Erdélyi vagyok. Önhibámon kívül, hosszú időn keresztül, nagyon nehéz volt nemzetemmel a kapcsolattartás. Magyarságom megőrzésének a folytonossága, legtöbbször a Kossuth rádióra alapozott. Híreket, kommentárokat hallgattam, és csak elképzelni tudtam, hogy mi a valós helyzet odaát. Mindig megmaradtam magyarnak, úgy iskoláimmal, mint a szokásaimmal és kultúrával.
Egy elszigetelt ország lakója voltam, ahol nem volt dicsőség magyarnak lenni. A gyökerek ide kötöttek, szülőföldemet úgy tekintettem, mint őseim hagyatékát, amelyet idővel tovább kell adnom..
A hetvenes évek közepe táján, egy kicsit lazult ez az elszigetelődés, hisz kétévenként, megtörténhetett, hogy a szocialista országokba kapjunk útlevelet, de kevés valuta váltásával. Egyik barátom mesélte, aki pár hete volt Magyarországon, hogy minden nagyon jó, a számunkra elképzelhetetlen szabadság létezik ottan. Az élelem bősége, választéka ragadta meg leginkább a figyelmét. Nem is csoda, mivel a „Kárpátok géniusza” által vezetett országunkban a havi fél kiló csontos és szalonnás hús, a fél kiló „micsurini csirke”, valamint a harminc deka napi kenyér volt a viszonyítási alap. A legtöbb esetben még ezekhez sem juthattunk, mert nagy sorokat kellett kiállni, egy szűkös és ez által véges árufelhozatalnál. A jegyeket nem tudtuk megenni. A micsurini csirke fogalmának adósa vagyok. Mi fogyasztok, neveztük így a csirkehús adagot, hiszen abban a fél kilós csomagban öt-hat csirke, fejekkel és lábakkal együtt volt
megfagyott állapotban. Déli gyümölcsök, külföldi hűsítők csak a folyóiratokból voltak ismeretesek számunkra, mert ezek teljesen a hiánycikkekhez tartoztak.
A barátom azt nehezményezte, hogy állandóan lerománozták és érdeklődtek a felől, hogy hol tanult meg ilyen jól magyarul. Ez nagyon bosszantotta, mert szerinte mi erdélyiek szebben beszéljük anyanyelvünket, a személynevek elé nem teszünk névelőt, nem rövidítünk szavakat, tömörebben fogalmazunk stb.
Ezen információk birtokában indultam első utamra, Magyarországra, feleségemmel együtt. A Nyugatiba megérkezve, egy liter Pepsi hűsítőt ittunk meg, amit eddig csak hallásból ismertünk. A Bajcsy úton sikerült szálláshelyet találni, elfogadható áron. Másnap városnézés és információ gyűjtése volt a programunkban. A déli órákban egy kifőzde előtt elmenve észrevettük, hogy olcsó áron egy elfogadható menü, paradicsomleves és mákos tészta, ajánlat van reklámozva. Pénzszűkében és a mák csábításának a hatására, hiszen nálunk még az ünnepekkor is nehezen juthattunk az úgy nevezett tiltott termékhez, betértünk megebédelni. Elhatároztuk, hogy megduplázzuk a mákos tésztát. A kiszolgálónak a tudomására hoztuk, hogy kétszeres darabot szeretnénk a második fogásból. Csodálkoztunk azon mikor csóválta a fejét, de csak akkor értettük meg ezt a gesztust, amikor kihozta a mákos tésztát, azaz nálunk, Erdélyben a mákos laskát. Ekkor értettük meg, hogy a fejcsóválása a felszolgáló részéről azért történt, mert a darab helyett adagot kellett volna, kérjünk. Nekünk is igazunk volt, mert mi az otthoni megnevezéssel, mákos süteményt rendeltünk.
Érdekes volt ez a tréfának is beillő jelenet. Rámutatott, hogy anyanyelvünknek egy-egy szava mást jelent a különböző régiókban. A későbbi pillanatokban még jobban meggyőződtem e felől, amikor a vásárcsarnokban a felakasztott vágott majorságból a kacsa helyett rucát kértem, ami a kiszolgáló érthetetlenségét okozta, a vöröshagyma helyett sárgát kaptam azzal a kioktatással, hogy amit szeretnék az lila hagyma. A töpörtyű vásárlásánál már csak mutogattam az árura, gondolván, hogy ki tudja, minek hívják itten. Így tréfált meg minket a „mákos tészta”, így tett elővigyázatossá és tanulékonnyá anyanyelvünkben.
A barátom kijelentésére gondoltam és rájöttem arra, hogy minden viszonylagos.
Egy dolgot a mai napig nem értek, az „annak köszönhető” kifejezés használatát. Egyik hír úgy szólt, hogy Thájföldön árvíz van annak köszönhetően, hogy egy magas árhullám érte partjait. Azt nem értem, hogy ki és miért köszöni ezt meg. Mi erdélyiek az annak köszönhető helyett, ebben az esetben, az annak a következtében szókapcsolatot használnánk. Ki beszéli szebben az anyanyelvet? Nyitott kérdés marad továbbra is, igyekezzünk versenyezni, mert ez csak hasznára válik anyanyelvünknek.
