BOR-BÁLA-KORCS-MÁJA
Színmű
Írta: Somogyi Ottó
Szereplők:
Borbála, kocsmáros asszony
Panni, a lánya
Gedeon, Borbála férje
Pali, a költőlelkű álmodozó
Ödön, Pali apja
Benedek, önjelölt filozófus
Bella, a festőművésznő
Gusztáv, az énekes
Lenke néni
Sanyi bácsi, a férje
Márton
Samu, Márton ivócimborája
Pityu, a dadogós
Ubul
Emma
Olga, a postáskisasszony
Szín: Kocsma belülről, kintről girbegurba betűkkel felírva: „ BOR-BÁLA-KORCS-MÁJA”, balról magas söntés - bárpult – két székkel, asztalok, székek, falon dekoráció, feliratok, pld. „hitel nincs!”, Árjegyzék” stb.
I. Az egyik sarokban az asztalnál ül a két öreg; Lenke néni és Sanyi bácsi. A pult mögött Borbála a poharakat törölgeti, Panni az asztalokat rendezi. Benedek egyedül sakkozik. Minden lépés után átül a vele szemben levő székre. Bella egy asztalnál rajzol elmélyülten. Egy asztalnál két cimbora; Márton és Samu poharazgat, egy másiknál Pityu és Ubul. Ubul előtt rengeteg fröccsös pohár. Minden mondata után iszik egyet. Belép Olga, a postáskisasszony.)
Ubul:
- Óh Emma!
Olga:
- Jó napot a hölgyeknek, meg az uraknak, üdv Ubul!
Maga még mindig az Emmácskáért búsul?
Borbála:
- Magába is jó nagyot… már alig vártam Olga,
Mi újságot hozott nekünk azon kívül, hogy még mindig zúg a Volga?
Olga:
- Tessék, itt az újság, olvassák a jó híreket benne!
(Benedek lenyúlja az újságot, lapozgatja.)
Borbála:
- Nem mintha a sok unalmas reklám olvasmányos lenne…
Benedek:
- Közte a szokványos hírek; egy újabb politikus,
ki hirdeti az igét, mint az álszent pap, nekünk azt mondja: Ti kuss!
Egyik demagóg skandalummal bélelt tag sem túl szimpatikus.
Borbála:
- Miközben elrévült lelkünkbe tapos,
minden szava hazug, lapos…
Bella:
- Most hallom először, hogy valamiben egyetértenek,
de mivel ehhez a témához kellőképpen nem értenek,
azt javaslom; rekesszük be, mielőtt elkezdenénk.
Olga úgyis mindig csak jó hírekkel jön felénk.
Benedek:
- Strucc dugja fejét a homokba,
de nem bánom, ne merüljünk mélyen e mocsokba.
Van még itt gyilkosság, rablás, csalás, születés és halál,
Bella:
- Látja, ez jó Benedek; ki-ki a szája ízének megfelelőt talál!
Borbála:
- Olga, levelet nem hozott nekem, kérem?
Olga:
- Azt majd délután, most sietek, hátha önmagam utolérem…
(Olga elmegy.)
Samu:
- Mitévők legyünk Márton?
Ezt a csóróságot nem komálom!
Márton:
- Biz’ a! Gazdagnak lenni távoli álom,
sajna’, én már az aprópénzt sem találom!
Samu:
- Az egy dolog, hogy nem telik, ruhára, ételre,
de lassan nemet mondhatunk az alkohol vételre!
Könnyű annak, ki harácsolással alkot!
A becsületes ember talán raboljon bankot?
Márton:
- Bankot? Hahh…ez az, hallom az isteni hangot…
Pityu:
- Hukk! Kééé-kéé-kéérekk egy…
Ubul:
- Óh Emma!
Borbála:
- Mi kéne, ha vóna?! Manapság már senki sem tudja, mit akar,
A sok locsi-fecsi beszéd csak ürességet takar…
No Benedek, maga is aztán fura egy ember.
Benedek:
- Borbála drága, inkább legyek furcsa figura, mint zsörtölődős némber.
Különben meg; árulja el; miért vagyok magának különleges alak?
Borbála:
- Össze ne dőljetek kocsmafalak!
Eddig úgy tudtam, a sakk páros játék.
Benedek:
- No, mielőtt berosálnék…
Borbála:
- Nono Benedek, a mellékhelyiség odakint van, csak semmi perverzió!
Benedek:
- Úgy vélem, az ön látásmódja eléggé speci…fikálós verzió…
És én még azt terveztem, hogy itt fogok játszani szimultánt!
Borbála:
- Tudom én, hogy szimuláns maga az élettel, hiába tanult, tán
majd azt képzeli, hogy beveszem a rögtönzött meséit!
Benedek:
- Vegyen be, amit jónak lát, ha azzal jobbnak látja esélyit
arra, hogy vidámabban töltse mogorva estéit...
Borbála:
- Maga egy igazi köpönyegforgató; egyszer balra ül, aztán meg jobbra.
A szélforgástól függően, akár egy alattomos kobra…
Benedek:
- Nana Borbála! Engem csak a lépéskényszer mozgat,
Ne politizáljunk kérem! E fránya kórság ránk csak rontást hozhat!
Bella:
- Az én perspektívám szerint sem a hovatartozás oldalairól szól a játék,
nem bal, vagy jobb, csak fekete, vagy fehér, nincsen más tét…
Benedek:
- Bellácska mindig tudtam, hogy maga egy színes egyéniség,
festőpennája akár vörösben, vagy akár narancsban is ég…
Borbála:
- Hiába szövetkeznek minduntalan össze ellenem;
szép szót e hitvány világról hiábavalóság lenne ellenem…
Benedek:
- Mellbevágó valóság; e magyar közéleti jóság; kell-e nem?
Ubul:
- Óh Emma!
Márton:
- Hmm. Ejha! No, ide figyelj Samu!
Amit most mondok, az nem lesz kamu!
Megcsináljuk a tutit, az eszemnek adj ezért hálát!
Samu:
- Mi lesz hamu? Ultizni sem tudok… Megint ingyen dobjuk össze a szénából
azt a nyolc bálát?
