31.
Amikor Miki végre becsukta maga mögött a szobája ajtaját, és körülvette őt a nagy csend és magány, elgondolkozott. Hál’ istennek, Irén hamar lekopott, letette a buszmegállóban, és hazajöhetett. Vele tehát nem lesz gáz. De itt van most ez a csitri, a kishúga, akit valahogy le kéne állítani! És akkor még mindig nem tudta, mi van Évával!
Rászakadt a telefonra, de még mindig nem sikerült beszélnie vele. Senki nem vette fel náluk a kagylót. Pedig már érlelte a mérgét, készült rá, hogy el fogja küldeni a francba. Újra tárcsázott, most Szilvi számát. Ott az anyja vette fel. Miki bemutatkozott, majd Szilvit kérte.
– Sajnos, nincs itthon. Hajnalban bement a kórházba a barátnőjéhez.
Miki hirtelen nem kapott levegőt.
– Melyik barátnőjéhez?
– Évához. Te nem az ő barátja vagy?
– De igen. Kórházban van? Mióta?
– Tegnap késő este hívták fel Szilvit Éva szülei, hogy Éva és a fotós srác autóbalesetet szenvedtek hazafelé jövet. Az intenzív osztályon van. De legalább él.
Megmondta, melyik kórházban, és hol találja. Miki megköszönte, aztán letették a kagylót.
Gyorsan átöltözött normálisabb cuccba, farmert cserélt, felkapta bőrdzsekijét, és berobogott Zsuzsi szobájába.
– Figyelj, mondd meg anyuéknak, hogy elrohantam a kórházba Évához. Majd telefonálok! – és ezzel már kinn is volt az ajtón.
A kórházban hamar megtalálta ugyan az intenzív osztályt, de Évát nem láthatta, nem engedték be hozzá. A vörösre sírt szemű Szilvivel és a lányt támogató Szabolccsal a folyosón találkozott.
Rögtön nekiesett Szilvinek:
– Miért nem hívtál fel, hogy mi történt?
– Hívtalak ma korán reggel, de senki nem vette fel nálatok a telefont. – szipogta a lány. Szabolcs vigasztalta.
– Valószínűleg anyámék akkor már elmentek otthonról, a húgom még aludt. Tudtok róla valamit? Mi történt, hogyan, mikor?
– Én este is itt voltam, azóta sincs jobban. Most semmit nem tudok, csak a szüleit engedték be hozzá. Bent vannak az orvossal. Még mindig eszméletlen.
Szilvi újra sírva fakadt.
Miki borzalmasan szégyellte magát. Amíg ő valami hülye libával hetyegett, Éva közben majdnem meghalt. Még belegondolni is rossz volt, hogy érezné most magát, ha Éva meghalt volna. Neki is könnybe lábadt a szeme.
Szerencsére Szabolcs és Szilvi nem voltak diszkóban, így lemaradtak Miki új hódításáról.
– És mi van azzal a pasival, aki vezetett? Remélem, lecsukják!
– Nem tudjuk. – Szabolcs beszélt inkább, mert ő tudott. Szilvi sírt. – Ő is megsérült, mindkét karja eltört, és még éjszaka kihallgatták. A jogosítványát biztos elveszik. De úgy tudjuk, hogy velük szemben szabálytalanul előzött valaki, és így csattantak össze.
Pár perce várakoztak, amikor kilépett az orvos Éva szobájából.
Gyorsan odasiettek hozzá, és faggatni kezdték:
– Mi lesz vele? Meggyógyul?
Az orvos megnyugtatta őket, hogy belső sérülést nem szenvedett. Viszont csúnyán beütötte a fejét, ezért eszméletlen. De szerencsére csak a feje sérült, és a biztonsági öv hagyott rajta néhány lila foltot.
Óvatosan benyitottak a szobába, és ott találták a magukba roskadt szülőket. Felnéztek, és Szilvire tudtak halványan mosolyogni. Mikit még nem ismerték. Szilvi átölelte őket, aztán Miki is bemutatkozott.
