(mese felnőtteknek)
Egyszer volt... hol is volt? Valahol a valós élet kellős közepén,
ott, ahol rettenetesen felgyorsult az élet, ahol az idő pénz, az
emberek rohannak dolgaik után...de a hatalmas hegyeken, sőt még az
Óperenciás tengeren is innen, élt, éldegélt egy szomorú asszony,
Judy.
Hogy mitől vált szomorúvá, egykedvűvé? Azt maga sem értette,
Mert nem is olyan rég víg kedélyéről volt híres. De miért ne lett
volna az, amikor hiányt semmiben nem szenvedett, férjével
gondtalanul nevelhették két kicsi lányukat. Ennek ellenére egyszer
csak azon kapta magát, napjai egyre egyhangúbbak, kiürültebbek.
Kereste az okot, de hiába.
Az a valami az a titokzatos kincs, amitől felcsillan a szemekben a
ragyogás, arcokon a tündöklő mosoly. A nők harmonikussá, széppé
válnak tőle, a férfiak szárnyalóvá. Judy ezt a valamit
veszítette el az élet forgatagában. Andrással, a férjével
próbálta megbeszélni, hol hibáztak, de ő közönyösen rántott egyet
a vállán és félre vonult.
Amikor kedvetlensége odáig fajult, hogy már kislányaival szemben
is türelmetlenné, ingerültté vált, elhatározta, világgá megy
és megkeresi a kincset, hogy életüket rendbe tehesse vele. A
gondolatot tett követte.
Megpakolta hát "világjáró tarisznyáját" hamuba sült pogácsával és
minden másegyébbel, ami a hosszú úton kellhet majd neki. Vállára
akasztotta, búcsút vett két kicsi lányától - férjétől sajnos nem
tudott, mert ezúttal is elzárkózott előle -, nekivágott a
nagyvilágnak.
Nem szegte kedvét a rettenetesnek vélt messzeség. Nem bizony.
Koptatta szorgalmasan a kilométer-rengeteget. Közben az embereket
figyelte és mindenkit magával hívott, akit olyan reménytelennül
szomorúnak látott, mint amilyen ő volt. Rövid idő alatt komoly
tömeggé nőtt körülötte a sokaság.
Ekkor leültek, hogy szigorú szabályrendszert dolgozzanak ki, amit
mindaddig kötelezőnek tartanak magukra vonatkozóan, amíg együtt
vannak. Elhatározták, hogy kizárják maguk közül a szabályszegőket.
A következőkre tettek esküt: útjuk során nem türelmetlenkednek
egymással...nem térnek le az egyenes útról...segítenek mindenben
egymásnak, az útjukba eső rászorulóknak.
Felkerekedtek hát. Elsőként a türelmük lett próbára téve.
Amint mentek, egyszer csak rendőrsorfalba ütköztek. Tanácstalanul
álltak meg. Egyik rendőr magasba emelte kezét:
- Erre nem mehetnek tovább, forduljanak vissza!
- Meddig lesz lezárva az út? - kérdezte a sor elején álló Judy.
- Az nem rajtunk múlik, amíg a tüntetés tart.
Kis gondolkodás után Judi azt tanácsolta, húzódjanak háttérbe, és
várják meg, amíg a tömeg szétoszlik, utána akadály nélkül mehetnek
át a téren. Vita támadt köztük. Voltak, akik minél előbb célba
akartak érni. Ők elhatározták, továbbmennek. Azzal búcsúztak el,
az óceánnál bevárják Judyékat. Megkerülték a tömeget és elnyelte
őket a forgatag.
Judi maga köré gyűjtötte megtépázott csapatát, és türelmesen
vártak. Jócskán éjszakába hajlott az idő, amikor folytathatták
útjukat. Épphogy átértek a téren, szembe jött velük egy jóságos
anyóka, aki a türelmükért megjutalmazta őket. Egy különleges
alakú telefont kaptak, amit a világban mindenhol használhatnak
majd anélkül, hogy közben tölteniük kellene.
Ettől kezdve érezték magukat igazi mesebeli lényeknek. Lelkesen
gyalogoltak egész éjszaka. Reggel, amikor felszállt a harmat, egy
kellemes erdei tisztáson pihentek le. Pár óra alvás után
mentek tovább. Éhségüket a magukkal vitt elemózsiával
csillapították. Miután ebből kifogytak, be-betértek egy-egy falusi
házhoz. Mindenhol kedvesen fogadták őket, legtöbb helyen még
útravalót is csomagoltak számukra.
Miközben vándoroltak hegyen-völgyön át, megosztották egymással
gondjukat, bajukat. Így csakhamar összeforrt csapattá váltak.
Judyt elszomorította, ha felhívta családját, csak a két kislánnyal
beszélhetett, mert András nem állt vele szóba. Törte a fejét, mi
történhetett az ő szerető férjével, de nem jutott magában dűlőre.
Nem egyszer fordult meg fejében, visszafordul, de minél
messzebbre jutottak, annál nagyobb kudarc lett volna dolga
végezetlenül meghátrálni. Harcolt hát lelkiismeretfurdalásával és
vezette kis csapatát az ismeretlenbe. Közben azzal nyugtatta
bűntudatát, ő amit lehetett, megtett a családi béke
helyreállításáért, de férje közönyével szemben tehetetlen volt.