Márton:
- Psszt süket, jól figyelj; kiraboljuk a kocsmárosné asszonyt, a Borbálát.
Láttad már, esténként mennyi zsozsót számol?
Samu:
- Nem vagyok én zenész, mit tudom én, hogy bé-moll, vagy á-moll…
Különben meg; ki az a Kozsó, vagy ki, aki rámol…
Márton:
- Pszt! Halkabban te, rablásról beszélek neked,
fene azt a süketformájú fejed!
Samu:
- Raboljunk? Hisz az első pillanatban felismernének!
Márton:
- Majd beöltözünk álruhába, mondjuk öreg néninek.
Samu:
- Béninek? Nem bánom, nekem már mindegy. Te meg leszel Frédi. Írd össze,
aztán add ide a listát.
Márton:
- Ez most tényleg ilyen hülye, vagy megjátssza az együgyű idealistát?
Legfeljebb még húzunk a fejünkre harisnyát…
Samu:
- Tarisznyát?
Márton:
- Te süket, harisnyát, nem tarisznyát, hogy eltakarjuk a fejed, azt a rusnyát!
És nem Frédi-Bénik leszünk, hanem öreg nénék!
Samu:
- Jó, de őzike remélem nem lesz, mert attól még félnék!
Márton:
- Lüke vagy Samu! Gyere, menjünk előkészíteni e tervet.
Samu:
- Jól van, bár nem tudom, hogy alakíthatnánk még e termet…
Ubul:
- Óh Emma!
(Márton legyint, kitereli Samut, elmennek.)
Pityu:
- Hukk! Kéééé-ké-kéééé-rek egy…
Borbála:
- Berekedj már Pityu! Annyit beszélsz egész este,
hogy lúdbőrözik tőled az ember teste…
Benedek:
- Megszólal a liba: Gá-gá-gá!
Piyuka, menjünk világgá-gá-gá!
Bella:
- Benedek, maga többnyire sértően cinikus!
Ez a szkeptikusan gúnyos viselkedése egészen tipikus.
Benedek:
- Na ja, Bellácska, elvégre mozigépész vagyok, nem patikus.
Én kérem; vetítek, nem aprólékosan méricskélek…
Borbála:
- Igen Benedek, vetít nekünk egyfolytában, de attól félek,
nagyobb a maga mozivászna,
mint egy hétárbocos vitorlavászna…
Benedek:
- Kinek csípős nyelve paprikából készült,
annak felvágott hegyén zöldség ész ült…
Ubul:
- Óh Emma!
Borbála:
- Persze. Unalmas már Ubul ez ma. Emma? E meg hónap.
Bár nem vagyok elrontója semmi jónak.
Bella:
- Ne bántsa Borbála, maga nem tudja, milyen a reménytelen szerelem.
Borbála:
- Pont én ne tudnám? Az maga a veszedelem!
Bella:
- Ubikánk elérhetetlen vágya tárgya oly utópisztikus, mint a kölnitől illatozó trágya…
Benedek:
- Azért Ubulnak is lehet álma!
Borbála:
- Mint az oázisban hűst adó pálma, legalább olyan távoli vágy neki az Emmácska…
Benedek:
- Pedig ő is csak egy nő, ki kissé csacskácska…
Bella:
- Ím; hangot kapott a férfisovinizmus,
beindult a csökött lelki nudizmus…
Benedek:
- Pőrén szép az élet, a szabad szavú férfinak meg nyista,
végem van, ha megszólal egy szemellenzős feminista…
(Nagyon lassan nyílik az ajtó, csoszogva, hörögve besántikál Gedeon, egy székhez vonszolja magát, leül. Alig kap levegőt. Többször próbál megszólalni, de alig jön ki hang a torkán.)
Borbála:
- Gedeon, már megint mi ütött magába? Talán újra fáj a falába?
Íme, egy újabb szín mutáns, ki évek óta egyfolytában szimuláns.
Benedek, ezzel aztán szimultánozhat!
Benedek:
- Khm…khm, e dzsungelben egy nyelvzseni sok mindent kihámozhat…
Borbála drága, szerényen megjegyzem, a sakkban a szimultán annyi,
mintha egy örömlánynak kellene egyszerre fél tucat urat fogadni…
Borbála:
- Ne nézzen engem olyan butának Benedek,
megjegyzem, maga sem egy Elek, én meg csak attól szenvedek,
ha maga akár tíz táblán kamatyolna egyszerre nálam,
akkor is simán felkophatna fogyasztásától az állam!
Benedek:
- Már megint politizál. Hogy jön ide a magyar állam?
Borbála:
- Hihi, nagyon vicces. Ha magán múlik, úgy tönkremegyek, hogy na!
Ha szimultánozna is; napi egy kisfröccsnél több akkor sem fogyna!
Maga kérem, idejár ingyen aktív társadalmi életet élni!
Benedek:
- Hohó kérem! Itt van a Borbála szónoklat él…ni!
Ne akarjon rólam drága, túl korán ítélni,
a vendéget is vonzza e karakter, nem kell félni!
Ubul:
- Óh, Emma!
Gedeon:
- Vizet…vizet…a gyógyszerem…
Borbála:
- Ki fizet? A vén perverz! Még hogy az óvszere!
Életében akkor használt olyant utoljára,
amikor gyerekkorában a tehén tögyire húzott gumit rája.
Az apja hiába tanította fejni a tehenet,
a tejen kívül más nem ragadt rá, meglehet
a férfiúi cselekedet sarát később sem állta,
csak levegőre tellett, lufinak használta…
Panni:
- Anya! Hogy lehetsz papuskával ilyen kegyetlen?
Nem látod, milyen rosszul van édesapám, az egyetlen?
Papuska, itt van a víz és a tabletta…
Nézzétek, majdnem hab lett a
szája szélén a rátörő rosszulléttől,
nem érzi jól magát szegény már reggel héttől…
(Az öreg elszenderedik a széken…)
Bella:
- Mi ez, talán epilepszia, vagy meghűlés?
Borbála:
- Haha, epe lep; szia! Nem, ez már a végelgyengülés.
