Még egy megdöbbentő felismerés
Múlt igazától nem kell félni.
Valósággal, ha szembe nézel,
majd akkor fogsz boldogan élni.
Gondold ezt végig józan ésszel!
Harmadik napja kerülgette a csomagot. Érezte, hogy valami olyan titkot rejt, ami egész további életére kihatással lesz. Valamit, amit tudnia kell, de sem szüleinek – a szó gondolatára is keserűség fogta el - sem nagyinak nem volt bátorsága elmondani.
A jelek szerint neki sincs. Így aztán a kis csomag az asztalon várta, hogy átvizsgálják a tartalmát. Negyedik napon elfogyott a pénz, amit a szekrényekért kapott.
Ági a szüleitől megtanult a pénzel bánni. Ebben nagyi is segítségére volt, most mégis szinte folyt ki a pénz a keze közül. Itt áll újra egy fillér nélkül, ráadásul itt ez az átkozott csomag is az asztalon.
Megpróbált logikusan gondolkozni, és meglepődött, hogy ez milyen könnyedén sikerül neki. Leült az asztalhoz. Nézte a csomagot, miközben végiggondolta a lehetőségeket, és szinte megijedt önmagától.
"Kibontom, és két lehetőség van. Vagy jó, ami benne van, de az sajnos nem valószínű. Mindenesetre, ha jó, akkor majd ráérek spekulálni, mihez kezdjek. Ha viszont rossz és úgy rossz, ahogy gondolom, mert másképp mi rossz lehetne benne. Nos, akkor nincs értelme ennek az egész rohadt életnek. Márpedig ha így van, akkor én nem akarok tovább élni. Kinyitom a gázt, mert az a leghumánusabb. Előtte beveszek nagyi altatóiból, és nincs tovább gond az én kis elcseszett életemre. Este kell kinyitni a gázt, mert ha az történik, amit várok akkor jobb, ha este nyitom ki. Akkor kevesebben mászkálnak a házban, és a kiömlő gázszagot sem érzik meg. Most elmegyek sétálni, mert ha várom, hogy beesteledjen, abba belebolondulok."
Felöltözött és nekiindult a városnak. Ment minden cél nélkül, néha felszállt egy járműre, majd pár megálló után váratlanul leugrott. Maga sem tudta, hogy került oda, de egyszer csak azt vette észre, hogy a Vörösmarty téren a portréfestők között sétál.
- Ni-ni! A mi kis elveszett virágszálunk - köszönt rá Ákos, aki legelső várbéli kiruccanása alkalmával belekötött, és azóta is, amikor csak tehette. - Pár napja keresett a barátnőd, tudod a nagyszájú Zsuzsa. Arra kért, ha látlak, mondjam, meg, hogy hívd fel. Hát most megmondtam.
- Ákos! "Hát"-tal azóta sem kezdünk mondatot - mordult rá, azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta a meglepett férfit.
Lassan lesétált a Duna partra, és leült a rakpart lépcsőjére. Valami búcsúlevelet kell írni Zsuzsának, neki talán hiányoznék, másnak nem igen. Hiszen hetente eljött, csak sohasem nyitottam neki ajtót. Hát már nem is fogok többé. Na már én is olyan vagyok, mint ez a lökött Ákos, "hát"-tal kezdem a mondatot. Ezen jót kuncogott.
Nézte a hömpölygő víztömeget. Egy pillanatig arra gondolt, hogy legjobb lenne belevetni magát a vízbe és hagyni ezt az egész nyomorult életet a fenébe. Fázni kezdett. Felállt és nagyot sóhajtva megindult haza. A buszmegállóhoz érve, meggondolta magát, és elengedte az éppen akkor érkező járművet.
"Gyalog megyek. Tudom, csak elodázom a dolgokat, de mindegy" - gondolta magában, azzal megindult lassan végig az utcán. Majdnem másfél órába tellett, amíg hazaért. Jól átfagyott, és valami meleg italra vágyott. Érezte, hogy ideges, de eltökélte magában, hogy nem hátrál meg. Kibontja a csomagot, és ha az van benne amire számít, holnap már neki sem lesz gondja semmire. Nagy sóhajtással bement a szobába és leült az asztal mellé. Remegő kézzel kinyitotta a nylonzacskot, és tartalmát az asztalra szórta. Mivel a villanyt hónapok óta kikapcsolták, egy gyertya fényénél kezdte átnézni az iratokat. Ahogy kívülről is látni lehetett, néhány megsárgult levél, régi hivatalos papír feküdt az asztalon. De közülük egy boríték kitűnt. Látszott rajta, hogy - legalább is - a többihez képest nagyon is új keletű. Egy levél hullott ki belőle. Óvatosan, visszafojtott lélegzettel vette kézbe és széthajtotta. Azonnal megismerte nagyi jellegzetes, szép kerek betűit.