Nem volt sok idő a szomorkodásra, mert hatalmas hegy magasodott
előttük, amin át kellet jutniuk. Töretlen lelkesedéssel vágtak
hát neki, de mire átjutottak rajta alaposan kifáradtak. Egymást
lelkesítve vonszolták fáradt tagjaikat. Elhatározták, amint lakott
területre érnek, beszállásolják magukat valahova és legalább egy
napot pihennek. Nem így történt.
Amikor ugyanis beértek Hetedhétország utolsó városába, szörnyű
pusztulás fogadta őket. Egy hatalmas földrengés csaknem a földdel
tette egyenlővé a települést. Nem tehettek egyebet, mint pihenés
helyett beálltak a mentőosztagokhoz életet menteni. Annyi volt a
sebesült, hogy iskolákat, hivatalokat kellett berendezni
kórházaknak. Kivették részüket az ápolásból is jócskán. Csak utána
indultak tovább, miután normalizálódott a városban az élet.
Innen nem kellett hosszan gyalogolniuk, hogy a tenger parthoz
érjenek. Keresték a csoportot, akik hátra hagyták őket, de se
hírük, se hamvuk nem volt sehol. Meglepődtek, amikor odament
hozzájuk egy öreg apóka, aki hálából, amiért önfeláldozóan
kapcsolódtak be a város lakóinak mentésébe, olyan útlevelet adott
nekik, amit ha felmutattak, beengedték őket minden országba,
igénybe vehettek minden járművet. Tőle tudták meg, hogy a
csoportnak vissza kellett fordulnia, mert minden szabályt
megszegtek, amire közösen tettek esküt. Türelmetlenségből váltak
meg a csoporttól, repülővel tették meg az út nagy részét, így
aztán a segítség is elmaradt a bajba jutottakon. Azzal köszönt el
tőlük, szálljanak fel a beálló szárnyashajóra, az viszi át őket az
Óperenciás tengeren.
Besétáltak a madár alakú hajó gyomrába, elhelyezkedtek. A hajó a
víz fölé emelkedett, és a szélvésznél gyorsabban repítette őket
vágyaik országába. Itt végre megpihenhettek, jóllakhattak.
***
Az új világban egy szépséges szép fiatal hölgy várt rájuk. Kedves
mosollyal szólította meg őket:
- Legyetek üdvözölve országunkban! Tündérország királynéja
vagyok, a nevem Lélekbúvár Eszter. Tudom, mi járatban vagytok
errefelé. Végigkísértem utatokat, becsülettel betartottátok a
magatok szabta szabályaitokat, országunk kapui tárva vannak
előttetek. Mielőtt azonban továbbmentek, szigorú szabálynak
kell eleget tennem: idegen tárgyat az országba nem vihettek be.
Kérlek benneteket, mindent pakoljatok ki a páncélszekrényekbe.
Judi mielőtt átadta telefonját, elbúcsúzott családjától...azaz a
két kislányától, mert András ezúttal sem kívánt vele beszélni.
Könnyes szemmel köszönt el a kicsiktől.
Eszter türelmesen megvárta, amíg mindenkitől megkapta a kulcsot.
- Most pedig útrabocsátalak benneteket. Az üveghegy lábánál
várnak rátok. Álljon külön csoportba az, aki úgy gondolja, a
megtalált kinccsel haza akar térni.
Judi kissé meglepődött, mert ők feleannyian sem voltak, mint aki
végleg maradni akart. Lélekbúvár Eszter először hozzájuk lépett:
- Tudnotok kell, négy hétig tartózkodhattok országunkban. Ezidő
alatt kell rátalálnotok a kincsre, amiért idejöttetek. Erre
csak annak lesz lehetősége, aki maradéktalanul betartja
országunk törvényeit, végrehajtja a rámért próbatételeket.
Aki ezt megszegi, kiűzetik innen. Dolgotok végeztével dönthettek
még ti is a maradás mellett. Rátok a jobb oldali szárnyas hintók
várnak. Az Üveghegy lábánál a nőket lovagjaink, a férfiakat
tündérlányaink veszik pártfogásukba. Induljatok, érezzétek jól
magatokat nálunk! - fordult a másik csoporthoz.
A hintó villámgyorsan emelkedett. Judy ki sem mert nézni, merre,
hova repíti a gondolat szárnyán suhanó jármű. Nem sok ideje volt a
töprengésre, mert még magához sem tért, máris ereszkedtek vissza
a földre.
Amikor kiszállt, ijesztően magasodott előtte a merőleges falú
kékség, az Üveghegy. Még magához sem tért ámulatából, máris újabb
látvány kötötte le figyelmét. Elkápráztatta a csillogás-villogás,
a környező parkok varázslatos színkavalkádja, bódította a belőlük
áradó illatorgia. Most bizonytalanodott el igazán, jól döntött?
Úgy érezte, ha valahol nincs keresnivalója, hát akkor itt biztosan
nincs. Itt nem fog rátalálni a titokzatos kincsre, amiért
átutazta a világot, magára hagyta családját.
***
Gondolataiból kellemes férfihang zökkentette ki. Meglepetten
nézett körül. Csodálkozva látta, minden nőtársa előtt állt egy
délcegfi, a férfiakat pedig bájosan mosolygó hölgyek környékezték
meg.
- Csókolom a kacsóidat, drága hölgy! Nekem jutott a szerencse,
hogy szórakoztatásodról gondoskodjak. Ha szimpátiám kölcsönös,
kérlek, engedd meg: Vigyázó Gergely vagyok - hajolt meg Judi
előtt.
- Gyöngyösi Judi - nyújtotta a kezét. - Mit jelent a bevezető
mondata?
