Temetés
A jelent kell csak elviselni,
és menni tovább józan fejjel.
Ezt nem lehet megemészteni,
aki voltál, többé nem leszel.
A rendőrségen a tegnap náluk járt nő fogadta. Bevezette őket egy jellegtelen irodába, majd kiment. Kisvártatva egy középkorú, enyhén pocakos,
jól ápolt férfival együtt tért vissza.
- Jó reggelt! - köszönt a férfi, majd kínosan krákogott, ahogy végiggondolta a köszönése értelmét. - Én vezetem a vizsgálatot a baleset ügyében.
A szüleid frontálisan ütköztek egy teherautóval. Az első vizsgálat szerint a teherautó vezetője elaludt, és áttért a szemközti sávba. Ez okozta a
szerencsétlenséget.
Kis szünetet tartott, majd mindkettőjükhöz intézve a szavakat folytatta.
- Most elvisszük önöket a halottak azonosításához. Sajnos ez elkerülhetetlen. A Halotti anyakönyvi kivonatot az azonosítás után megkapják.
A vizsgálat lezárásáig kolléganőm felkeresi önöket néhányszor. A temetéshez szükséges papírokat is tőle fogják megkapni. Ági ült, nézte a férfit.
Azon gondolkodott, hogy tud ilyen ridegen beszélni anya és apa haláláról. Nagyon türtőztetnie kellett magát, hogy sírva ne fakadjon.
Oldalra fordult, és nézte a nagyit milyen kicsi és meggyötört. Mégis, ha ő nem lenne, nem is tudja, hogy dolgozná fel az egészet.
Hallotta a férfi hangját, és mint egy gép engedelmeskedett. Lementek egy belső udvarra, kocsiba ültek, és elmentek a halottasházba.
Az épület rideg, személytelen volt. Ági csak ment az előtte haladó férfi után, és belül mérhetetlen fájdalmat érzett. Majdnem nekiment a férfinek,
mikor az megállt. Ekkor jött rá, hogy nagyi végig belekarolva mellette haladt. A helyiségben a boncmester várta őket. A fal mellett lévő hosszúkás
szekrényből kihúzott két egymás mellett lévő fiókot, melyben zöld kórházi lepedővel volt letakarva két test. Titkon reménykedett, hogy a takaró
alatt nem a szülei vannak, és azok egyszer csak betoppannak. A férfi egyenként fel-emelte a lepedőt, és ez a halvány illúzió elszállt. Nagyi feljajdult,
és zokogásban tört ki. Ági bámulta anya és apa fehér és élettelen arcát. Der-medten nézte a félig letakart testeket. Anya bal lába helyén a lepedő
teljesen sima volt. "Hol van anya bal lába?" - jajdult fel gondolatban.
A rendőr kérdése zökkentette vissza a valóságba. A nagyi újra zokogni kezdett, és a rendőrnő kikísérte. Így rá várt a feladat, hogy közölje:
a két ember, aki itt fekszik élettelenül tegnap még anya és apa volt. Sírás fojtogatta, lehajtotta a fejét, és kis szünet után bólintott. Szólni nem tudott.
Nem emlékezett, hogy jöttek ki erről a borzalmas helyről. Bambán, botorkálva követte az előtte haladót. Azon gondolkodott, hogy dolgozhat
valaki ilyen helyen?
A kocsiban nagyi belé karolt, és együtt sírdogáltak. A rendőrségre visszaérve újra a korábbi szobában ültették le őket. A férfi elmondta, hogy amint
elkészül a halotti bizonyítvány, megkapják.
- Ha bármiben segítségre lenne szükségük, Mária rendelkezésükre áll. Kérem, fogadják még egyszer őszinte részvétemet!
* * *
- Jaj! Csak a mai napon legyünk túl - motyogta Ági, mikor reggel felkelt. A temetés legyen meg, hogy mi lesz utána - most nem akar gondolni rá.
Szó nélkül készülődtek. Nagyi morgott, hogy Ági nem eszik egy falatot sem reggelire, bár ő sem evett semmit. Tamás bácsi tíz órára mondta, hogy jön.
Ő apa legjobb barátja volt, és megígérte, hogy kocsival elviszi őket, ne kelljen a nagyinak a fájós lábával gyalogolnia. Tamás bácsi Irén nénivel, a
feleségével érkezett.
A ravatalozóba belépve nagyi hangos zokogásban tört ki. Ági hallgatta a pap beszédét, és hangtalanul, befelé sírt.
Amikor a sírnál leeresztették a két koporsót Ági sem bírta tovább, és hangos zokogásban tört ki.
* * *
Elmúlt tizenegy óra. Ági még mindig ruhástól feküdt az ágyon, és a mennyezetet bámulta. Nem akart semmire gondolni, mégis állandóan zakatolt az agya. "Hogy lesz ezután? Mi lesz most velük?" - de választ nem talált a kérdésekre.