26.
Csütörtök reggel Évának már egész tűrhető ízű kávét sikerült összehoznia. Miki viccelődött is rajta, ha esetleg a modellkedés nem úgy jön össze, ahogy szeretné, elmehet titkárnőnek is. Éva ráöltötte a nyelvét.
Aznap nem volt kedvük sehova menni. Sokat tanakodtak, mit csináljanak, mert a napozást unták már, Miki nem akarta a főzéssel terhelni Évát, így hát végül kitalálták, hogy hajókázni mennek. Lesétáltak a hajóállomásra, és megnézték a menetrendet. Miki javasolta Badacsonyt, már csak a borkóstolás miatt is. Legalább igazi bort ihatnak, nem valami „pancsolt” hamisítványt. Megvették a jegyeket, és még maradt idejük egy jégkrémre is.
Éva jól feldobódott, amikor meglátta az óriási utasszállító hajót. Több százan elfértek rajta. Persze nem a belsejében foglaltak helyet, hanem kimásztak a tetejére, ahonnan lehetett látni azt a partot is, ahonnan elindulnak, és azt is, ahova majd másfél óra múlva megérkeznek.
Éva kényelmesen elhelyezkedett a korlátnál, Miki pedig a háta mögé állt. Ragyogóan sütött a nap, mielőtt elindultak, vastagon be is kenték a vállukat naptejjel, Éva pedig feltette szalmakalapját.
Nem tudtak elszakadni a hullámzó víz látványától. Ahogy hallották felbőgni a hajó motorját, Éva szíve gyorsabban kezdett verni.
Lassan megremegett alattuk a hajó, és az eleje kezdett elkanyarodni a mólótól. Ennél sokkal gyorsabban nem is haladnak majd, gondolták, beesteledik, mire átérnek Badacsonyba.
A tömeg után indultak, hogy el ne tévedjenek. Nemsokára találtak egy barátságos kisvendéglőt, és betértek ebédre. A pincér ajánlására pedig kértek egy üveg vörösbort, és lassan iszogatták. Aztán továbbmentek, hátha találnak valahol borospincét, amit megnézhetnek.
Óriási kirakodóvásárba botlottak: szőlőfürt és boroshordó formájú üvegekben árulták a helyi borkészletet. Vettek a szülőknek ajándékba, és maguknak egy hagyományos formájú palackot otthonra. Vagy a bulira.
Visszasétáltak a hajóhoz, és megint a tetőn utaztak. Abban reménykedtek, a visszafelé út rövidebb lesz, ahogy az már lenni szokott.
De ami ezután jött, arra nem voltak felkészülve!
Indulás után fél órával az ég váratlanul elkezdett sötétedni. Annyira belefeledkeztek a bámészkodásba, hogy nem is vették először észre. De hirtelen mintha pánikhangulat kerekedett volna. A „tömeg” tanakodni kezdett a fedélzeten, hogy talán tanácsos lenne levándorolni a lenti kabinba, mielőtt elered az eső. Éva előkapta a fényképezőgépet, és csinált néhány képet a sötétszürke felhőkről, a távoli ködbe veszett Badacsonyról, és a habosan fodrozódó vízről. Közben szél támadt, és egyre erősebben fújt. A hajó enyhén billegni kezdett.
Éppen Mikiről akart készíteni pár képet, amikor ömleni kezdett az eső. Gyorsan egymásba kapaszkodtak, de nem tudtak lejutni azonnal a kabinba, mert mindenki egyszerre indult el. Torlódás volt a lejáratoknál. Pillanatok alatt teljesen eláztak. Mire bejutottak a hajó száraz belsejébe, csuromvizesek voltak. Mint körülöttük a legtöbben. Miki letörölte Éva arcáról a vizet. Éva érezte, hogy kicsit fázni kezd. Alig telt el pár perc, és már didergett. Természetesen rövidnadrágban és egy kis topban indult útnak, és az már teljesen átázott. Akárcsak a szalmakalap. Miki látta, hogy remeg, és átölelte.
- Re-remélem, ho-hogy ne-nem fázu-zunk meg holnapra. - vacogott Éva.
- De ha mégis, akkor egész nap fekszünk az ágyban és ápolgatjuk egymást. - Miki sandán mosolygott.
- Go-gondolhattam volna, ho-hogy már me-megint félreérte-tesz.
Miki felnevetett.
- Te még így dadogósan is nagyon tetszel!
Csókolóztak, és közben Évának enyhült a remegése. Belül átmelegítette a szerelem jóleső érzése, és kifelé is hatni kezdett.
Odaálltak az ablakhoz, szorosan átölelték egymást, és nézték, hogy a zuhogó esőből kisebb felhőszakadás keletkezett. Semmi mást nem láttak, mint körös-körül csúnya szürkeséget, amibe néha egy-egy villám belevillant.
