Újra a várban
Vannak új célok, magasztosak,
bár egymagad haladsz utadon.
Érzed az élet mily` sokat ad,
vár a boldogság, s a nyugalom.
Kissé szorongva lépett be az üzletbe. Körbejárta, és egy félreeső részen megtalálta azokat a bútorokat, amelyeket ő adott el a kereskedőnek. Nagyot sóhajtott. Tudta, hogy kidobott pénz visszavásárolni, hiszen újakat kellene venni, de azt is tudta, hogy saját lelki nyugalma érdekében meg kell tennie.
- Jó napot! - bólintott a férfira, aki éppen kilépett az irodából.
- Nem veszek semmit! - válaszolt az foghegyről.
- Köszöntem! Egy szóval se mondtam, hogy el akarok adni bármit is!
- Na, ennek igazán örülök. Minden bútor, amit a kisasszonytól vásároltam itt porosodik a sarokban.
- Ennek meg én örülök. Szeretném visszavásárolni valamennyit.
A férfi arcáról a meglepetést és a kétkedést egyszerre lehetett leolvasni, de azért udvariasan az irodába tessékelte. Rövid számolgatást követően, közel a háromszorosát kérte, mint amiért megvásárolta. Ági egy pillanatra meglepődött, majd elővette a pénztárcáját, és leszámolta a pénzt.
- Kérem, hogy adjon számlát is, és holnap reggel a lakásomon legyenek a bútorok!
- És a szállítás? - kérdezte a férfi.
- Tudja be a számlába! - felelte Ági, és faképnél hagyta a meglepett kereskedőt. A boltból kilépve elhatározta, hogy elmegy a restaurátorhoz. A metró állomáson váltott egy bérletet, és elégedetten mutatta fel, amikor a mozgólépcsőnél az ellenőr kérte a jegyét.
A Batthyány téren átszállt a HÉV-re, és kibámulva az ablakon a teendőit tervezgette. Megállt a kertes ház előtt, nagy lélegzetet vett, majd becsöngetett. Némi idő után csoszogást hallott, kulcscsörgést, és kinyílt a kapu. Egy hatvan év körüli pocakos, ősz férfi állt a kapuban.
- Mi tetszik? - kérdezte meglehetősen barátságtalanul.
- Jó napot kívánok! A retusőri munkával kapcsolatosan jöttem.
- Maga retusőr?
- Hát, igazándiból nem - és majdnem elnevette magát, hogy "hát"-tal kezdett egy mondatot.
- Ha nem retusőr, akkor mit akar?
- Izé, nekem egy ismerősöm ajánlotta ezt a munkát.
- Ismerőse? Aztán milyen ismerőse ajánlgat magának engem?
- A barátnőm élettársa, a Kozák András szobrász.
- A Kozák Bandi a maga ismerőse? Mit ajánlgat az engem? Mondtam neki, hogy jó érzékű, tapasztalt segítőre van szükségem. Egyáltalán mi a maga végzettsége?
Ági csak állt a kapuban és eldöntötte azért is megmutatja ennek a durva pokrócnak, hogy mit ér a munkája.
- Na, jöjjön be, vagy a kapuban akar dolgozni? - azzal keresztülvezette a kerten a lányt. Az ajtón belépve egy tágas műterembe jutottak, ahol vagy két tucat festmény állt sorban, festőállványokra szerelve.
- Hogy hívják? - kérdezte a férfi.
- Forgács Ágnes.
- Mihez ért maga Forgács Ágnes?
- Sosem csináltam még retusőri munkát - felelte szégyenkezve Ági.
- Ezt már mondta a kapuban is. Van köpenye? Vagy ebben a ruhában akar dolgozni?
- Nem gondoltam, hogy azonnal dolgozni fogok.
- Akkor minek jött? Mit gondolt, hogy ebédre jön? - Ági önkéntelenül felnevetett, belegondolva, hogy ezzel a kiállhatatlan alakkal ebédel. A férfi elment, és egy kétes tisztaságú, ráadásul legalább két számmal nagyobb köpennyel tért vissza.
