szeptember 15.
Esett az eső, amikor reggel felébredtem, sok ezernyi csepp koppantott a tetőn. Megvakartam és markolásztam magam, nyújtózkodtam kilógva a takaró alól, a barátnőm tegnapi szépséges arcára, alakjára gondoltam, a férfiasodó mivoltom első diadalába részegedve. Bekapcsoltam a rádiót, lehalkítottam, nehogy az öcsém meghallja a szomszéd szobában, hogy felébredtem. Karcos lány hang énekelt a membránokból egy vidám dalt. Üzenet érkezett a mobiltelefonra. Születésnapi gratulációt kaptam a barátnőmtől, akivel, tizenkét órával korábban együtt sétáltunk és meghuzigálta nyelvétől nyálas fülcimpáimat. Hiányozhattam neki, hogy reggel írt. Ezen a napon nem találkozhattunk, nem árultam még el a szüleimnek, hogy randizok vele, nem mertem őt még elhívni a körünkbe. Azt írta a drága, hogy kezed, lábad, szíved legyen mindig a jó irányban, mert a 17 év már büntethető kor és a törvény nem tűri az erőszakot. Csókot küldtem egyetlenemnek a légtéren át. Lehunytam a szemeimet, de csak a szám szélébe haraphattam.
Kimentem vécére, sok embernek kezdődött így ébrenléte hosszabb alvó nyugalmából a bolygón. Felöltöztem a szombati szabadidőmbe és lementem reggelizni. Anyu épp kávézott, apu durmolt a hálószoba mélyén. Anyu meghúzta a fülemet, puszit nyomott a homlokomra és éltető jókívánságai idén is boldogan és vidáman lubickoltak bennem. Kilenc hónapig én a méhében úsztam. Azt mondta, ma én döntök hová menjünk ebédelni és a menüt, meg a tortát is megrendelhetem kedvem szerint. Kitűnő ajándék a választás lehetősége a helyre, a családom gyomrait ízlésem módján feltölteni. Az én napom ez évben óráit nyújtva és tétet emelve anyu ötletén, javaslatot tettem egy ebéd utáni lazító csobbanásra a közeli élményfürdőben, amit indulás előtt egészen lelkesen fogadott mindenki.
Hamar asztalunkra terült az ebéd, az öcsém, aki öntudatának megjelenésétől türelmem fáját faragta, velem szemben ülve kacorkés élű beszólásaival karcolt, az ételre és a vendéglőre, amit választottam. Apu ránk hagyta a zsörtölődést. Anyu apuba karolt. Egymás ételéből ettek egyszer, a kezük pedig folyton a másik keze után vadászott. Aztán apró puszikat küldtek egymásnak, az öcsém erre hosszú nyálat csorgatott ki a szája sarkán. Pimasz egy kölyök, horkantottunk a nevetéstől mindketten, de gyorsan szalvétát tömtem a szájába és akkor helyre állt a rend mind a négyünknél. Aztán átmentünk a medencékhez és a további béke érdekében, inkább odaültem a sok idegen lény között bajtársként felfedezett iskolai padtársamhoz a vízben. Csupa gyökértelen szlenget lejtettünk, de a napi virtuális felosztott világokhoz is szokva a barátnőm sziluettje körözött nekem a csempézett parton. Meséltem neki róla, de azt mondta, nem tűnik észvesztőnek az örömöm. Nem akartam annyira a lányt megszerezni és könnyeden fogtam meg a kezét. Olyan könnyedén, hogy nem ellenkezett, mondtam. A barátom azt válaszolta erre, miközben az áramló vizet gátolta a kezével, hogy hiú vagyok, egy vak lány meg véletlenül belém dobott egy érmét, és mint nyálgép ömlengek hamisan egy vicces szerelmes dalt, aztán a szemembe fröcskölt. Meguntam így a társaságát, de azért lenyomtuk egymást a víz alá, egy öreg bácsit pedig elküldtünk a gyógymedencébe, amiért okoskodott nekünk.