– Sajnálom, fiam, hogy ilyen körülmények között találkozunk először – mondta az apa –, de talán lesz még alkalmunk például egy vasárnapi ebéd keretében is összefutni.
Egymásra mosolyogtak, és Mikinek percről percre nőtt a lelkiismeret-furdalása. Alig várta, hogy Éva magához térjen, hogy elmondhassa neki, hogy már egyáltalán nem haragszik. Talán be kellene vallani neki, mit csinált szombaton éjszaka. Akkor megnyugodna. De akkor Éva valószínűleg soha többé nem állna szóba vele. Most döbbent rá, amikor ránézett, mennyire hiányzik neki. A mosolya, az érintése, a szeme villanása, amikor dühös. Még ezt is szerette benne.
Rossz volt így látni: a karjából csövek lógtak, az arca félig bekötözve, csipogtak a gépek körülötte, ment az infúzió.
Megfogta a lány kezét, és simogatni kezdte.
– Szia, Éva. Jól ránkijesztettél. Ne csinálj ilyet többé, és most gyorsan gyógyulj meg. Nagyon hiányzol. Hallod, amit mondok?
Miki odaült melléje, és folyamatosan beszélt.
Észre sem vette, hogy a többiek szépen halkan elhagyták a szobát.
Miki pedig csak szorongatta Éva kezét, és igyekezett meggyőzni arról, mennyire fontos neki, és meg ne próbálja őt itt hagyni.
Nemsokára visszajöttek a szülők. Csendben osontak be a szobába, nem akarták megzavarni az intim légkört. Miki még mindig fogta Éva kezét, és közel hajolva hozzá suttogott neki valamit.
Azonban felkapta a fejét, amikor a szülők megjelentek. Mögöttük jött egy nővér is, aki szétoszlatta a társaságot.
A szülők lementek a büfébe, megkérdezték Mikit is, hogy csatlakozik-e hozzájuk, de a fiú még nem tudott bűntudat nélkül a szülők szemébe nézni. Muszáj volt rágyújtania. Kilépett az épületből, és a kórház kis kertjében sétált fel-alá. Hirtelen megcsörrent a mobilja. Zsolti hívta.
– Jól vagy? Hívtalak otthon, és a húgod azt mondja, kórházban vagy. Kicsinált az a nő tegnap, vagy mi van?
Miki más körülmények között viccesnek találta volna, de most nem.
– Nem. Évát látogatom. Éjszaka autóbalesete volt.
– Úristen! Ne haragudj! Azt hittem, veled történt valami. És hogy van?
– Még nem tért magához. Beverte a fejét, de szerencsére semmije nem tört el, és nem roncsolódott össze.
– Francba! Bemegyek én is hozzá, ha te ott vagy!
– Oké. Egyedül jössz?
– Igen. Az új barátnőm nem hiszem, hogy velem tart. Tényleg, és mi van a te… a másik csajjal?
– Még reggel kiraktam. Borzasztó volt. Rohadtul nem érte meg.
Nem részletezte, ráadásul szépített is a történeten.
– Sejtettük mi azt Lacival, hogy nem lehet valami nagy szám, de nem akartunk kiábrándítani. Olyan lelkes voltál.
– De ha bejössz, ugye behúzod a cipzárt a szádon Éva előtt? Még nem döntöttem el, mit mondok neki. Nem hiányzik most még egy sokk egyikünknek sem.
– Oké, számíthatsz rám.
– Kösz. És neked milyen az új csaj?
– Úgy néz ki, el tudja felejtetni Henit.
– Oké. Akkor gyere, és majd dumálunk.
Miki letette a telefont, és visszasétált. Zsolti gyorsan felhívta Lacit is, hogy tájékoztassa. Laci is együttérzett Mikivel, el tudta képzelni, hogy ilyen körülmények között hogy érezheti magát. Katihoz is eljutott a hír, és felháborodott. De csak a szokásos tehetetlen düh munkált benne, mert úgysem tehetett semmit. De ő Évával érzett együtt. Mikit meg tudta volna fojtani. Most érezte igazán, neki mekkora szerencséje van Lacival. Ő sokkal megfontoltabb és ragaszkodóbb, mint a haverjai.