- Csupán annyit, amíg Eszter úrnő másképp nem rendelkezik, a
kalauzolásommal járjuk körbe kicsike országunkat, ismerkedhetsz
meg fővárosunk nevezetességeivel.
- Örömömre szolgál, ha segítségemre lesz ebben.
- Köszönöm! Mindenekelőtt azt szeretném tisztázni veled, ebben az
országban mindenki tegez mindenkit, kérlek, alkalmazkodj ehhez,
amíg köztünk élsz.
- Be fogom tartani szokásaitokat, törvényeiteket - mosolygott a
lovagra Judy.
- Köszönöm! Akkor engedelmeddel ma a belvárossal ismerkedünk. Arra
kérlek, bátran szólj, ha kihagynék valami olyasmit, ami menet
közben megtetszik neked.
- Bár számomra itt minden csak érdekes lehet, de köszönöm
bátorításodat!
A lovag egyik ékszerboltból kifordult, és máris fordult be a
másikba.
- Nagyon szép és különleges ékszereitek, drágaköveitek vannak, de
szívesebben sétálnék valamelyik csábítóan varázslatos parkban.
- Ó, drága, rengeteg időnk lesz még arra! Meglátod, még bele is
fogsz unni. De ha nem érdekelnek az ékszerek, megnézheted ruha-,
cipőkollekcióinkat.
- Séta közben látni fogom a kirakatban őket.
- Rendben, akkor ismerd meg a világhírű parfümjeinket - indult a
legközelebbi parfüméria felé.
Judi kezdte kényelmetlenül érezni magát, amiért minden ajánlatra
nemet mond, de a parfűmök válogatásához sem volt kedve. Gergő
kudarcnak érezte a fiatalasszony kedves visszautasításait, amitől
egyre kedvetlenebb lett. Judy lehangoltsága láttán igyekezett
segítségére lenni, így szólt:
- Látom, feszélyez téged, hogy nem tudsz a kedvemben járni.
Szeretnék kompromisszumot ajánlani: mielőtt elhagyom az
országotokat, fogok választani a felkínáltakból, mert szeretnék
innen emléket vinni, de bocsáss meg, engem jobban érdekelnek a
látnivalók. Ám, hogy mindkettőnknek igaza legyen, üljünk be
moziba, nézzünk meg egy romantikus történetet!
- Köszönöm, jólesik a kedvességed, igazán aranyos vagy!
Ajánlatoddal kis gond van. Azt már tudod, ide idegen tárgyat
behozni tilos, de sajnos, bármit kivinni is. A mozi nem
maradhat el, de nálunk az az esti programok része. Örömömre
szolgálna, ha beülnél velem valamelyik cukrászdánkba vagy
presszónkba!
- Rendben, ehhez nagy kedvem van! Láttam is egyet séta közben, a
teraszán szívesen fogyasztok veled ajánlatod szerint.
Gergő felsóhajtott. Ott töltötték a délután további részét. Bár
nem sokat beszélgettek, de a ragyogó kilátás Judit enélkül is
szórakoztatta. Amikor visszakísérte őt a közös szállóhelyükre,
némi szomorúságot vélt felfedezni a lovag tekintetében.
Együttérzett vele a kudarcként megélt napért és megfogadta
magában, ezentúl elfogadóbb lesz ajánlataivalkapcsolatban.
***
Nem volt rá szükség, mert másnap reggel egy másik lovag, egy igazi
dalia várt Judira az aulában. Mosolyogva ment hozzá:
- Kezét csókolom, drága hölgyem! Bocsásson meg, amiért épp csak
befejezte a reggelit, és én máris itt türelmetlenkedem. Nem
szeretnék tolakodó lenni, de ma nem akartam hoppon maradni, mint
tegnap, amikor Gergő pajtásnak a legnagyobb sajnálatomra
sikerült engem megelőznie. Engedelmével: Vitéz Gáspár az itteni,
Kertész Róbert a hivatalos nevem - hajolt meg Judi előtt.
Nyújtotta a kezét, és bemutatkozott ő is.
- Kellemes programot állítottam össze mára, de arra kérem,
szóljon bátran, ha jártak már arra Gergő pajtással.
- Ha nincs köztük a belvárosi üzletnegyed, biztosan újat tud
ajánlani - játszadozott fanyar mosoly szája szögletében a
férfit nézve.
- Hmm... Így járunk mi magukkal, drága. Gergő pajtás a nőket
csábító drágaságokkal kezdi, azzal farag be, én pont az
ellenkezőjét ajánlom. Bevallom, egyik ellenségem az üzletről
üzletre járás, de ha a társaságomban tartózkodó hölgynek az az
óhaja, állok szolgálatára. Megkérdezhetem, mi a gond velem?
- A világon semmi - exkuzálta magát zavartan -, csupán
elgondolkodtam. Eszter úrnő és Gergő lovag tegező viszonyt
kezdeményezett, míg ön, bevallom számomra imponálóbban, magáz
engem - mosolygott rá.
- Hmm... Ami önnek erény, az itt negatívum. Még nem sikerült
maximálisan akklimatizálódnom, így időnként vétek az ország
törvényei ellen, mivel azonban betartásuk mindenkire nézve
kötelező, épp szóba akartam hozni: részben bánatomra, másrészt
örömömre ünneprontónak kell lennem, át kell térnem tegeződésre.
- Hozzá fogok szokni. A vásárlási témánkhoz csak annyit még, úgy
tűnik, én vagyok Gergő pajtás és ön között a középút.
