[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 152
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 152


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Harc a tehetetlenséggel - Lupta cu inerţia

Nicolae Labiş



A közember



I. Dilemma

1. A közember látomása



A valóságban, de a képzeletben sem

Érzem én a hegyeket, mint a régi mesék

Idején, ahogy néha éreztem,

Mintha újra gyerek lennék,

Madarakkal és őzsutákkal körülöttem,

Virágokkal ékítve, mintha nem is léteznék.



Egy alkonyt látok tele fénnyel

Elúszni egy sudár fenyő tűjén,

Középen a tisztást homályos szegéllyel,

Ahová kirajzolódni vélem

A nevet egy tiszta gyermeki képpel,

Amelyik éppen egyik régi énem.



A látomás közelebb jön és megnő

Előttem van, mint egy nyitott szem.

Ajkai remegnek és valamit dadog:

,,Álmomban is láttalak – te rossz idegen”...

És az ajka ijedten tovább pusmog –

,,Rossz idegen, menj el” – mondta nekem.

,,Mit akarsz te gyerek? Nem ismerhetsz engem!

Mért nézel lelkembe, mint egy zsákba?

Láthatod nincsenek abban játékok.”

,,Azért oly fakó a lelked és mogorva”

Én elhallgattam mélyen megalázva.



,,Rossz vagy idegen. Igaz-e nem tudom,

De láttam álmomban, valaki ahogyan

Az embereket korbáccsal üti –

Te szolgalelkű álltál a jobbján.

Ő ordította: - te is így fogsz nőni!

Kinozni nem fogok semmi korban.”



Homlokomon a hideg veríték –

,,Hagyd abba a fura bíráskodásodat

Keress más áldozatot és mondd neki

Ezt a kinzó és csalóka álmodat,

Az akasztást érdemelnéd ki,

Hogy ne zavarjál életükben másokat.”



De egyszerre körülöttem tengernyi hang,

Zajos, nagy lármával kiáltoztak:

,,Hallgasd, te, lenti idegen.

Hallgasd a gyereket! Hallgassad-hallgassad!"

Óh, kiáltoztak szomorúan, fájón és süketen -

,,Hallgasd a gyereket! Hallgassad-hallgassad!"



A fiút azóta többé sose láttam,

De egy előérzettől megborzadtan

Ismétlem az átkot, amit mondott

Remegő hanggal és vékonyan,

Keresem az erdőkben a nyomot,

Észrevétlen keresem őt álmaimban.



Nekem ma már az erdők idegenek,

Fák csupán, kövek, zúgás és virágok,

És a rémképekkel megtelt álmaim

Nem épp olyan tiszta látomások...

Lelkemre dobált fekete kockáim -

,,Miért mondtad gyermek: rossz vagyok?"



2. A közember határoz



,,Én az életemet lezártam lakattal,

Hol napokig éltek hiába sokan,

Tömérdek értelmes gondolattal

Összeállt a védőfal gyászosan.



Összetákoltam ártatlan mentelmemet,

Hogy létem a kemény munkától eltérítsem:

Ha ösztökélné a szenvedés lelkemet

Vajon, akkor is szükségesnek hiszem?



Még, ha élettelen erők is vernének,

Melyek gátolják az élet magas röptét

Elfogadnám akkor is a tespedésnek

Ily andalító és unalmas létét?



Azt kérik, hogy azokat ütlegeljem,

Kiket szolgáltam, bár lelkemen dög ül.

Muszáj lesz, tudom, magamat is verjem

Sajnálkozás nélkül és kíméletlenül.



Megmaradt elveim, szomorú csapatok,

Miket nyers létem borával erősítek

Az emberekhez, kik elhagyott barátok,

Alázattal, de elszántan visszatérek



Egy alkonyt látok tele fénnyel

Elúszni egy sudár fenyő tűjén,

Középen a tisztást homályos szegéllyel,

Ahová kirajzolódni vélem

A nevet egy tiszta gyermeki képpel,

Amelyik éppen egyik régi énem.