Idestova tíz éve, hogy az öreg mindennap haldoklik…
Kivizsgálták, mégsem találtak semmit a dokik.
Benedek:
- Akkor is lehetne Borbála kicsit megértőbb vele!
Borbála:
- Persze, tenné tisztába maga, mikor renyhül a bele!
Bella:
- A maga ura, a maga baja!
Borbála:
- Ura? Ne mondjon nekem ilyent, no hallja!
Ez már a két kezinek sem ura, pedig ha látnák néha, hogy remeg!
Mégis ott jár, ahol nem kell, kósza utakon tekereg!
(Közben Bella is odamegy Gedeonhoz, lehajol hallgatja az öreg lélegzését, miközben annak a keze ösztönösen Bellát tapogatná, hirtelen felhorkan, Borbála ráüt a kezére, Bella ijedten elugrik. Gedeon tovább hortyog.)
Borbála:
- Mondom én; olyan ez, mint agyarát vesztett vadkan,
szellenteni is csak sunyin tud, halkan…
Panni:
- Na de anya! Már hat az orvosság, elnyugszik talán.
Borbála:
- Ki tudja? Tán öröklétre szenderül a kocsma asztalán…
Hogy rosszul ne lenne, nap anélkül nem múl el,
de túlél ez minket, mielőtt elmurdel!
(Távoli énekszó hallatszik egyre közelebbről…)
Bella:
- Ha jól hallom, ez a Gusztáv!
Borbála:
- Na ja, és kissé megint frusztrált…
(Gusztáv érkezik vidáman énekelve)
Gusztáv:
- „Kicsit szomorkás a hangulatom máma…”
Borbála:
- Szomorkás magának ám a…bolondozó tudománya!
Gusztáv:
- No de Borbála drága, ne legyen má’ mindig oly kevély,
ne feledje a mondást: Jó kedélyért még jobbat remélj!
Borbála:
- Ahh… Gusztáv, maga javíthatatlan!
Bella:
- Kinek kiszáradt torka szomjazó katlan!
Gusztáv:
- Mily istennő hangja szólott?
Borbála:
- Az igazság hangja szólt ott…Az élet rideg valósága nem gazság…
Gusztáv:
- Borban és nőben rejtezik a kettős igazság!
Borbála, osszon nekem még ép észt!
Borbála:
- Tehát rendel egy hosszúlépést…
Pityu:
- Hukk! Ééééén iiiis ké-ké-kér…
Benedek:
- Míg kér a nép, adjatok neki! Sakk! Miután megléptem e firnyákos lépést.
Borbála:
- Nézzék csak a levitézlett mozigépészt,
hát ki látott már olyant, hogy valaki önmagával sakkozik?
Benedek:
- Még mindig jobb, mint ki másokkal hadakozik, vagy épp unatkozik.
Mennyit palléroztam, edzettem már elmémet,
mígnem egyszer egy ragyogó eszű felnémet
megtanított a lét egyszerű, de legnagyobb értelmére:
legjobban az egyedüllét öröme és játéka hat az ép elmére!
Bella:
- És mondja Benedek, maga mindent egyedül csinál?
Benedek:
- Bellácska, az élet értelme mindent tálcán kínál.
(Közben elvesz egy fröccsel telt poharat Panni tálcájáról.)
Ubul:
- Óh Emma!
Panni:
- És mi van a szenvedélyes szerelem mindent elsöprő viharával?
Benedek:
- Azt meghagyom másnak, ki hogy cselekszik, a mód rávall.
Borbála:
- Elég a sok szóból, az érzelmeket szellőztessük csak módjával…
Panni:
- Kezeljünk mindenkit a szívtelenség kódjával?
Borbála:
- Ej Panni lányom, mi ütött hirtelen beléd?
Milyen szerelmes szólamok futnak ma eléd?
Panni:
- Anyám, a te lelked örökké gomolyfelhő borítja,
szíved kapuja szorosra zárva, semmi nem nyitja.
Benedek:
- Tényleg. Már akartam volt kérdezni; Borbála, magának mi a titka?
Borbála:
- Elég a fecsegésből, az én szabadidőm, mint a fehér holló…ritka.
Gusztáv:
- Aztán vigyázzon, ha néha magára tör, nehogy kivájja a szemét.
Borbála:
- Ahh! Hazamegyek takarítani, szorgos kezem kívánja a szemét.
Panni, itt hagyom rád a kocsmát, ügyelj mindenre,
figyelj a rendre, de kiváltképp a gyalázatos férfinemre.
Minden férfi, mihelyt női szoknyának meghallja neszét,
egyből lába közé csúszva érzi feltámadni eszét!
(Borbála kiviharzik.)
Gusztáv:
- Hah, hogy lehet ily parádés küllemben ily kevély belső?
Bella:
- Pedig igaza van, hogy a férfi gondolatában mi az első!
(Gusztáv odalép Gedeon mellé, kiereszti a hangját.)
- „Gedeon bácsi a nők bálványa…”
(Mindenki döbbenten ránéz, abbahagyja az éneklést, majd zavartan Bella felé fordul.)
Gusztáv:
- Bellácska, olyan jól áll kezében az állványa!
Benedek:
- Szerintem más jobban állna Bellácska kezében…
Mondjuk egy izmos férfitest, mely gránitosan csillog, mint az ében…
Bella:
- Ilyen provokációnak nem engedek!
Kikérem magamnak Benedek!
Ubul:
- Óh Emma!
Pityu:
- Hukk! Éééén is kééé-ké-ké-rek…
Gusztáv:
- Bocsánat Bellácska, valamit kérek: Megengedi, hogy megtekintsem e művészi rajzot?
Bella:
- Mára elég volt magukból! Most nekem udvarol, az előbb még másnál rajzott!
(Bella összecsapja mappáját, kimegy. Gusztáv felhajtja fröccsét, majd dalolva ő is elmegy.
- „Odavagyok magáért, szép fekete hajáért…”)
Panni:
- Hogy maguk miket össze nem beszélnek!
Benedek:
- No igen, de minek, vagy kinek? Szavaink szállnak a szélnek…
Sanyi bácsi:
- Khm. Lenkém galambom, szabad?