Drága Ágikám!
Kérlek, bocsáss meg nekem és szüleidnek is, amiért titokban tartottuk az igazságot! Hidd el ők a kellő időben el akarták neked mondani mindazt, ami itt lapul ebben a kis csomagban! Aztán jött az a szörnyű tragédia, és rám maradt ez a nehéz teher.
Ágikám, hidd el, hogy én készültem, hogy megtudd az igazságot, de most amikor ezt a levelet írom, már tudom, hogy nem lesz rá időm. Először is kérlek, ne haragudj ezért, sem a szüleidre, sem rám! Tudnod kell, hogy ők úgy szerettek tégedet, ahogy egy anya és apa csak szeretheti a gyermekét.
Ági remegő kézzel zsebkendőt kotort elő, és törölgetni kezdte a szemét.
"Jaj drága nagyikám, hiszen én nem rájuk haragszom és nem terád, hanem a vér szerinti anyámra, amiért eldobott" - mormogta maga elé, de ahogy tovább olvasta a levelet megdermedt.
Hiszen édesanyád, nem akart téged állami gondozásba adni. De talán legjobb, ha az elején kezdem.
Az édesanyád neve Varga Ildikó!
"Miii? De hiszen ez anya lánykori neve" - hördült fel Ági
Ebből gondolom, azonnal rájöttél, hogy anya nem csak a nevelőanyád, hanem a valódi vér szerinti édesanyád is.
Te mindig úgy tudtad, hogy az anyai nagyszüleid meghaltak. De ez nem igaz, bár lehet mostanra már ők is a föld alatt nyugszanak.
Ahogy édesanyád mesélte, tizennyolc éves volt, amikor beleszeretett egy fiúba, aki a szomszéd faluban élt. Bár a szülei nem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, ő nem törődött ezzel, és ennek reménytelen szerelemnek lettél te a gyümölcse. Anyai nagyapád - akit én életemben egyszer láttam - mikor megtudta, hogy édesanyád állapotos szörnyű haragra gerjedt, és egyszerűen kidobta. Anyád édesapádhoz költözött.
Talán nem is lett volna semmi baj, és akkor te most nem itt élsz, hanem szerető szüleiddel vidéken. Azonban, nem tudni nagyapád milyen meggondolásból, édesanyádat kényszeríttette, hogy költözzön haza, azzal az indokkal, hogy édesapád nem gondoskodik rólatok, és csavarog. Az igazság pedig az, édesapád, hogy eltartson titeket Budapesten vállalt állást. Amikor hazament, és megtudta nagyapád mit csinált, természetesen elment hozzájuk, de kidobták, sőt megfenyegették, hogy feljelentik. A bajt tovább fokozta, hogy nagyapád ugyancsak kényszerrel, rávette édesanyádat, hogy mondjon le rólad, és adjon állami gondozásba. Mikor ezt édesapád megtudta újra elment, hogy felelősségre vonja nagyapádat. Ekkor történt a tragédia. A két férfi heves szóváltásba keveredett, aminek az lett a vége, hogy nagyapád egy vasvillával rátámadt édesapádra, és úgy megszúrta, hogy menten szörnyethalt. Természetesen nagyapádat elítélték, édesanyád meg összecsomagolt és elköltözött hazulról.
Látod Ágikám, ezektől a szörnyű dolgoktól akartak megkímélni téged a szüleid.
Dermedten tette le a levelet. Maga elé bámult és nem tudta sírjon vagy nevessen.
- Istenem! Hiszen akkor engem nem is dobtak el maguktól a szüleim! - kiáltott fel Ági. - Hiszen mégiscsak kellettem én valakinek, mégiscsak szerettek engem!
Szipogva olvasta tovább a levelet.
Édesanyád mikor felköltözött Pestre, nagyon nehéz helyzetbe került. De akaraterejére bizonyíték, hogy estin leérettségizett és felsőfokú végzettséget szerzett. Az esti iskolán ismerkedett meg a nevelőapáddal, a fiammal. A két fiatal egymásba szeretett és nem sokkal később összeházasodtak. A férjemmel kezdetben féltünk, hogy édesanyád csak menekült saját sorsa elöl. De hamar beláttuk, hogy őszintén szerették egymást a fiatalok. Ennek meg is lett a gyümölcse. A házasságkötés után bő egy évvel kislányuk született, a te húgod.
