpróbálta pedig, de nem, nem változtathatott a természet rendjén, és a természet rendje az volt, hogy Éva a magas szikár szőke férfiakat szeresse, néha hagyja, hogy másfajta férfiak is szeressék őt. A mozgalmasság fontos volt. Azért azt nem lehet mondani, hogy Évának nem volt lelke, vagy, hogy rossz lett volna, próbálta Gábort megkímélni a nagyobb mértékű szívfájdalomtól, meg elkeseredéstől, de nem sokra jutott, mert Gábornál éppen az volt a természet rendje, hogy elkeseredjen és kétségbe essen, mélyen és reménytelenül. Külön váltak utjaik. Gábor néha éjszakákat töltött a Damjanich u. 46. előtt, ahol Éva lakott, és amikor megérkezett, kocsival, vagy gyalog, ritkán egyedül, kerülve a pillantását, Gábor ismét és még a korábbinál is mélyebben kétségbeesett.
Amikor most a Szállóban Éva felismerte Gábort, az asztal mellől felállt, és a szőke szikárt a szó közepén faképnél hagyta, és elindult hátra , az étterem konyhája felé. Gábor utána. Az utolsó asztalnál megállította egy burnuszos férfi, akiről először azt gondolta Harrun al- Rasid kalifa, de acélkék szemébe tekintve világos volt, hogy másról van szól.
-Egy üzenetet kell eljuttatnom a Királynőnek, Önre bízom Sir, meg kell tennie a Birodalom érdekében, amely érdek az Önével egyez. Gábor lerázta Lawrenc bilincs szorítású kezét magáról.
Elvesztette szem elől Évát. Találomra nyitott ki egy ajtót. A szálloda hátsó traktusára jutott, egy folyosón , a kövön gyors léptek
kopogtak. Elindult, gyorsan, szinte futva a hang után. A folyosó végén , az ajtó amely a tüzlépcsőhöz vezetett lengett még ahogyan odaért. Belökte és megindult felfelé a lépcsőkön, a második emeletnél , a lépcsőfordulóban meglátni vélte Éva barna szoknyáját, ahogy ellibben ott, és a kezét is a korlátba kapaszkodva. A harmadik emeletnél még egyre szaporázta a lépteit, szinte futott, kettesével szedte a lépcsőfokokat, kétségbeesetten zihálva rohant. Nem gondolkodott. El kell érnie ma este Évát, meg kell találnia, meg kell ragadnia, és nem elengedni többé. Az ötödiknél már fogytán volt a levegő, a hetediknél úgy érezte a tüdeje megpattan, és forró tűz amit belehel. Csak rohant tovább. A léptek kopogását hallotta maga előtt, maga felett, ez vonzotta egyre fel, fel.
Felért a lépcső tetejére, és kilendítette a tetőre vezető ajtót. Szemét végigfuttatta a tetőn, de nem látott mást, mit tárgyakat, kéményeket, szellőzőket, antennákat, egy eldobott műanyagdobozt, egy ecsetet, és lábánál, közvetlenül egy meggörbült rozsdás szöget. Nyakkendőjét meglazította, és nylon inge nyakát kigombolta. Egy darabig támasztotta az ajtókeretet, majd ellökte magát és elindult a tetőn. Nem volt sehol Éva. Talán soha nem volt sehol. Elsétált a tető pereméig, fellépett a keskeny szegélyre, egy lengedező antennába kapaszkodott, hogy ujpercei elfehéredtek.
Lenézett tekergő, vonagló,lüktető, gyönyörü ,mocskos városra.
-Helló! Haw do you do, honey ? – Már megint Marilyn, édesen mosolyogva – - Come here!-és nyujtotta kezét.
Gábor lelépett a peremről, megfogta Marilyn kezét, átölelte derekát, és táncolni kezdett vele, ott fenn a Szálloda tetején, közel az éghez. Tangót táncoltak.
-Tararrá rá rá rá, ra rá, ra rá,…… forogtak ott, és a ballonkabát lebben és a fehér tüllszoknya libben.— …pam,pamm. Gábor elengedte a lányt, meghajolt, derékból, egyik karját háta mögé téve, mint úriemberek.
Mire felnézett már nem volt sehol Marilyn.
-Na most-Gondolta Gábor, és ismét a tető széle felé sétált, lassan, csakugy mintha a korzón lenne, vasárnap délben, és nézegetné a lánykákat, akik kettesével hármasával, összebujva közelegnek, vagy mintha a ligetben sétálna éppen, vállra vetett kiskabáttal, és belélegezné az őszi avar illatát, csak sétált.
A peremen, ahogyan odaért, látta hogy egy alak ül. Öreg, barázdált arcu férfi, aki olyan törékenynek látszott, mint egy kinai váza , és olyan időtlennek is.
Ugy vett levegőt a következő szavakhoz, mintha kortyonként kellene felhoznia az óceán mélyéről, nem tékozolhatja el. Rekedt hangon szólt:
-Hová siet? Várjon, csak lassan ! Őrizze meg magát, fiam a kétségbeesésnek.
Az öregur felállt, hozzálépett, és átkarolta a vállát.
-Ez a maga dolga, fiam ….. higgye el,…. én csak tudom.- még mindig karolva vállát lépkedtek egymás mellett, hosszan, sokáig, nyugodtan, szótlanul,egészen a Damjanich u. 46,-ig, ott a kapuban megálltak. Elköszöntek. Az öregur ráhunyorgott drótkeretes szemüvege mögül. Kinyujtotta a kezét, és melegen, barátian megszorította Gáborét.
-Vigyázzon magára fiam, majd még találkozunk.
-Viszontlátásra direktor Úr !
A cigaretta elégett, a csikket a földre dobta és dühödten rátaposott. Ez maradt. Megrántotta a vállát:
-Igen, na hát jöjjön az a kétségbeesés, ha már ez a dolgom.
Elindult haza, el az Aradi utcába, a feneketlen és ragacsos sötétben, haza. Már nem nézte az utcát maga körül, vízben gázolt derékig, ahogyan ment.
A ház előtt, ahogyan negyedszerre is megpróbálta a kulcsot összehozni a zárral, egy pillanatra felnézett, és látta, hogy a sarkon befordul a nagy fehér limuzin. Megáll a szemben lévő kapu alatt, és kiszáll belőle egy nő, aki most a legkevésbé sem volt Marilyn Monro, tán inkább Kiss Manyi, az is úgy a vége felé.
