Felvételi
Mindennapok állomásai
oly rég várják, megérkezz végre.
Órák, percek látomásai,
melyeket sosem értesz félre.
Ágikám, ez a forma nem adja vissza, amit várna a néző. Itt az árnyékolás nem jó. Ne vonalakból építkezzen, satírozzon!
- De hát satíroztam Tihi bácsi! - válaszolt Ági, és nem értette, miért korholja az idős mester.
- Azt akarom, hogy a legjobbat hozza ki magából. Jegyezze meg, a festő mindig foltokból épít, a grafikus pedig vonalakból. Maga festő lesz, de tudnia kell mindent a grafikus mesterségről is. Máskülönben letagadom, hogy tanítottam.
Négy hét volt a felvételiig. Ági hetente háromszor járt az idős festőhöz, akit az ominózus beszélgetés óta teljesen kicseréltek. Mint egy büszke nagypapa úgy viselkedett Ágival. Mindenben a kedvét kereste. Mivel kezdett beindulni az idegenforgalmi szezon, Ági feljárt újra a várba, így megbeszélték, hogy délután foglakozik vele a mester. Az oktatásért egy fillért sem volt hajlandó elfogadni. Ezenkívül Ági Zsuzsához is járt, aki a művészettörténeti vizsgára készítette fel. A lány élvezettel habzsolta az új ismereteket. Felszabadultnak és boldognak érezte magát. Mindig is szeretett tanulni. Most újra hatalmába kerítette az ismeretszerzés vágya. Zsuzsa rengeteg könyvvel halmozta el, kijelölve belőle azt, amit el kell sajátítania. Aztán könyörtelenül ki is kérdezte. Tihi bácsi sem kímélte, tucat számra készíttette vele a tanulmányrajzokat. A hibák kijavítását feladta házi feladatnak.
Ági napi tíz-tizenkét órát dolgozott a tanulást is beleértve, de élvezte minden percét. Esténként hullafáradtan rogyott az ágyba. A várban is mind gyakrabban kamatoztatta, amit a felkészülés során tanult, sőt egy idő után tudatosan próbálgatta a Tihi bácsi által elmondottakat megvalósítani.
* * *
Gyönyörű tavaszi délelőtt volt. Ági süttette arcát a lágy napsütésben, miközben egy német férfiről készített portrét. A Nap, ahogy felfelé kúszott az égbolton sugarai egy fa lombjain megtörve érdekes árnyékot vetettek a férfi arcára. Ági nézte egy darabig, majd meglehetősen rossz kiejtéssel megkérte a vendégét had készítsen még egy portrét saját magának. A férfi valamit morgott, majd kelletlenül bólintott. Sebtében újra felvázolta az arcot, majd az árnyékhatásra koncentrálva elkezdte satírozni. Arra lett figyelmes, hogy a szokásosnál is többen figyelik a munkáját. Megszokta, hogy turisták bámészkodnak, és gyakran megállnak, nézik, hogyan dolgozik, most mégis valami nyugtalanság fogta el. Nem tudta megmagyarázni, csak érezte, valami oka van a kisebb csoportosulásnak. Gyorsan befejezte a rajzolást, megköszönte a német turistának a türelmét, és kárpótlásul a neki szánt portréért nem fogadott el fizetséget. A másikat mappájába rejtette.
- Tetszett a rajzod… - Ági megfordult, de csak egy pillanatra látta a hang gazdáját mert az megfordult, és csak a hátát vehette szemügyre, valamint a pólóján a feliratot:
You`re my destiny. /Te vagy a végzetem/
* * *
Zsuzsa beállt az épület előtti parkolóba. Ági nagyot fújt mielőtt kiszállt volna.
- Biztos nem akarod, hogy maradjak? - kérdezte Zsuzsa.
- Nem tudom mit akarok.
- Na, akkor én tudom! Megyünk együtt, mert látom, szükséged van a bátorításra. Csak azt tudnám mitől félsz? Én mikor felvételiztem fele annyit sem tudtam, mint te.
- Csakhogy te a feleannyit is jobban eladod, mint én a teljes tudásomat - válaszolt Ági.