- Köztetek: ugye így akartad mondani - helyesbítette kedves
mosollyal.
- Igen... természetesen - mondta zavartan, majd kissé hadarva
folytatta: - Szóval szeretek vásárolni, üzletekben nézelődni, de
csak céltudatosan.
- Akkor ez a második érv, amiért melletted voksoltam volna tegnap.
Elsőre az tűnt fel benned, hogy nem a lovagokat mustráltad
elsőként, hanem a környezettel ismerkedtél. Bosszús voltam,
amiért Gergő pajtás megelőzött. Így egy egész napot veszítettem
a veled tölthető időből. Ha jó ötletnek tartod, sétálhatnánk a
városban, hogy mielőbb kiismerd magadat.
- Nincs ellenemre, indulhatunk.
Annyira belefeledkeztek a sétába, hogy Gáspár, akit Judi Róbertnek
szólított, az ebéd időt is vele akarta tölteni, ami ellen Judynak
nem volt kifogása.
***
A másnapot a Varázshegyen töltötték. Gyaloghintón mentek, hogy
Judy minél többet láthasson a gyönyörű fővárosból. A hegy lábánál
Róbert megkérdezte:
- Lovagoltál már életedben?
- Nem... Szerintem azonnal ledobna a ló a hátáról - nevetett.
Róbert elmosolyodva hármat dobbantott és Judy ámulatára előttük
termett szemvillanás alatt egy csodálatosan szép, hófehér táltos,
fénylő csillaggal a homlokán. Róbert felpattant a nyeregbe,
leeresztett Judy elé egy fotelszerű ülést. Miután beleült,
könnyedén emelte maga elé a szorongó asszonyt, megfogta a kantárt.
A táltos egyet nyerített, majd emberhangon kérdezte:
- Hová vigyelek benneteket?
- Fel a csúcsra! - adta ki a parancsot Róbert.
A táltos felcsapta a fejét, suhintott egyet a farkával, és
szélsebesen emelkedett. Judi reszketve ült Róbert előtt. Annyi
ideje nem volt, hogy lecsukja a szemét, máris fent voltak.
- Meseország elővárosában vagyunk, drága, itt minden
megtörténhet...nézd csak!
Oldalra fordult, csinált egy félkört a kezével, és gyönyörű
tisztáson találták magukat. Fából faragott asztalhoz ültek, ami
tele volt finomabbnál finomabb falatokkal, hideg italokkal. Judi
óvatosságra intette magát, elvégre a Varázshegyen vannak. Nem
szeretne semmiféle varázslatnak áldozatul esni. Róbert felfigyelt
óvatosságára:
- Bízz bennem, drága... Számomra a legfontosabb, hogy biztonságban
érezd magadat mellettem, úgy hogy hidd el, bátran ehetsz,
ihatsz, nincs semmi trükk. De ha óhajtod, esküt teszek rá.
- Ugyan, ne butáskodj! Annyira nem vagyok maradi - nyúlt
határozottan a hozzá legközelebbi pohárért.
- Köszönöm!
Miután feltöltődtek energiával, körbesétáltak, Judi meg-megállt.
Csodálattal gyönyörködött a varázslatos panorámában. Hitetlenkedve
nézte a látcsőszerű kinagyított várost. Még a házak ablakainak
formáját is ki lehetett venni. Addig-addig köröztek, beszélgettek,
amíg rájuk esteledett. Róbert megkérdezte:
- Vacsora után hova vihetlek?
- Igazán kedves vagy, de úgy tűnik, nem vagyok hozzászokva az
egész napos kiránduláshoz, nagyon elfáradtam, ha nem veszed
rossznéven, lepihennék inkább.
- Óhajod számomra parancs. Szabad megkérdeznem, mi az
elképzelésed holnapra?
- Túl kevés az ismeretem ahhoz, hogy saját elképzelésem legyen,
rád bízom magamat. Köszönöm az élménydús napot! - nyújtott
kezet.
- Alig várom, hogy ismét jöhessek érted! Jó éjt, hölgyem! -
egészen a belső ajtóig kísérte.
***
Róbertnek szinte repült az idő Judy társaságában. Utolsó nap nehéz
szívvel vette tudomásul, lehet, hogy számára már csak egy nap a
világ. A Titkok barlangjába különleges repülőszerkezettel mentek.
Ő irányította, állította a magasságot, sebességet. Judy ámulva
nézett le. Madártávlatból a város még csillogóbbnak, szemet
kápráztatóbbnak tűnt, mint séta közben. A Titkok barlangja előtt
landoltak. Itt is csak a fejét kapkodta a rengeteg látnivalótól.
Meglepetten figyelt fel a vakuszerű villanásra. Körülnézett,
Róbert egy nagy gömb mögött állt. Amikor visszament hozzá, kérdőn
nézett rá.
- Szeretnélek bekódolni a világlátó gömbbe, ahhoz készültem elő.
Beleegyezel?
- Nem értem, mire jó és hogy működik ez?
- Teljes nagyságú kép alapján bárkinek a lakhelyét elő lehet
hívni. Ha bekódolnám a fényképedet, láthatnád a családodat.
- Igen, és akkor láthatnál engem is, amikor akarsz, ha hazamentem
innen.
- Igen. Persze a berendezés csak a természetes fényt tudja
érzékelni, tehát villanyfény esetén fekete a kép. Nos?
Judy némi gondolkodás után zöldutat adott akódolásra. Róbert
megnyomott pár gombot és a gömb elé állította a fiatalasszonyt.