(Könyörgően néz Lenke nénire.)
Itt ülünk már vagy két órája, türelmem apad…
túl sok itt a szemrevaló nő,
a szomjúságom meg egyre csak nő…
Úgy fáj a derekam a tegnapi meggyszedéstől,
vénember fejjel sem menekültem meg a munkaszenvedéstől…
Édes Pannuska, ha már megértem ezt a szépember kort,
hoznál nekem egy pohár jófajta bort?
Lenke néni:
- Csak semmi dőzsölés Sanyi,
ha nem jól viseled magad, neked annyi…
(Felemeli a kezét Sanyi bácsira fenyegetően.)
Sanyi bácsi:
- Nem csak kapni köll, néha adni
is! Adjuk meg, ami a testnek és léleknek köll,
sivatagira száradt gyomrom lassan megöl…
Lenke néni:
- Persze! Aztán majd nem győzök szembeszegülni a feltámadó árral!
Na jól van Pannuska, most az egyszer hozhatsz két pohárral…
Pityu:
- Neee-ke-kekem is!
Benedek:
- Óh istenem, vajon boldog, ki nem hisz?
Pityu:
- Kééé-ké-ké…
Benedek:
- Persze, nekem is ké-ké-kéne valami. Sakk-matt! Sanyi bácsit, Lenke nénit mindennap hallgatom,
mindig ugyanaz a műsor, az öreg félve szól, mire az öreglány robban, mint az atom, kezében a hatalom!
Aztán itt van a da-da-dadogó Pityuka,
ki megint felettébb különc egy figura.
Ubulról pedig inkább egy szót sem ejtek,
az Emma mánia helyett egy újabb játszmát lejtek.
Jöjjön egy újabb parti, hol inkább franciázok egyet,
inkább e gyors testmozgás, minthogy szedjek - mondjuk meggyet!
Sanyi bácsi:
- Lenkém galambom, te nem akarsz franciázni?
Nem kellene nagyon túl cifrázni…
Lenke néni:
- Elég lenne csak rázni, rázni, mi? Nyelviskolában érzed magad?
Hol még a kulcslyuk is a saját nedvedtől ragad?
Vén perverz, kéjenc!
Megütött tán’ a guta, te kan disznó bérenc?
Sanyi bácsi:
- Felejtsd el Lenkém, én már úgyis rég elfelejtettem milyen érzés…
Ahogy te is, hogy milyen dolog a havi vérzés…
Mindenesetre ez a borocska… hmm, nagyon sirály!
Benedek:
- Királynő elöl menekül a király…
Lenke néni:
- Sirály? Beszéljünk szépen magyarul. Adok én neked franciát! Hol tanultál így beszélni?
A fejedből kisepert már mindent a szél, mi?
(Közben Panni kiviszi az öregeknek a bort, majd bemegy a pult mögé, nekiáll egy banánt meghámozni, majd érzékien megenni, aztán hirtelen ijedten lebújik, mikor belép a kocsmába Pali, aki álmodozón néz körbe, majd szavalni kezd, lassan a pult mögötti székre ül, mint aki nem is tudja, hol van.)
Pali:
- Ezer óceán fátyla mögül integetsz felém,
törött szárnyú madaram, repülj, repülj elém!
Hagyd, hadd lobogjon szerelmünk parazsán a remény,
szerencsejátékomban légy te a főnyeremény!
Benedek:
- Erről jut eszembe; vajon Olga hozott nekem lottót?
Lenke néni:
- Kuss legyen! Hagyja már kibontakozni a romantikus szerelem ontót!
(Pali deréktól felfelé látszik, arcán mindenféle túlvilági kifejezéssel.)
Sanyi bácsi:
- Ez a Pali nem változik, mindig a fellegekben jár!
Lenke néni:
- Még egy szó, és téged meg az ördög a pokolban vár!
Pali:
- Ne engedj utat hűtlen gondolat vándorának,
ints most búcsút a kétely gyülekvő táborának!
Várni foglak, ha kell, több emberöltőn keresztül!
Hiszek benned! Kétségemre a remény ráfeszül!
(Panni tele szájjal lassan feláll Palival szemben a pult mögött. Szerelmesen néznek egymásra. Belép Borbála, döbbenten nézi a fiatalokat.)
Benedek:
- Ahogy Victor Hugo mondta volt,
ki sajnos már nem élő, inkább holt:
„A szerelem buzgó megfeledkezés mindenről, ami rajta kívül van.”
Borbála:
- Az én fejem meg e látványtól magán kívül van!
Egy pillanatra teszem ki lábam a házból,
A lányom már ki se látszik a szerelmes márcból!
És pont ezt a Pali gyereket szemelte ki a rózsám,
kinél nagyobb szégyent senki emberfia sem hoz rám!
Panni! Pali! Mit műveltek ti ottan,
oly testközelben állva megátalkodottan?!
(A fiatalok szétrebbennek. Palinak le van húzva a slicce.)
Pali:
- Bocsánat, én csak apámat kerestem,
az csupa véletlen, hogy ide a pult mögé beestem!
Borbála:
- Véletlen mi? Mit keresne itt az apád, Ödön?
Nem zavar, hogy a huzat táncot jár alant a töködön?
(Pali zavartan felhúzza sliccét. Ekkor belép az apja, Ödön.)
Ödön:
- Jó napot mindenkinek!
Borbála:
- Eddig megvolt nélküled is kinek-kinek!
Pityu:
- Kééé-kééé…
Benedek:
- Tudjuk Pityu, az ég kék…
Borbála:
- Ehh! Mi a frászkarikát keresel te itt Ödön?
Ödön:
- Borbála, nem látsz át a haragvó ködön,
Hosszú évek óta a gyűlölet éltet téged,
beárnyékolja régi szépséges fényed!
Békülni jöttem, nem haragot szítani,
Neked a szeretetet már újra kell tanítani!
Borbála:
- Nem tudom, mire fel ez az álságos szónoklat,
mi vértez fel arra, hogy hangod engem így kioktat?