Én most egy fájdalmas örömet érzek,

A gyerek szemét érzem rám szegezve

És halántékom forró lüktetését,

Zavart vagyok, de szállnék a fellegekbe...

- Gyermek, beismerem szívem tévedését,

De mégis, miért nézel így, rám meredve?"



II. A megújulás

1. A közember kijön az irodából



,,Jó reggelt, hegyek. Nehezen, rossz idők

Álmából ébredek, de újra nézhetlek,

Jó reggelt, gyönyörű tiszafa erdők,

Jó reggelt, felfrissülő kikeletek.



Jó reggelt emberek. Halálos álmokban

találtam henyélő és vesztő csapatra,

Jó reggelt, elaludt falvak a távolban,

Jó reggelt, fénylő napokra kivirradva.



Jó reggelt, végtelennek tűnő utakon,

A lidércálmaimban gyakran láttalak...

Kezemet s az arcom megmosom harmaton,

Mezők illata már oly régen vártalak.



Tétova lépteim keresik nyomomat

A porban, amelyen régebben jártam.

Rég eltaposták a régiek az újat

Reménytelen, hogy újra megtaláljam.



Tartós alapokra, gyötrő fáradságban

Építenek fel egész háztömböket.

Az élet forró s széles alázúgásban

Naponta teremt újabb törvényeket.



Jó reggelt, fénytől megrészegült madarak,

Egyszer hívtatok, versenyezzek veletek,

Elfogadtok most, hogy az évek elmúltak?

Vagy megtagadjátok egykori kegyetek?



A nagy szélben lelkem felfúvódik szárnynak,

A fák között a percek repülést zúgnak.

Mező nedve forr, madarak rikoltanak...

Dorgálóan, csak az emlékek hallgatnak.”



III. Felső fokozat

2. Általános kép



A vég nélküli s a végtelen folyón siklanak,

Az idő folyamán, végtelen hajóhadak tova,

Árbocaik keletre, nyugatra s az égre mutatnak,

Az árboc nélküli, a beteg világ hajóroncsa.



És ez a végtelen elvarázsolt víz magába zárja

A sorsokat, a nagy feledés zöld hullámai alatt,

Hol annyi sors az örök nyomért a hullámokat szántja,

Reméli örök csillogása múlhatatlan megmarad.



És a folyó elkanyarog magas messzeségek felé,

Özönlik sápadt vizeivel és gyors rohammal támad,

Hullámok bugyogását hallom, múló kórus énekét,

Amely egy csörömpölő, nagy tengeri csatából árad.



Íjászokat hívnak a fedélzetre a világ roncsai -

Szellemeket, az ereikben még vérrel -

Alant rabok nyögnek s vadul csörögnek láncaik,

Nyilak süvítenek álnok repülésben.



A világ hajói tele páncélos emberekkel,

Verdes a vörös zászló,

Árnyak, még vértől dagadó ereikkel,

Hátulról gázlók.

De a világ hajóit a győztes hullámok lengetik,

Felriadva,

A roncsok alján bilincsek hullanak, visszhangzik

A véső zaja,

És a folyó elkanyarodik egy messzi csillagba.



Az idő folyamán ifjú hajók siklanak.

Éles fényszórókkal hatolnak át vak éjeken,

Soha el nem sötétülő hegyes sugarak,

Én, egyszerű matróz, ezt a fényt szeretem.

..........................................................................................



4. Az egyéni boldogság felé



Gyáva álmom rossz emlékké sorvadt mára,

Amelyből folyton erősödök azóta...

Megjavult már lelkem világa,

Szarvasok csapatban dobognak át rajta,

A nap és hold alatt folyton

Egem tiszta csengője kolompol.

Üres kézzel reggeltől sötétig

Lelkemben aratás vagy szántás zajlik,

Gondolatok emelkednek, kutakat ásnak,

S a tavasz dalait énekelik -

Az én dalaimat - a források kísérik.



És mégis valami hiányzik. Szívem

Még vágyódva dobog, éhesen.