- Jaj! Ne légy már ilyen kishitű! Mitől félsz? Ha csak azt elmondod, lerajzolód, lefested, amit tudsz, tuti felvesznek - magyarázta Zsuzsa miközben a csomagtartóból elővette Ági munkáit, amit a felvételire hozott.
Lassan ballagtak az épület felé, miközben Zsuzsa nem győzte csepegtetni a bátorságot barátnőjébe. A lány idegesen fel-alá járkált, miközben a barátnője a falnak támaszkodva nyugtatta. Nyílt az ajtó, és egy középkorú nő hangosan szólította a következő jelöltet.
- Forgács Ágnes!
Ági gyomra görcsbe rándult. Nyugalmat erőltetve magára lépett be az ajtón. Egy tágas teremben találta magát. A hölgy elmagyarázta, hogy a munkáit ki kell raknia az állványokra, majd segített neki, hogy gyorsabban végezzen. Ezt követően a felvételi bizottság, majd a karzaton ülő érdeklődők lejöttek, és végignézték a képeket. Szorongva nézte az arcokat, próbálta megfejteni mit jegyzetelnek a vizsgáztatók. Az egyik férfi hosszasan nézte a nagyi portréját, majd a szénrajzoknál is jegyzetelt.
A bemutató után a bizottság elé kellett ülnie, és a nem kevés kérdésre válaszolni. Mikor befejezte, úgy érezte kielégítő válaszokat adott. Már azt gondolta végzett, amikor a bizottság elnöke, aki a nagyi portréját, és a szénrajzokat is alaposan megnézte, hozzá fordult:
- Kisasszony! Megmondaná nekem, hogy a szénrajzoknál, azon és annál a kettőnél - mutatott a jelzett rajzokra - a satírozásnak ezt a megoldását hol tanulta? Ági veszélyt szimatolva, hosszan nézte a rajzokat, úgy válaszolt.
- Tudom elég szokatlan és egyedi forma. Kulcsár Tihamér festőművész tanított meg rá.
- Kulcsár Tihamér évek óta nem vállal festő növendékeket. Egyáltalán honnan ismeri őt?
- Engem vállalt! - felelte Ági, és sejtette a férfi hova akar kilyukadni. Magában forrt a méregtől, de azt gondolta nem hátrál meg.
- Csak tisztán szeretnék látni - felelte a férfi. - Még egy kérdés, ha megengedi. Az idős hölgy portréja kit ábrázol?
- A nagymamámat.
- Biztos ebben?
- Ezt most komolyan kérdezi? - Ági úgy nézett a férfire, mint egy elmeháborodottra.
- Azért kérdem, mert ezt a festményt már láttam egy neves osztrák műkereskedőnél.
- Bocsánat, tudom mire akar célozni, de ezt a festményt én festettem, úgy három éve. Aztán egyszer meg akarta venni egy férfi a várban, de nem adtam el. Erre megkért fessem meg újra, azt vette meg, ki is fizette...
- Értsen meg minket kisasszony - vágott a szavába a férfi. - Évente tucatjával vannak, akik próbálkoznak, hogy más munkáját sajátjukként tüntessék fel. Nekünk kötelességünk ezeket kiszűrni. Én kétkedve fogadom, hogy önt Kulcsár Tihamér tanítja, de ha így van, akkor az önnek nagyon jó ajánlólevél. Nekem Tihamér személyes jó barátom, ezért meg is fogom keresni - fürkészve nézte Ágit, szavai milyen hatást váltanak ki, és meglepve látta, hogy a lány cseppet sem lesz ideges. - Ami a munkáit illeti azok nagyon jók, ám, hogy ez mennyire így van, azt már holnap alkalma lesz bizonyítani. Köszönjük a közreműködését!
- Na, hogy sikerült...? - faggatta barátnőjét Zsuzsa.
- Gáz. Nagy gáz van! Az elnök azt gondolta idegen tollakkal ékeskedem.
