A lehelet is megfagy, olyan zimankós a hideg ,
amit még elviselni lehetséges emberileg,.
farkasüvöltés és öltözék alá hatoló szél,
amelyeket az ember télen a hegyekben átél.
Csípőig süllyedve haladunk a hatalmas hóban,
de csak araszolgatni lehet, egyre kitartóbban,
a kijelölt úti célunk felé, mely távol van még,
a menedékházhoz, ami egy biztonságos fedél.
A nap téli örömeivel, szánkózás, síelés,
megérkezve ide, kellemes az a kis pihenés,
amelyet nyújt a házikó a pattogó tűzével,
a mellette melegített bor teljes fűszerével.
Vacsorakészítés közben nyugodtan beszélgetünk,
egy pár napra teljesen felszabadult az életünk,
messze a várostól, hóval borított hegyek között,
nyer az ember kellő pihenést és teljes örömöt.
Fáradt tagjainkat nedves ruháktól szabadítva,
szárazra cserélve, mikorra kezdődhet a vita,
hogy hogyan tovább a holnap és mi vár ránk odakint,
a sok ötletre az ember nagyon sokszor csak legyint.
Lefeküdve, a karbid-mécses kioltása után,
szendergés uralkodik közösségünk minden tagján,
farkasok üvöltése késlelteti az elalvást,
habár fáradt tagjainkra ráférne a megnyugvás.
Késő reggel ébredünk fel, a Nap már magason jár,
szedelőzködünk, mosakodunk és öltözünk mindjárt,
készen a kis csapat, miután egy jót reggeliztünk,
teljes erőnkkel, megint egy kirándulást tehetünk.
Ilyen a hegyekben, a szépséges természet ölén,
akárcsak a gyermeknek az édesanyja kebelén,
így megválni nehéz az általa nyújtott sok jótól,
amikor búcsúzkodunk az itt eltöltött napoktól.