Menjetek ki a kocsmámból a fiaddal együtt,
kinek az esze eltávozott, mielőtt meggyűtt!
Akkor lássalak benneteket, mikor a hátam közepét!
Ödön:
- Hát jó, gyere Pali, elmegyünk, te meg csak nyeld az epét,
Keserítsd meg az életed, s mindazokét, kik szeretnek,
előbb-utóbb álarcod mögé látnak, s majd megvetnek!
(Pali és apja Ödön, elmennek. Panni zokogva Benedek vállára borul.)
Benedek:
- Milyen szívtelen egy asszony maga,
bezzeg ennek a szép leánynak csupa szívből van az agya!
(Benedek bizonytalanul ráteszi kezét Panni hátsójára.)
Lenke néni:
- Huncut mán’ ez is, vagy régen járt biológiaórára,
Hun keresi az eszét? Öreg, húzz már a kezire jól rája!
Sanyi bácsi:
- Dehogy bántom én! Az én szememnek is legelő e táj,
szó, mi szó, formás e pompás hátsófertály!
Lenke néni:
- Vén kujon! Ezen ne múljon; megkapod a magadét otthon!
Sanyi bácsi:
- Nem térkép e táj, alföldi báj! Akkor inkább az elfekvő otthon!
Pityu:
- Hukk! Ké-ké-kérr…
Borbála:
- Kuss legyen! Dologra fel, mindenki tegye a dolgát,
Panni ne bőgjél, eredj, keresd meg a postás Olgát,
Két szigorú asszonyság jön ellenőrizni a kocsmát.
Hiányzik egy fontos számla még, azt várom.
Aztán, ha megjöttél, takaríts, már olyan ez a hely, mint csata után a várrom.
(Panni sírva kirohan.)
Benedek:
- Én is megyek, ma játszmát nyert a sötét,
Ki-ki fogyassza békével borát-sörét…
Előbb fejtenék meg ősi, egyiptomi hieroglifákat,
mintsem tovább hallgassam e sztereotípiákat!
Borbála:
- Menjen csak Benedek, legyen hős, mentse meg a fákat!
Megyek én is, kinézek, merre ment ez a leány,
mióta ez a Pali környékezi, eszét vette, olyan trehány…
(Benedek után Borbála is elmegy.)
Lenke néni:
- Eleget züllöttél mára öreg,
irány haza, mielőtt szimeringes lesz a löveg.
Sanyi bácsi:
- Fehér ing van rajtam, nem „szimer”,
ez az asszony is megmókált már, azt hiszi mer
nem feleselek úton-útfélen,
csak gyávaságban járok az élen…
Lenke néni:
- Mit morogsz öreg a bajszod alatt?
Sanyi bácsi:
- Semmi-semmi Lenkém galambom, máris mehetünk, egy pillanat…
(Lenke néni, Sanyi bácsi kicsoszognak, Panni berohan, Pali berohan mögötte, a lány elé térdel.)
Pali:
- Talán túl tétova mozdulatod,
ahogyan kezeden lendül felém,
ujjbegyeiddel bőröm kutatod;
libabőrben futkos-e a remény?
Szótlan hűs meredten várakozva
delejezlek mélyülő szememmel,
zsenge hús lelkedre vágyakozva;
játszhatunk-e még a szerelemmel?
Ne simogass; marj mélyebben belém!
Szagass csak, tépj fel körmöddel bátran,
így hasíts le szívemig könnyedén;
tán' emberöltőt e percre vártam?
Igen! Remény-szerelemmel vártam,
hogy felizzón vöröslő szenvedély,
lemeztelenítve tested jártam,
amíg végre megleltem kedved; én!
Panni:
- Ez gyönyörű volt Palika, egészen belépirultam!
Pali:
- Óh szerelmem, miért gyűlöl így anyád, mi titkot rejt a múltam?
Panni:
- Majd kifaggatom, de most menj, siess!
anyám bármelyik percben jöhet, állandóan kiles!
Te is kérdezd a meg múltról apádat,
hátha ő tudja, mitől e kevély bánat.
(Palit kituszkolja)
Panni:
- Vajon miért oly kemény jó anyám szívének burka,
a titok tényleg a múltban rejtőzik, mely a jelent felülmúlja?
Pityu:
- Ó-ó-ó!
Ubul:
- Óh Emma!
(Panni kimegy, vége az első felvonásnak, függöny.)
(II. A második szín ugyanúgy kezdődik, ugyanazok a szereplők vannak jelen, mint az elején, Márton és Samu kivételével. Borbála a pult mögött van Panni mellett.)
Borbála:
- Már megint itt lebzsel a sok dologtalan,
hát csoda, hogy mindenki boldogtalan?
A köznép csak iszik, és vedel,
az ördög teljesít, isten csak rendel.
Benedek:
- Míg ott fenn, a magasságos parnasszuson,
sok okos tojás kotlik valamely újabb értelmetlen passzuson…
Borbála:
- Most én hívnám fel szíves figyelmét Benedek,
sakkozzon inkább, mielőtt én is szava után eredek.
Benedek:
- Bocsánat Borbála, igaza van, e téma mindig meredek.
Bella:
- Váltsanak hát más témára emberek, mielőtt elönt minket e retek.
Ubul:
- Óh Emma!
Pityu:
- Hukk! Frö-frö-fröcs…
Benedek:
- Fúj, tessék! Fröcsög a Pityuka nyála,
adjon már neki egy fröccsöt, Borbála!
Borbála:
- Itt mindenki úgy röfög, mint ólban a disznó.
Benedek:
- Miért, ez a hely talán egy országúti diszkó?
Idejár a disznóólba a sok sokkos, okos nép,
nem mű-tápot kapunk, ez kérem humán moslék!
Na, a paraszt dé négyre most lép!
Sanyi bácsi:
- Egyetlen, édes Lenkém galambom!
Csak kérésem van, nekem nincsen soha parancsom.
Tudod, én feléd mindig kedvesen nyitok ám!
Lenkém galambom…Elfogyott megint az itókám!
Lenke néni:
- Állandóan csak a dőzsölésen jár az eszed!
Kuss legyen! Meg ne halljam semmi neszed!
