[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 197
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 198

Jelen:
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Hol vagy Piroska? (1)

Az asszony egyre nézi a kis cetlit. Többször is elolvasta már az üzenetet, melyben egy kis gyűrű volt becsomagolva, amit neki szánt türelme fizetségeképpen. Neki adta, pedig a sajátja volt, boldog karácsonyt kívánva, megköszönve a segítségét, amivel ő nem akart tovább visszaélni...



A sarokban összepakolt, tisztára mosott ruhái szépen sorakoztak. Táskák, szatyrok, a mindene.



(Ezen történet három évvel ez előttre nyúlik vissza.)



Most erősen gondolkodik, és megpróbál a lelke mélyéig ellátni, vajon jót cselekszik-e akkor, ha hagyja elmenni. Járja végig ismét azt a poklot, amit már annyiszor bejárt, immár minden segítség nélkül? De azt is érezte, nem lehet egy személyben mindenki jótevője.

Mikor lépi túl az ember a határt, amit már nem lehet tolerálni, elnézni, elviselni, nincs már megbocsátás, nincs már több idő, elfogynak a szavak, a lehetőségek a hogyan továbbra?... Már csak egyedül a józan ész segíthet, de az érzések nélküli, rideg és kegyetlen valóság, hogy valaminek vége van, nincs tovább, mert ennyit bírt el. Eljutott a tűrőképessége határáig...Kijózanítólag hatott rá a tudat.



(És az a másik, aki kér, elfogad, ígér, de újra, meg újra becsapja őt, hazudik, képtelen változtatni a rossz életén, mittudoménmiért, - dehogynem tudom! Újrakezdés, ha létezik, egyedül nem megy...)



Mit is kért tőle, amikor befogadta?... Ígéret volt bőven a részéről, rengeteg, aminek a beváltása csak váratott magára...

Újra meg újra megpróbálta jobb belátásra bírni, hogy nem lehet ugyanott folytatnia az életet, mint régen, ahol élt, ahogy élt, kint az utcán.

Az nem élet! Azt abba kell hagynia! - Hányszor kérte, hogy szakítsa meg a kétes „barátaival” a kapcsolatát. De hiába...



Nem fogta fel az intelmeket kellő súllyal, hogy az életben egyszer adódik olyan lehetőség, hogy az utcáról valakit befogadnak, fedelet adnak a feje fölé, mert senkije sincs már, senkinek sem kellett. Se az apjának, amíg élt, se a testvérének, aki még van, se a barátainak, akik csak voltak. Mindenkit sikerült eltaszítania magától. Csak a be nem tartott ígéretei maradtak, hogy szakít a múltjával, de nem váltotta be. Úgy nem is lehet, ahogyan ő nekifogott. Komolytalanul, könnyelműen. Ahhoz le kell ülni, józanul átgondolni, mit is tehet ebben a helyzetében, amikor már szinte mindenhonnan kitették a szűrét. Sorra csukódtak be az ajtók előtte. Az ígéretek sem valósultak meg, amikor megpróbált munkát keresni. Semmiből viszont nem lehet jóllakni! Nem volt semmi pénze, csak egy rossz előélete, amiből ha akart volna is kikerülni, segítség nélkül szinte lehetetlen volt.



Pedig, mint egy buldózer, úgy jött, ment. Fáradhatatlanul. Mindig sietett valahová, mondván, ügyeket kell intéznie. Miféle ügyeket? Akkora energiával dobta bele magát ugyanabba az életbe, ahonnan kikerülhetett volna, ha igazán akarta volna... (Érezte, hogy nem mond igazat, mégsem tudott belenyugodni, hogy itt a vége, nincs megoldás. Újra megpróbálta megértetni vele éjszakába nyúló beszélgetéseik során, hogy segítséget nyújtani a rossz életéhez nem fog, amennyiben nem változtat a hozzáállásán... Mégsem tudta féken tartani azt a menési vágyát, ami mindig visszavitte az utcára, az ál barátaihoz.)



Mennyire boldog volt pedig, amikor felhívta először telefonon a szabadulása után. Igen. Őt kereste meg annyi év után. Nem idegenként, már nem kislányként, hanem felnőtt nőként. Ismeretségük régről kezdődött, amikor megismerkedett az apjával, aki később a barátja lett. Szerették egymást. Nem elvenni akarta a családtól..., aki viszont már nem érezte körükben jól magát. Akkor még ő egy kamasz volt, az élet dolgaiba nem tudott beleszólni. Az apát az asszony iránt érzett szerelme, vonzalma, ide, hozzá vezette. Hol volt akkor a józan ész, vajmi kevés a dolgok megértéséhez, amit az élet akkor megkövetelt mindannyiuktól. Helytállni munkában, családban, szeretőként, két gyerekes apaként a mások megbántsa, harcok nélkül. Nem múlhatott el nyomtalanul ez az időszak a lány életében, de az asszony életében sem. A múltban történtek, ami mára emlék maradt csupán ismét élesen rajzolódtak ki váratlan felbukkanásával...



Az égből pottyant ide, akinek most még több segítségre volt szüksége, mint annakidején. Ezt a segítséget a maga szerény módján próbálta megadni számára. Mindent megosztva szinte vele, amije csak volt. A többi már nem egyedül rajta múlott. Mit tehetett volna még? Anyagi helyzete, élete neki sem volt könnyű. Kettejükről magának egyedül kellett gondoskodni. Lányával, aki örült ennek az új helyzetnek, a váratlan betoppanónak, még csak-csak működött volna a dolog. Innen el lehetett volna valamilyen irányba indulnia. Türelme a végsőkig kitartott, még akkor is, amikor éppen kibontakozóban volt egy kapcsolata. Beszélt is erről az első randija alkalmával. Elmondta, amiben jelenleg van. Igyekszik megoldani, úrrá lenni fölötte és megpróbál segíteni rajta. A férfi annyit mondott mindössze: – Nagy szíved van, Évi!



*

Az asszony egyre nézi a kis cetlit. Többször is elolvasta már az üzenetet, melyben egy kis gyűrű volt becsomagolva, amit neki szánt türelme fizetségeképpen. A sajátja volt,... boldog karácsonyt kívánva, megköszönve a segítségét, amivel ő nem akart tovább visszaélni... A sarokban összepakolt, tisztára mosott ruhái szépen sorakoztak. Táskák, szatyrok, a mindene.



Folyt.köv.






Cím: Hol vagy Piroska? (1)
Kategória: Regény
Alkategória:
Szerző: Zsolt Józsefné
Beküldve: November 24th 2013
Elolvasva: 557 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Regény főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.27 Seconds