Mindennapok
Múltadat meg nem kell tagadni,
csak legyen mindig miben hiszel.
Tudd azt, hogy merre kell haladni,
keményen küzdj, s meg lesz a siker.
András a bárpultnál állt. Töltött, majd a vendéghez fordult.
- Tisztán kéred, vagy szódával?
- Szódával csakis.
- Szóval, minek köszönhetem a látogatásodat? - kérdezte András miközben a leült a vendéggel szemben. - Nem is tudom, mikor jártál nálam utoljára.
- Emiatt a Forgács Ági miatt jöttem.
- Mi van Ágival? - élénkült meg a fiatalabb férfi.
- Azt akarja, hogy tanítsam festeni.
- Gondolom, nem az engedélyemért jöttél. De ha rám hallgatsz, akkor tanítod. Múltkor itt járt, és Zsuzsának panaszkodott, hogy olyan vagy hozzá mint a lópokróc.
- Tudod fiatal barátom, az a nagy helyzet, hogy még mindig nem dolgoztam fel a feleségem és a lányom elvesztését. Amikor ez a kislány először megjelent azt hittem az én drága Fannikám áll a kapuban. Te ezt nem értheted ezt meg. Az a lány hazamegy, és a szülei büszkén nézhetnek rá. Nekem meg nem maradt senkim. Két éve nem festettem semmit, a retusőri munkát is muszájból csinálom, pedig azelőtt szerettem.
- Tudod Tihi bátyám, pont ezt a lányt nem kellene bántanod.
- Ugyan miért nem? Hogyan értheti meg ő az én fájdalmamat?
- Azt hiszem jobban érti, mint te. Tizenhét évesen elvesztette a szüleit. Majd egy éve, ami-kor érettségizett a nagyanyját is. Nem bántásként mondom, de te megállapodott, jómódú, festőként maradtál magadra. A fájdalom rád szakadt, de anyagi gondjaid nincsenek. Az a lány viszont nemcsak mindenkit elvesztett, aki biztos pont volt az életében, hanem ott maradt egy fillér nélkül, valamint egy olyan titok szakadt a nyakába, amit nem is tudom, hogy lehet feldolgozni. Tihi bátyám te nyaldosod a sebeidet, és sajnáltatod magad. Az a lány viszont, ha nehezen is, de meg-birkózott egy olyan teherrel, amit azt hiszem kevesen tudtak volna feldolgozni. Ági olyan tehetséges, hogy már csak emiatt is el kell vállalnod. Harminc év múlva, amikor befutott festő lesz, úgy fogják emlegetni, hogy a Kulcsár Tihamér tanítványa volt.
- Jó na, meg ne egyél - vágott a szavába az idős férfi. - Ezt nem tudtam. Azt hittem afféle elkényeztetett milliomos csemete.
András felnevetett.
- Az is! Milliomos, mert kiderült a szülei és a nagyanyja egy igen jelentős összeget hagytak rá. Nem tudom pontosan, de valami miatt majd egy évig nem tudta, hogy mekkora vagyont is örökölt. Zsuzsa tudná jobban elmagyarázni.
Mintegy végszóra nyílt az ajtó, és Zsuzsa lépett be nyomában Ágival.
- Drága Tihi bácsi, de jó, hogy itt van! - rikkantott nagyot Zsuzsa.
- Kinek jó ez, angyalom?
- Nekem, mert most jól megmosom Tihi bácsi fejét, amiért úgy bánik ezzel a lánnyal mint egy lókupec - Ági rákvörösen próbált elbújni barátnője háta mögött, mert tudta, az öregember előtt nem kétséges, hogy ő panaszkodott.
- Angyalom, már te is? András már lehordott a sárga földig. Nincs más választásom, mint, hogy bocsánatot kérjek a kisasszonytól - fordult Ágihoz. - Azt is beismerem, bizony néha kiállhatatlan a modorom.
- Néha? - bukott ki Ágiból meglepetésszerűen a szó, aki nem tudta mire vélni az idős ember hirtelen pálfordulását. A jelenlévőkből egyszerre tört ki a nevetés. Zsuzsa fuldokolva fordult barát-nőjéhez.
- Tudod, Tihi bácsinál nincs átmenet. Vagy kenyérre lehet kenni olyan kedves, vagy pedig egy házsártos öregember.
- Zsuzsi! Mit nem mondasz… - vágott a szavába az idős férfi.
- Azért én kíváncsi lennék arra a bűbáj öreg-emberre is - mondta Ági. - Mindig egy amolyan nagypapás nagypapáról álmodtam.
- Tudja Ágika, nekem volt egy ilyen korú lányom, mint maga. Egyszerre vesztettem el a feleségemmel. Lassan tíz éve, de azóta sem tudom feldolgozni. Ma hallottam a Banditól, hogy maga is elveszítette a szüleit és a nagymamáját is.
- Ez így van Kulcsár úr! Igaz nem tíz éve történt.
- Nagy kérés lenne, hogy ezentúl Tihi bácsi-nak hívjon? És azt kérem, hogy kedden, ha jön, hozzon egy pár vázlatot és képet, szeretném megnézni őket.