Ha átérnek, ott is csak az eső várja őket. És orkánerejű szél.
De Isten és az időjárás megkegyelmezett a társaságnak. A vihar fél óra alatt kitombolta magát - talán rájött, hogy a hajót nem tudja felborítani - és elvonult.
A nap még nem sütött, és a szürkeség is csak lassan oszladozott, de a szél csendesedett, és elállt az eső. De még nem változott vissza a hőmérséklet banánérlelő meleggé.
Amikor megérkeztek, Éva megborzongott, hogy ki kell mennie a hajó biztonságos, meleg védelméből. Szinte futottak, hogy mielőbb hazaérjenek, és azonnal befeküdtek egy kád meleg vízbe, nehogy következményekkel járjon a viharos kirándulás.
Éva olyan fáradtnak és kimerültnek érezte magát, hogy aznap este már nem akart sehova menni. Kiültek a teraszra vacsorázni, aztán Éva elmosogatott, rendet rakott a konyhában, és befeküdtek a tv elé. A lány hamarosan el is aludt, de Miki nem érezte magát fáradtnak és unatkozott. Gondolt rá, hogy felébreszti kis barátnőjét, de ránézett és meggondolta magát.
Inkább kiment a konyhába, és felhívta a szüleit. Nagyvonalakban elmesélte, mik történtek eddig. Aztán visszament Évához, mellébújt és átölelte.
Gondolkodott. Tetszett neki ez az egy hét, amit kettesben töltenek, ugyanakkor meg is ijedt, hogy kapcsolatuk ilyen hamar komolyra fordult. Ha véget ér a nyaralás, kicsit lazul majd a kötelék, mert minden nap dolgozni fognak, aztán szeptembertől Évának kezdődik a suli, elég keveset fog ráérni a tanulás miatt is. Nem tudta, mit akar, vagy hogy mi lesz belőle. Nem akarta még lekötni magát, de ha nem volt vele a lány, hiányzott.
És ilyen még soha nem fordult elő vele. Mindig beérte a jó kis szombat esti, éjszakai kalanddal. Sosem kellett az érzelmekkel foglalkoznia. Arra már nem pocsékolta az idejét.
Lassan elnyomta az álom.
Maratoni alvást hajtottak végre. Reggel szinte egyszerre ébredtek, most Évának nem volt ideje kávét főzni és reggelit készíteni, mert mihelyt mocorogni kezdett, Miki is ébredezett. Jólesően nyújtózkodtak, aztán Éva ki akart mászni az ágyból, hogy reggelit készítsen és kávét, de Miki nem engedte. Szorosan átölelte.
- Mivel töltjük az utolsó napunkat? - kérdezte tőle Éva.
- Miért lenne utolsó? Holnap is itt leszünk.
- Igen, csak meglep minket a banda. Délelőtt jönnek a hugaink is, meg az egész csipet-csapat, és már nem leszünk kettesben.
Délelőtt tévéztek, aztán hazatelefonáltak a családjuknak. Miki hívta Lacit, hogy holnap reggel Zsuzsiért valaki menjen el hozzájuk. Éva pedig szólt Juditnak, hogy buszozzon át Mikiékhez szombaton reggel.
Család rendben. Holnapi buli megszervezve.
Déltájban lementek a partra, úsztak egyet, aztán sült halat ettek. Éva reklamálni kezdett:
- Hát hogy mutassam így meg neked, mit tudok a konyhában, ha örökké kajáldákban eszünk?
Miki somolygott.
- Már megmutattad, mit tudsz… Nekem főleg az első kávéd tetszett…
Éva körülnézett, mit vágjon hozzá. Végül gyorsan gombóccá gyűrte a szalvétáját, és megdobta vele. Miki számított rá, és nevetve elhajolt.
- Ha szemtelenkedsz, holnap reggel is olyat kapsz! De valahonnan szerzek bele patkánymérget is!
- De egyébként egész ehetőre sikerültek az ebédek. Semmi gondom nincs. Se gyomorrontást, se hasmenést nem kaptam. És mindketten élünk…
- Nahát, ezzel a szöveggel nem győztél meg arról, hogy jól főzök. De tudod mit? Nem is érdekel.
Délután aludtak egyet, majd este végre eljutottak a játékterembe.
Miki nekiállt lövöldözni, Éva pedig rápattant egy motorra és versenyzett. Később, amikor úgy gondolta, hogy már jól megy, egymás ellen is megmérkőztek. Persze nem a lány nyert, de veszteségét a dartsban behozta. Több kört is játszottak, de a dobálásban Éva verhetetlen volt.
Kiegyeztek egy döntetlenben, és néhány órai élmény után hazaindultak.
Ma sem mentek a koktélbárba - Miki legnagyobb örömére.