- Miii? Van egy húgom? - hördült fel Ági.
Gyönyörű kislány volt, és a fiatalok nagyon boldogok voltak. De valamiért az ő sorsukban nem a boldogság volt megírva. Alig múlt a húgod egy éves, amikor ő és az édesapja egy járvány során megbetegedett. Egy borzasztó betegséget kaptak el. A kicsit egy hét leforgása alatt elvitte a kór, az apja pedig maradandó károsodást szenvedett. Elvesztette nemzőképességét, azaz a fiataloknak a szörnyű tragédia mellett azt is el kellett fogadniuk, hogy nem lehet többé saját gyerekük. Gondolhatod mennyire megviselt minket a tragédia. Szegény uram annyira, a szívére vette, hogy majd fél évig kórházban volt.
Amikor valamelyest magunkhoz tértünk a szörnyű tragédiából, a nevelőapád felajánlotta édesanyádnak, hogy váljanak el, mert ő tudomásul veszi azt, hogy egy nőt az anyaság teszi igazán boldoggá. Édesanyád erről hallani sem akart, mint mondta ő őszintén szereti a férjét, de az anyaságról valóban nem akar lemondani. Így aztán előhozakodott, hogy fogadjanak örökbe tégedet. Természetesen tudtunk a létezésedről, így aztán édesanyád és nevelőapád megindította az örökbefogadást.
Miután az örökbefogadó szülők közül az egyik vér szerinti rokon volt, így viszonylag könnyedén ment. Ráadásul azért is sürgették az örökbe fogadást, mert ekkor már elmúltál két és fél éves, és félő volt, hogy maradandó emlékeid lesznek a nevelőotthonról.
Drága Ágikám! Hidd el nekem, hogy a fiam úgy szertett téged, mintha vér szerinti gyermeke lettél volna, vagy talán még annál is jobban. Kérlek, bocsáss meg nekünk, hogy ezt a borzasztó titkot nem volt erőnk elmondani neked! Végezetül tudnod kell, hogy azon a végzetes napon, mikor a baleset történt a szüleid a temetőből jöttek haza.
A csomagban megtalálsz minden hivatalos okmányt. Ezen kívül az anyai nagyszüleid nevét és címét is.
Ágikám!
Kívánom, hogy legyen boldog az életed, és kíméljen meg sors a továbbiakban az ilyen tragédiáktól.
A te majdnem nagymamád, akinek annyi boldogságot adtál öregkorára.
Ági ráborult a diványra, és csak zokogott, egészen addig, míg álomba nem sírta magát.
* * *
Késő délelőtt volt, amikor felébredt. Ruhástul feküdt az ágyon, és érezte, hogy nagyon éhes. A hűtőben egy darab sajtot talált. Apró kockákra vágta, és egyenként dobálta a szájába, miközben visszatérve a szobába nekilátott átnézni az asztalon heverő papírokat. Megtalálta az eredeti anyakönyvi kivonatát, az örökbe fogadó nyilatkozatot, a húga születési és halotti anyakönyvi kivonatát. Egy orvosi zárójelentést, ami az apjáé volt, és amiből nem sokat értett. A feje szinte zsongott a sok váratlan és új információtól. Végezetül még egy levél hullott ki a nagyi által írt levélborítékából.
- Jaj még egy titok! Nem akarom! Nem, és nem, most, hogy kissé megnyugodtam.
Valahol legbelül egyszerre gyötörte a sok tragédia, ugyanakkor a szíve tájékán kellemes bizsergést érzett. Azon, hogy egyedül van, nem tud változtatni, de, hogy a szülei nem dobták el, hogy az édesanyja szerette, és kényszer hatására mondott le róla, ez boldoggá tette.
"Véghez fogom vinni a céljaimat, még akkor is, ha nincs senki mellettem" - gondolta. "Új életet kezdek, mely méltó a szüleim emlékéhez. Azt akarom, ha lenéznek fentről rám büszkék legyenek! Most azonban pénzt kellene szerezni, mielőtt éhen halok" - azzal bekapta az utolsó sajtdarabkát, rendbe szedte magát, és fejében megtervezte teendőit.
