Már születésemnél kötődtem
a szüleimhez és a helyhez,
fogalmak megismeréséhez,
miket észleltem körülöttem.
A megismerés folyamata
kihatással volt az agyamra,
ismeretekre alapozva
találtam igazi tudatra.
Kötődtem játszótársaimhoz,
az iskolai tanuláshoz,
az értelmemre hivatkozva
találtam szabad akaratra.
Információ értékelést
a megértésre alapoztam,
és ennek memorizálását
helyeztem el a tudatomba.
Kötődtem a kollegáimhoz
és társadalmi kapcsolathoz,
bármely jelenség tényeihez
és ezek összefüggéséhez.
Cselekvéseimnek iránya
mindig ráirányult a célra,
meglepetéseket kerültem,
a tökéletességre törtem.
Érzelmeimnek bódulata
nem volt ártalmas tudatomra,
pillanatnyi örömök helyett
a boldogságra törekedtem.
Empátiám az emberekhez
úgy viszonyult a helyzetekhez,
hogy tanácsokkal segítettem,
mert tapasztalatokból szereztem.
Így kötődtem az életemhez
és élettársamhoz is egyben,
gyermekeim neveléséhez,
bíztam mindnyájunk jövőjében.
Kötődtem életem céljához
és énem gazdagításához,
az igazi társas élethez,
de szabad akaratú léthez.