Hazaérve végre átvehettem másik ajándékomat, a vadonatúj robogó slusszkulcsait. Tudtam érkezéséről, hiszen a héten már kiválaszthattam, a régi motorom helyett, amelyet megsimogattam, amikor elvitték. Az eső nem állt el, de nem érdekelt. Felpattantam a lovamra és elvágtattam vele a város elképesztően kanyargós útjain. Te jó ég, de jól ég! Vigyorogtam a bukósisak alatt, aztán a kocsik közt elhúzva üvöltöttem is. Végül felkanyarodtam a barátnőm otthonához és addig dudáltam, túráztattam a motort, amíg ki nem nézett az ablakon. Lejött hozzám esőkabátban és velem együtt örült a masinának. Levettem a bukósisakot, aztán csókolóztunk és a szülei biztosan néztek bennünket.
szeptember 17.
Hétfőn álmosan ültem végig a suliban az órákat. A vasárnap áttanult púpja még a hátamon heverészett. Kint az utcákon ragyogó nyárutó napsütésben száguldozott és udvarolt a folyvást csak elképzelt szabadság. Egyedül a matektanár tudott felébreszteni a feladott feladat mennyiséggel. Többen is számon kérték rajta pajtásaim közül a lehetetlen munkát, de az lett utolsó mondata a morgásainkra válaszolva, hogy ebben a században ne reménykedjünk az igazságosságban.
Ebéd után hazamentem, nem érdekelt a tanulás, arra való az éjszaka. Barátnőmmel web kamerán keresztül beszéltük meg az általunk is alig ismert történelmén túlfutott világ rajtunk hazardírozott friss élményeit és gügyén szánakoztunk a valós térbeli távolságon, mint egymás mellé zárt madarak, két külön kalickában. Nem tudom miért tartogattuk a szoros fizikai együttlétet holnapra.
szeptember 18.
Másnap délután négyre az új kétkerekű géplovammal száguldottam kosáredzésre. Mindenkinek tetszett a csapatból a motorom és igazán örültem, hogy senki sem maradt el a dicséretekkel. Valóban jó motort kaptam, a kategória egyik legjobb márkája, a legjobb blokkja, legmodernebb tervezése, amit érdemes végig mustrálni. Bent az öltözőben már a csapatfelépítésen járt az eszünk.
Az edzés kegyetlen hajtósra sikerült, alig játszottunk. Három hárompontost dobtam. Csatakos és kifulladt voltam, amikor az edző magához hivatott. Azt mondta nem erősödtem semmit a nyáron és nem játszhatok majd a hétvégi meccsen. Hirtelen fázni kezdtem, de nem hagytam magam és a kétévi pályafutásom eredményeit hánytam elé dühösen. Azt mondta vézna vagyok és gyenge, ebben a korcsoportban már erős férfiak játszanak, még összetörnének a pályán. Tudta, hogy jó dobó vagyok, de a védekezésem nulla szerinte. A következő meccsen a város legerősebb csapatával mérkőzünk, ő biztos, hogy nem tesz a keretbe. Hirtelen csőlátásom lett, félig megsüketültem a dühtől és a gondolataim is szétestek. Erre a csapásra nem számítottam, azt hittem szilárd tagja maradok a csapatnak. Vissza kellett vágnom az edzőnek, ne tegye ezt velem. Szidtam a harmadrangú csapatát és a korábbi ostoba döntéseit, amitől szponzorokat vesztettünk. Szidtam a durva megjegyzéseiért, amivel több évfolyamtársamat korábban elüldözött a csapatból. Az edző hátat fordított nekem. Láttam már tőle ezt a mozdulatot, mással is megtette. Őket is váratlanul érte és azok sem tudtak érdemben szólni többet. Nem vitás én voltam a soron. Sosem voltunk kihívó csapat, de én élveztem a játékot, igazán jól esett minden alkalom. Szerettem a helyet és a társaimat. Igaz, az edzőt kevésbé. Fájt az edző kirekesztése. A csapat a meccsre koncentrált és többen is ültek korábban padon civilben, én még sosem. Nem törtek előre komoly érvvel mellém állni. Itt a vége. Egyedül maradtam. El innen. Mennem kellett és végleg. Ezt éreztem. Belerúgtam a labdákba, bevágtam az ajtókat, kiborítottam a szekrényemet és senki nem haragudott rám.