Hiányzik egy kinyíló virág,

Mély álmaimból,

Elsietett munkáimból.



Felébredtem és gyorsan elindultam

Az erdő harmóniáján űzötten,

A hegyi levegőtől elkábultam

A tisztáson fekete őzsutáktól bűvölten,

És ámultam repdeső tarka szárnyakon,

És a levélboltozat halk susogásán...

De nevemet nem kötöttem

Egyetlen kerekded levelű fához sem,

Nem hívtam magamhoz őzet

Megcsókolni a szarvai között,

Majd szarvait, a szélben, a fényben.



Induljunk szökdelve piros, vasas sziklákon át...

Lehet, azért jött, hogy ok nélkül kiáltsak

És fogtak vissza, szégyenemben, a szigorú fák.



Felébredtem és aztán elindultam

A falvak felé, kerékcsikorgástól gyötört szekéren,

Parasztokkal beszéltem és fiatal lányokkal,

Mellettük szomorkodtam és mulatni is velük mentem.

Kérdeztem: Ti, naiv filozófusok, válaszoljatok nekem,

A nagy életnek mi a titka? Én mit tehetek?

Egyiktől a másikig jártam, mint az erdőben

A varázsról érdeklődve, fától fáig mentem -

A kérdésre egy választ komponáltam

Összeszedve mindent mindenkitől,

Mint az erdőben számtalan levéltől...

Felébredtem és aztán elindultam

A kevély, antennás tetejű, tömbházak közé,

Villamosok kemény zenéjére táncoló házakhoz,

Melyek ontják a szédítő és sokszorosított zenét,

A komoly zene testvérét, síkok és szögek,

Fővárosi harmónia, acélnyalábok és lendületek.

De nem kötődtem egyetlen kuckóhoz sem,



Egyetlen fényes ablakhoz sem az elhagyatott éjben,

Mindenhol gyújtottam egy fényt és összegyűjtöttem

Magamnak. Ezért egy ablak sem

Gyúlt ki, egy sem sötétült el.



Azt mondjátok, sokat láttam, de semmit se használtam

A világ gazdag terméséből,

De láttam és használni fogok valami különöset,

Egy élénkpiros csillagzatot az égen,

És elbűvölt lelkem csak ehhez emeli

Szerelmes suttogásaimat, egyetleneket

,,Csillagzat ott fenn

Az azúrkék égen,

Törvények, amit tudok,

Fényes, élő Pásztorbot,

Csillagzat ott fenn,

Bolygója világomnak,

Mit nehéz esők tisztítanak

Szállj nagy gyűrűjén pályádnak...

Csillagzat ott fenn

Hullása öreg csillagoknak

Idő mélységébe,

Holtak kietlenségébe...

Csak te nem lehetsz nyugodt,

Fényes, élő Pásztorbot,

Csillagzat ott fenn."

Szállj az éjbe tiszta suttogás,

Lelkem rezdülése halk muzsikálás,

És mégis valami hiányzik. Szívem

Még vágyódva dobog, éhesen,

Megjavult már lelkem világa,

Szarvasok csapatban dobognak át rajta,

A nap és a hold alatt folyton

Egem tiszta csengője kolompol.



5. Az első emlékek tisztása



Újra látom az első emlékeim tisztását -

A gyerek, aki régen voltam jön felém,

Lassan beszél harapdálva vékony ajkát...

- Tetszel nekem. De én mégis jobb leszek, ne félj…



És néz ő engem tündöklő kevélységgel,

Körül a ringó erdő zöld gyűrűjében

Meghatódva állok, könnyes gyöngédséggel,

- Buta gyerek, meg sem látod igyekvésem?



Fordította: Csata Ernő



(2013)






Cím: Harc a tehetetlenséggel - Lupta cu inerţia
Kategória: Műfordítás
Alkategória:
Szerző: Csata Ernő
Beküldve: December 4th 2014
Elolvasva: 397 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Műfordítás főoldalára | Megjegyzés küldése ]


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.37 Seconds