- Akkor teljesüljön a vágyad! Forgasd egészen lassan a gömböt! Ha
ködössé válik a képernyő és halk zenét hallasz, várj
türelmesen.
Judi egész testében remegett az izgalomtól. Félénken fogta meg a
gömb két oldalán a kart. Lassan forgatta. Amint ködbe borult a
képernyő, szíve erősen dobogott. A mennyeinek ható, halk zenét
hallgatta. Már-már feladta, amikor megjelent a lakásuk. A két
kislánya a szobájukban babázott, férjét nem látta. Körülnézett,
Róbertet kereste, de csak a hangját hallotta:
- A piros gombbal tudsz lapozni - mondta halkan.
Judynak szinte zakatolt a szíve. Ujja másodpercekig volt a
gombon, mire nagy levegőt vett és megnyomta. András telefonon
beszélt. Jókedvűen nevetett. Amint körülnézett a szobában, látta,
egy szőke hajú nő ül a heverőn. Jobban szemügyre vette, de nem
volt neki ismerős. Elszorult a szíve. Elfordult, rosszkedvűen
sétált el onnan. Közben könnyeit nyelte. Hát ezért olyan közömbös
iránta - gondolta. Maga elé nézve ment ki a barlangból.
Róbert alapba állította a gömböt, törölte a helyszínt és Judi
után sietett.
- El kell távolodnunk az Üveghegytől. Még nem estél át a
hűségpróbán - mondta részvéttel a hangjában.
- Róbert kérlek, bocsáss meg, hirtelen leküzdhetetlen fáradtság
lett úrrá rajtam. Zsong a fejem - gyorsította fel lépteit a
férfi oldalán.
- Értelek... Megértelek. Mivel menjünk vissza a szállóhelyetekre?
- Nem tudom... talán hintóval - mondta könnyeivel küszködve.
***
Este Eszter mosolyogva nézett végig a megfogyatkozott társaságon.
- Amint látom, vannak már olyanok, akik dűlőre jutottak. Eddig
tartott az ismerkedés, holnaptól nektek is át kell esnetek a
hűségpróbán, hogy dönteni tudjatok. Ez azt jelenti, hogy a
választott lovaggal kell eltöltenetek egy hetet az otthonában.
Aki nem meri bevállalni, velem jön és visszakísérem az óceánhoz.
Judit rémület fogta el. egy hét teljes kiszolgáltatottság Róbert
otthonában. Jobb lenne hazamenni... Haza, de hova? - sóhajtott.
A két kicsi lánya biztosan várja őt - nyugtatta magát. De nem
azért tett meg sok ezer kilómétert, hogy a cél előtt
megfutamodjon. Látta, mások is bizonytalankodnak. Eszter úrnő
elindult az ajtó felé. Ketten követték.
Judy egész éjszaka egy szemhunyást nem aludt. András járt a
fejében. Lehet, hogy tévesen ítélte meg a helyzetet... vagy
inkább annak ideén András személyét? Igaz lehet, hogy van
valakije? Mindegy, felneveli ő a két kislányt. Talán könnyebben
is boldogul velük, ha nem kontrázza meg folyton valaki az
elképzeléseit. Kár, hogy András nem mert őszinte lenni hozzá. Egy
hatalmas könnycsepp gördült arcán végig. Milyen vakon hitte eddig,
csak távolságtartó, de szereti őt, hűséges hozzá.
***
Reggel húzta az időt, ő ment utoljára az ebédlőbe. Amikor lement
az aulába, Róbert mosolyogva ment hozzá:
- Őszintén tartottam tőle, hogy tegnap voltunk együtt utoljára.
Köszönöm, hogy volt bátorságod engem választani.
- Bevallom, első pillanatokban a hazamenetelre szavaztam
magamban, de utálom a megfutamodást. Úgyhogy arra kérlek, nagy
reményeket ne táplálj velem szemben! A történtek ellenére
mindennél fontosabb a családom.
- Sejtem, mi játszódik le benned. Drága Judi, győztes típus vagyok,
nem adom fel én sem egykönnyen.
- Akkor egyikünk számára sem sok köszönet lesz a döntésemben.
Bízom benne, elfogadod, az ittlétem csupán lélekerősítő
kirándulás számomra.
- Én úgy gondolom, bízzuk magunkat a sors akaratára.
- Rendben van, csak a csalódástól próbáltalak védeni.
- Köszönöm, megkaptam ezen a téren én is az élettől a leckémet.
Ilyen bájos, tartózkodó hölgyre vágyódtam mindig. Rád találtam,
és mindent el fogok követni, hogy meg is tarthassalak magamnak.
Itt lakom a közelben, szerintem sétáljunk át hozzám.
Gyönyörű, romantikus utcákon kanyarogtak. Judi elmélázva nézte a
parkosított negyed rendezett telkeit.
- Csodálatos helyen laksz - szólalt meg, hogy zavarát leplezze.
- Valóban... nehéz innen szabadulni. Nem tudtam én sem annak
idején.
- Mióta élsz itt?
- Erre nem tudnék pontosan válaszolni. Itt egészen más
időszámítás érvényes, mint a való világban. Aszerint fél éve. Ha
jól sejtem, négyszeres sebességgel száguld velünk az idő vonata.
- Te jó ég! Ezek szerint Tündérhont is beleszámítva én több, mint
négy hónapot fogok itt tölteni?