- Igen erre nagyon odafigyelnek, de nálad ez nem áll fenn. Annyira jó az anyagod, hogy az szinte hihetetlen. Ezért gondolhatta. Ki az elnök?
- Sarkadi Péter. Nem is nagyon akarta elhinni, hogy Tihi bácsi tanít.
- A Sarkadi? De hiszen az engem is tanított! Nagyon jó tanár. Sikerült meggyőznöd?
- Nem tudom, remélem igen.
A két barátnő még hosszan beszélgetve távozott az épületből. Ági tudta, hogy holnap nehéz erőpróba vár rá, főleg a mai nap tükrében.
* * *
A tegnapról megismert hölgy tűnt fel a folyosó végén. A várakozókhoz érve felolvasott egy tucat nevet, majd közölte, menjenek utána, és egy tágas műterembe vezette őket. Kisvártatva bejött a felvételi bizottság néhány tagja, majd az elnök, aki tegnap Ági munkájában kételkedett, és a jelenlévőkhöz fordult.
- Tisztelt felvételizők, kérem foglaljanak el egy rajzállást! Kapnak egy lepecsételt rajzlapot, arra kell dolgozniuk. Rajzeszközt mindenki a sajátját használhatja. Kisasszony kérném önt, hogy ezt a rajzállványt foglalja el - mutatott egy szélső helyre. - Van kérdésük? Amennyiben senkinek nincs, lássanak munkához! Három óra áll rendelkezésükre.
Ági elfoglalta a számára kijelölt helyet, és egyből rájött a férfi miért azt jelölte ki neki. Ebből a szögből az árnyékhatás különösen érvényre juttatható. Az asztalon egy hétköznapi csendélet volt látható. Most érezte milyen jó volt, hogy Tihi bácsi unalomig gyakoroltatta vele ezeket a jelentéktelen formákat. Felvázolta a tárgyakat majd munkához látott. Magában felidézte azokat az intelmeket, amit idős mestere százszor elismételtetett vele, és amit akkor olyan fölöslegesnek érzett. Igyekezett az egyes tárgyakat alaposan kimunkálni, de az árnyékhatást csak elkezdte. Eldöntötte ezt a végére hagyja.
- Kisasszony ugye az árnyékolást nem felejti el? - Ági megfordult, és látta, hogy két férfi a felvételi bizottságból az ő munkáját figyeli.
- Természetesen meg fogom csinálni - válaszolta, és magában azon morfondírozott, vajon mióta nézhetik. Ez kissé idegesé tette. Kis szünetet tartott, ivott egy keveset a magával hozott üdítőből, de a két férfi csak nem akart elmenni. Ági kénytelen volt a vizslató szemek előtt nekilátni az árnyékolásnak. Lassan megfontoltan dolgozott, felidézve azokat a fogásokat, melyeket számtalanszor végig csináltatott vele Tihi bácsi. "A vonalak és foltok keverékéből történő építkezés" - ahogy mestere szokta mondani: "visszaadja a valóságot, de ha jól csinálod annál is többet".
Érezte, hogy sikerül eltalálni azt a fényhatást, ami a valóságban is ott bujkált a tárgyak között. Egyre jobban belemelegedett, és megfeledkezett a külvilágról, szinte transzban dolgozott. Mikor elkészült hátra lépett, hogy távolabbról nézze meg a rajzot. Meglepetésére beleütközött a vizsgabizottság elnökébe. Akkor eszmélt rá, hogy végig az ő munkáját figyelte.
- Bocsánat - dadogta.
- Semmi baj kisasszony. Öröm volt nézni, ahogy dolgozik.
* * *
A harmadik nap ígérkezett a legnehezebbnek. Reggel nyolcra kellett menni, és egy portré várt a jelentkezőkre. Délután pedig a szóbeli művészettörténetből, majd persze megvédeni a benyújtott, és a felvételin készített műveket.
Ági nagyon idegesen érkezett. Zsuzsa valami elfoglaltság miatt nem tudta elhozni, de megígérte mire végez itt lesz.
