Marin Sorescu
(Csata Ernő fordítása)
Az úton mendegéltem. Holdvilágnál, úgy, ősszel.
És utolér, majd elmegy mellettem
Egy karika.
Egy nagy vaskarika. Amelyik
Magától ment egyenesen.
Visszanéztem: eldobta volna,
Vagy csak karikázik valaki?
Senki...
Végül is, ki dobta volna el,
Olyan nagy és nehéz - mint egy
kerék ráf.
Nézek előre; a karika megy a maga útján.
Forgott gyorsan, gyorsan és port kavart.
Éppen akkor jön Calotă a dombról
- Láttad, te?
- Láttam. És elkezd imádkozni.
Mi történhetett, melyik hordóról esett le,
Csak Spânunak vannak még ekkora boros hordói,
Elment és szétesett a hordója...
Csodálkoztunk és találgattuk,
Elfehéredett Calotă, kicsit
megijedt.
Ördöngösség,
És előkerül még Gligorie is.
- Láttad, te?
- Nem láttam. Mit lássak?
- A karikát.
- Milyen karikát?
Ghiţă, Calotă fia lehajolt és megmutatta
A nyomát a porban. Nyomot hagyott, mint
a szekér.
- Na és, hány szekérnyom van az úton!
A karika, mint úthenger ment át
a falun.
Egyesek látták, mások nem.
Úgy, háromból, aki mellett elment,
kettő látta, egy nem...
Ahogy álldogálunk, ismét halljuk Vuuuu - vuu! Uuu!
Uuu!
Akár egy csörgődob...
És látjuk a porfelhőt...
- Álljatok félre, mert jön...Visszatér...
Jött a dombról a karika, mintha tüzes lenne
Ennyi járástól, ennyi szemlétől
Bulzeşti faluban..
Prădător felől jött, úgymond,
át Frăţilă-án.
Megragadtam Gligorie kezét:
- Látod, te?
- Mit lássak?
- A karikát.
- Melyik karikát?
- Ezt, amelyik elgurult most mellettünk.
Te nem hallod, hogy reng a föld, csörög,
port csinál...
- Nem gurult itt semmi. Nem hallok és nem látok én semmit.
A karika közeledett...megfigyeltük: talán
kabriolet kerék lenne? nem, mert nincs küllője...
És fényes...Olyan, mint a szentek aurája...
Mint amikor egy szent feje a porban
höngörödne.
És az aurája, mint abroncs...
És fényben úszik...
Zúgva gurult...És felforrósodott annyi
forgástól,
Szikrázott, amikor nekiütközött
egy kőnek.
Seculeşti-en át, most a Gura Racului-nál
és biztosan
Nătărăi völgyébe igyekszik...
Közelebb mentem és éreztem az italszagot:
bűzlött a
Tökéletes kör. A mértan...a mértan
habja,
Azaz a lényegek lényege...
Térdre estem,
Olyan könnyen és finoman érintette a falu
göröngyös földjét.
Átgázol Bulzeşti-en, mintha
A holdon járna, a fenébe!
Megborzongtam és szinte
könnyeztem
Ennyi tisztelettől és csodától.
- Na, most láttad? Kérdeztem ismét
Gligoriet, aki a körme alól piszkálta
a földet
Egy gyufaszállal.
- Mit lássak?
- A karikát.
- Milyen karikát?
- Akkor...menj merre indultál, te vaksi!
Nincs mit tárgyaljak olyanokkal, akik csak
azt látják,
Amit az asszony mutat!
- Gyere, te, húzom el Calotát...
Nagy szerencsém volt veled,
Hogy itt voltál...másként,
A karika világgá kürtölné,
Hogy mennyi vak van ebben a faluban.
A szemlére érkező tüzes karika meséje
Sokáig keringett nálunk, szájról-szájra.
Nem feledtette a második világháború sem,
Csak később, az átalakulásokkal szorult
háttérbe.
És végül azok győzedelmeskedtek, akik
nem látták.
Marin Sorescu
Cercul
Mergeam pe drum. Era lună, aşa, toamna.
Şi mă ajunge din urmă şi trece pe lângă mine
Un cerc.
O tuturigă mare de fier. Un cerc
Care mergea singur pe linie.