- Nagyjából igen, de be kell vallanom, már ez alatt a nyolc hét
alatt, amit veled tölthettem, fontossá váltál számomra. Az édes
dacod bizsergő izgalomban tart. Megértem menekülésedet, de ugye
tudod, a türelem rózsát terem. Eszterke úrhölgy mit mondott az
elkövetkezendő hétről?
- Annyit, hogy nekünk is át kell esnünk a hűségpróbán.
- Akkor ugye sejted, nekem kötelességem minden eszközt bevetnem a
meghódításodért.
- Esetünkben mit jelent ez?
- Nincs külön értelmezés, a minden az minden. De próbálj hinni
nekem, nem munkaköri kötelességből fogok hozzád közeledni.
Számítanod kell rá, állhatatosan harcolok azért, ami fontos
számomra, szóval érted.
- Oké, ha harc, hát legyen harc!
- Megérkeztünk, drága! - álltak meg.
Judinak gyökeret vert a lába, nem tudta hova nézzen. Csodálatos
volt a színkavalkádban pompázó előkert, az arannyal kivert kapu,
a márványlépcső. Meglepetésére minden ajtó magától nyílott
előttük, és záródott utánuk. Alig mert megmozdulni a puhán süppedő
perzsaszőnyegen.
A szalonban ültek le. Róbert az asztalba süllyesztett gombbal
hívta a szobalányt.
- Mit parancsolsz: édeset vagy valami erősebbet? Tudod, semmi
trükk - hajolt hozzá.
- Hideg üdítőt - válaszolta kurtán.
- Látom, nem találod fel magadat - nézte fürkésző tekintettel -,
gyere, drága, járjunk körbe, hátha oldódik a félszeg zavarod!
Körbesétáltak az egymásba nyíló szobákban. Mind más és más színű,
stílusú bútorokkal volt berendezve. Gyönyörű szőnyegek, fali
szőttesek, függönyök, terítőszettek egészítették ki a
berendezéseket. Majd az erkélyen is körbejárták a házat.
Beláthatatlan, hatalmas parkosított kert tárult eléjük, széles
sétányokkal, csodálatos pálmákkal, romantikus ösvényekkel. Amikor
visszaértek a nappaliba, Judi Róbertre mosolygott:
- A sétánk felér egy kirándulással, csak azt nem tudom felfogni,
hogy kerülök én ide? Ha valahol nem, hát itt biztosan nem
találok rá a titokra, amiért itt vagyok.
- A magyarázatot is tudod, miért nem?
- Kicsit még bizonytalan vagyok, mert a hosszú út, az ittlétem
alatt átértékelődtek bennem a dolgok, de talán igen.
- Tudod drága, nem csak keresnünk kell, amiben hiányt érzünk, de
legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, hogy merjük elhinni és
elfogadni, ha rátalálunk a kincsre.
- Róbert, úgy érzem, te állandóan más irányba akarsz engem
terelni, mint amerre tartok...kéérlek, vegyél engem komolyan!
őszintén mondom, nem akarok neked csalódást okozni a majdani
távozásommal.
- Ha próbálkozásom ellenére a családodat választod, nem fogsz,
mert ha nem hiszed is, vagy olyan fontos nekem, a boldogságodért
le tudok mondani rólad. Tudod drága, nem csak mondtam, de a
legkomolyabban gondolom, az érzelem köztünk csak kölcsönösen
működhet. Az egyoldalu szinpátiához való görcsös ragaszkodás
csupán önzőség. Ennek az életérzésnek itt nincs létjogosultsága.
Úgy érzem, nem hiába múllattuk egymással az ittlétedet. A
varázshegyi kirándulásunk... - harapta el hirtelen mondandóját.
- Igazad van, nem volt szerencsés a varázshegyi óhajom, de
reménykedem benne, tévedünk mindketten. Én annak a férfinek
hűséget fogadtam - fűzte hozzá bizonytalan hangon.
- Ő is neked, amit, ha jól sejtem, nem te szegtél meg. Csupán
annyit kérek tőled, ha az idő mégis engem igazolna, merd
elfogadni óhaját, ami az én óhajom.
- Róbert, engem elsősorban már a két kislányom köt a való
világhoz, akik mindennél, mindenkinél fontosabbak számomra. Ők
pedig éppúgy szeretik az apukájukat, mint engem, ami ha tetszik
nekem, ha nem, valamilyen szinten Andráshoz láncol. Ez tény.
Hamis illúziókban nem szeretném ringatni magamat, de mást sem.
- Jól felépített filozófia. Szerencsére az élet másképp szokta
elrendezni a dolgokat.
- Ha hagyjuk magunkat sodródni - válaszolt maga elé nézve Judy.
- Most talán erőszakosnak tartasz, pedig csak azért győzködlek
ilyen elszántan, mert biztosan érzem, ha Eszterke úrnő
kérdésére a távozást választod, meg fogod bánni. Tudnod kell,
a válaszút előtt egy életre döntesz, mert ide nincs visszaút.
Úgyhogy csak ismételni tudom magamat, bízzuk magunkat az időre.
Judy magába zárkózott, kedvetlenül csipegette a feltálalt ebédet.
Miután befejezték, Róbert ajánlatára kedvcsinálóként lementek a
parkba. Jó ideig sétáltak hallgatagon, majd Róbert törte meg a
csendet:
- Igazságtalan, hogy én szinte mindent tudok rólad, amíg te rólam
semmit. Ha engeded, kitáruolkozom előtted.
- Megtisztelsz a bizalmaddal - nézett rá komolyan.