Ők mindketten bementek a kórházba. Miki visszasétált Évához a kórterembe. Pár szót váltottak vele a folyosón a szülők és a fiú igyekezett türelmesen válaszolgatni a kérdésekre, bár kihallgatáson érezte magát. Igyekezett úrrá lenni a bűntudatán. Szerencsére nagyon részletesen nem vallatták a kapcsolatukról, inkább csak kíváncsiskodtak.
Lassan mindenki befutott, megérkezett Zsolti és Laciék is. Az intenzív osztály átjáróházzá alakult volna, ha a nővérek nem figyeltek volna oda, így viszont egyszerre kettőnél több embert nem engedtek be a lányhoz. Egész nap zajlott a ki-bemászkálás a kórteremnél.
Éppen a szülők voltak odabenn, amikor az édesanya sugárzó arccal lépett ki, és a barátokhoz fordult:
– Felébredt! És meg is ismert minket! Szólok a nővérnek!
Miki felpattant és minden engedély nélkül berontott a szobába. Éva apukája próbálta visszatartani, de nem sikerült.
Éva óvatosan nézett Mikire. Nem tudta, hogy haragszik-e még. Miki arra gondolt, Évának bőven lenne indoka haragudni, de remélte, hogy sosem derül ki, hogy miért.
Évának viszont eszébe jutott, milyen rondán beszélt vele azon az estén, amikor elutazott. És most megint az a kedves srác ül az ágya szélén, akivel nyaralt. Bizonygatta neki, hogy örül, hogy nem történt nagyobb baj, és hogy nagyon aggódott érte.
– Nem tudtam telefonálni, nagyon zsúfolt nap volt. Reggeltől megállás nélkül dolgoztunk.
Miki nagyokat bólogatott, hogy megérti.
– Most ne gondolkodj, előbb gyógyulj meg, aztán beszélünk.
Legalább így ő is kap egy kis haladékot a vallomásra, vagy egyszerűen megvárja, míg „elévül” a bűntett, és akkor már apró botlássá minősül.
Éva nem tudta követni Miki hangulatváltozásait. Egyik nap kedves, figyelmes, máskor üvölt, és féltékeny. Semmire nem gyanakodott. Az jutott eszébe, hogy Miki megijedt, mert ő akár meghalhatott volna. Most nagyon hasogatott a feje. És ez egy ideig még így is lesz. Megérkezett a nővér és az orvos, és Éva anyukája.
Mindenkit kiküldtek a kórteremből, az orvos megnézte Évát.
A lány megkérdezte, mikor dolgozhat, merthogy őt köti a szerződés a nyári munkájához.
Agyrázkódása miatt még egy pár napig itt kell majd rostokolnia, megfigyelés alatt tartják. – mondta ki az ítéletet az orvos. És van még egy fontos vizsgálat. Amikor a belső sérüléseit nézték, az ultrahangon láttak valami foltocskát, úgyhogy tanácsos lenne a vizsgálatot éber állapotban is megismételni. Nem rémisztgetni akarják, de jobb többször megnézni, minthogy baj legyen.
Amikor végre beszélhetett valakivel, megkérdezte Szilvit, hétfőn szólna-e Ildikónak, hogy mi történt. Bár Zsolttól valószínűleg hírt kap.
Zsoltnak a gipszelések után egyenesen a rendőrségen kellett kihallgatáson részt vennie. Szilvi elmesélt mindent a barátnőjének, amit csak tudott. Szilvi nagyon megkönnyebbült, és nyakába borult Évának, aztán átadta a teret Mikinek, hogy ők is beszélhessenek.
Éva végighallgatta Miki bocsánatkérését, amiért az elutazásakor olyan csúnyán beszélt vele, de hát őt is meg lehet érteni, mert féltékeny volt, és lám, Éva akár meg is halhatott volna. Arról, hogy ő mivel töltötte a szombat éjszakát, egyelőre mélyen hallgatott. És remélte, hogy körülötte mindenki ugyanezt teszi majd.