Hallod-e vén kurafi, a kezed meg saját combodra teszed!
Sanyi bácsi:
- Lenkém, ne légy mindig konzervatív, nem élünk a középkorban!
Lenke néni:
- Eszed veszett a borban? Konzerv ám a te megboldogult apád a koporsóban,
akinek minden mértékegysége elfért egy korsóban!
Benedek:
- Ez igen! Egy igazi, való világos magyaros kor show…
…műsor! Izgalmasan indul a parti…
Pityu:
- Hun áll?
Benedek:
- Nézd csak! Pityuka hibátlan artikulál…
Bella:
- Benedek, maga olyan gúnyos,
sajátságos humora több, mint súlyos…
Benedek:
- Ezt mintha már hallottam volna. Futó dé négyen üt parasztot…
Bella:
- Maga is odébb vonulhatna néhány kilométernyi arasztot…
Benedek:
- Nekem elárulhatja Bellácska, tényleg olyan jól fest absztraktot?
(Gusztáv érkezik énekelve, egy szál virággal kezében.)
Gusztáv:
- „Szeretni bolondulásig, de finom lenne, csak az a másik észre venne, s benne lenne…”
Bella:
- Gusztáv, maga egy javíthatatlan álmodozó!
Gusztáv:
- Álmok nélkül e földi lét sivár, nihilt hozó!
Bellácska, utazzuk be együtt ezt a kicsinyke, gyarló világot,
ezért hoztam ezt a ragyogón tündöklő virágot!
Maga e kalandot végigrajzolja, én áténeklem…
Bella:
- Maga nem változik semmit, hagyjon békét nekem!
Gusztáv:
- Hát nem látja, hogy ezt nem tehetem!
Magácskát szeretném mindenképpen!
Bella:
- Felejtsen el Gusztáv, ha meg akarja úszni e kalandot épen…
Gusztáv:
- Bellácska, csak nem maga is afféle szingli, akinek a férfinép ellenség?
Borbála:
- És mások szapulása a kenyere, kinek ez a legnagyobb eleség.
Bella:
- Na, Borbála, ezt pont maga mondja? Maga sem egy született feleség!
Ubul:
- Óh Emma!
Bella:
- De jól fog ma ez a penna!
Gusztáv:
- Bellácska, az én játékos pennámra nem kíváncsi?
Bella:
- Kinőttem már a dedóból, nem érdekel holmi „keljfeljáncsi”!
Panni:
- Drága jó anyám, áruld el, kérlek szépen;
mi történt Ödönnel és veled régen?
Miért gyűlölöd úgy őt, és a fiát?
E mély indulat az egekbe kiált!
Borbála:
- Vannak dolgok, melyekhez semmi közöd,
elég neked, hogy jó sorodat nekem köszönd…
A múlt olyan, mint lebomlott gombolyag,
kusza, sötét, felejteni való, oly agg…
Túl sokat kérdezel lányom,
inkább teremts rendet, azt nem bánom,
hisz jöhet bármikor a két ellenőr nőszemély,
róluk sem tudhatjuk, jóindulatuk bősz, e mély…
Megyek én is, rendet teszek hátul,
addig te is serénykedj, ne csak szerelmesen bámulj!
Azt a Pali gyereket, jobb, ha kivered a fejedből,
Mielőtt a szenvedély kirepít a helyedből!
(Borbála kimegy, Pali bejön kezében egy nagy kődarabbal.)
Pali:
- Óh szerelmem, Pannuska, itt vagyok megint,
minket szívünk vihara egymáshoz legyint…
Panni:
- És te kit akarsz meglegyinteni azzal a kővel?
Pali:
- Ez egy csodakő, mely életenergiát növel!
A Kőtengerből hoztam ide gyorsan,
mielőtt jó apád ki nem porszan!
Azt mondják, a holt is felébred a közelében,
beteg apádnak jót tesz majd, itt az ölében.
(Gedeon magához tér hírtelen.)
Gedeon:
- Hol vagyok? Ez vajon a menny, vagy a pokol?
Mindegy, a Borbála úgyis mindenért engem okol…
Érzem már, itt van vége a földi létnek,
muzsika fülemnek, ahogy az angyalok köröttem lépnek.
Oly fickósnak érzem magam, hogy kilazult az övem.
Mi történt? Tán kiugrott helyéről a vesekövem?
Panni:
- Csoda történt! Csak én vagyok az, drága papuska,
az édes lányod vagyok, tudod, a Pannuska!
Gedeon:
- Ki az, mi az? Édes lányom sohasem volt nékem,
az ehhez kellő férfiúi erő régen nem volt nekem ékem…
(Gedeon újra elalél.)
Panni:
- Eddig tartott a hatás? Félrebeszél apám szegény,
mi az, hogy nem volt soha kemény legény?
S miért mondta, hogy nincsen neki édes lánya,
mikor itt vagyok én, az ő egyetlen báránya?
Nem értek semmit az egészből,
lassan kifogyok a szívből, észből!
(Hírtelen belép Borbála, a fiatalok lebújnak a pult mögé.)
Borbála:
- Hová tűnt ez a lány? Megbolondult ma mindenki, nem értem ezt a mai napot,
lehet, hogy az öreghez sem ártana hívni egy papot…
Látom, nehéz kő nyomja testét-lelkét,
tán már meg sem éri a mai estét!
(Eközben belép Ödön)
Ödön:
- Papra inkább neked lenne szükséged Borbála!
Mikor gyóntad meg bűneid utoljára?
Borbála:
- Hát te mit keresel itt? Minek jöttél vissza?
Ödön:
- Szemem még mindig a te szépséged issza.
Emlékszel még, mi történt köztünk húsz éve?
Előttem ragyog a mai napig annak a szerelmes éjnek a fénye…
Borbála:
- Elég! Eleget szenvedtem, ezt hallani sem akarom!
Annyit dolgozok, majd leszakad a karom,
te meg idejössz felhánytorgatni egy régi csúfos éjszakát,
mikor bűnös fertőben éltük meg a kéj szakát!