- Volt nekem is nejem a való világban. Nincs benne túlzás,
imádatig szerettem. Fizikailag, lelkileg belerokkantam, amikor
elém állt, és azt mondta, szeret engem, de kicsikora óta másba
szerelmes. Azért jött hozzám feleségül, mert a férfi pár évig
külföldön élt, és úgy nézett ki, nem is fog visszatérni, de pár
hete találkoztak és mindkettőjükben fellángolt a régi érzés.
Eleinte harcolni akartam érte, de hamar beláttam, nincs
esélyem nála. Ez az egyoldalu szerelem űzött idáig. Szerencsém
volt, a sok újdonság, más életritmus teljesen kigyógyított.
Amíg meg nem jelentél, kiegyensúlyozottá váltam. Bár komoly
hiányérzetet fogsz kelteni bennem távozásoddal, mégis őszintén
mondom, érzéseim nem köteleznek téged semmire.
- Mert az egyoldalu szinpátia ugyebár... - mosolyodott el
kesernyésen, majd elkomolyodva folytatta: - Köszönöm az
őszinteségedet! Zavarban vagyok, mert úgy érzem, nem ismerjük
még eléggé egymást.
- Ami fontos nekem, azt megismertem benned, a többi
alkalmazkodás, megszokás kérdése. Mondd meg, mi az, amit
ellenszenvesnek érzel bennem?
- Semmi. Ha András helyett veled találkozom, lehet, hogy most
nem itt lennék, de nem így alakult.
- Köszönöm, nekem egyelőre elég ennyi.
Az egy hét alatt alig mozdultak ki a telekről. Azokon az
éjszakákon, amikor aludtak, szomszédos szobában voltak, de hogy
Róbert valamelyest a törvényt is betarthassa, az ajtó mindig
tárva volt. Nem egyszer fordult azonban elő, hogy a parkban
talált rájuk a hajnal.
***
Utolsó nap Róbertnek szavát nem lehetett venni. Elmélázó
tekintetét Judyn pihentette, aki félt Róbert reakciójától, mert
biztos volt benne, mit fog válaszolni Eszter úrnő kérdésére. De
félt a búcsútól is.
Vacsora előtt a kertben sétáltak. Judi tekintete a távolba révedt.
Végül ő szólalt meg:
- Róbert, nem akarom megjátszani előtted a feddhetetlen nőt, a
feleségek mintaképét, hiszen láthattad, vannak gondjaim a
házasságomban. Ezerszer gondoltam végig a pár napban, tudnék-e
itt maradni, ha nem lenne a két kislányom... Úgy érzem, egy
időre biztosan, de végleg...nem tudom.
- Megértelek, hiszen nagy ritkán még én is elbizonytalanodok.
Azt azonban eldöntöttem, amíg az Óperenciás tengeren innen vagy,
nem mozdulok mellőled! Elkísérlek Tündérhonba, de hátráltatni
semmiben nem foglak. Menjünk, drága vacsorázni.
Épphogy beléptek, Róbert fényjelzést kapott Esztertől.
- Bocsáss meg, valami gond van, Eszter úrnő magához rendelt,
sietek vissza.
Judi kissé idegesen ment ki a teraszra. Körbesétált, a parkot
nézte, és abban a pillanatban rettenetesen sajnálta, hogy óráik
meg vannak számlálva. Róbert elkíséri majd a hajóhoz, és végleg
kettéválnak útjaik.
- Azt hittem, megszöktél - ment ki hozzá Róbert.
- Nem kell megszöknöm, pár nap és hajóra szállok.
- Nem tudom, mitől tartok jobban, attól, vagy a ma estétől,
éjszakától - révedt most Róbert a távolba.
- Miért, mit vétettünk? Nagy a baj?
- Ha nem fél órával ezelőtt beszélgettünk volna a döntésedről,
lehetnék akár bizakodó is, de így... Szóval Eszterke úrnő
alaposan leszedett a tíz körmömről, amiért egy hét kevés volt
hozzá, hogy téged megingassalak távolságtartásodban. Bocsáss meg
az őszinteségemért, de be kell vallanom, kedvemrevaló feladatot
kaptam. Eszterke úrnő utasítása szerint kell az estét
eltöltenünk. Meg kell törnöm az ellenállásodat, ami nekem azt
jelenti, bár szigorú parancsra, de viszonyulhatok hozzád végre
érzéseim szerint.
- Hogy értsem ezt? Ő honnan tudja, hogy viszonyultál eddig
hozzám? - nézett rá ijedt tekintettel.
- A különleges adottsága révén ő mindent tud és mindent lát.
Nincs meggyőződve róla, hogy állod a hűségpróbát a rohamozásaim
ellenére is. Ha valóban haza akarsz menni, ma este bizonyítanod
kell neki. Kérlek, tőlem vedd úgy a történteket, csupán
emlékezetessé szeretném tenni az együtt töltött utolsó estét -
mosolygott Judyra.
- A gyönyörű három hétért megérdemled. Azért pedig, ha még sem
kedved szerint végződne, előre elnézésedet kérem - mondta maga
elé nézve, szorongással küszködve magában.
- Vacsorára a kedvencedet rendeltem meg, de ma rendhagyó módon
apperitív és egy könnyű bor nélkül nem úszod meg.
- Ó, ne... Kéérlek, ne! Szeszes italt soha nem fogyasztok,
azonnal megártana.
- Figyelj rám, kicsi Gyöngyszem! Tudom, mennyire vágyódsz haza a
családodhoz, ezért szeretnék segíteni neked. Ma este el kell
fogadnod az irányításomat.