Beleremegett, amikor a terembe léptek. Lassan pakolta ki a festőholmikat. Hallgatta a tegnapi két felvételi bizottsági tag tájékoztatását. Megnyugtatta, hogy portrét kell festeni élő modellről. "Ez majdnem olyan, mintha a várban dolgoznék" - gondolta. Nyílt az ajtó, és egy fiatal fiú jött be. A terem közepére sétált, és leült az üres székre. Feltűnően magas és jóképű volt. Ismerősnek tűnt, de nem tudta, honnan. A fiú körbejártatta tekintetét. Áginál megpihent kissé, és mosolyogva a lány felé biccentett.
Ági gyorsan, rutinosan dolgozott, és most először érezte, hogy nem lehet gond a felvételivel. Persze a délutáni szóbeli még ott van. Zsuzsa nem volt kegyes hozzá, és addig gyötörte, amíg első ránézésre meg nem tudta mondani, hogy az adott festmény milyen irányzat szerint készül. Még álmából felébredve is tudta a művészeti korokat és stílusokat.
Elsőként végzett. Néhány apró javítás után beadta a képet. Kifelé menet a modellt ülő fiú újra rámosolygott, és aprót biccentett felé. Ági akárhogy törte a fejét nem tudott rájönni honnan ismeri.
Kint csalódottan vette tudomásul, hogy Zsuzsa nem ért oda, így aztán egy közeli büfében vett magának két szendvicset és egy üveg üdítőt. Magában próbálta memorizálni a szóbeli felvételi anyagát, de hamar belátta, hogy ennyi idő alatt ez lehetetlen vállalkozás.
Céltalanul kószált. Megpróbálta gondolatait más irányba terelni. Bő félórával a felvételi vizsga előtt ért vissza. Barátnője még mindig nem érkezett meg. Idegesen járt fel-alá, de minden felvételiző ugyanezt tette. Két fiú azon vitázott, hogy a szuprematizmus honnan ered?
- A XX. század elején Kazimir Malevics orosz festő által kifejlesztett stílusirányzat - vágott a szavukba Ági.
Lassan cammogott az idő, és elmúlt négy óra, mikor végre nyílt az ajtó, és szólították.
„Jézusom! Remeg a kezem. Melyik lehet a nekem való tétel?” - gondolta magában, majd behunyta a szemét, és úgy húzott.
- Nos, melyik tételt sikerült húznia? - kérdezte az elnök.
- Tizenhetes!
"Végül is nem olyan vészes. Az első kérdésre tudom a választ, Zsuzsa ezt számtalanszor elmagyarázta nekem. A másodiknál sem lehet baj." - gondolta végig.
Nekilátott, és aprólékosan kidolgozta a válaszokat. Mikor végzett, még ketten voltak előtte, egy magas pattanásos arcú fiú épp a felvételiző bizottság előtt izzadt. Végre sorra került, s bármennyire biztos volt a tudásában, azért csak összeszorult a gyomra.
- Foglaljon helyet kisasszony! Legelőször is engedje meg, hogy bocsánatot kérjek öntől - mosolygott a felvételi bizottság elnöke. - Korábban ugye kételkedtem egyik-másik alkotásának hitelességében. Nos, felhívtam tegnap régi barátomat, Kulcsár Tihamért, akiről azt állította, hogy önt tanítja. Megmondom őszintén, nem hittem az állításának igazában. Tihamér barátom meglepetésemre igazolta önt, és úgy áradozott önről, ahogy rég hallottam az én öreg barátomat. Mi több az ön nagyanyjáról készült portré valódiságát is alátámasztotta. Mondta hívjam fel Makrai Zsuzsa festőnőt, ő is igazolni tudja.
- Zsuzsa a barátnőm - csúszott ki önkéntelenül Ági száján.
- Kisasszony, én már ezen se lepődöm meg. Makrai Zsuzsa a tanítványom volt, és nagyon tehetséges, sokra hivatott művész. Szerencsére sikerült lebeszélnem arról a várbéli kalandozásáról. Nem méltó hozzá. A dolgok jelenlegi állása szerint ön is az lesz, de előtte még meséljen nekünk... Miről is? - a férfi kezébe vette Ági tételét. - Na, tehát az impresszionizmus és az expresszionizmus. Mit tudna nekünk mondani erről a két irányzatról?