Hazamentem, de a szabadba kívánkoztam, nem érdekelt a tanulás és más sem. A barátnőm mégsem ért rá, hattól nyelvórán gubbasztott. A mai randi terve könnyen öblíthető lett. Ki kellett szabadulnom a balszerencse fojtogató karmai közül. Az öcsémnek szóltam, hogy a téren, a kosárpályán leszek, nem igazán figyelt rám, de tudomásul vette.
Vittem magammal egy kosárlabdát, a palánk alatt sokan dobáltak, fent erősen szürkült az ég. Évek óta nem jártam ott, de kölyökkoromból nem feledtem a vonalait, a betonját. Bekéredzkedtem egy csapatba mikor fényeket kapcsoltak és vérre menő versenyeket vívtunk, kicsikkel-nagyokkal vegyesen. A fáradt koncentrálás lassan elnyomta a dühömet. A triómmal többször nyertünk, mint vesztettünk és jól esett a játék kifulladásig. Végül nem bírtam tovább és leültem a padra egy bámészkodó lány mellé. Kedvesnek tűnt, azt mondta ismer engem, én viszont nem emlékeztem rá.
- Apuval vagyok itt. Vele kosaraztál az előbb, egy csapatban. Ott, a szakállas.
- A szakállas? Nem játszott valami jól, de így is nyertünk
- Majd megmondom neki, hogy gyakoroljon többet.
- Ne haragudj. Jó fej az apukád, csak sokat mellédobott.
- Nem haragszom.
- Akkor jó. Itt laktok a közelben?
- Két utcára innen. Van barátnőd?
- Ö… Igen. Van. Honnan ismersz?
- Nem számít.
- A barátnőm?
- Nem! Hogy honnan ismerlek.
- Miért?
- Mert nem emlékszel rám, de talán mostantól emlékezni fogsz.
- Úgy gondolod?
- Egy magamfajta lány reméli.
- Igazad van, csinos lány vagy. Észrevettelek.
- Köszönöm.
Aztán magára hagytam a padon, az apukájával kezet fogtam a győzelemre és hazabandukoltam a hónom alatt a kosárlabdával. A düh helyett, mintha szomorúság jött volna utánam. Apu még nem ért haza, anyu pedig a vacsorát rakta öcsém elé. Kavarogtak a gondolataim a nap eseményeitől és csak bámulni tudtam a plafont az ágyamból. Nem érdekelt a lecke sem. Az elvesztett élményekről álmodtam, amelyeket egy városi bajnokság szokott hozni. Talán valahonnan kiesik egy játékos és lesz helyem.
szeptember 19.
Szerdán elgyötörten ébredtem. A motort otthon hagytam, nem akartam a suli előtt parkolni, jobban féltettem annál. A busz ablakán a szemembe tükröződött a reggeli napfény. A nap is tudta, hogy otthagytam a csapatot. Otthagytam és kidobtak. Kidobott a gonosz edző. Kongott bennem a kosaras státusz helye. Néztem a buszon a többi embert, mert kevesebbnek láthatnak, mint korábban. Nem törődtek velem. Ugyanolyan mogorván utaztak, mint én. Biztosan találok másik csapatot.