- Ezt vegye fel! - Azzal ellentmondást nem tűrően megindult a műterem másik végébe. Egy meglehetősen viharvert festmény előtt megállt és Ágihoz fordult.
- Azt nem kérem, hogy vegye le a vászonról a festményt, mert úgy sem tudja megcsinálni, de ennek talán a színeit felfrissítheti. A kép tegnap meg lett tisztítva és zsírtalanítva van, azzal nem kell bajlódnia – és faképnél hagyta.
Ági megijedt, nem erre számított. Azt gondolta megállapodnak, és majd a következő héten áll munkába. A héten amúgy is rengeteg elintézni valója volna. Nézte a képet, és megállapította, hogy új korában nagyon szép lehetett. Vajon mit gondolna a festője, ha látná, hogy egy magam fajta zöldfülű javítgatja? Elképzelte, milyenek lehettek újkorában a megfakult festmény, és a fejében kikevert egy színt. Nézte a festékkészletet és meglepődve látta, hogy a szükséges alapanyagok mind adottak. Nekilátott, és kikevert egy, a képen domináló alapszínt és halványan felvitte a kép sarkánál. Ösztönösen végezte a munkáját, teljesen belefeledkezett, így észre sem vette, hogy újdonsült munkaadója egy ideje figyeli ténykedését.
- Hányszor tudna jönni egy héten? - Ági összerezzent a váratlan kérdésre.
- Legfeljebb kétszer, és csak délelőtt.
- Az nem sok. Nekem a szerda nem jó. Kedd, csütörtök 8-12-ig. Előleget nem fizetek, ha kész a munka, és engem is kifizettek, akkor fizetek én is, egy összegben! Megfelel?
- Van más választásom? - kérdezte a lány.
- Nincs!
- Akkor nem értem miért kérdezi?
- A miheztartás végett. És legközelebb hozzon köpenyt! Ha végzett és elmegy, a kaput csapja be - azzal a férfi megfordult, és csoszogó léptekkel elvonult. A műterem közepén megállt, és megfordult majd némi gondolkodás után kibökte:
- Ahhoz képest, hogy milyen fiatal és tapasztalatlan, jól bánik a színekkel.
* * *
Ági leszállt a buszról, körbe jártatta a szemét. Jó néhány ismerős arcot látott, de olyanokat is, akikkel eddig nem találkozott. Eszébe ötlött az első alkalom, amikor feljött a várba portrét rajzolni. Rezignáltan vette tudomásul, hogy Ákos is a téren van, azt viszont örömmel látta, hogy az a hely ahol azelőtt dolgozott, szabad. Odacihelődött és elkezdett kipakolni. Alig, hogy végzett, egy hang szólalt meg mögötte.
- Ez az én helyem! - Ági megfordult és egy tagbaszakadt szakállas férfi állt szembe vele. A két ember némán méregette egymást, éppen válaszolni akart, amikor a férfi háta mögött meglátta, hogy Ákos közeledik.
- Jaj, ne... - nyögte. - Még ő is?
– Szia, Ágika! – rikkantott Ákos, amikor odaért. - De régen nem voltál, se te, se a barátnőd. Jól hallottam, kisbabát vár?
- Igen, jók az értesüléseid - felelt meglepetten a lány, mert mindenre számított Ákos részéről csak ilyen fogadtatásra nem.
- Ti ismeritek egymást?
- Nem! Soha nem találkoztunk azelőtt - válaszolt Ági, és a férfi is a fejét rázta.
Ákos nézte a két szemben álló embert, és leesett a tantusz.
- Vagy úgy, értem már! - azzal a másik férfihoz fordult. - Bocsáss meg Tibor ez a hely régről Ágié.
A lány hamar visszazökkent a korábbi kerékvágásba, örömmel tapasztalta, hogy a forgalom is élénk. Kora délután egy idős francia nőről rajzolt képet, akinek az volt a kérése, hogy a háttérben látszódjon a Halászbástya. Elmerült a munkában, és kikapcsolta a körülötte lévő világot. Élvezte, hogy újra itt lehet, élvezte a munkát.