- Elfogadom mindenben szeszes ital nélkül.
- Ez egyszer nem engedek az elképzelésemből. Bizonyítanunk kell
Eszterke úrnőnek, hogy tiszta lapokkal játszunk.
Elsápadt, de igazat adott magában Róbertnek. A krémlikőr meg sem
ártott neki, a bort pedig vacsora közben fogyasztotta. Kellemes
szédülésen kívül mást nem érzett.
- Varázslatosan széppé tesz a csillogó szemed - hajolt hozzá
Róbert.
- Nagyon finom volt minden, sétáljuk le kicsit a parkba -
próbálta távol tartani magától a férfit.
- Lemozogjuk, de ma nem a parkban - hajolt meg előtte.
Abban a pillanatban halk zene csendült fel. Kellemes tangó szólt.
Róbert átkarolta Judit, és körbetáncolták a szobákat. Közben a
ritmus egyre gyorsabbra váltott, Róbert mind szorosabban vonta
magához a fiatalasszonyt.
- Remek ritmusérzéked van - csókolta meg érzékien épp csak érintve
ajkát.
- Róbert... ne... - kérlelte, de beleremegett a férfi csókjába.
- Muszáj... tudod, parancsot teljesítek - mosolygott rá - Nem
maradhat ám el a viszonzás sem.
Félszegen csókolta vissza. Róbert gyengéden magához vonta,
önfeledten csókolta. Judy ellenállása csupán erőtlen próbálkozásra
volt elég.
- Nagyon borzalmas volt? - kérdezte magánál tartva.
- Neem... Nagyon jól érzem magam veled - csúszott ki a száján
meggondolatlanul, amit elhúzódásával akart ellensúlyozni, de
hiába.
- Köszönöm, hogy legalább egyszer ki merted mondani, amit érzel.
Arra nem teszek ígéretet, hogy ehhez hasonló atrocitás nem ér
ma este, de azt megígérem, nem akarok ennél többet.
- Robi, ne játsszunk a tűzzel, kérlek...
- Édesen mondod a nevemet. Judi, drága Judi... Csodálatos vagy!
- Ne nézz így rám, kérlek... Emlékszel? Azt mondtad nekem, győztes
típus vagy... Szeretnék én is az lenni. András szemébe akarok
nézni. Remélem, elérhetem, hogy őszinte lesz hozzám és tisztázza
magát, egyértelművé teszi a Varázsgömben látottakat.
- Ez annyira fontos neked?
- Igen, fontos. Nem akarok igazságtalan lenni vele.
- Értelek. Akkor már csak a harmadik próbatételt kell
teljesítened, de előtte lenne hozzád egy kérésem.
- Hogyhogy harmadik próbatétel?
- Első volt a tánc, második a csók és harmadik, az úrnő parancsa
szerint ezt az éjszakát közös szobában kell töltenünk.
- Oh, istenem, még ez is... Oké! Mondd a kérésedet.
- Remélem, vallomás nélkül is érzed, szerelmes vagyok beléd.
Elfogadom, menj vissza a családodhoz, de amint megérzem, hogy
hiányzom neked és megbántad a döntésedet, utánad megyek. Velem
jössz akkor a két kislányoddal?
- Igen, csak te meg ne bánd itt hagyni értünk a fényt és pompát.
- Nem fogom megbánni. Készülődjünk lefekvéshez. Amíg fürdesz,
áthozom az ágyneműmet és megágyazok.
***
Amikor hallotta Judy, hogy Róbert elzárja a csapot, lecsukta
szemeit, mintha aludna. A férfi megállt az ágya előtt, nézte kis
ideig, majd az ágy szélére ült, magához ölelte paplannal együtt
és hosszan csókolta.
- Tudom, hogy nem alszol, köszönöm, hogy nem tiltakoztál a csókom
ellen.
- Nem, de kérlek, feküdj le az ágyadba.
- Azonnal, amint átölelsz és visszacsókolsz.
Összeölelkeztek, hosszan csókolóztak, majd Judy gyengéden eltolta
magától:
- Jó éjszakát, legyenek nyugodt álmaid!
- Neked is, drága.
Lefeküdt. Egy kis szekrényke választotta el őket egymástól.
Róbert átnyúlt az ágyára, úgy fogta kezében a kezét. Judi halkan
sóhajtott, majd elaludt.
Reggel arra ébredt, szemébe süt a nap. Nézte a mélyen alvó férfit.
Nesztelen mozdulatokkal kelt fel. Felöltözött, lement a parkba.
A harmatcseppektől csillogó virágokban, a fák árnyat adó
lombkoronájában gyönyörködött. Rövid idő múlva Róbert ment hozzá
gyors léptekkel.
- Jó reggelt, drága kicsi szökevény!
- Jó reggelt! Jól aludtál?
- Remekül. Sajnos, megérkezett az úrnő üzenete. Meg van velünk
elégedve, reggeli után itt lesz értünk, indulunk Tündérhonba.
Vigasztalj meg, nem örülsz a hírnek.
- Egyik felemet örömmel hagynám itt neked - mosolygott rá kedvesen.
- Köszönöm! Biztosan érzem, a másikért én fogok elmenni.
Indultak a szalonba reggelizni.
***
a történet tanulságát Róberttel mondattam ki, de hogy mi lesz a
végkifejlet, azt az olvasó fantáziájára bízom. Úgy hogy
stílszerűen: itt a vége, fuss el véle!
