Látogatás
Felkutatni a gyökereket,
ahhoz kell igazán bátorság.
Nézz szembe az elmúlt évekkel,
s a végzet meglátod, meghátrál.
"Csak ezek a buszról történő leszállások ne lennének" - gondolta Ági, amikor a kis falu határában lekászálódott a távolsági járatról. Akaratlanul is a várbeli leszállás jutott eszébe, mikor először ment fel a várba. Mellette egy idős nő álldogált.
- Meg tetszene tudni mutatni melyik a Szabadság út?
- Ez ott, la - mutatott a hosszan kígyózó, járda nélküli főutcára.
- Köszönöm.
- Talán keres valakit? - kíváncsiskodott az idős asszony.
- Igen! De köszönöm, megvan a cím - azzal elfordult, nehogy alkalmi beszélgetőpartnere tovább kérdezősködjön.
Lassan ment végig a tipikus falusi főutcán. Elment a kocsma előtt, és a nem úszta meg, hogy az utcán söröző néhány férfi ne szóljon utána. A vegyesboltnál egy kis furgonból a pékárut rakták ki. Orrát megcsapta a friss péksütemény illata. Lassan ballagott. Átment egy kis hídon, nézte a patak által vájt kanyarulatot. A házakon a számozást figyelte, és kiszámolta magában, hogy az ötödik kapu lesz az övé. A szíve hevesen dobogni kezdett. A ház egyszerű volt, semmiben nem ütött el a környezetétől. A kerítés pirosra volt mázolva, az ablakában muskátli virított. Az udvaron takaros rend uralkodott. Az ajtaja nyitva volt, de a bejáratot egy hosszú függöny takarta el, nyilván a bogarak miatt. Ahogy közeledett, egy fekete kutya rontott a kerítéshez, és ugatni kezdett. A kutyaugatásra egy idős nő dugta ki a fejét. Kíváncsian nézett a jövevényre.
- Jó napot! - köszönt Ági. - Itt laknak a Vargáék?
- Mi tetszik?
- Én a Vargáékat keresem. Itt laknak?
- Maga az önkormányzattól jött?
- Nem. Én a Varga Ildikó rokonait keresem.
- Teremtő atyám! Te a lánya vagy - nyögte ki az idős nő. Zavarodottan tárta ki a kertkaput. Ági feszengve nézte az idős asszonyt, akiről tudta, hogy a nagyanyja. Magában azt gondolta, hogy vajon tudná-e úgy szeretni, mint a nagyit?
- Tessék, gyere be - invitálta a házba. - Most csak én vagyok itthon, a fiam dolgozik, a menyem pedig a boltba ment, de nemsokára itthon lesznek.
- Szóval maga a nagymamám?
- Jaj Istenem, te az Ági vagy, a Forgács Ági. Jól mondom? - az idős nő idegesen topogott a kis konyhában.
- Igen!
- Mivel kínálhatlak meg? Anyád miért nem jött el? Persze tudom, a papa miatt. De szegény papa, Isten nyugosztalja, tavaly meghalt.
- A szüleimet három éve egy autóbalesetben elvesztettem - felelte halkan. Az idős asszonynak eltartott pár pillanatig, míg felfogta a hallottakat. Ági csak azt látta, hogy falfehér lesz, még épp idejében sikerült odaugrani, és elkapni. A tehetetlen testet csak nehézkesen tudta a legközelebbi székhez vonszolni, és leültetni, majd, hogy le ne forduljon a székről, az asztalra borította.
- Már csak ez hiányzott! Mi a fenét csináljak? - nyögte ijedten a lány, és egy poharat kezdett keresgélni a konyhakredencben.
- Maga mit keres itt? - Ági megfordult, és egy ötven év körüli nő állt az ajtóban, kezében két szatyorral. Szólni akart, de a nő ledobta a szatyrokat, és kifordult az ajtóból. Ági hallotta, ahogy a kertkapu felé szaladva, rikácsolva kiabálja:
- Segítség! Tolvaj, betörő!
- Atya világ! Már csak ez hiányzott! - idegesen toporgott, majd úgy gondolta legjobb lesz az ájult asszonnyal törődni.
Bevonszolta a szobába, és az ágyra fektette, majd mikor visszatért a pohár vízzel, rájött, hogy nem tudja megitatni. Így hát a konyhában talált tiszta konyharuhát bevizezte, és azzal dörzsölte az ájult nő arcát, száját. Hirtelen léptek zaja hallatszott a konyhából, kivágódott az ajtó. Egy nagydarab férfi rontott be, egyetlen lépéssel az ágynál termett, és indulatosan arrébb taszította Ágit, aki súlypontját vesztve elvágódott.
- Mama minden rendben? Nem bántotta magát ez a... - a férfi megtorpant. - Úristen, mit tett az anyámmal? Egyáltalán kicsoda maga? Az Irén azt mondta, hogy betörő, de magának nincs is betörő formája.
Ági feltápászkodott, félretolta a férfit, és a vizes ruhával tovább dörzsölte az idős asszonyt.
- Elájult a sokktól.
- Jézusom! Mitől kapott sokkot? Mit művelt maga vele, és egyáltalán közölné végre, hogy kicsoda maga? Végül is a lényeg, hogy fülön csíptem, és a feleségem mindjárt itt lesz a rendőrrel.
- Feltételezem, hogy az unokahúga vagyok - felelte Ági.