Az osztályban együgyű hangulat uralkodott, a legtöbben a szünetekben is a tankönyveket lapozgatták. A padtársamat sem tudtam társalgásra bírni, inkább tanult tovább. Nem lehetett egy betűt sem a fejembe préselni, a haragom az edző miatt nem engedte. Történelemórán meg is lett az eredménye nemtörődömségemnek. A lecke hiányáért egyest kaptam, aztán dolgozatot írtunk. Mivel épp nem működött a veszélyérzetem az ölembe tettem a könyvemet és abból írtam ki a megoldásokat. A tanár körbejárta a padsorokat, elment mellettem. Vártam a reakcióját. Biztosra vettem, hogy látta a könyvet, amikor megfordult találkozott a tekintetünk. Nem szólt egy szót sem, ment tovább körbe.
Az ebédet végre a barátnőmmel együtt ettük. Egy újabb igazi randi birtokosaként bizony elemelkedtem a talajtól. Kibeszéltem minden haragomat és ő tűrte és igazat adott nekem. Az étel finom volt. Megsimogatta a homlokomat, bíztatott, hogy menjek vissza és kérjem meg az edzőt, vagy szóljak a szüleimnek, talán tudnának segíteni. Sétáltunk a kellemes melegben hazafelé, kézen fogva. Felmentünk az otthonába és a szobájában a fotelba préselődtünk. Magunkra maradtunk végre. Papírba sodortuk zsenge, virágba buggyant, kiszárított, összemorzsolt lelkünket, egymás szájába tettük és a hormonok tüzet adtak. Csókolóztunk. Nagyon tetszett a lány.
- Szeretkezünk?
- Nemsokára.
- Komolyan?
- Ne kételkedj. Légy türelmes fiú.
- Az vagyok. Van nálam óvszer.
- Akkor majd nem lesz rá szükség.
- Nem?
- A tabletta, tudod.
- Elég védelmet ad?
- Igen.
- Nekem ez lesz az első.
- Tudom.
- Honnan?
- Még nem fogtad meg a mellem. Úgy nem fogtad.
- Megfoghatom?
- Ne kérdezz már annyit!
Félmeztelenre vetkőztünk, de csak megmasszírozta a hátamat. A szülei jöttére én leléptem. Hosszan, összeragadva smároltunk a lépcsőházban búcsúzóul. Izgatottan értem haza. Az öcsém a gép előtt ült és játszott. Kérdezte, hogy mikor mutatom be a barátnőmet.
- Honnét tudsz róla?
- Megnéztem a telefonodat.
Fejbe vágtam és nem tetszett neki. Hozzám vágott egy könyvet, én pedig kicsavartam a karját. Négy évvel volt nálam fiatalabb és ugyan ennyi különbséggel gyengébb is. Addig csavartam a kezét, amíg nem könyörgött. Elengedtem, de megígérte, hogy elárul. Újra fejbe vágtam, ő pedig belém rúgott, majd futólépésben bezárkózott a fürdőbe. Nem érdekelt a kisfiú, a szüleim véleménye annál jobban. A tanulásra kellene koncentrálnom szerintük és egyszer óva intettek egy komoly kapcsolattól, amely mondatot, úgy döntöttem, viccből mondhattak. Ettem meleg és finom vacsorát, segítettem anyunak elpakolni a vásárolt holmit, majd nekiültem tanulni. Öcsém mégsem árult el. Hajnali kettőig tanultam. Apu ekkor jött meg. Hallottam bejárni a garázsba. Aztán kopogott az ajtómon.
- Szia.
- Szia.
- Jól vagy?
- Igen. Tanulok. Milyen volt a napod?
- Pocsék. Rengeteg a megrendelés. Neked?
- Kirakott az edző. Egyes töriből.
- Kirakott az edző? Ne már!
- De. Nem enged meccsre. Otthagytam.
- Beszélek vele. Az egyest pedig javítsd ki. Oké?
- Rendben apa. Látod most is kínzom magam. Nincs harag?
- Nincs. Holnap beszélünk. Jó éjt.
- Jó éjt.
Álmomban kosaraztam. Meccsen. Vesztettünk.