Ági mély lélegzetet vett és belekezdett:
- Az impresszionizmus egy festészeti irányzat. Az 1860-as években Franciaországból indult el. Az irányzatra jellemző, hogy a természetes fény ragyogásában mutatja meg a tárgyakat, akár hajnali, akár nappali vagy esti fényben láthatóak azok. Az impresszionista festők tiszta festékkel, szabad ecsetvonásokkal dolgoztak. Témaválasztásuk is radikálisan eltért a korábbiaktól. Kerülték a hagyományos történelmi, vallási és romantikus témákat, előtérbe kerültek a tájképek és a mindennapi élet jelenetei - Ági felszabadultan, nyugodtan mesélt, szinte, mint egyenrangú fél.
- Tudna néhány nevet említeni? - kérdeztet az egyik vizsgáztató.
- Manet, Pissaro, Renoir. Renoir: Víztócsa kacsákkal festménye nekem nagyon tetszik.
- Nem csodálkozom, hiszen mestermű! - felelte az elnök. - Meséljen nekünk akkor az expresszionizmusról!
- Az expresszionizmus irányzata a XX. század elején alakult ki, és a második világháború kezdetéig virágzott Németországban. Az expresszionista művészek a külvilág ábrázolása helyett inkább a legbensőbb érzéseiket próbálták kifejezni. Az expresszionista festészet szenvedélyes és szélsőséges. Egyik legjelesebb képviselője Emil Nolde. A "Piros pipacsok" című festményét nagyon szeretem.
- Gondolom áttérhetünk a második feladatra!
- Ismertesse Salvador Dali munkásságát - olvasta a kérdést az elnök.
- Szereti Dalit? - kérdezte egyikőjük.
- Nem igazán. A művészi kvalitását nagyra értékelem, de magát a szürrealista festészetet nem kedvelem.
- Nézze kisasszony, ez esetben nem is kínozzuk tovább - szakította félbe a bizottság elnöke. - Nagy öröm lesz önt tanítani.
- De hiszen még nem is fejeztem be! - dadogta Ági zavartan. - Vagy igen? Meg hát a pontok!
- Kisasszony! Bár nem csak rajtam múlik, de én lennék a legjobban meglepve, ha maga nem lenne az első tíz között. Már csak az maradt hátra, hogy megvédje a felvételin készített képeit, feltéve, ha a bizottságban van valakinek ezzel kapcsolatban kérdése - azzal kérdően nézett felvételiztető kollégaira.
- Egyetlen kérdésem lenne - szólt egy szakállas, hosszú hajú férfi. - Mint tudjuk, a sajátságos árnyékolási technikát Kulcsár Tihamértól sajátította el. De ha nem ismerné ezt a módszert, miképpen végezné az árnyékolást?
Mivel a felvételizők képei a hosszú asztal végén sorakoztak név szerint mappában, Ági előkotort egy beadott régebbi szénrajzot, és a kérdező elé tette.
- Nem hiszem, hogy jól el tudnám mondani, inkább megmutatom. Kérem nézze meg ezt a régebbi képet. Ezen még nem azt a technikát használtam.
- Igen, látom... Nincs több kérdésem! - válaszolta a férfi miután szemügyre vette a rajzot.
Nyílt az ajtó és Ági szinte kirobbant rajta a boldogságtól. Meglátta Zsuzsát, és a nyakába ugrott.
- Sikerült! Felvettek! - harsogta Ági. - Jaj, Zsuzsikám olyan boldog vagyok. De jó, hogy végszóra ideértél!
- Gyere, hadd öleljelek meg!
- Honnan tudod? - Kérdezte a magas pattanásos fiú, aki Ági előtt izzadt a felvételin. - Hiszen még nem is tudni a pontszámokat.
- A Sarkadi Péter mondta.
- Az elnök? - esett le a fiú álla.
- Igen! Azt is mondta, ő lenne a legjobban meglepődve, ha nem lennék az első tíz között.