- Micsoda? Mi az, hogy az unokahúgom? Nekem nincs unokahúgom! - a férfi dermedten nézett Ágira. - Teremtő atyám, te az Ildikó lánya vagy!
Ebben a pillanatban az ágyon fekvő asszony kinyitotta a szemét, és bágyadtan nézett a lányra.
- Ne haragudj rám! - mondta, miközben megpróbált felülni. A két ember szinte egyszerre ugrott, hogy segítsen neki, majd Ági a pohárból megitatta.
- Köszönöm már jól vagyok. Csak ez a hír olyan váratlanul ért. Miért nem jöttél hamarabb?
- Mert fogalmam se volt, hogy a világon vannak.
- Jó napot kívánok! - mindnyájan a hang irányába fordultak. Az ajtóban egy rendőr állt, mögötte Irén toporgott idegesen.
- Hú, a mindenit Lajoskám, de jó, hogy jössz! Szólj be az őrsre, hogy a Pataki doktor jöjjön gyorsan! A mama rosszul lett.
- Na de Józsi! Az Irén azt mondta betörő van nálatok.
- Igen mert azt hitte betörő, de láthatod nem az, viszont a mama rosszul van.
- Ti sem tudjátok, mit akartok… - morgott a rendőr. - Rendben beszólok.
- Ne hívjon senkit Lajos! Múló rosszullét. A lány pedig az unokám.
- A kije? - kérdezte meglepetten Irén.
- Az Ildikó lánya.
Kínos csönd borult a szobára. Végül a rendőr szólalt meg.
- Azt hiszem, én itt már felesleges vagyok. Végül is ez családi ügy.
* * *
Az idős asszony a fiával, menyével és unokájával a konyhában ült. Éppen befejezték az ebédet. Ági közben elmesélte mi is történt az elmúlt években vele és szüleivel, valamint a nagyanyjával. Azt se titkolta, hogy milyen mélyre került és milyen nehezen tudott felállni a padlóról.
A délelőtti közjáték okozta feszültség némileg feloldódott, de a három ember még mindig nem dolgozta fel a váratlanul betoppanó rokon puszta létezését. Ági nagybátyja és annak felesége természetesen tudtak a majd húsz évvel ezelőtti családi konfliktusról, de József akkor még fiatal fiú volt, és nem igen értette sem nővére, sem apja tetteinek indítékát.
- ...és mi akarsz lenni? - kérdezte a nagymamája.
- Festőművész!
- Festő? Ilyet sem hallottam, hogy egy lány festő legyen.
- De én nem házat, vagy lakást festek, hanem festményeket.
- Festményeket?
- Mama! Olyan festményeket csinál majd, mint ami tavaly volt kiállítva a kultúrházban.
- Értem én! Csak hihetetlen, hogy egy ilyen fiatal lány csak úgy nekilát, és fest egy képet.
Ági nagyot nyelt. Nem értette mi ebben a hihetetlen, de nem szólt semmit. Irén leszedte az asztalt, majd körkérdést intézett a jelenlévőkhöz: ki kér süteményt. A választ meg sem várva kiment, és egy jól megrakott tállal jött vissza.
- ...és miből élsz tulajdonképpen? - kérdezte Ági nagymamája.
- Tetszik tudni, rajzolok.
- Rajzolsz?
- Igen, portrét rajzolok a várban, abból élek. Felvételizni akarok a Képzőművészeti Egyetemre. Ezenkívül nem is olyan régen kiderült, hogy egy igen jelentős összeget örököltem.
- Mennyi az a jelentős, ha nem titok - érdeklődött József nem titkolt mohósággal.
- Néhány milliót - válaszolt gyanakodva Ági. A helyiségre ismét kínos csend ült.
- Tudod-e te lyány, ha a szüleid hagyták rád az örökséget, akkor abból, mint testvérnek nekem is jár a részem.
- Mi? - csattant fel Ági. - Hiszen néhány órája még azt sem tudta, hogy a világon vagyok! Most meg az örökségemből is kiforgatna?
- Nem forgatunk mi ki semmiből, de a juss az juss! A törvény, az törvény! - csapott az asztalra a férfi, és amikor az anyja közbe akart vágni őt is leintette.
- Azt hiszem jobb, ha megyek. Nemsokára van egy busz - akarta lezárni Ági kínos beszélgetést.
- Jaj dehogy mész galambom! A vendégszobában elalhatsz.
- Ki kér kávét? - próbálta oldani a feszültséget Irén.
- Ne csak kávét hozz Irénkém, hanem egy üveg bort is! Végül is ünnep ez a mai.
József érezte, hogy a lány rossznéven vette az örökségre tett célzását, és megpróbálta mézes-mázas szavakkal oldani a feszültséget, de Ágiban a rossz érzés nem múlt el. Végül arra hivatkozva, hogy este fontos dolga van, elköszönt. A nagyanyja gyorsan kiszaladt, hogy csomagoljon neki valamit az útra.
- De hiszen alig valamivel több, mint egy óra az út. Azt csak kibírom.
- Azért csak kérlek, fogadd el! - erősködött a nagyanyja. A lány rábólintott. Az idős asszony gyorsan összecsomagolt annyi ennivalót, ami egy hétre is elég, így majdnem lekéste a buszt. Ablakhoz ült és nézte az elsuhanó tájat. Magában azon gondolkodott, kár volt eljönni. "A nagybátyám rá fog hajtani az örökségre".