Gusztáv:
- „Különös éjszaka volt, csak miénk volt a sziget, a sétányon senki se járt,
valahol lágy zene szólt, mi csak néztük a vizet…”
Borbála:
- Hagyja abba Gusztáv! Elég, elég!
Ödön:
- Meddig várjunk tovább? Míg sebzett szíved elég?
Borbála:
- Hát jó! Tudja meg ország-világ,
hogy nem voltam akkor nebáncsvirág!
Te katona voltál ott, a messzi vidéki városban,
hová én csak kirándulni mentem, de te rosszban
sántikálva elcsábítottál, elvetted legnagyobb kincsemet!
Én kis naiv, még neked adtam levágott tincsemet…
(Ödön előhúzza zsebéből a hajtincset.)
Ödön:
- Itt van még mindig régi szerelmünk titkos záloga!
Előttem van a kép, ahogy lobogó hajad rálóg a
válladra, s gyönyörű kebled halma…
Borbála:
- Elég! Tessék már megint az érzékiség hatalma!
Sanyi bácsi:
- Szemem jojózik, előttem hat alma…
Lenke néni:
- Adok én neked almákat öreg! Tán megint beittál?
Sanyi bácsi:
- Jó, tudom, lopótök ez inkább, mely a köldöködnél itt áll…
Borbála:
- Kuss! Máig gyűlölöm azt az estét,
mikor megismertem az ördögi vágy lidérces testét!
Másnap hiába vártalak órák hosszat a parkban,
míg te biztos már egy másik lánnyal ölelkeztél kart öltve karban!
Hazajöttem a faluba, vártam rád hosszú heteken keresztül,
meggyűlöltelek, szívemen azóta is fagyos kereszt ül…
Ödön:
- Aznap éjjel úgy szöktem ki hozzád a laktanyából…
Ezért zárkába csuktak három hónapra, a nyárból
ősz lett, mire kiengedtek, de mindezt megírtam neked!
Gedeon:
- A hulló őszi levél valahol mindig elreked…
Borbála:
- Gedeon, te eldugtad a nekem címzett leveleket? Jót ne remélj!
Gusztáv:
- „Hull az elsárgult levél…”
Ödön:
- Különben is, mire végre hazajöttem szabadságra,
már férjhez mentél, te lettél a falu nagysága!
Borbála:
- Erről inkább ne beszéljünk, menj már el végre!
Benedek:
- Milyen őszinte párbeszéd burjánzik az égre!
Borbála:
- Most aztán pofa be Benedek,
hallgasson mindenki, a szavaktól szenvedek!
Gedeon:
- Nem úgy van az! Végre fellebbent a régi titokról a fátyol,
most már nekem sem esik nehezemre az igazság, semmi sem gátol,
hogy kimondjam őszintén, én mindig beteges ember voltam,
a lányok messze elkerültek, híre ment, hogy az ágyban nem vagyok potens…
Borbála:
- Miért nem mondod ki Gedeon, hogy impotens?
Ödön:
- Akkor miért mentél hozzá olyan gyorsan feleségül?
Borbála:
- Hogy ne maradjak szégyenben a falu előtt, hogy végül
legyen növekvő magzatomnak törvényes apja,
ne legyen fattyú, ki csak a megalázást kapja…
Ödön:
- Akkor ki a Pannika vér szerinti apja?
Benedek:
- E kérdés korántsem filozofikus, inkább naiv,
a válasz sem lehet rá alternatív.
Gedeon:
- Khmm, khmm, legyen mindenki végre boldog,
áldásom rátok édes bolondok!
Borbála:
- Ki az apja? Na ki szerinted, Ödön?
Na, mi az a felfutó ránc szemöldöködön?
Életemben egyszer háltam férfinéppel,
drágán fizettem érte, beletörődő képpel
néztem, mikor hazajöttél a faluba,
gyorsan összeálltál te is a Marival, isten nyugosztalja, eben-guba!
Ödön:
- De hisz akkor Panni az én édeslányom,
istenem, ezt neked meghálálom!
Borbála:
- Neked ott a fiad, az édes gyermek nem álom!
Ezért tiltom őket egymástól, és ki nem állom,
hogy vérük megfertőződjön!
Ödön:
- No, most akkor a világ győződjön
meg igaz voltáról,
én is lerántom a fogadott titkot Marim holtáról!
Bár Palit mindig saját fiamként szerettem,
érte mindig, bármit, édesapjaként megtettem,
mert elhunyt hitvesemnek, Marinak utolsó kívánsága az volt,
ne tudja meg e földön élő, s holt,
hogy nem lehetett gyermekünk betegsége miatt,
de a gyermektelenségtől mindkettőnk riadt,
annak idején eljártunk mindenféle orvosi körökbe,
míg végül a Palikát titokban fogadtuk örökbe!
Benedek:
- Mielőtt sakk-mattal teszek e csatatéren rendet,
megvárom inkább ezt az izgalmas heppiendet!
Borbála:
- De hisz akkor Panniban és Paliban nincsen vérrokonság!
Ödön:
- Hadd öleljelek meg benneteket, érzem elönt a boldogság!
(Panni, Pali és Ödön összeölelkezik.)
Gedeon:
- Menj csak, neked is köztük a helyed,
boldogságod Ödönnel biztosan megleled.
(Gedeon újra elalél.)
Gusztáv:
- „Élj vele boldogan, áldásom rád…”
(Borbála csatlakozik, ekkor dörömbölnek.)
Borbála:
- Ki lehet az, ki ily hevesen kopog?
az ajtó előtt talán Olga, a postáskisasszony topog? Csendet!
Benedek:
- Nem hinném, a postás mindig kétszer csenget…
Borbála:
- Akkor megjöttek az ellenőr asszonyságok!
Na, ez az, amire most nem vágyok!
(Betoppan Samu és Márton öregasszonyoknak öltözve, harisnyával a fejükön.)
Márton:
- Úgy látom, itt mindenkit felvet a jólét,
kezeket fel, ide gyorsan a lóvét!
Borbála:
- Megjöttek az ellenőrök? Milyen vérmes e két nőszemély!