M-am uitat în urmă: L-o fi aruncat cineva?
L-o fi dat de-a tuturigă
Nimeni...
Şi, la urmă, cine să-l azvârle,
Că era mare şi greu - ca o şină de roată
de car.
Mă uit înainte; cercul îşi vedea de cale.
Se-nvârtea repede, repede şi făcea praf.
Tocmai atunci vine al lui Calotă, de la deal
- Îl văzuşi, mă?
- Îl văzui. Şi începe să se-nchine.
Ce-o fi cu el, de la ce butie o fi scăpat,
Numai Spânu, mai are butii de vin aşa de mari,
Plecă şi se vărsă putina...
Ne mirăm noi aşa şi ne dăm cu părerea,
Asta al lui Calotă se făcuse alb, îl cam
speriase
Drăcovenia,
Şi mai apare şi Gligorie.
- Îl văzuşi, mă?
- Nu-l văzui. Ce să văd?
- Cercul?
- Care cerc?
Ghiţă al lui Calotă s-a aplecat şi i-a arătat
Urma în ţărână. Lăsase o urmă ca de roată
de car.
-E, câte urme de roţi nu sunt pe drum!
Cercul a trecut, aşa, vălăntoace, prin tot
satul.
Unii îl vedeau, alţii nu.
Aşa, cam din trei, pe lângă care trecea,
Doi îl vedeau, unul nu...
Stând noi aşa, auzim iar Vuuuu - vuu! Uuu!
Uuu!
Cam cum face o vuvă mare...
Şi vedem nori de praf...
- Daţi-vă la o parse, că vine... Se-ntoarce...
Venea cercul de la deal, parcă se înroşise puţin
De-atâta alergat, de-atâta inspecţie în
Comuna Bulzeşti...
Venea dinspre Prădătorul, trecuse ozaca
prin Frăţilă
L-am apucat de mână pe Gligorie:
- Îl vezi, mă?
- Ce să văd?
- Cercul
- Care cerc?
- Asta de trece acum pe lângă noi?
Tu n-auzi că se cutremură pământul, vuieşte,
scoate praf...
- Nu trece nimic. N-aud nimic. Nu văd nimic.
Cercul s-a apropiat... i-am luat seama: să fi zis
Că e roată de cabrioletă? nu, că n-avea spiţe...
Şi prea lumina... E aşa ca o aoreola de sfânt...
Că şi când capul vreunui sfânt s-ar fi rostogolit
în praf
Şi aoreola lui îl poartă ca o şină...
Şi-l îmbracă în strălucire...
Mergea vâjâind... Şi se înfierbântase de-atâta
învârtit,
Scotea scântei, când se atingea de câte
o piatră.
Prin Seculeşti, acum era aici la Gura Racului
şi precis
Voia sã meargă ,şi-n Nătărăi la vale...
M-am dat mai aproape şi i-am simţit damful:
mirosea a
Rotund perfect. A geometrie... a spumă
de geometrie,
Adică esenţa esenţelor...
Am căzut în genunchi,
Aşa de uşor şi de delicat atingea pământul
Plin de gloduri, al satului.
Ba, calcă prin Bulzeşti, parcă-ar fi mers
Pe lună, tu-i mama măsii!
Mă trecuseră fiorii şi aproape să-mi dea
lacrimile
De atâta cinste şi minune.
- E, acum îl văzuşi? L-am mai întrebat odată
Pe Gligorie, care-şi scotea pământul
de sub unghii
Cu un chibrit.
- Ce să văd?
- Cercul.
- Care cerc?
- Atunci... du-te unde plecaşi, bă orbetule!
Că eu n-am ce discuta cu ăştia, care nu văd
decât
Ce le arată muierea!
- Hai, mă, îl trag pe-al lui Calotă...
Avusei noroc mare cu tine,
Că fuseşi aici... că altfel,
Ne-ar fi povestit cercul în toată lumea,
Ce orbeţi sunt în comuna asta.
Povestea cu cercul de foc, venit în inspecţie
A circulat mult la noi, din gură în gură.
N-a reuşit s-o stingă nici războiul al doilea,
Abia mai târziu, cu prefacerile, a trecut
pe planul doi
Şi, până la urmă, au biruit ăi care nu-l
văzuseră.