Benedek:
- Nem lehet elmondani róluk, hogy túl szerény…
Bella:
- Nézd már a két öreglányt, fejükre csúszott a harisnyájuk.
Panni:
- Furcsa ez, miért van csőre töltött partvis náluk?
Borbála:
- Milyen ellenőrzés ez, kérem?
Én itt az italt becsületesen mérem!
Pityu:
- Akkorkérekegydecibort!
Ubul:
- Óh Emma!
Sanyi bácsi:
- Hallod Lenkém? Ez milyen új úri hóbort?
Lenke néni:
- Csendbe légy má’, nem látod, ez egy igazi rablás?!
Bella:
- Ahh, az ilyenekkel teli a padlás!
Borbála:
- Meg se néztek semmit, máris követelnek?
Samu:
- Pofa be! Maguk itt csak tétlen vedelnek!
Benedek:
- Való igaz, ez itt az elvarázsolt, kóbor lelkek gyülekezőhelye,
üdvözlégy körünkben, le az erőszakkal, ejnye-bejnye!
Bella:
- Megszólalt a filozófus, békeharcos…
Pityu:
- Bort-ide-mely-testes-karcos!
Gusztáv:
- Világszenzáció! Fiúk, lányok figyuka!
Stressz helyzetben tanult meg beszélni a Pityuka!
Ubul:
- Óh Emma!
Márton:
- Magához jöttünk Borbála,
ez itten ugyebár a maga kocsmája?
Borbála:
- Milyen ismerős a hangja néném!
Nagyon szépen arra kérném,
ha nem isznak semmit, távozzanak innen,
különben még azt kellene hinnem,
hogy bár hevességük fiatalos,
de a maguk ügye itt nem hivatalos.
Zavarosban halásznak, mind a ketten,
két öreglánytól lelkem meg nem retten!
Márton:
- Ezt nem hallgatom tovább, nevetség tárgyává tesznek!
Bella:
- Csendesen megjegyzem, maguk sem a mi tányérunkból esznek!
(Márton előreugrik fenyegetően Borbála felé, kezében a puskának álcázott partvis.)
Márton:
- Asztala viszta, bébi!
Samu:
- Hülye vagy, Márton? Miért mondod, hogy asztala tiszta, néni?
Márton:
- Te vagy a hülye, te süket, kimondtad a nevem,
a fene a pofádat Samu, mindjárt beverem!
Samu:
- Ne hadonássz előttem kamu pernahajder,
Mit képzelsz, ki vagy te, a Swarczenegger?
(Ekkor belép a kocsmába Emma. Ubul felpattan, ledönti a lábáról Mártont és Samut, akik egymásnak esnek, a többiek ügyet sem vetnek rájuk.)
Benedek:
- Mivel szélcsend lett, nem zörög a haraszt,
a színtérről eltávozott két újabb paraszt!
Ubul:
- Óh Emma!
(Emma senkivel sem törődve odamegy Bellához, delejezve nézik egymást. Bella Emmának nyújtja rajzát.)
Benedek:
- Úgy látom, megszűnik az Ubul-dilemma!
Bella:
- Óh Emma! Neked rajzoltam drágám!
Emma:
- Óh Bella! Csodálatos! Hát ennyire vártál rám?
(Összebújnak a rajztábla mögött. Gusztáv kiborulva az összeroskadt Ubulhoz ül, közösen ölelkezve isznak.)
Ubul:
- Óh Emma…!
(Ubul zokogva hajtja fel újabb pohár italát.)
Ubul:
- …de evvel se várok holnapig!
Gusztáv:
- Mulassunk pajtikám hajnalig!
Pityu:
- Pityuka-sem-vár-tovább-Pityuka-inni-akar!
(Ahogy felpattan Pityu, földre dönti a feltápászkodó Mártont és Samut.)
Gusztáv:
- Gyere pajtás közénk, induljon a maratoni menet, mely hosszabb, mint a Párizs-Dakar!
Nyugavér, csigalom, kezdődjön a vígalom!
„Nem, nem, nem várok holnapig…”
(Pityu átül Gusztávhoz, és Ubulhoz, együtt isznak tovább hármasban. Belép Olga, a postás, kezében egy falevéllel.)
Benedek:
- Egymásra talált a három sorstárs.
Nini, megjött Olga, a postás!
Olga:
- Ez nem emberi levél, ezt a természet küldte,
egy kora tavaszi éjszakán a szerelem szülte.
Felolvasom, az áll benne; kinek szíve dobban,
szeressen az most nagyon…egyre jobban!
Ödön:
- Akkor most mi lesz velünk Borbála?
Hallottad, üdvözülést nyertünk őnála.
(Gedeonra mutat.)
Él még benned az az éjszaka? Vagy hagyjuk?
Szerintem folytassuk ott, ahol húsz éve abbahagytuk,
Borbála:
- Érzem, hogy melegszik percről-percre fagyos szívem,
nem bánom Ödön, szeressük egymást régi szerelemesekhez híven…
(Ölelés, csók.)
Panni:
- Az előbb én is percről percre változtam,
mikor azt hittem féltestvérek vagyunk, szinte átkoztam,
de most, hogy kiderült, más-másfajta vér csordogál bennünk,
nekünk is nagyon boldognak kellene lennünk!
Pali:
- Látod, kezem megreszket, ájult látomás ez az óra
A csend hangtalan jeleket aggat számon e szóra…szeretlek.
(Ölelés, csók.)
Lenke néni:
- No, ezt már én sem nézhetem szenvtelen, ridegen,
gyere keblemre, csókolj öreg, de ne hidegen, mint egy idegen!
(Ölelés, csók.)
Benedek:
- Önkéntelen szimultánná vált e játszma!
Óh érzéki szív! Szerelmesen dalolva játssz ma!
Gusztáv:
- Borbála, hát utolért az a híres szerelem…Borbála, Borbála,
beleszédült mindenem, és fénybe fordulnak az árnyak, mert már karjaimban látlak,
Borbála, Borbála, Borbála, kicsi angyalkám…(Az eredeti Angela dal mintájára énekli.)
(Mindenki táncra perdül…)
Vége
Szentbékkálla, 2006. október
